Érdekességek a magyar tó partján (12)

Volt is pezsgés, kisebb sikolyok innen-onnan, de lihegés, elfojtott hangok, és a kéj, élvezet hangjai is belekeveredtek. Mi Istvánnal is élvezkedtünk egymáson, én kézzel húzkodtam a fanszőreit s huncutul még egy ollót is elővarázsoltam a markomba s azzal akartam belevágni, de István elhárította, igaz nevetve. Inkább odakínálta magát, testét, farkát. Egy újabb menetre.
Pontban kilenckor szóltam, így mindenki a vízbe ugrott, mert aki nem, az kapott a kezembe vett lovaglóostorral egyet-kettőt s már ugrott is a többiek után. Azt is észrevettem, hogy Gedeon és Miki közben csónakba ült s kievezett a nádból. Mire a srácok letörülköztek s úszógatyába, rövidnadrágba bújtak, ők is visszaeveztek a hajóhoz. Gyors vízbemártózás után feljöttek a fedélzetre, öltöztek s Gedeon odajött hozzám:
- Sikerült kintről kapcsolatot találni. Irány Badacsony kikötője, ott hajót váltunk, egy nagyobbra. – mondta mosolyogva.
- Sikerült akkor elintézned? Köszönöm. Jövök Neked ezért… - szóltam vidáman.
- Szavadon foglak fogni, pontosabban nem ott! – válaszolta Gedeon, de ő is nevetett.
- Akár most is, azonnal? Gondolom, Te viszed a hajót, vagy Zsoltra bízható? - kérdeztem meg tőle. Kicsit elgondolkozott s ezt válaszolta:
- Jó két óra út odáig, igen, az elég nekem, de talán Neked is. Vigye Zsolt! Mindjárt szólok is neki. – indult volna a kapitány, de megállítottam:
- Várj, van valami ötletem. Az előbb Zsolt azt kérte, hogy kipróbálná az elektrot, s mást is, de a matrózok ne lássák. – kezdtem, majd folytattam: - Hívd Zsoltot ide, de gondoskodj arról, hogy a többiek már ne legyenek a fedélzeten addigra!
Én pedig összeszedtem, ami kellett a tervemhez s egy kis zsákban vittem fel. Már csak a kapitány és Zsolt volt a kormányállásnál, a kapitány éppen azt magyarázta merre navigáljon Zsolt. Az bólintott, hogy megértette. Én pedig leküldtem a kapitányt is a fedélzetről.
Mikor kettesben maradtunk, ezt mondtam:
- Remélem, minden vágyadat tudom egyszerre teljesíteni… - kezdtem, de kell a bizalmad s a segítséged is. – folytattam. – Állj fel, de ne úgy! S húzd le magadról a rövidnadrágot s hajolj a kormányra. Így ni! Most kapsz egy dildót az ánuszodba, de olyat, amit fel lehet fújni. S mellé pedig egy spéci darabot, ami benned is lesz, meg a másik vége a gátadat éri, a golyóid alatt. Ezek nem csinálnak addig semmit, míg az elektro tappancsait rájuk nem teszem, s be nem kapcsolom. Ohó, várj, lassabban told be, így ni, most klappol. Jönnek a tappancsok is s húzd fel a rövidnadrágodat! Itt jönnek ki a szárán a vezetékek, csatlakoztatom az elektro készülékhez, s most ülj le, de úgy, hogy a két popódon ülj, közötte legyen hely az eszközöknek! Rendben.
- Fogok tudni ezeken ülni? – értetlenkedett Zsolt.
- Nem csak fogsz tudni, de még fickándozni is fogsz! – ugrattam én őt. Akkor próba! – mondtam s bekapcsoltam az elektron az intenzitást és az 1.programot.
Zsolt megugrott, majd visszahuppant a fenekére és hamarosan már a kéj nyomai látszódtak az arcán.
- Ez klassz, király! – nyögte ki és élvezte.
- Van másik is! – bíztattam s átkapcsoltam.
Zsolt most is megugrott, pontosabban felugrott, s sokkal lassabban huppant vissza a helyére, de most az arca kínt tükrözött.
- Ez nem kellemes, ez fájdalmas. – nyögte halkan.
- Tűrj! – utasítottam, majd hamarosan egy harmadikra váltottam.
Most Zsolt nem ugrált, nem is látszott sem kín, fájdalom, de kéj, öröm sem az arcán.
- Ez mi? Ez olyan semleges, érzem, hogy valami mozog ott lent, bent, de se nem fájdalmas, se nem okoz örömet. – jelentette ki Zsolt.
- Ez akkor kell, ha vannak körülötted, s nem akarod, hogy felfedezzék, ami benned van! – válaszoltam.
- S én kezelhetem, vagy? – kérdezte meg s nyúlt az irányító után.
- Igen, bár lesz egy nálam is, amivel én is tudlak serkenteni… - mondtam nevetve.
- Így! – mutattam meg, de Zsolt megugrott, odakapott s halkan sziszegett.
- Ezt ne, kérlek, ez nagyon fáj, vagy inkább hirtelen fáj, már később nem is. Megszokom? – Nézett rám.
- Igen, biztosan. Élvezd, akkor a magad által szabályozottan! – szóltam.
- Várj, így nem tudok kimenni innen, a nádból, kell segítség, valaki. – szólt rám.
Maradtam s tettem, amit kért. Felhúztam a horgonyt, a hosszúlapáttal kicsit kifelé toltam a hajót, míg már siklott a vízen, majd megvártam, míg kiérünk a nádból, és irányba fordulunk. A hajó már siklott a szélben, ekkor hagytam ott, egyedül.
Lementem a kapitányhoz, aki már várt rám. Azt vettem észre, hogy valami sanda mosoly ült a szája szélén.
- Csak, hogy megérkezett a várva várt madárkám! – kezdett cukkolni s várt. Én is vártam a parancsot Gedeontól, vagy valamit, mit tegyek most. Végre Gedeon megszólalt, dühösen:
- Tán csak nem tapsra vár a szolga? Esetleg írjak kérvényt Uraságodnak?  - kezdte s így folytatta: - Gatya le, négykézlábra előttem s már tisztíthatja is a lábujjaimat, kellemes nyalogatással! Egyenként! – parancsolta, miközben a kezében tartott kapitányi pálcájával végig vágott rajtam, pontosabban a domborodó popóimon s próbálta azok között az ánuszrózsámat is eltalálni, de ez nem sikerült neki. 
Egy ideig hagyta, hogy nyalogassam a lábujjait, de hamar megunta s lábát felhúzva a hátamra döntött, majd leülve a lábaival módszeresen végig taposott rajtam a nyakamtól, a mellkasomon át, a hasam, majd már az ölem következett. A lassan ágaskodó farkamat is visszanyomta belém s jót játszadozott a farkamnak, mert az mereven állt már, így nem ment oda, ahova akarta. Ezért a lábujjai köz fogta s úgy akarta odébb tolni, húzni, de úgy sem ment.
Végre lenyúlt a kezével, megfogta és óvatosan ugyan, de próbálta hátra húzni. Én meg persze emelkedtem, ahogy ezt tette a testemmel. Most a másik kezével a mellkasomra támaszkodott, így eléggé kifeszült a testem. Mikor hirtelen elengedte a farkamat, az visszacsapódott, majd én meg felszisszentem.
- Megengedtem, hogy szólj valamit? Vagy kérdeztem tőled? – sziszegett rám. – Ezért büntetést kapsz, mert örökké ellenkezel. – hallottam tőle.
Elővett a tengerészládájából egy szájpecket, nem golyósat, de olyant, ami karikát tartott, majd ügyesen behelyezte a számba. Fel kellett állnom, kis terpeszbe és kikötözte Y alakban azokat ott a kajütjében, majd még a farok tövemet is elkötötte s súlyt is helyezett arra közben s csak ekkor vette a nadrágszíját s azzal fenekelt el engem. Elől-hátul elvert, mindkét oldalt s a végén még – alulról – a golyóimat is az ott lógó súly ellenére. Ez már fájt, de iparkodtam összeszorítani a számat s nem sziszegni. Észrevette, így kicsit erősebbeket ütött, de közben figyelt. Mikor ez sem használt, akkor már rafináltabban ütött s már kézzel az előre meredő farkamra is. Ez még jobban fájt, de még bírtam. Csak Gedeon nem. Nem merte folytatni tovább. Elengedett s megkérdezte, akarom-e visszaadni?
- Most nem, majd az új hajón visszakapod. – feleltem – De köszönöm, hogy meg merted tenni. – tettem hozzá. – Most nézzük meg Zsoltot, ő hogy bírja! – mondtam s közben elmeséltem mit tettem vele.
A kapitány jót nevetett, elkérte a szabályzót s pár csípősebb ütést adott Zsoltnak, majd felmentünk megnézni a hatását.
Zsolt a rövidnadrágon át a farkát fogta, halkan sziszegett és csak annyit mondott:
- Kapitány! Azt gondolom, hogy nekem ennyi elég volt a jóból és az élményekből. Ha kikötünk, én távoznék! Gondoskodjon másik matrózokról az új hajóra! – sziszegte.
(átmenetileg vége, majd később folyt. köv.)