Érdekes kalandok a nagyobb vitorláson (7)

Végre odaért elém Gábor, ahol megállt, lesütött szemekkel, lehajtott fejjel nézte a fedélzetet:
- Uram, kérem, ne haragudjon rám ezért a tréfáért! Mikor megláttam egy testet a vízben, mögöttem, csak segíteni akartam annak, s ekkor láttam meg, hogy Álmos az. Kicsit lassan tudtam csak leoldozni a csuklómról a kötelet, ez tartott ennyi ideig. A kezébe nyomtam a kötél végét, s mutattam ússzon fel s közben megrántottam a kötelet. Láttam, ahogyan húzzák fel a srácot, sebesen.
- Igen, jól láttad, de most azt is látni fogod, ahogyan téged húznak fel, oda! – mutattam fel az árbocra meglehetősen dühösen.
Gábor magában jót somolygott ezt hallva, mert így a másik kívánsága is teljesülhet itt és most. Az éjszakai kikötés, megostorozás, majd azt követően az is, hogy többen, egymás után megkúrják a fedélzeten.
Közben Miki eloltotta s felhúzta a reflektort, Gedeon pedig közel lavírozott a nádashoz s egy kietlen öbölbe behajózva, elbújt a kíváncsi tekintetek elől. Az amúgy is vizes Álmosra várt a feladat, hogy a helyére vigye a horgonyt.
A többiek a fedélzet hátulján szorongtak s tanakodtak közben, hogy komolyan gondolom-e Gábor matróz módra való megostorozását, s ha igen, kivel, mivel s hogyan akarom végrehajtani?
Én közben az előttem álló Gáborra néztem s odasúgtam:
- Mindjárt letörlöm azt a kaján mosolyt a képedről! A kilencágúval kapsz. – jelentettem ki, mire Gábor is kajánkodva visszasúgta:
- Remélem, így, vizes anzugban?
- Csak reménykedj abban! – szóltam már tényleg dühösen. – Én kezdem rajtad a csapásokat. Tőlem tízet kapsz s utána még mindenkitől kapsz, aki csak meg akar verni, vagy valamit akar törleszteni rajtad, neked. – ígértem meg neki.
Most már Gábor is elkomorult, mert ugyan még életében nem ismerkedett meg közelebbről a kilencágú macskával, de hallott már róla s tudta, hogy igen csúnya sebeket ejt a delikvens matróz hátán, popóján, combjain s mg ahol eléri a bőrét. Azt is sejtette, hogy én talán kíméletesebben csapkodom meg, de a többiektől fog kapni, mert van is miért.
Mikit odaintettem s utasítottam, hogy hozzon csukló- s bokabilincseket, golyós szájpecket, nyakörvet hosszú pórázzal s a kilencágú macskát. Miki egy ideig bólogatott, de a kilencágú macskánál összehúzta a szemét s értetlenül nézett rám, megkérdezve:
- Azzal akarja Uram, elverni, vagy elveretni Gábort? Nagyon csípős, marós az a szerszám. Nem való Gábor finomabb bőréhez.  - jegyezte meg rosszallóan Miki.
- Nem a véleményedet kérdeztem, hanem utasítást fogalmaztam meg, különben Te is megismerkedhetsz azzal! – fenyegettem meg Mikit.
Az behúzta fülét-farkát s elindult teljesíteni a kapott parancsot, de Gedeont is útba ejtette, aki valamit mondott neki s hosszasabban magyarázott is lefelé mutatva a kapitányi kajüt felé. Végre Miki elindult, itt is, ott is járt, s hozta a kért dolgokat, amit letett elém a fedélzetre. Én is, de Gábor is jól megnézte a letett, kitett dolgokat s megborzongott azokat látva.
Intettem Mikinek, aki feltette, felcsatolta sorjában Gábornak a bilincseket, nyakörvet, de annak a vizes ruháit nem vette le előtte. Végül a kezeit, a csuklóbilincseknél fogva az árbocról lógó kötélhez erősítette s felhúzta úgy, hogy Gábor a lábujjain állt csak. El tudott fordulni.
Most hangosan megszólaltam:
- Az előbb Gábor vágya teljesült, átúszott ügyesen a hajó alatt, kikerülve a tőkesúlyt is. Ezért elismerést, dicséretet érdemel. – kezdtem s megtapsoltam, amihez a többiek is csatlakoztak. Ki lelkesebben, ki fanyalogva, de tapsolt.
- A másik, amit tett, szintén dicsérendő, mert vízbe esett társának akart segíteni, de…
- De s ez a lényeg, a DE! Amit utána tett, a frászt hozta ránk, komolyan megijesztett. Lehet, hogy nem ezt akarta, de ezt eredményezte. Ezért viszont büntetést, komoly büntetést érdemel! – jelentettem ki komolyan. – Megértetted? – néztem Gáborra.
- Igen, Uram, megértettem s sajnálom már, de kérem megérdemelt büntetésemet!
- Meg is kapod, itt és most! – válaszoltam még mindig komolyan. – A büntetésed tíz ütés a kilencágú macskával, amit tőlem kapsz meg. – mondtam ki.
- Igenis, Uram! – válaszolta kicsit remegő hangon, de büszkén Gábor s kihúzta magát.
Intettem Mikinek, aki felemelte a kilencágú macskát, azaz kilenc hosszú, vékony bőrszíjból készült korbácsot, aminek a végein egy-egy kis ólomgolyó volt odacsomózva. Odaadta a kezembe. Meglendítettem s lecsaptam Gábor vizes felsőjére, a hátára.
Hangosan szólt a csapás, Gábor felszisszent, de csak kevesen látták, figyelték meg, hogy a csapás közben megengedtem a korbácsot, így annak körepe találta csak el Gábor hátát s kicsit az oldalát, de az ólomgolyók a levegőbe csapódtak össze.
S ez így folytatódott még kilencszer.
Az utolsó után leengedtem a korbácsot s Mikinek intve, az felhúzta Gábor hátáról a hosszú ujjú pólót a nyakáig, majd átemelte a fején is.
Gábor hátán látszódtak a bőrszíjak nyomai, égőn, vörösen, de csak alig véresen. Senki nem figyelt fel arra, hogy csak a bőrszíjak nyomai látszódnak, de az ólomgolyók nyomai nem! 
- Mivel nem csak én ijedtem meg, de más is, ezért az is kap lehetőséget, hogy megostorozza Gábort az ijedségéért. – mondtam s mutattam, aki akar lépjen ki.
Többen toporogtak, de senki sem akart első lenni. Végül Gedeon kapitány magához intette Álmost, kezébe nyomta a kormányt s odalépett hozzánk.
- Majd én kezdem. Megérdemled, amit kapsz! – szólt, de nem vette el a kilencágút a kezemből, hanem Mikitől egy normált kapott s azzal vert tízet Gábor hátára. Az sziszegett, vonaglott az ütésektől.
- Más is van még? – kérdeztem szétnézve. Attila jelentkezett.
Átvette Gedeon kezéből a korbácsot s sújtott. Nem tízet, de talán nyolcat, viszont nem is a hátára, de a fenekére, combjaira. Gábor most is vonaglott, tekergett, sziszegett erre.
Most Álmos lépett elő, mindenki csodálkozására. Ezt mondta:
- Köszönettel tartozom a mentésemért, de azért nem, hogy a kezembe adott kötélvéggel akadályoztad az úszásomat. Ezért csak ötöt kapsz, de a talpadra! – szólt s intett Mikinek, az odalépett s felemelte Gábor bal lábát s Álmos már rá is mért három csattanós ütést, majd a jobbra még kettőt, amit az egyenlőség miatt megtoldott még eggyel.
Gábor lábait az ütések után Miki leengedte, de szerencsére a lábujjain állt, így elviselte az állást.
Most István lépett elő és megállt Gábor előtt, alaposan végigmustrálta, körbe is járta, megsimogatta itt-ott, majd csak ennyit mondott, míg közben lerántotta nedves pizsamagatyáját róla:
- Nem bírnál ki több ütést a bőrödre, ezért tőlem nem azt kapsz, hanem mást! – jelentette ki sokat sejtetően.
Majd intett Mikinek, aki leengedte Gábor kezeit a kötéllel, majd István odalépett elé, átfogta s hasra feltette a kajüt tetejére. Ott széthúzta a lábait, egy mentőövet – Andor segítségével – Gábor hasa alá helyezett s komótosan lehúzta a gatyáját, kicsit kézimunkázott magán, majd ráhajolva Gáborra belenyomult, s mint a dugattyú, ki-be járt benne. Hosszan, ütemesen.
De nem benne, hanem kihúzva a hátára fröccsentette adagját.
(folyt. köv.)