Kastélyszálló

Az elegáns, igényes és magabiztos Hölgyek szolgálatában sikerült szert tennem némi személyes tapasztalatra. Úgy alakultak a dolgaim, hogy kénytelen voltam külföldön munkát vállalni. Utólag azt mondhatom, hogy életem egyik legjobb időszaka volt, amikor néhány éve egy Bécs melletti kisváros kastélyszállójában dolgoztam. A csodálatos környezetben fekvő hotel egy bécsi bankár cégének a tulajdonában állt, a szálloda igazgatója a tulajdonos fiatal, cseh származású felesége, Madame Nikoletta volt, akinek közel két éven át tulajdonképpen a lakája lehettem. Kezdetben takarító munkakörben dolgoztam a szállóban, majd miután az Igazgató Úrhölgy Bécsből a szállodába beköltözött, egy a személyzetnek tartott megbeszélésen pályázatot hirdetett: az igazgatói lakosztályát rendben tartó szobalánynak/ komornyiknak (butler) lehetett jelentkezni. Gondoltam, próba-szerencse. Végül is Madame Nikoletta engem választott ki a feladatra. Lényegében az Ő lakosztályának a rendszeres takarítása mellett az Ő személyes pincére lehettem: a munkám leginkább abból állt, hogy Madame Nikoletta–s ha nagy ritkán a kastélyban tartózkodott, a férje- részére, valamint a lakosztályában fogadott vendégeik részére én szolgáltam fel a reggelit, az ebédet, a vacsorát, a kávét, a teát, a süteményeket, szendvicseket, mindemellett az Igazgató Úrhölgy és titkárnője utasításai alapján hoztam-vittem, amit éppen kellett, néha bevásárolni vagy a postára küldtek, kiporszívóztam és lemostam a Madame Porschéját, továbbá besegítettem a szobalányoknak, takarítóknak a szállodai szobák rendbetétele és előkészítése során, a rendezvények (pl. esküvők, fogadások, koncertek) alkalmával pedig kísértem és segítettem azokat a vendégeket, akiknek a szolgálatára kijelöltek.
Madame Nikoletta akkoriban egy kb. 30 éves fiatal, arisztokratikus megjelenésű, magas, intelligens, erős, határozott és nőies hölgy, mindig az elegáns stílust preferálta, előszeretettel visel magassarkú cipőket, zsabós szaténblúzt, alkalmi ruhákat, kosztümöket, drága bundákat.. A szállodában tartott esküvők vagy komoly zenei rendezvények alkalmával rendszeresen hosszú estélyi ruhái valamelyikében pompázott. Férjével nagy operarajongók, oda is mindig illő módon kiöltözött. Őszintén szólva imádtam előkészíteni és elpakolni a drága selymekből készült csodás ruhakölteményeket, dizájner cipőket, finom harisnyákat, a fürdőszobát takarítva pedig megbabonázott a fogason lógó marabutollas köntösök látványa is. Ebben a kastélyszállóban természetesen a személyzet sem lehetett játékrontó, megfelelő uniformist kellett viselnünk: nekem például vagy pincér-szmokingban vagy pedig fekete szövetnadrágban, ingben, csokornyakkendőben és fekete-arany csíkos felszolgáló mellényben kellett dolgoznom, alapvető követelmény volt, hogy az italok és ételek szervírozása csakis fehér kesztyűben történhetett. Madame Nikoletta megjelenéséből áradt valamiféle igazán sajátos női felsőbbrendűség, született vezető volt, kedves, bájos, elbűvölő, de ugyanakkor nagyon határozott és szigorú is. Sosem volt bántó a hangneme, mégis azt kell mondjam, egészen rendkívüli érzéke volt a parancsoláshoz, a jelenlétében igyekeztem mindig a lehető legtisztelettudóbb módon, szolgálatkészen és kellő alázattal viselkedni. Nálam fiatalabb volt, de érdekes módon nekem mégis nagyon jól esett, hogy miközben Ő mindig tegezett engem, én természetesen magáztam és „Madame Nikoletta”, „Gnädige Frau” vagy „Gnädige Direktorin” megszólítással illettem. Miközben kiszolgáltam, sokszor jókat beszélgettünk, sőt egy idő után olyan bizalmas főnök-beosztott kapcsolatba kerültünk, hogy amíg tévét nézett, telefonált, a számítógépén dolgozott vagy csak teázott, addig sok esetben kérésére megmaszírozhattam a talpát. Ezután rendszeresen megkért (utasított) arra is, hogy a cipőit pucoljam meg és fényesítsem ki. Ezeket valóságos ajándéknak értékeltem, persze Ő is tudta jól, hogy személyének a kisugárzása erotikus vonzerővel bír, illetve a cipői és ruhái is hatást váltanak ki egy férfiemberből. Persze az alá-fölérendeltség, az Úrnő és szolgálója közötti alapviszony végig megmaradt. Tehát nem klasszikus femdom-viszony volt ez, hiányzott belőle a testiség - bár én nagyon élveztem, ahogyan parancsolgat nekem és kiszolgálhatom, s úgy éreztem, hogy Ő is igencsak élvezte, hogy parancsolgat és kiszolgálják. A megfenyítésemre, a fizikai bántalmazásomra sosem került sor, a megfeddésemre is csak ritkán, bár fura módon sokszor nagyon jól esett volna még az is, ha ez a gyönyörű nő megkorbácsol. Ilyesmi nem történt, legfeljebb néha kissé megalázó stílusban megszidott és határozottabban utasított – ahogy ilyenkor tisztelettudóan meghajolva elhangzott részemről az „Ich bitte vielmals um Verzeihung, Gnädige Frau!”, akkor mindig az egyértelmű felsőbbrendűség érzését tükrözte fölényes tekintetete és félmosolya. Az is csodás élményem, amikor a lakosztálya teraszán cigarettázott és pezsgőzött - izgalmas látvány lehetett: időtlen nyugalmat árasztó hangulatú kastélypark, gyönyörű kastélyépület, teraszán egy lakkozott platformos cipőjében legalább 190 cm magas gyönyörű fiatal hölgy, aki alkalmi frizurakölteménnyel, fűzős-krinolinos bordó nagyestélyiben, hosszú szaténkesztyűben dohányzik, miközben mellette vigyázzállásban egy kicsit több, mint 160 cm-es lakájruhás, kopaszodó felszolgáló tartja alázatosan ezüst tálcán Úrnője kristálypoharát és a hamutálat. Kissé megalázó volt, mégis tökéletesen relaxált, mint ahogyan az is, ha Madame Nikoletta előtt térdepelve a lábát masszírozhattam. Ő leült a lakosztály egyik biedermeier foteljába, a lábzsámolyra tette a lábát, csöngetett a csengővel, majd csak annyit mondott: „Oh, eine Fussmassage, bitte”.
Lejárt a szerződésem és sajnos nem tudtam tovább maradni, de legszebb álmaimban azóta is a kastélyszállóban, Madame Nikoletta szalonjában szolgálok.