Érdekes kalandok a nagyobb vitorláson (5)

Miután István is kézimunkával elküldte Gábort, Istvánt megkértük, hogy menjen át a másik kabinba és küldje át Álmost maga helyett. Hamarosan megérkezett Álmos, akin látszott, hogy fél. Szinte remegett az ajtóban, de nem csak a teste, a hangja is, ahogyan megszólalt:
- Hívattál Uram? Itt vagyok s „kész” is vagyok…. – szólt őszintén.
- Azt látjuk, de nem kell majréznod! Nem fog fájni! – ígértem meg neki.
- Az majd kiderül. – válaszolta még mindig remegő hangon.
- Így megfélemlített a Pici, vagy….?- ugrattam Álmost, de az a fejét rázta:
- Nem, Uram. Pici nagyon aranyos volt, de hozzám kicsi.  - válaszolta búsan.
- Mert nem tettél meg mindent, hogy nagyobb legyen! – cukkoltam tovább Álmost.
- Mit kellett volna még tennem? Megszopogattam azt, amije volt, de nem jártam sikerrel, így Ő sem, bennem.  - folytatta.
- Akkor most Gábor jön, Veled s meglátod Ő sikeres lesz. – nyugtattam meg.
- Gábor, velem? – hitetlenkedett. – Ővele nem lehet! Ha az apja megtudja, szíjat hasít a hátunkból. Nem, nem, azt nem lehet! – tiltakozott Álmos.
Gábor előlépett, elkapta Álmost a nyakánál fogva s már nyomta is le maga elé a padlóra térdelésbe és utasította:
- Sok a szöveg! Ki fogsz fáradni. Inkább tedd a dolgodat! Gyorsan és alaposan szopj! – szólította fel és már a szájánál is volt a farka, ami kezdett keményedni. – Szopd, nem mondom még egyszer! – dörrent rá mérgesen.
Álmost már nem is tudott volna válaszolni, mert Gábor farka már a száját kitöltötte és sziszegni, kiabálni sem tudott, amiért a csattogó már a hátán járt, csattogva, hangosan. Szopott, szopott, hamarosan öklendezett is, mert Gábor keményen letolta mélytorkosra is a farkát. Álmos szeme kidülledt, alig kapott levegőt már, mikor Gábor megkönyörült rajta s kihúzta a már merev farkát és a hajánál fogva, maga elé rántotta a padlóra, így hasra esett.
- Fel, de gyorsan! Talpra! Gatya le! S vissza a földre! – sürgette Gábor Álmost s közben pár pofont is lekevert neki. Majd mikor már újra előtte hasalt, az oldalánál fogva a popóit felhúzta s áthajolva fölötte már – megtámaszkodva az ágyon – felülről dugta is be- majd meg.
Álmos eléggé furcsa pózban volt alatta, de Gábor mégis bele tudott hatolni, felülről. Még – igaz erős tornamutatványt bemutatva – fel-le járva, mint egy dugattyú – döfködte. A végére maga is elfáradt, de azért még valamennyi anyagot, egy kis adagot tudott Álmos hátára lőni.
- No, ez is megvolt! – tápászkodott fel Gábor elégedetten, de elfáradva.
- Szép munka volt, s erőedzésnek is megfelelt. – szóltam elismeréssel.
- Mindenki mossa le magát s gatyák fel, majd a fedélzetre! – adtam ki az utasítást.
Felérve csak Gedeon kapitányt láttuk a kormányállásban, Mikivel s mutatta, a többiek még lent vannak a kabinban. Gábort leküldtem értük, addig én tájékoztattam Gedeont Gábor óhajáról. Az persze elsőre tiltakozott, de meggyőztem, így végül beleegyezett, mire a többiek feljöttek s felsorakoztak a fedélzeten.
- A matrózok elkészítik és feltálalják a vacsorát itt a fedélzeten, majd a „desszertet” már a nagyobbik kabinban! – kezdtem s folytattam: - utána kis pihenő, esetleg úszkálás a Balatonba sötétedésig. Mikor már sötét lesz, akkor egy bravúros mutatványt hajtunk végre, ami egyelőre titok. Majd, ha az sikerül, akkor egy másikra is sor kerül, de abban mindenki részt fog venni, kivétel nélkül. – hallották tőlem.
- Én is? – kérdezte meg Gedeon a kormányállásból halkan.
- Igen, Te is! – erősítettem meg nyomatékkal. – Onnan, ahol most is vagy, mert valakinek vezetnie, irányítania is kell a hajót közben. – fejeztem be.
- Akkor jó. – egyezett bele Gedeon.
- A második után takarodó, s aki tud, alszik, aki nem, hát az mást tesz. – fejeztem be.
Mindenki a másikra nézett, de nem sokan értették teljesen s világosan az eljövendőket. Nem is baj. – állapítottam meg magamban s hangosan csak ennyit mondtam:
- Akkor munkára matrózok és segédmatrózok! Utasítottam őket.
Voltak, akik tétováztak, hogy ők minek számítanak most, de Gedeon kapitány világossá tette, hogy mindenki tegyen, fogjon valamit, segítsen.
Én közben még Picit kaptam el egy beszámolóra, hogy hol, mi történt s ki kivel, így már teljes képen volt minden helyszínről s az ott történtekről.
Jóízűen fogyasztottuk el a sokféle szendvicset, italokat, amiket felszolgáltak. Csak nekem tűnt fel, hogy Gábor alig evett s ivott, s pláne hogy egyre idegesebb. Odaültem mellé s halkan megjegyeztem:
- Senki nem tud semmit a tervedről, vágyadról, így ha nem akarod, nem kell megtenni! – mondtam s ránéztem srévize.
Gábor egy ideig hallgatott, majd szintén halkan felelt:
- Igen, jól látod Uram, félek. Nem kicsit, de nagyon. Mégis nem hagyom ki, meg akarom tenni! Jót fog tenni, ha sikerül, az önbizalmamnak. – súgta nekem s még megkérdezte: - Van Uramnak terve a lebonyolításának módjára?
- Igen, van. Menj le s vegyél fel – ha hoztál – egy hosszú ujjú pólót és valamilyen hosszú, mondjuk, pizsamanadrágot. A derekadnál kösd jó erős csomóra a madzagot! Ha visszajöttél, akkor kapsz az egyik csuklódra s az ellentett bokádra egy-egy kötelet, majd így felmászol az árbocra, amíg csak bírsz! Minél feljebb! Intésemre Gedeon kapitány hirtelen s gyors fordulatot kezd, akkor megdől a hajó és a dőlésirányban leugrassz, pontosabban beleugrassza vízbe és már merült is le, amennyire lefelé csak tudsz úszva haladni. Mivel sötét lesz már, semmit sem fogsz látni, de „érezni” fogod a hajót elsuhanni felletted. Mikor a legmélyebb pontra érsz, megrántod a kezeden lévő kötelet, s aki azt tartja a kezében, az érzi ezt s a kötélnél fogva. Húzni fog felfelé már. Csak arra kell vigyáznod, hogy ne akarj levegőt venni a víz alatt. Szorítsd a szád, bármi áron. Megértetted?
- Igen, Uram, úgy lesz. – válaszolta töprengve valamin, s mivel nem jutott dűlőre, megkérdezte:
- S hogy jut át a karomon, azaz a csuklómon lévő kötél a hajó alatt, fel a túloldalon a fedélzetre? S mikor? – kérdezte meg töprengőn Gábor tőlem.
- Jó kérdés. Mikor lefelé ugrassz a vízbe, az a kötél jön egy ideig veled, de időben elengeded, s lesz, aki elkapja és a hajó elejbe viszi, majd át a hajó orra előtt s újra visszatér ide, ahol állunk, az árboc mellé. S a kötél már a hajó alatt, de ezen oldalán lesz, várhatja a jelzésedet. Érted? – néztem rá.
Gábor kicsit kételkedett még, járt az agya s újra kérdezett:
- Mennyi ideig leszek kb. a víz alatt? – nézett rám.
- Úgy gondolom, hogy 40 másodperc és másfél perc között. Sok függ tőled is, de feljönni már segíteni is fognak. – válaszoltam meggyőződéssel. – Szerinted mennyi időt bírsz ki levegővétel nélkül? – érdeklődtem tőle.
- Úgy saccolom, hogy max. 2-3 percet. Egyszer lemértem. – válaszolta Gábor.
- Az biztosan elég lesz! Csak ne akarj közben levegőt venni, mg a vízben! – figyelmeztettem újra. Kipróbáljuk! – határoztam el. – Te is mész úszni a többiekkel, majd lemerülsz, s addig maradsz a vízben, míg csak bírod. Majd én lemérem.
- Rendben, Uram. Rád bízom magamat, teljesen. – vált határozottá Gábor.
El is akart menni máris úszni, de visszatartottam, mert még a kabinban a „desszert” hátra volt.
Az pedig nem volt más, mint Attila, akit közben ketten is kikötöztek a nagyobb kabinba, mezítelenül, X alakban, hogy minden oldalról hozzá lehessen férni. Én figyeltem, s mikor Andor is feljött a fedélzetre Pici után, volt a jel, hogy mehetünk le „desszertezni”.
(folyt. köv.)