Érdekes kalandok a nagyobb vitorláson (4)

Mivel így szinte mindenkivel egyeztettem, nyugodt szívvel tértem vissza a kabinba, ahol Andor már kezelésbe vette Gábort: az éppen a térdén feküdt, a kezeivel támaszkodott a padlón s látszott, hogy Andor ütlegelése, majd Gábor testnek, popóinak simogatása éppen befejeződött, mert lehuppant az ágyra, hanyatt, széttett lábakkal és Andor a farka és a golyói meg- és szétkötözéséhez fogott éppen. Akkurátusan megcsinálta, majd a tűs kereket is – próbaképpen – megjártatta azokon, Gábor apró, de jól hallható tiltakozása dacára:
- Ezeket már az Urunk is megtette velem, mást nem tudnál kitalálni? – incselkedett vele.
- De, de mennyire! Máris! – sorolta a dühössé vált Andor s ráugrott. A széttárt kezeire térdelt és más elő is vette a merev farkát a gatyája alól s dugta, gyömöszölte Gábor éppen csak kinyitott szájába azt. Nem éppen gyengéden, de inkább erőszakosan, és durván.
Gábor pedig öklendezett, dobálta a testét, próbált Andor alól kiszabadulni, mert nem kapott levegőt sem. Andor azonban erősen nyomta az ágyhoz, még hátra nyúlva alaposan megmarkolta a farkát is. Nem csak szorította, de csavargatta is közben s a körmeivel – mert a tűs kereket nem érte el – karistolta is a feszülő bőrét a golyóin. Gábor már nem csak dobálta a testét, de sziszegett is. Ekkor látott meg engem. Egy nagyot dobott Andoron, az ettől szinte lerepült róla s Gábor már ugrott is, kihasználva a meglepetést s most ő ült Andorra, annak karjaira s kapta marokba a farkát, amit csavart, szorított, s húzkodott is. Andor pedig lihegett, sziszegett, többek között ezt:
- Kerüljek csak újra felülre, majd megtanítlak kesztyűbe dudálni ezért a pimaszságért!
- Azt csak szeretnéd, s talán azt sem tudod, hogy nem subként, alantas szolgaként, de kis-mesterként, Urunk felhatalmazásaként, bánok így veled, Te csicska. – sziszegte Andornak Gábor komolyan s gyűrte, nyomta le tovább is, már-már erővel, mindent összeszedve a tartalékaiból.
Andor csodálkozást színlelt s rám nézve megkérdezte:
- Igaz Uram, amit ez a köcsög is böfög? – kezdte Andor.
- Igen, igaz! – erősítettem meg Andornak. – Ha tud, azt tehet Veled, amit csak akar. 
Andor beszüntette az ellenállást és ennyit mondott Gábornak:
- Tény, hogy jobban tetszel így Gáborként, mint megérkezve Gabiként, ami feltétlen Urunk érdeme. Ezért elfogadom, ha Ő mondja: - Tehetsz, amit csak akarsz velem.  – tárta szét karjait és lábait, hajtotta le a fejét, nem nézett már Gáborra, de rám igen s csak nekem hunyorított is hozzá, amit Gábor nem láthatott, mert éppen nagy keresésben volt.
Végre meg is találta, amit keresett. A csattogót. Ráordított Andorra, hogy: - Gatya le s hasra!
Majd már hangosan csattogott is Andor fenekén a spéci bőrdarab mindaddig, míg Andor oda nem kapott a kezeivel, védve a fenekét és sziszegett, feszengett, csavarodott már az ütésektől a teste s vöröslöttek a popói. Ekkor Gábor abbahagyta a fenekelést, s fordulva, Andornak háttal ült rá a hasára s mind a két kezével annak fanszőrzetben, a vörös színű fanszőrzetben matatott, húzogatta azokat, majd még tőlem gyertyát kért s azzal alaposan meg is gyertyázta ott. Egy ideig hagyta megszáradni a stearint Andor rőt szőrzetén, majd egy kisebb, többágú bőrkorbáccsal kezdte leverni azokat. Ez persze nem ment sziszegések, kisebb sikkantások nélkül. Az után előrehajolt, de még ülve s Andor lábain is tépkedte a szőrt s egy öngyújtóval itt-ott meg is égette. Andor félelmében már igen izgett-mozgott Gábor alatt, de az nem ezért, hanem a rettenetes bűz miatt hagyta ezt abba.
Hasra parancsolta Andort, alá párnákat tett, majd rám nézve, beleegyezésemet bírva, komótosan, de alaposan meg is dugta. Persze nem ment el benne, hanem kirántva a merev farkát a hátára lőtte ki a nem kevés adagot, ami kijött belőle. Felsóhajtott, elégedetten.
Andor is csatlakozott a sóhajtozáshoz és megjegyezte: - Ez a döfködés, döfi volt! 
Én is elégedett voltam s indítványoztam, hogy menjünk fel a fedélzetre, de nem így anyaszült mezítelenül, hanem felvéve valamit. Andor visszahúzta, ami rajta volt, de Gábornak azt nem engedtem, hanem a zsákjából kivettem egy kétoldalt erősen felsliccelt „futónadrágot”, világoskék színben, átlósan fehér, keresztcsíkokkal.
Fent a fedélzeten felérkezésünkre, szinte mindenki, megjelent. Attila éppen Álmost tájékoztatta arról, amit én neki – korábban - elmondtam. Gedeon kapitány s Miki is ott hallgatta, még Pici is. István jelzett nekem, hogy szeretne valamit kérdezni, ezért mi előre mentünk a hajó orrába ketten, míg Gedeon kapitány ült a kormányhoz.
István halkan megkérdezte:
- Kit vertetek lent a kabinban? Gábort, vagy Andor is kapott belőle? Kicsit piros a combja alja, ami kilóg a gatyájából. S olyan furcsán jött fel. – tette még hozzá.
- Igen, kapott is alaposan, de nem tőlem, hanem Gábortól s az még keményen meg is dugta előttem. – tájékoztattam Istvánt. Kicsit elkámpicsorodott. Úgy állt, hogy a többiek ne lássák az arcát, miközben tovább kérdezett:
- Akkor én is számíthatok erre? Gábortól is? – faggatott.
- Igen, azt kérte Gábor a normális viselete ellenében, hogy mindenkit megkaphasson, mint kis-mester a keze, pontosabban „mása” alá.
- Rendben, jogod van hozzá, de megkérhetlek, hogy ha lehet, csak Te légy még ott, akkor, más ne? – kérlelt és reménykedett ebben István.
- Igen, ez természetes, de készülj fel, hogy Attila és Álmos kezelése nyilvános lesz az éjjel! – figyelmeztettem: - Mint ahogyan az ő áthúzása a hajó alatt is! – tettem hozzá.
István elképedt ezt hallva:
- Mit, hogy, áthúzni a hajó alatt? Megkötve? Ezt komolyan mondod? – hitetlenkedett.
- Gábor akarta, kérte, miért is ne? Ne izgulj, már csináltam ilyent? – nyugtatgattam.
- Gedeon kapitányt is beavattad ebbe? Ő is beleegyezett, mert azt kétlem! – erősködött tamáskodva István.
- Nem, még Vele erről nem beszéltem, nem volt rá idő, de előtte megteszem. Bele fog egyezni, meglátod! – nyomatékosítottam Istvánnak. Az csak tamáskodott tovább.
- Még valami lesz, de azt még én sem tudom mikor, s hogyan: Gábor azt is kérte, hogy teljesen mez-telenül legyen fellógatva az árbocra, vagy onnan, s közben legyen a kilencágú macskával alaposan elverve, majd többek által, egymás után, a fedélzeten, megdöngetve. – tettem még hozzá.
- Nahát, ez élvezetes lesz, ha lesz. – hitetlenkedett István.
Istvánon látszott, hogy megrendült, mikor visszamentünk a többiekhez a fedélzeten, mert sokan kérdőn néztek rá, de ő nem reagált erre. Semmit, mintha nem is vette volna észre.
Andort, Picit, Attilát, Álmost leküldtem a másik kabinba és Istvánt előre küldtem, majd utána mentünk a sajátomba Gáborral. Előtte még Gedeon kapitánytól kértem, hogy majd a matrózokkal készíttessen estére szendvicseket, kávé, tej, tea, habspray, sör is legyen ott.
Lent a kabinban István már öntevékeny volt, mert anyaszült mezítelen várt minket Gáborral. Az nem is csodálkozott, de máris hozzálátott alaposan körülnézni, tapogatni Istvánt mindenhol s közben még lényegre törő kérdéseket is tett fel a „rattanszerűség” előállításáról, kezelésről. Mikor kíváncsiságát István kielégítette, azt kérte még tőle, hogy engedje meg kicsit megrángatni azt, majd pedig le akarta szopni Istvánt s mikor sikerült felszopnia keményre, elé feküdt az ágyra úgy, hogy a háta az ágynak támaszkodott, feje lent volt s lábait terpeszbe széttette, s úgy dugatta meg magát Istvánnal felülről. Mikor István először elment benne, persze gumival, pozíciót váltott, most István feküdt hanyatt az ágyra s Gábor lovagolta meg őt. Hosszasan, alaposan, lassan, majd „vágtában” is. Még azt is kérte, hogy István közben kézimunkázzon rajta, míg csak el nem durrant.
(folyt. köv.)