Az ezüst fogságában

Zsanett gyönyörű, 18 éves lány volt. Mindene megvolt, amire egy nő vágyhat. Gyönyörű fekete haj és szemek, tökéletes popsi, szép combok, szép hang. Nem is csoda, hogy megtetszett nagyon Máténak, aki elhívta randira. A lány mit sem sejtve belement, a találka után pedig-mivel szimpatikus volt neki a fiú- a lakására is felment. Ekkor még nem tudta, hogy a srácnak milyen tervei vannak vele. Egy darabig minden átlagosan ment. Csókolózás, simogatások. Egyszer azonban Máté azt mondta: -Most megkapod amit érdemelsz! Zsanett arcára szörnyű rémület ült ki, amikor meglátott a fiú kezében egy nagy tekercs ezüst szigetelőszalagot.- Az mihez kell?-kérdezte. Amaz csak így válaszolt:-Mindjárt megtudod, de szerintem igazából tudod is. A lány sikítani akart, de Máté erősen betapasztotta a száját, egyelőre még csak a kezével.
-Ne erősködj annyira, mert megbánod. Leveszem a kezem a szádról, és ha kiabálni mersz, meghalsz érted?!
A lány bólintott, majd a srác teljesítette ígéretét a megállapodás szerint.
-Ezt még nagyon meg fogod bánni!-mondta Zsanett
-Az lehet, de most kiélvezem a társaságodat. Mert most itt maradsz egy jó darabig!
Máté elkezdte a munkát: Először a lány két csuklóját ragasztotta össze, aztán a könyökét, majd a karja felső részét. Ezután a mellei felett és alatt is jó szorosan, hogy Zsanett dús keblei szépen megmutatkozzanak. Majd a boka, a térd és a szép combok következtek. A szoba szinte megtelítődött a szexuális túlfűtöttséggel, és a szigetelőszalag jól ismert hangos recsegésével.
-Na milyen érzés?
-Menj a picsába!-üvöltötte Zsanett.
-Jó-jó beszélj csak, amíg megteheted!-nevetett a fiú, aki most már egyértelmű helyzeti előnyben volt.
Amikor a lány rendesen meg volt kötözve, Máté három egyenlő darabot tépett le a szalagból.
-Elcsevegnék még itt veled, de tudod mit? Kicsit elegem van már a sok szarságból amit összehordasz!
Zsanett nem tudott már mit mondani, így némán tűrte, amint Máté rátette az első szalagdarabot a lány finom, puha szájára.
-Egy nem nagyon elég, te mit gondolsz?
Zsani most már csak a fejét rázta, de nem volt menekvés: Hatalmas fekete szemeit még nagyobbra nyitotta, amint megkapta a második és a harmadik csíkot is, az egyiket alulra, a másikat közvetlenül az orra alá. Máté gondosan elsimította a lány száján a ragasztószalagot, és imádta, ahogy az ezüstösen fénylik és tökéletesen rásimul rabnője nagy szájára.
-Na most már beszélhetsz!-nevetett
Zsanett nagyon mérges lett. Próbált szabadulni, de az ezüst szörny csak nem engedte el. Semmi esélye nem volt arra, hogy megszólaljon. Máté ezüst színű barátja hűségesen tartotta vissza a lány összes szavát, érthetetlen hümmögéssé alakítva a beszédet. A fiú elkezdte őt csiklandozni, és a leragasztott szájból hallatszó nevetés semmi mással össze nem keverhető hangja betöltötte az egész szobát, Máté pedig elélvezett. Zsanett rémülten nézett nagy, formás szemeivel, amik ha tudtak volna beszélni, ordítottak volna.
-Na hogy érzed magad kicsim?-kérdezte Máté
-MMMMMMMMMM!
Na jó-megkönnyítem a dolgod egy kicsit.-erre szép lassan lehúzta a szalagcsíkokat Zsanett szájáról. Igen fájdalmas volt, de mindenképpen jól mutatott, ahogy a tapasz lekerült a rakoncátlan testrészről.
-Szóval nem ragasztod vissza?-kérdezte
-Nem-mondta Máté
-Akkor jó-mondta nyugodtan Zsanett
Azonban legnagyobb rémületére Máté kiment, és behozott egy nagy tekercs FEKETE szigetelőszalagot.
-Úgy gondoltam a hajadhoz jobban illene ez. Nem gondolod?
- Te szemét álla...MMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMM!
A szalag megint ráment a szép szájra, Zsanett pedig azon gondolkozott, hogy hogy is hihette el fogvatartója szavait, hogy is reménykedhetett abban, hogy majd szabadon beszélhet.
- Meg kell hagyni, jobban áll neked a fekete!-mondta Máté aki megcsókolta Zsanett beragasztott száját, belenézett mélyen szemeibe, majd kiment a szobából.
MMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMPPHHHHH!