Vigyázat, a szub harap! - Bekka és Gyula története

„A tanár úr története” folytatása

Rég terveztük ezt az utazást az Urammal, a kislányunkat a nagymamánál hagytuk. Egy görög szigetre jöttünk, ami nincs tele turistákkal. A barátságtalanul kavicsos tengerpart és az éjszakai élet teljes hiánya vonzó úticéllá tette számunkra a főleg halászatból élő települést. Még rendes hotele se volt, de végül találtunk egy kiadó lakást, amit egy hónapra vettünk ki. Sétáltunk a sziklákon, beszélgettünk és rengeteget játszottunk. No nem társast, hanem BDSM-et. Az egyik ilyen alkalommal történt a második hetünkön a szigeten, hogy…

- Bekka, lejárt a mosógép!
- Mmmm…
- Ha nem kelsz fel, kiverlek az ágyból!
Erre már kinyitottam a szememet. Lustán pillogtam fel az Uramra, de amikor felvette a lovaglóostort a földről, kiugrott a szememből az álom, és én is próbáltam minél gyorsabban kijutni, de az ágyneműbe gabalyodtam.
- Ne! Megyek már, Uram!
Gyula mit se törődve a tiltakozásommal, addig vert, amíg előtte nem álltam.
- Kiteregetsz és rendbe szeded magad!
- Igen, Uram.
Morcosan láttam neki a feladataimnak, teregettem, fésülködtem és levettem a hálóingem. Amíg Magyarországon éltünk és külön lakásban, könnyebb volt elviselni a pedánsságát, de összeköltözve hozzá kellett szoknom. Elég sokszor kaptam ki miatta, hogy tudjam mire kell figyelnem. Meztelenül a tükörben megszemlélhettem egyenletes barnaságom, ez egy kicsit jobb kedvre derített. Ugyan a tengerpart nem volt alkalmas a napfürdőzésre, de azért találtunk a szigeten egy eldugott helyet, ahova kijártunk és szabadon lehettünk.
Reggelit készítettem, a limonádéhoz kivettem a hűtött palackozott vizet, és a citromot csavartam, amíg Gyula a laptopján nézte meg a híreket.
- Történt valami érdekes, Uram?
- Csúszik a Legendás állatok ötnek a premierje.
- Ne már! Mennyit?
- Januárig. Volt valami gond a forgatáson, aztán nem tudják időben befejezni.
Elkámpicsorodva néztem magam elé, aztán megráztam a fejemet, és felszeleteltem néhány paradicsomot a pirítós mellé.
- Hogy állsz a mesekönyvvel?
- Öt meséhez már kész az illusztráció, ma átküldöm a szerzőnek és a kiadónak a képeket, hogy okézzák le, Uram.
- Szóval már csak két mese van hátra.
- Ha nem dobják vissza valamelyik tervet, akkor igen, Uram.
- Ügyes vagy!
- Köszönöm, Uram.
Csendben ettünk, szokás szerint én lettem kész hamarabb, és az Uram lábához telepedtem, a fejem a combjához döntve. A karikagyűrűt forgattam az ujjamon, és gondolatban a következő mese képeit tervezgettem. Álmodozásomból az riasztott fel, hogy Gyula a fejemre tette a kezét, és picit megpöckölte az arcom.
- Kelek már, Uram!
- Hideg vizes zuhany, Bekka! Mars!
Felnyögtem. Pedig gondolhattam volna, hogy megbüntet, mert ki kellett verni az ágyból. Lógó orral kullogtam és engedtem magamra a jeges vizet. A kánikulában még az eleje tetszett, de ahogy telt az idő, kezdtem nagyon fázni. Negyedóra a minimum, amit ki kell bírni, ha zuhany a büntetés. A fürdőben volt egy óra, a pillantásommal próbáltam gyorsabb mozgásra bírni. Végre letelt az idő, és a bolyhos törölközőmbe burkolózhattam.
A hálóban egymás mellé voltak fektetve az eszközök, egyenlő távolságokba, hogy kéznél legyenek. A lovaglóostor mellett pálca, szíj, krokodil- és iratcsipeszek és a szekrénynek támasztva a mogyorófa vessző. Gyula a székben ült, felöltözve fehér vászoningben és barna nadrágban. A nyaralásunkon nem húzott öltönyt, de azért a böröndben volt egy, szükség esetére.
- Az ágy mellé térdelsz és ráhajolsz!
- Igen, Uram.
Nem kelt fel a székről csak közelebb húzta, és megsimogatta a fenekem. A hideg bőrömön forrónak érződött a keze. Az ütései nyomán kellemesen melegedni kezdett a két farpofám. Mazo vagyok, az első öt perc jól esett, aztán már elkezdtem fészkelődni. Az Uram leszorította az ágyra a nyakamat, és ezután már a pálca csattogott a seggemen. A keze után kaptam, mire a csuklómra fogott és a tenyeremre is kijutott öt ütés.
- A másikat is! Nehogy megbomoljon a szimmetria.
- Igen, Uram.
- Ó, csak nem morcoskodunk, Bekka? Az ágyra és szét a lábakat!
Közelebb csúszott a székkel, és a lábaim közé ült, amivel elérte, hogy ne tudjam összecsukni a combjaim. Így terpeszre kényszerített, kiszolgáltatva a puncimat neki. Az ő szavaival, hogy könnyen hozzáférjen a lényegemhez. Letette a pálcát, de csak azért, hogy a lovaglóostort vegye kézbe. A háromszögletű fejével megsimította a puncimat, amitől benedvesedtem, ugyanakkor tudtam, hogy ez most fájni fog. Méghozzá nem élvezetesen.
- Tízet fogsz kapni, Bekka. Számolod!
- Igen, Uram!
És számoltam. Kettőnél sárgát mondtam. Ez azt jelenti, hogy innentől kezdve ez büntetés. Még bírom, de egyáltalán nem élvezem. Csak ezután jön a vörös, a leállító biztonsági szavam. Mire végzett, már remegtem.
- Pihenj, Bekka.
- Köszönöm, Uram.
Elhúzódtam az ágy másik végébe, elfordulva tőle, hogy összeszedjem magam. Nem végeztünk, csak egy kis szünetet hagyott, hogy kifújjam magam. Pár perc után visszafordultam hozzá.
- Négykézláb az ágy elé!
Az Uram felém állt, a fenekem felé fordulva, hogy a csípőm a két térde közé ragadt, hogy ne tudjak elmászni, vagy nagyon ficánkolni. A szíjat választotta a folytatáshoz, égő érzést hagyva a suhintásai nyomán.
- Húsz! Hangosan számolod!
- Igen, Uram.
Hétnél hangzott el a sárga, de mentünk tovább. A határomon belül maradtunk. Felszisszentem, amikor megéreztem a pálcaütést a fenekem két partja között. Nem mondott az Uram számot, így bizonytalanságban tartva vártam, hogy mikor lesz vége. Tizenhétnél meguntam és pirosat mondtam.
- Pihenhetsz, Bekka.
Sajgó fenékkel maradtam ott a szőnyegen és dacosan nem köszöntem meg a kegyet, hogy pihenhetek. Tudtam, hogy ezzel újabb büntetést generálok magamnak, de nem érdekelt. Amikor megállt mellettem megkarmoltam a vádliját.
- Igen, Bekkám? Mégis ezt hogyan gondoltad?
A hajamnál fogva rántott talpra és lökött az ágyra. Nekitámadtam, és mivel nem volt elég gyors a vállába haraptam. Nagyon mérges lettem rá. Megfagyott a levegő.
- Ott maradsz! Nem mozdulsz!
- Igen, Uram.
Mozdulatlanul vártam, hogy most mi lesz. Már többször is mondta, hogy nem haraphatok és én mégis áthágtam ezt néha. Az ágy másik felébe ment, amit nem láthattam be. Hallottam, hogy a böröndben keresgél.
- Ülj fel!
A nyakamra fűzött egy nyakörvet. Számtalanszor volt már rajtam nyakörv, de ez más volt, valami hideg ért a kulcscsontomnak. Egy biléta.
- Nézd meg a tükörben magad!
Elvörösödtem, amikor megláttam a szöveget. „Vigyázat, a szub harap!” Égett a fejem rendesen. Ez a felirat már érhetett egy ideje benne.
- Van egy bevásárló lista a tálalószekrényen. Öltözz fel, és indulhatsz is. A nyakörv marad, és nem takarhatod el semmivel! Gyerünk!
Ránéztem az arcára, de látszott, hogy ebben kérlelhetetlen.
- Igen, Uram.

Így esett, hogy nyakörvvel a nyakamban mehettem ki a faluba bevásárolni, annyira piros fejjel, hogy szinte végig fájt tőle az arcom. Megbámultak, de legalább a felirat szövege ismeretlen maradt a helyiek előtt. Hálát rebegtem magamban, hogy csak mi voltunk magyarok a szigeten.