Érdekes kalandok a nagyobb vitorláson (2)

Miután Gabi elsorolta vágyait, még megkérdeztem:
- Uni, passzív, vagy inkább aktív vagy? – kérdeztem még meg tőle.
- Inkább aktív, de passzív többesben, s ha többször teszik. – válaszolta Gabi.
- Rendben, majd meglátjuk! – válaszoltam s intettem menjünk le a kabinba.
Ott Gabi szinte ledobta a kezében lehozott matrózzsákot maga mellé, azonnal térdre borult előttem, meg sem kérdezve már csókolta is a lábamat, ragadta meg a kezeimet, azokat is csókokkal elhalmozva s óvatosan, de határozottan nézett már fel rám. Miután nem tiltottam, nem tettem semmit, visszafelé haladt majd a tekintete, megállt középtájon. S már nem habozva hajolt közelebb, közelebb, míg el nem érte szájával a rövidnadrágom kidudorodását. Ott, azt kezdte nyalni, falni, körül csókolgatni, majd határozottan, egyenesen térdelve, felemelte a kezeit, becsúsztatta a rövidnadrágom száraiba jobbról-balról s kitapogatta a farkamat s környékén a bozontot. Kezeivel megtámasztotta a merev farkamat és a rövidnadrágon át kezdte szopni.
- Állj, várj! Ezt még ne! – szóltam rá, eltolva a fejét onnan.
- Miért, nem kellemes? – nézett értetlenül rám, fel Gabi.
- De, nagyon is az, de m o s t m é g n e m! Egyelőre neked tiltott terület! – mondtam.
- Értem Uram! – kámpicsorodott el s le is szegte a fejét, dühében.
- Gabi! Ott még nem tartunk! Hosszú a nap, van még egy még hosszabb éjszaka s holnap is lesz még nap! Tanulj, türelmet! – oktattam ki, de már szelíden. – Először is, valamit meg kell beszélnünk, kettesben! Apáddal úgy tolsz ki, ahogyan csak akarsz, de én nem tűröm, hogy velem is megpróbáld! Először is hoztál valami normális cuccot is magaddal, abban? – kérdeztem s mutattam a matrózzsákra.
- Igen, természetesen Uram! Van mindenből normális is. – válaszolta rám nézve.
- Neked, vagy nekem, nekünk is normális? – cukkoltam Gabit.
- Uram, majd eldönti, s ha valami nem tetszik Uramnak, akkor előveszek mást, vagy ad, amit szeretne, hogy viseljek. – kezdte s akarta kinyitni a zsákját.
- Nyugi, ne siess! – szóltam rá. – A mell- és fülpercingjeid még maradhatnak, az orrpercinged is, de ha van valami a farkadon, vagy a heréid mellett, alatt, benne, azok nem biztos. – folytattam.
- Köszönöm Uram. Ott csak egy kis percing van a gátnál, lent, de azt nagyon nehéz lenne kiszedni… - felelte Gabi szemét lesütve. – Akarja látni? – kérdezte meg.
- Nem, most nem! – állítottam meg őt. – Viszont a sok kacat, bocs, nekem azok, ott a csuklóidon, no meg a bokalánc, az nem kell. Le vele! – döntöttem szigorúan.
- Balesetveszélyes! – magyaráztam meg neki.
- S a hajaddal is tégy valamit! Mosd le a zselét róla, fésüld simán oldalra, hátra, úgy jó lesz. – jelentettem ki.
Megvártam, míg mindezeket megteszi Gabi, majd végignéztem rajta s bólintottam.
- Már egészen elfogadható leszel, még talán tetszel is majd…  - buzdítottam Gabit.
- Igen, Uram, szeretném, nagyon. – remegett a hangja mikor folytatta: - Így már maradhatok? – kérdezte meg.
- A tested, hajad már jó, most nézzük a gönceidet! A vörös bugyi röpül, elő ne merd venni, míg itt vagy a hajón! Mi van helyette? – néztem rá.
Gabi elővett a zsákjából jó pár fecskét, slipet, boxert s mutatta, válasszak. Párra rámutattam, hogy azok. Volt még pár úszónadrág is közöttük, azokból is kettőt választottam, egy francia színeket hordozó rövid bermudát és egy vidám, sokszínű normál úszót. Most a felsők következtek: fehér és színes pólók kerültek elő, normális méretben, hosszban. Volt egy sárga izompóló is, azt is engedélyeztem neki. Zoknik is előkerültek, normálisak, sportosak. Volt még fehér sportcipője, Adidas, az is maradhatott. A női kombidresz, a bugyik s melltartó, de a harisnyatartó is ment vissza a zsákba. Volt egy szép, csinos szabadidő ruhája, az tetszett, maradt kint. S előkerült egy műanyag hajpánt, az is elől maradt, hogy lefogja a haját a fejéhez. A női sminkkészlet viszont ment vissza a zsákba. Végeztünk is.
- Ki-, felmegyek, addig öltözz át, mire visszajövök! – utasítottam s mentem is.
Fent a fedélzeten meglátogattam Istvánt, s Attilát, akiket nagy beszélgetésben találtam. Csevegtem kicsit velük, körülnézve konstatáltam, hogy a hajóraj még követ minket távolból, de nem zavaróan. Mikor le akartam menni, feljött Gedeon is, intett, hogy még maradjak. Odajött hozzám:
- Hogy boldogulsz a sráccal? – kérdezte meg vidáman, de kíváncsian.
- Alakul… - válaszoltam röviden. – Éppen átvedlik normálisba. – folytattam. – Lassan majd kellene Andor, ha szabadulhat. – kértem.
- Semmi akadálya, ha Miki maradhat. – nevetett Gedeon. - Mikorra menjen?
- Átkopogok majd a közös falon. – mondtam s jeleztem, hogy tudom, merre vannak s azt is, hogy ez hajó, tehát áthallatszik sok minden. Gedeon nevetett s ment, én is.
Mikor visszaértem, Gabi már ott várt, átöltözve, kis terpeszben térdelve, kezei a tarkóján.
- Most már üdvözölhetem Uram? – kérdezte meg huncut szemmel.
Körbejártam, itt-ott megsimogattam, rácsaptam a domborodó popóira, megigazítottam a haját hátul a fejpánt alatt, megsimogattam az arcát, külön végigsimítottam a szemöldökeit, az orra alatt és az állát, majd kapott egy gyors – meglepetés – puszit is s ezt hallotta:
- Igen megengedem, de most tovább, mint az előbb, ahol megállítottalak! – szóltam.
Gabi örömmel teljesítette, amit kértem, hosszan cumizott a farkamon, még a mélytorkozással is megpróbálkozott, de öklendezett, az még nem ment neki. Mikor éreztem a kéj közeledését, akkor leállítottam, de meg is magyaráztam azonnal miért:
- Még nem akarok elmenni, előtte én is látni akarlak, teljes valóságodban, tök mez-telenül! – utasítottam s néztem, ahogyan feláll, leveti a pólóját érzékien, lassan kibújik a francia színekben lévő bermudájából, de előtte leveszi az Adidas sportcipőjét, a két zokniját is egyenként, csigalassúsággal, ingerlően, előre hajolva.
Mikor már ott állt előttem anyaszült mezítelenül, csábosan, lassan, még forgolódott is a feje tetejére tett kezekkel. Nem bírtam ki, magamhoz rántottam, ráfektettem a térdemre s mind a két kezemmel, felváltva elfenekeltem, egyenletesen osztva mind a két popójára az ütlegeket.
Gabi kényesen ficánkolt a térdemen, csavargatta a testét s éreztem a farka merevedését is ez alatt. Odanyúltam, a térdeim közé vezettem, megszorítottam, majd már nem csak csapkodtam a popóit, de a kezemmel végig simogattam a megvert, elvert popóját, rá is köptem s a nyálamat elkentem azokon, majd újra nagyokat csaptam rájuk. Csattogott is alaposan.
Most már nem csak simogattam a popóit, de cirógattam, ujjaimat s főleg a körmömet végighúztam az oldalain, betértem a hónaljaiba is, ahol meghúzogattam volna a szőrszálait, ha lettek volna, de mivel nem voltak, így csak a körmeimet húztam el, ott.
A hónalja szőrei helyett így a haját csavartam a kezeim közé s azt húzkodtam meg változó erővel. Eddig halkan kuncogott, míg tettem vele, amit tettem, de most meg is szólalt:
- Uram, ha kérhetem, azt ne tegye! Bármit, de azt ne! Kárpótlásul kérjen, parancsoljon bármit, megteszem, de a hajamra kényes vagyok.  - nyögte ki, látható kínnal.
- Semmi gond Gabi, legyen! Hamarosan átjön majd Andor s az is tehet akkor veled bármit? – cukkoltam.
- Andor? Az melyik? A kicsi, vagy az óriás? – nézett rám, várva válaszomat.
- Ha így kérdezed, az óriás. – feleltem nevetve.
- Akkor az jöhet s tehet is velem bármit, de én is szívesen tennék Vele, sok mindent!
- Csak tőled függ, bár azt gondolom, minden vágyad nem fog teljesülni, de meglátjuk!
- Iparkodni, vágyakozni, reménykedni és fantáziálni csak szabad? – kezdte Gabi.
- Azt igen, de tudni kell, nem csalódni is! – figyelmeztettem őt.
(folyt. köv.)