Érdekességek a magyar tó partján (8)

Én megkérdeztem Istvánt: - Ez a bokor nem zavar itt a matrózi szolgálatodban? – Nem, eddig még nem. – felelte huncutul István. – Ez jó, de sajna a másik szolgálatban, ami rád várna, itt a hajón, abban zavaró! S mivel az előbb azt mondtad, semmi pénzért ezt nem hagynád ki s bármit megadnál, megtennél, hogy maradhass, így azt kérem, távolítsd el ezt a bozontot ott, onnan, most! – szóltam rá Istvánra komolyan.
István szinte megdermedt ezt hallva. Odakapta a kezeit is, hogy szinte védje. Szemei riadtak voltak, a teste szinte remegett az indulattól, amikor végre megszólalt:
- Tényleg nem maradhatok, ha nem távolítom el, azaz nem borotválom le? A teljes fanszőrzetet el kell távolítanom, vagy csak a „különleges, a rattan-szerű” részt? – kérdezte.
- Amit mondtam, megmondtam. Mindet! – válaszoltam Istvánnak, de hozzátettem:
- Menj fel a kapitány úrhoz s kérdezd meg Őt, ha Te nem tudsz dönteni! – ajánlottam s közben bíztam a kapitány józan eszébe.
István nehezen, de kötélnek állt s lassan kiment a kabinból, fel a fedélzetre a kapitányhoz, akinek röviden elmondta, amit tőlem hallott s tanácsát kérte s ezt is mondta neki:
- Kapitány úr, Ön tudja milyen hosszú ideig tartott, míg ilyen lett. Tényleg le kellene szednem, borotválnom, ahogyan a lenti úr akarja, kéri. Ön szerint megér ennyit a kaland, ami miránk vár? – sorolta bánatosan kérdéseit.
- Azt neked kell tudnod, István fiam. Én csak azt tudom, hogy sokan szívesen jöttek volna helyedben el, ma. Ha egyszer kinőtt, az, ott, majd kinő újra, de ez az élmény, ami miránk vár, az biztosan nem ismételhető meg, később. – mondta, de hozzátette:
- Légy szíves menj vissza a kabinba és mond meg az ottani dom úrnak, hogy Zsoltra, a vitorlamesterre, szükségem lenne egy manőverhez, most egy ideig rá ne számítson, lent! Köszönöm. – engedte el a kapitány Istvánt, aki szomorúan cammogott vissza a kabinba átadni a kapitány üzenetét, majd kérlelőn rám nézett, de mivel szigort látott az arcomon – miközben majd megszakadt a szívem érte – annyit mondott még:
- Uram, nagyon nehezet kért tőlem az előbb, igen nehezen válok meg ettől, itt, hiszen ez a különlegességem, így ismernek már ezzel sokat a vízről, ettől vagyok híres, de mint mondottam korábban: „ilyen buliból a világ minden kincsért sem maradnék ki, bármit megadnék, megtennék, hogy maradhassak”, így megyek s fájó szívvel, de leszedem. – nyögte ki a végére.
- Meg ne tedd, hozzá ne merj nyúlni! – kiáltottam rá, szinte azonnal.
István rám meredt, majd elnevette magát s megfenyegetett az egyik ujjával:
- Huncut az Úr, de nagyon. Jól rám ijesztett. Akkor maradhat? – kérdezte meg azért a biztonságért, hogy újra hallja:
- Igen, maradhat az, de Te nem maradhatsz, hanem felmész s mivel Zsolt valamit csinál a kapitány úrral, így Jánost küld le hozzám! De figyelmeztetlek, ami itt elhangzott az nem pletyi-téma fent, a többiekkel. Ha megkérdik mi történt, csak a vizsgálatról mesélsz, akár színesen is, de másról nem! Megértve? Mert különben hátra kötöm a sarkadat, vagy inkább összecsomózom a „rattan-szerűségedet”!  – fenyegettem meg Istvánt nevetve. Még hozzátettem: - Arról még beszélgetünk majd, hol, hogyan készítették el ezt Neked s mióta viseled. Most menj, küld Jánost!
- Igenis, Uram! Máris küldöm, köszönöm. – válaszolta már felszabadultan István s kirobogott a kabinból.
Hamarosan megérkezett János, aki jó fejjel volt magasabb Istvánnál és sötétebb bőrű is volt annál. Kevesebb szőr nőtt rajta, de egyenletesen pihésedett mindenhol. Őt is alaposan megvizsgáltam, végig csináltam az orvosi vizsgálatot nála is. Ő is alkalmasnak találtatott.
Alighogy felment, máris jött vissza, hogy a kapitány kérdezteti, meg tudom-e szakítani ezt s fel tudnék-e menni hozzá a hídra? Mivel nem volt akadálya, így tettem. Fent a kapitány nevetve fogadott – de arra nagyon vigyázott, hogy a többiek ezt ne lássák –meg is veregette a vállamat s hátba is vert, hogy nagy kujon vagyok , ügyesen tettem Istvánnal. Azt kérdezte, hogy Zsolt is kell-e a vizsgálatra, mert jó lenne, ha most ő következne, mert ha végzett, át kellene vennie a hajó irányítását, mert neki dolga lesz addigra. Kicsit furcsa volt a szitu, mert közben a szeme huncutul csillogott, míg ezeket előadta nekem.
Visszamentem a kabinba s hamarosan jött Zsolt is. Ő volt a legmagasabb hármójuk közül, bár alacsonyabb Andornál, a legizmosabb is, kellő szőr borította, de látszott, hogy már sok mindenen átment, mert több helyen is volt rajta sebhely. Kicsit rátarti volt, mint rangidős s halkan nehezményezte, hogy nem vele kezdtem ezt a vizsgálatot. Helyre tettem azzal, hogy még lesz hol elsőnek lennie, de akkor ne futamodjon meg, vagy bújjon a többiek háta mögé. /Ezen a feltételezésen megsértődött s eléggé feszült hangulatban folyt le a vizsgálat. Közben elgondolkoztam azon, hogy kijelentem: nálam, nekem nem alkalmas arra, amire kellene, subnak, de izgatott a kapitány előbbi kijelentése is, így elhárítottam ezt a lehetőséget.) Kijelentettem neki, hogy alkalmas ő is. Felküldtem Zsoltot s üzentem a többieknek, hogy kis szünet, majd jelzem, ha valamelyik jöhet majd. Éppen elgondolkoztam az eddigieket, s terveztem a továbbiakat, mikor kopogtak s a kapitány kukkantott be, megkérdezve:
- Bejöhetek, zavarhatlak? – érdeklődött. (feltűnően tegezett, amit korábban nem tett. )
- Nem, nem zavarsz, gyere csak, éppen töprengek… - kezdtem én is tegezve, de nem fejeztem be, mert közbekérdezett: - Uram, ha túlzottan nem zavarom meg az eltervezett vizsgálati sorrendet, lehetnél én a következő paciens? – mondta feltűnően most meg magázva!
Felhúztam a szemöldökömet, de másképpen nem jeleztem, hogy megdöbbentett. Ejha, ennek fele sem tréfa. – gondoltam s vártam a folytatást. Nem kellett sokáig várni. A kapitány, aki ugyan nálamnál valamivel fiatalabb volt, de a matrózaihoz képest vén, balatoni medve, frissen mozogva először komótosan letette a kapitányi sapkát a polcra, majd lekapta a trikóját, kioldozta az övét s már rázta is le magáról a rövidnadrágját, ami alatt azért volt egy boxer is. Azt is lekapta magáról, kis terpeszben, kezeit összekulcsolva a tarkóján, feszesen állt előttem:
- Uram, Gedeon sub, készen áll a vizsgálatra. – jelentette ki nem kis megdöbbenésemre. – Szeretnék azon átesni s remélem, teljesítem a szükséges szinteket, így alkalmas leszek sub szolgálatra. Ha Uram, a nevemet, subnak nem tartja alkalmasnak, akkor adjon másik nevet nekem! - Kérte még.
Lassan azért a meglepetéstől magamhoz tértem s megkérdeztem tőle:
- Mióta tudod, hogy jövünk s mi célból, az óta határoztad el, mint István, hogy Te sem maradsz ki ebből, semmi pénzért?  - kérdeztem nevetve tőle.
- Nem, nem, nem egészen, Uram. Azt tudtam, hogy nem maradok ki, de be kell vallanom, arra nem jöttem rá, hogy ezt hogyan tehetném meg – tekintélyvesztés nélkül – a matrózaim előtt, de reméltem Uram gyakorlata megoldja ezt a dolgot, problémát. – válaszolta nyíltan.
- Hát, megleptél. Nem kicsit, nagyon. Ugyan bennem is felvetődött ez a lehetőség, de komolyan nem foglalkoztam még ezzel. De még nem késő!
- Ejtsük meg előbb a vizsgálatot, lássuk alkalmas vagy-e az ilyen szolgálatra s utána is kitalálhatom azt, amit felvetettél. Még egy kérdés:
- Ez lenne az első találkozásod bdsm témában, vagy volt már előzménye?
- Nem, nem ez lenne az első, de ilyen gyakorlott dom közelébe még sohasem jutottam. – felelte szintén őszintén Gedeon, rám nézve.
Természetesen a vizsgálat során nem volt gond, ugyan a fizikai paraméterei kicsit rosszabbak lettek, de nem tették még alkalmatlanná a szolgálatra.
(folyt. köv.)