Érdekességek a magyar tó partján (11)

Mikor Gedeon sub megkapta a reggeli, neki járó adagot a popójára tőlem, lehengergettem a kormányállás padlójára a térdeimről és rátettem az egyik lábamat, mint egy győztes hadvezér:
- Ki itt vagy a lábam alatt… - kezdtem, majd folytattam halkabban – most a bemelegítés után igazi szolgai feladatot kapsz. Nem tudom, de nem is érdekel mit tettetek, vagy nem tettetek Alival itt, az őrségen, de most szolgálnod kell nekem, méghozzá erotikusan, élvezetesen s kéjesen! Mint említetted, én már fürödtem, friss vagyok, de még nem „áll”-ok a mai napra készen, így ezt kell elérned!  – adtam ki az utasítást a subomnak.
Az felnézett rám, majd felült, odatérdelt elém, a lábaim közé és próbált odaférkőzni ahhoz, amit fel kellene állítania, de nem sikerült sehogyan sem.  Ekkor megszólalt:
- Uram, ha Ön is akarja, nem csak parancsolta, akkor tegye is lehetővé, hogy teljesíthessem utasítását! – kérte halkan, mire felálltam ültőmből. Hagytam, hogy lehúzza a bokámig a fecskémet, majd állva is maradtam, így a sub kényelmesen hozzáfért szolgálata tárgyához s kezdte szopogatni, majd már nem csak azt, de golyóimat is kezelésbe vette s felváltva tette, míg csak meg nem fogtam a fejét:
- Hó, állj, ha nem is akarsz azonnal a mennyországba repíteni!  - szóltam rá. Kis szünet után újra kezdte s megint meg kellett állítanom a csúcs előtt. Végül mégis hagytam, így eljuttatott a csúcsra, kilövelltem, de nem a szájába, nem is rá, hanem a vízbe. Gedeon sub újra le akarta tisztítani a makkomat, de azt már nem hagytam neki. Magam mostam meg, majd felhúzva fecskémet visszaültem a kormányállásba és magam elé mutattam. Odaült a lábaimhoz s felnézett rám. Megkérdeztem:
- Meddig maradhatunk itt a nád fedezékében? Mikor kell innen ki-, elmennünk?
- Azt gondolom legkésőbb kilenckor, vagy utána, de addig sok idő van még. Ráérünk reggelizni is, amit majd a matrózok megcsinálnak, kínálnak, de közben másra is utasíthatja Uram őket, vagy a sajátjait is. Szabad a pálya! – szólt s halkan kuncogott.
- Rendben, akkor most elküldlek téged előbb, majd levezetésül is kapsz párat, de most nem kézzel, hanem korbáccsal s úszás után kinyitod az ajtókat, a matrózokat utasítod a reggeli készülődésre s Zsoltot felküldöd hozzám, ide! – soroltam a teendőit.
Gedeon sub hamar „elment”, meg is kapta a korbáccsal a maga húszát még, de úgy, hogy közben a lábai közén át az éppen lankadó farkát és golyóit is elértem, majd úszott egyet a hajó körül, felkapta a nadrágját a vizes testre s tette, amit még tennie kellett.
Közben Zsolt is feljött, mellém. Kicsit feszengett mellettem, de én oldottam a feszültségét:
- Gondolom, túltehetjük magunkat a kezdeti súrlódásokon, spongyát rá! Azt szeretném megtudni tőled, mi az, amit még eltűrnél, s nem éreznéd a koronád megnyirbálásának? – kérdeztem meg tőle. Kicsit értetlenkedett s ezt válaszolta:
- Nem tudom Uram, mi várna rám, még nem voltam soha ilyen szituban, így erre nem tudok válaszolni.  - közölte őszintén.
- Rendben, akkor úgy kérdezem, hogy ha a fiaim teszik veled az nem gáz, csak a matrózaid ne tegyék? – kíváncsiskodtam tovább.
- Igen, az jó lenne, s az is, ha nem dugnának meg előttük sem! – kérte rám nézve.
- Ez megoldható természetesen, de Te meg akarod valamelyiket dugni, nyíltan, itt a fedélzeten? – kérdeztem vissza.
- Hát, ha lehet, akkor inkább Jánost, mint Istvánt s a többiek közül is Ali izgat leginkább, persze Andor után. – válaszolta őszintén.
- S a szopással hogy állsz? – firtattam.
- Az mehet másokkal szintén, ha nem én teszem, de a matrózokkal lehetőleg ne.
- Rendben, elraktároztam Zsolt. Egyéb kérés, óhaj-sóhaj?
- Nincs, illetve ha lehetne Andortól hallottam… - kezdte, de elhallgatott rám nézve.
- Folytasd csak, bátran, ki vele! – bíztattam.
- Azt szeretném kipróbálni, amit az elektróról mondott. – nyögte ki Zsolt.
- Hát az nehéz lesz, mert nem tudom bírja-e a hajó akcsija, de ha nem, majd elemről tesszük. Remélem, mehet. – válaszoltam.
- Akkor jó s a didatárort is kipróbálnám előtte. – tette még hozzá.
- Mit? Ja, dilatatort akartál gondolom mondani, persze lehet majd. – erősítettem meg.
- A matrózok kettesben fel tudják szolgálni a reggelit? Mi lesz? – kérdeztem, még.
- Igen, persze. Szendvicseket csinálnak, s tea, vagy tej lesz mellé. – válaszolta Zsolt.
- Frissen, helyben fejt, testmeleg vagy?  - cukkoltam Zsoltot. Az kezdetben nem értette, majd elnevette magát:
- Az jó lenne, érdekes, de akkor inkább kávét kellene főzetni s abba fejni. – vihogott. – Megyek, szólok is, legyen kávé is.
- Várj, elég a kávé s a tej, mi biztosan nem iszunk teát. S ti? – néztem Zsoltra.
- Mi sem szoktunk. – válaszolta.
- Akkor én maradok itt ügyeletben. – mutattam a kormányállásra.
Zsolt ment, intézkedett, majd aki akart gyorsan fürdött, úszott s már mászott is vissza, mert a matrózok már hordták a szendvicses tálcákat és kínálták a kávét-tejet. Ekkor megszólaltam:
- Figyelem, a kávéhoz lehet a hideg tej helyett frissen fejt, testmeleget is kapni a kiválasztottól, ha hagyja!  - jelentettem ki komolyan, de mindenki nevetett.
Közben már volt, aki próbálkozott is, de István elutasította őt. Mikor azonban elém ért, nyújtotta a szendvicses tálcát választásra, öntött a bögrémbe kávét is, s maga kínálkozott fel:
- Az előbb nem akartam, hogy megfejjenek, de Uramnak természetesen már „áll” is a lehetőség. - mondta s kínálta is oda szopogatásra a mereven álló farkát a bokorból.
Megsimogattam, élvezettel járt egy ideig a kezem a bokrában s az abból előre meredő farkán is, de odasúgtam Istvánnak:
- Lesz még rá alkalom, kettesben, nem szeretném közönség előtt. Megérted, ugye?
- Igen, természetesen, de ha nem siet, más megelőzi, sokan ácsingóznak arra! – figyelmeztetett.
- Legfeljebb úgy járok, mint a tintásüveg: - Ha sokszor, sokan használják, kifogy, de ha még sem, akkor pedig beszárad!  - cukkoltam Istvánt, aki lépett nevetve tovább.
Végül is csak Andor-Zsolt járt jól, mert ők rácsaptak Jánosra és ki is facsarták az utolsó cseppjéig belőle a felkínált „házit”. István azonban hoppon maradt s így kicsit el is kámpicsorodott. Ezért magamhoz intettem s úgy állítottam magam elé, hogy a többiek ne lássanak oda s alaposan kézimunkázás után már ki is lövellhetett, nem rám, de nem is a kávémba, hanem mellettem el, a nádasra. Én pedig gyorsan a kezembe készen tartott kávés poharat kiittam, így mindenki azt gondolhatta István „házi tejével”.
Mivel a többség végzett a reggelivel, megint megszólaltam:
- Most úgy fél nyolc lehet az idő. Kilencig szabad a préda, mindenki azt tehet azzal, akit kiválaszt, amit akar, ha a másik hagyja, de kilenckor kötelező közös fürdés, majd indulás. Akkortól már legalább mindenki úszónadrágban legyen! – hirdettem.
- S mivel tehetjük? – szólt közbe Miki hangosan, mire lett nagy röhögés.
- A magadéval, vagy máséval!  - hallatszott innen-onnan.
- Azt sejtettem s még? – értetlenkedett Miki.
- Ott vannak az eszközök a kabinban, válassz s használd! – biztattam, de másokat is.
- OKÉ, akkor gyerünk, aki kapja, marja! – ugratták egymást a srácok s tették……
Rohantak a kabinba, ezt-azt magukhoz ragadtak s a kiválasztottal elhúzódtak használni is azokat a vitorlás hajó különböző részeibe, kabinba, legénységi szállásra, kapitányi kajütbe. Volt azonban, aki nem ment le a fedélzetről, hanem kivárta, míg mindenki eltűnik a párjával.
István volt az.
(folyt. köv.)