És eljött (2. rész)

Hirtelen nem tudtam, hogy mi legyen. Essünk neki egymásnak és közben szaggassuk le egymásról a ruhákat vagy gyors szabaduljuk meg mindentől és úgy dobjam az ágyra. Úgy szerettem volna finoman kihámozni a ruhájából és közben becézni, csókolgatni minden porcikáját, ami előkerül.
Belenéztem a szemébe és tudtam, hogy nem lehet. Azzal el is rontanék mindent. Tombolt benne a nőstény és arra várt, hogy kiélhesse az ösztöneit. A vad vágyaink sora találkozott a szemünk tükrében. Aztán bevillant, hogyha én veszem le róla a ruhát, akkor utána magamról is le kell és az több időbe kerül. Addig nem tud a bőröm hozzásimulni az övéhez és elveszni benne.
Így, ahogy a szembe néztem, nagyot nyeltem és egy óriási sóhaj után. elkezdtem ledobálni magamról a ruhát. Elnevette magát és ő is ugyanezt tette. Elkezdte kihámozni magát, az amúgy se sok ruhájából. Szanaszét dobáltuk a ruháinkat, mert csak az számított, hogy minél hamarabb egymáséi legyünk és felfalhassuk egymást. Eszünkbe nem jutott szépen összehajtogatni minden egyes darabot és rendezetten elhelyezni a széken. Gyönyörködött a lelkem a látványtól és olyan jó volt látni a csupasz mellét. Nagyon tetszett, amikor lehajolt a bugyija miatt és ott lógtak előttem a mellei.
Én előbb készen lettem és elkezdtem simogatni a hátát, mire ő felegyenesedett, újra belenézett a szemembe és elkezdett vadul csókolni. Annyira nekem rontott, hogy tolatnom kellett és csak tolt a testével hátrébb, majd meglökött, én meg rázuhantam az ágyra. Végignézett és láttam rajta, hogy tetszik neki, amit lát. Nem viccből sportolok és a kockahasat se a szél hordta össze. – Minden cseppedet kiszívom. – mondta, szinte hörögve. A hideg is kirázott tőle. Rá akartam bízni magam, hogy tornázzon rajtam kedve szerint és minden cseppem legyen az övé. – Csak bátran! – válaszoltam neki, nevetve. Ott feküdtem előtte, mint egy boncolásra váró béka, kopasz tojásokkal. Még pont, jó, hogy tegnap a fazont is kiigazítottam. Így, minden gátlás és szorongás nélkül hagyhattam magam neki, hogy azt csináljon velem, amit akar. Jó, azért nem mindent!
Ahogy odahajolt az ágyra, hosszú és sötét fürtjei, sörényként omlottak a vállára. Tényleg, olyan volt, mint egy nőstényoroszlán és mintha én lettem volna a vad, amit az imént leterített magának. Éppen arra készült, hogy felfaljon. Minden porcikám várta az érintését, a nyelvét és a harapását. Remélem, hogy azért marad belőlem valami! Odahajolt fölém és elkezdett végigszimatolni. Egészen a térdemtől indult és végigszagolta a combom, majd adott egy csókot a lágyékomra. Aztán, haladt felfelé. Végighúzta az orrát a hasam barázdáin és kaptam még egy csókot.
Gyerekkoromban azt tanultam, hogy ne játsszak az étellel. Igaz, most én voltam neki a főfogás, de kimondottan jól esett, ahogy prédaként bánt velem. Kinyújtotta a nyelvét és végighúzta a mellemen, megcsókolta és . . .
(folyt. köv.)