Érdekességek a magyar tó partján (10)

Andor sziszegett, de azért jól tűrte a tűs-kerékkel okozott érzéseket nála. Tudta, megérdemelte. S mivel csak ennyi volt a büntetése, így megkockáztatott újabbat is: megkérdezte miért, vagy mi nem tetszett Zsoltban nekem?
Megfontoltan, de óvatosan válaszoltam:
- Bár nem tartozik rád, de elárulok neked, hogy túl fölényes volt, kioktatott, hogy rangidős révén, vele kellett volna kezdenem az alkalmassági vizsgálatokat s nem Istvánnal… - folytattam, de nem ezt, hanem arra kérdeztem rá, amire kíváncsi voltam: - Szerinted miért Istvánnal kezdtem? – kérdeztem, vártam a válaszát.
- Nem tudom, Uram! Pontosabban ugyan van sejtésem, de az nem bizonyosság.
- S mi az? – sürgettem a válaszát.
- Már Siófokon is észrevettem, hogy Pici érdekelt, gondolom a kicsik, az alacsonyak a liblingjeid, azért vele kezdted. Nem így van, Uram? – nézett rám Andor.
- Nem, nem, tévút ez Andor. Nem vagy jó megfigyelő! István csak kicsi és alacsony? Mást nem figyeltél még meg nála? – firtattam.
- Nem, kellett volna valaminek feltűnnie? – értetlenkedett Andor.
- Igen, kellett volna, ha nem Zsoltot fixíroznád örökké, ha nem ő lenne a gondolatod, akkor észrevetted volna már. De még nem késő! Lesz még időd megfigyelni! De most menj! – küldtem volna el Andort, de ő megállt a kabin ajtajában s visszanézett.
- Arra nem is kíváncsi, mi történt a kapitánynál, és miért velem kezdte a vizsgálatot?
- Hogy őszinte legyek, érdekel, de annyira nem, hogy kérdezősködjek is erről!  Majd elmondja, aki akarja… - feleltem őszintén Andornak.
Andor ugyan kicsit megrökönyödött ezt hallva, de nem szólt semmit, kiment, felment a fedélzetre. Én is követtem őt. Lassan mindenki megérkezett már, ott ültünk egy kupacban, de mindenki el volt magával, vagy várt a másikra. Zsolt vezette még mindig a hajót, ezért Gedeon mellém ült s halkan megkérdezte:
- Mi a terved még, mára? Lassan már éjfél is elmúlt, mindenkit megvizsgáltunk, mindenki alkalmas, nem de? Ideje lefeküdni, ha akarod, hogy aludjatok is pár órát, vagy van mg valami?
- Igenis, meg nem is. Hogy aludjunk? Ki marad fent s mennyi ideig? Mikor lesz a váltás? Páronként? – soroltam a kérdéseimet.
- Lassabban kérlek! Sorba válaszolnék: A kabinban négy, max hat ember tud aludni egyszerre, de egymáson; a legénységi helyen csak kettő, de az nem kényelmes, s másra alig alkalmas.  Az én kabinomban is kettő, szűkösen.  Még kettőig Zsolt lesz fent – gondolom – Andorral, ha jól láttam, amit láttam.  Utána reggel 6-ig én váltom Zsoltot Alival, majd reggel 6-tól jöhet újra Zsolt valakivel. Te mit tervezel?
- Én úgy gondolom, hogy a legénységi szálláson kezdeném Istvánnal kettőig, utána János mehetne vissza az addigi helyemre a kabinból Istvánhoz. Kettő után mi maradnánk négyen a kabinban, mert Ali helyére Zsolt jönne – gondolom én is – folytatni a fent megkezdettet. Hat után meg majd meglátjuk. Ha gondolod, kelts fel ötkor s felmegyek melléd, Alit leküldjük aludni s a hatórás váltáskor maradnék tovább Zsolttal, talán tisztázni tudnánk a félreértést, ami közénk került.
- Igen, az jó lenne, nem szeretem, ha van, valami súrlódás a hajón, ki kell húzni a tüskét, míg el nem gennyedt. – egyezett bele Gedeon.
- Még egy kérdés: nem lehetne valami olyan kikötőben, vagy inkább nádasban el”bújni”a hajóval, míg sötét van? – érdeklődtem a kapitánytól.
- Már én is gondolkoztam rajta, találtam is egy helyet, ami alkalmas, így szóltam is Zsoltnak, aki már arra is vette az irányt, de kell legalább két óra, míg odaérünk s lerázzuk a”kísérőket” is közben. 
- Még valami Gedeon. Nem tudom miért, de Andor valamit el akart volna mondani, mi történt kettőtök között, de bevallóm, bár kíváncsi lettem volna, de leállítottam.
- Pedig szerintem nem történt semmi különös…. – ráncolta össze a homlokát Gedeon. – Vagy mégis? Tudod, érdeklődött Istvánról, de szerintem nem tudja a ”rattan-szerű” dolgot, mert azt firtatta, hogy Te a kicsiket szereted? A kicsiket, vagy a „kicsiket”, ott, lent. Nem volt számomra világos, így csak annyit mondtam neki, hogy István, amilyen alacsony olyan nagy „dolgokkal” jár. Nem bottal, ha érted!! 
- Aha, így már világosabb, de majd meglátjuk, rájön-e a valódi okra? – jelentettem ki.
- Ha nem vak, akkor előbb-utóbb biztosan. – nevetett Gedeon.
Befejezve a beszélgetést, intettem Mikinek, Alinak, Picinek és Jánosnak, induljanak le a kabinba. A kapitány Istvánt küldte le a legénységi szállásra, majd Zsolttal és Andorral kezdett beszélgetni, hogy én le tudjak jutni Istvánhoz. Ő maga ment le, egyedül a kabinjába.
István nagyon nem csodálkozott, hogy odamentem hozzá, szinte azonnal mutatta is, hogy a padló „kényelmesebb”, mint szűk függőágyak. Halkan elsuttogta, amire kíváncsi voltam a készítéssel kapcsolatosan, majd hagyta, hogy alaposan megtapogassam, megszopogassam, majd meg is húzkodhassam bőséges szőrét.
Mikor hallottam a kapitány lépteit a fedélzeten, akkor én is távoztam Istvántól, szétnéztem a kormányállásból, majd megvárva, míg Zsolt és Andor lemegy a kabinba én is lementem, Alit felküldtem a kapitányhoz őrségbe és Jánost is a helyére, aludni. Én Mikin és Picin átmászva Pici mellé kerültem, de egyben Zsolt mellé is, mert Andor azon túl volt még. Zsolt nekem háttal volt, így én a hátamra feküdtem. A másik oldalról Miki s Pici kicsit mocorgott, majd mindenki elaludt, talán. Zsolt és Andor mg valamit sugdolóztak, de én elfáradtam, így álomba szenderültem.
Arra ébredtem, hogy mind a két oldalról tapogatózik egy-egy kéz rajtam. Pici is, de meglepetésemre Zsolt keze is rajtam volt. Így Pici kezét megfogtam, a tenyerébe az egyezményes jelet megadtam, de egyben el is tettem a kezét rólam. Egy ideig Zsolt még óvatosan, de matatott, simogatott engem, főleg a mellkasomat, hasamat, mert ilyen kifacsart helyzetben azt érte csak el , de egy idő múlva lassan, az ő kezét is visszatettem rá, mert közelgett az öt óra, fel kellett mennem.
A kapitány s Ali éppen elmerült beszélgetésbe voltak, így kiálltam a hajó elejébe pisilni, majd hirtelen a vízbe estem, mert a hajó elkanyarodott, én meg nem kapaszkodtam. Nem volt izgalom, mert jó úszó vagyok, így elkaptam a feljáró korlátot s felkapaszkodtam. Ők csak beszélgettek, ezek szerint észre sem vettek. 
- Jó reggelt! Elveszítettetek egy utast! – szóltam. Összerezzentek s csodálkozva néztek rám.
- Hogy, hogy? Kit? – kérdezték felváltva, kissé izgatottan.
- Engem, pupákok! Hirtelen megdűlt a hajó, én nem kapaszkodtam s vízbe estem, de visszakapaszkodtam. No hiszen ilyent, észre sem vettétek ezt. – szóltam szemrehányóan. – Jé, hiszen állunk, nem is kint vagyunk a tavon. Hol vagyunk?
- Egy alkalmas kikötőben, a nádasban, hogy legyen hely s idő játszanotok. – viccelődött a kapitány. – Ali nagyon örültem a beszélgetésnek, de most menj, valamit meg kell beszélnem az Urral! – küldte el Alit, aki nem is bánta, mert kissé álmos volt.
A kapitány, pedig előre ment, bezárta a legénységi szállás ajtaját, de a kabinajtót is kívülről, majd fürgén mindent lekapott magáról s már anyaszült mezítelenül állt előttem:
- Uram friss, hiszen most fürdött, de állok, azaz még nem teljesen „állok” rendelkezésre. – kezdte Gedeon sub s kezdte húzkodni a farkán a bőrét. Hamarosan már „állt”, den nem álltam meg, hogy meg ne szorongassam azt, meg alatta a golyóit is a markomban. Egy közeli náddarabot törtem, majd azzal a térdemre hajlított kapitány feszes, kissé szőrös popóit is alaposan megveregettem.
(folyt. köv.)