Germán rabszolgák élete a római nemes házában (3)

A történet a régmúltban ott maradt abba, mikor Flavius 19. életévét betöltve „férfivá avatták”, de ez számára nem volt frenetikus élmény, hanem helyette, pontosabban utána a fiatal germán rabszolgáján, aki akkor már vagy hat éve szolgálta, tanította, okította a harc művészetére s gyakorlatára, élte ki testi, erotikus vágyát s tette először magáévá. Ez azonban nem történhetett titokban, egy római nemes házában, ezért a házigazda fiatal barátja kikocsizott a vidéki birtokra a germán rabszolgával s miután kiszedte belőle a részleteket is, maga is megdugta a rabszolgát, mintegy büntetésül.
Azóta eltelt közel négy év, közeledett Flavius nagykorúvá válásának ünnepe, amelyet 24. születésnapjára időzítettek, szerveztek szülei.
Flavius azonban már egy éve nem otthon élt, apja házában, hanem a vidéki birtokon. A birtok közel egyórányi lovaglásra, vagy könnyű, kétkerekes homokfutóval megtehető útra volt a város mellett, az észak-Itáliába vezető országút mellett.
A birtok alsó részén kiterjedt olajfa ültetvény és veteményes kert volt a majorsággal, de fent a birtok felső vége felnyúlt a dombtetőre s az ott lévő kis erdőség ölében is volt egy kis ház, két szobával, mellette a tisztáson kis kerttel s abban úszómedencével. A domb másik oldalán, de még az erdőben, kis forrás is fakadt, mely bővizű volt s egy kis tavacska is képződött a vizéből, majd úgy folyt el tovább a falu felé. A majorságban lakott az intéző, pár szabadossal s közel ötven rabszolgával, akik a ház körüli és mezőgazdasági teendőket látták el; míg a fenti házban csak Flavius, fiatal germán rabszolgája és még egy mindenes, igen fiatal rabszolgafiú lakott. A majorságból hozta fel részükre – minden nap – az ételt, italt a mindenes rabszolgafiú.
Lent a majorságban voltak asszonyok is, a szakácsnő és segítője, valamint két asszony, akik az olajszüretet irányították és annak sajtolását, amforákba tételét s szállításig raktározását. Eddig fiatal rabszolgalány nem volt a majorságban, de a római nemes parancsára kettőt is kiköltöztettek a városi házból azzal a céllal, hogy a fiatalúr – Flavius – közelében legyenek s ingereljék, csábítsák magukhoz – ágyukba – kacérságukkal, fiatalságukkal.
Apja parancsa ellenére, Flavius nem engedte meg, hogy a rabszolgalányok felmenjenek a fenti házhoz, inkább naponta ők is lementek a rabszolgafiúval a majorságba az ebédért. Ott nézték a munkát, vagy csak nézelődtek lent, néha még ott is ebédeltek az intézővel s a bent lévő szabadosokkal. Mivel így alig találkoztak a lányokkal s ez nem volt eléggé csábító, hát mezei munkára osztották be a fiatal lányokat, akik, ha a gazda fia közeledett, felhajtották a szoknyájukat, vagy előre hajoltak, hogy a mellük is kilógott a ruhájukból, de annál többet nem értek el, hogy Flavius megcirógassa őket, vagy rácsapjon a fenekükre.
Bezzeg a fiatal germán rabszolgának, aki akkorra már közel járt a harminchoz, igencsak kocsányon lógott a szeme ezeket látva, de ő semmit sem tehetett.  Míg nem egyik nap lemaradt, bőr talpát igazgatva s megsúgta az egyik lánynak, hogy holdtöltekor várják az erdőszélen.
Az este szaladt is a hírrel az intézőhöz, aki fürödni küldte a lányt, majd időre elindította fel az erdőszélre. Maga, nem mert utána menni, mert nagyon nyílt volt a terep s teljesen sütött a hold, így csak várta vissza a lányt.
Mikor a lány felért az erdőszélre, nem Flavius, hanem a germán rabszolgája várta felajzva, már mereven előre meredő farokkal s nem is nagyon hagyott időt a lánynak, már karjaiba is zárta, lefektette az avarra s alaposan, többször is meghágta. Utána legördült róla, de a lelkére kötötte mielőtt elment, hogy otthon azt mesélje el, hogy a fiatalúr, Flavius, eljátszadozott vele s másnapra újra odarendelte magához. Ígérte, ha jól végzi dolgát, ügyesen adja elő a meséjét az intézőnek, akkor kap ajándékot is majd tőle. Arról pedig, hogy valójában mi is történt, senkinek, egy szót sem! – kötötte a lelkére a germán rabszolga.
A lány hitte is, meg nem is az ajándék dolgot, de azért ügyes volt, az intézőnek jól adta elő a történetet, s még a „barátnőjét” sem avatta be a titkába. Így bár másnap is az olajfa ligetben kellett dolgoznia, de este újra megfürödhetett s mehetett az erdőszélére újra.
Másnap is a germán fiú várta, most kicsit hosszabban dédelgette, csókolgatta a lányt, s azt is megengedte neki, hogy játszadozzon a közben már szintén merevvé vált farkával megtanította a lányt szopni. Sokáig gyakorolták, majd elmenetele előtt alaposan meg is döngette, de nem felejtette el a lelkére kötni a mesét, amit azzal toldott meg, hogy ma már szopogathatta Flavius farkát.
Mivel a lány jól adta elő otthon a mesét, s hosszabb ideig is elvolt, így másnap már rövidebb ideig kellett az olajfa ligetben dolgoznia, délután kicsit alhatott, majd fürdés után újra ment fel az erdőszélre.
A germán rabszolga ismét várta, most már hosszabban hancúroztak előtte, sokkal többet is szopott a lány s bégre többször is alaposan megdöfködte őt a legény. A szokásos lelkére kötés most sem maradt el.
A lány ügyesen játszotta a szerepét, most is élethű volt az előadása s a meséje az intézőnél, de a germán rabszolga nem volt ilyen szerencsés. 
Mikor visszatért a találkozójáról a lánnyal az erdőszélről, azt gondolta, senki sem fogja hallani őt, ezért nem aludni tért a hálókamrájába, hanem egyenesen az úszómedencéhez ment. Levetkőzve már mezítelenül ugrott be a vízbe, de pechére abban nem egyedül volt, mert Flavius is melegnek volt, s úgy gondolta lehűti magát s ő már a vízben volt, de a medencefal árnyékában, így a germán rabszolga nem vette észre.
Jó ideig úszkált már ott, mikor az egyik forduló után egy árnyékot vett észre szemközt, a medencénél állva. Flavius volt.
A germán rabszolga lassan odaúszott, s gazdája lábánál kimászott a medence vízéből. Ott állt előtte, kicsit reszketve, nem csak az éjszakai hidegtől, de a félelemtől is, mit fog szólni, hogy itt találta. Sebesen járt az agya, mit is adjon elő, miért jött le - éjnek évadján - úszni, amit máskor soha nem tett meg.
Végül arra jutott, hogy nem fog hazudni, hanem az igazat mondja, azt, ami történt. Vállalja a következményét s a büntetést érte.
Lassan urára emelte tekintetét, rá nézett s éppen már szólni akart, mikor észrevette, hogy Flavius is mezítelen, s nem csak az, de reszket maga is az ékszakai hidegtől és teste párolgásától. Gyorsan körülnézett s észrevette a köpenyét, érte ment s visszatérve a vizes testű Flaviusra terítette a köpenyt.
Flavius nem szólt semmit, csak szúrósan nézett rá.
Jó idő eltelt, mire meg is szólalt:
- Hol csavarogtál ma éjjel? Honnan jöttél ide? – kérdezte meg rabszolgájától.
- Uram, nem tudtam aludni, túl erős volt a hold fénye, így kijöttem, lejöttem, sétáltam egy kicsit az erdőben, majd jöttem vissza…. – kezdte s nem tudta hogyan folytassa, de ura közbevágott:
- Na, ne mondd! Csak sétáltál, ugye?
- Igeeen sétáltam s közben találkoztam valakivel az erdőben, akinek nem lett volna szabad ott lennie! – erősödött s vált határozottá a hangja a germán rabszolgának.
- Csak nem magadról beszélsz? – kérdezte meg gúnyosan Flavius.
- Nem, nem Uram. Igaz, én sem sétálhatok éjjel az erdőben, de nem magammal találkoztam ott. – jelentette ki határozottan a rabszolga.
- Hanem kivel? – érdeklődött már Flavius gúnyosan. – Egy szellemmel?
- Nem szellem volt az Uram, hanem egy lány. Teljes valóságában volt ott az erdőszélen. – hangzott a germán rabszolga válasza.
(folyt. köv.)