Talán meg sem történt...2/5

Most mi legyen? Átöltözni már nincs időm, késni pedig semmiképp nem szeretnék…El kell fedjem magam! Szerencsére még kinn lóg a fogason a hosszú télikabátom, ha nyakig begombolom, csak a lábam látszódik, ki. Alulra egy mackó megteszi, és egy edző cipő, a magassarkúban úgysem tudnék vezetni. Nézzük, hogy áll!
Csodásan festek! Csak egy dolgot felejtettem el… Az arcom, amin életem ribanc sminkje tetszeleg. Na, ezt hogyan fedem el? Tényleg mennem kéne már! Egy sálat a nyakamba kapok, eltakarom vele, amit lehet, aztán imádkozok, hogy senki nem lásson meg.
A sötét lépcsőházban lopódzom le, már nyúlnék a bejárati ajtóhoz, és meglátom, hogy a kedves pár alólunk, épp veszi be a kanyart a bejárat felé. Ez az én szerencsém... Ezeknek is most kell hazajárni, gondolom magamban. Lentebb megyek egy félemelettel, bebújok a lépcső alá, a szívem úgy ver, mint még soha. Próbálok némán lélegezni, nem fellökni az ott tárolt bicikliket. Nézegetik a postaládát, én közben szívrohamot kapok a lépcső alatt, a kosz és lom között. Legalább már kiöltöztem a temetésemhez…
Végre elindultak felfelé. Rohanok az autóhoz, szerencsére más kellemetlen típusú találkozásban nem volt részem. A tükörben megnézem magam, a sminkem sem folyt el, a magassarkú a hátizsákomban a hátsó ülésen. Minden kész.
Megérkezek a megadott címre, egy szép, de nem hivalkodó új építésű ház. Szerencsére itt már nem lesz lépcsőház.
Most még megfordulhatok, ha meggondolom magam. Most még nem késő, mondom magamban. De tudom, hogy most már késő van veszíteni. Ha idáig eljutottam, most már nem fordulhatok vissza, végig kell járjam ezt az utat. Miközben vetem le a jó-takaró gönceim, arra gondolok, még sosem voltam női ruhában a kocsiban. Sőt, igazából sehol a lakáson kívül. Nagy nap a mai. Belebújok gyönyörű cipellőmbe, felhúzom a cipzárt a bokámon, majd végigsimítom a lábam. Néha magamat is lenyűgözöm, milyen oltári bombanő tudok lenni. Ezt a lábat egy élmény lehet végigcsókolni.
Odasétálok a bejárathoz, jó érzés ilyen küllemmel az utcán lenni, ha lennének itt férfiak, biztosan mind utánam bámulnának.
Becsöngetek. Az ajtó zizzen, benyitok. Nem fogad senki… Ez furcsa. A kert rendezett, frissen ásott gödröt sem látok, ez jó jel. Látom, hogy fény szűrődik ki az ajtón, oda topogok, az ajtó résnyire nyitva, belököm. Egy kulturált, jól berendezett, tiszta ház fogad. Az előszobából belátni a konyhába, egy öltönyös, 30-as pasi éppen vörösbort tölt egy pohárba. Felnéz, észrevesz, és kedves hangon üdvözöl: Hát eljöttél! Örülök, hogy itt vagy. Had kínáljalak meg egy pohár borral. Látja rajtam, nem tudok hirtelen mit kezdeni a helyzettel, így belekortyol. – Nyugalom, nem drogoznék be soha senkit, az aljas dolog.
-Jézusom, nekem ez eszembe sem jutott…-
- Szeretnél előkészülni, letusolni? Átöltözni úgy látom már nem kell, gyönyörű vagy.
- Nem, köszönöm otthon teljesen elkészültem. Egy kicsit zavarban vagyok most.
- Ez teljesen természetes. Ha tényleg úgy érzed, hogy készen állsz, akkor kérlek fáradj be a hátsó szobába, ott van egy kényelmes fotel, foglalj helyet, iszogasd a borod, és érezd magad otthon, rendben?
- Rendben.
Lehuppanok. Szerencsére jó nagy pohár volt a bor, de azért így is gyorsan lecsúszott. Egy kicsit érzem is a fejemben, most jut eszembe, hogy nem is ettem még ma. Eltelt egy kis idő már, de hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, mennyi. Öt perc, negyedóra? Úgy izgulok, teljesen megbízhatatlanok az érzékeim. Most veszem csak észre, hogy ebben a szobában nincs is más bútor, csak ez a bőrfotel, ami egyébként tényleg nagyon kényelmes. Egyszer csak motoszkálást hallok a hátam mögül, megfordulok, és nem hiszem el, hogy mit látok: Egy glory hole, amin keresztül, egy már ismerős fallosszal nézek farkasszemet…

Folytatás következik…