Airbus - a kezdetek 10/6

- Ííííííííííííííjjjjjjjjjjjjjjjúúúúúúúúúúúúúúúúújjjjjjjjj! Áááááááááááááááááh! – hangzott egy, még az imént látottaknál is sokkal édesebb csípőtánc kíséretében.
Tudom, aljas dolog volt, különösen az a rész, amikor a leffentyűt szándékosan kicsit beljebb igazítottam a szeméremdombja közepétől, így ugyanis a pálca kemény magja csattant a számomra oly kedves nyílás tetejénél és a leffentyű – amit a lovaknál inkább a hanghatás elérése, mintsem a fájdalom okozás céljából alkalmaznak – tovább lendülve egyenesen a nagyajkain csapódott le.
Ami egy lónak csak ijesztő hanghatás – az én Édesem puncikáján ennél azért kicsit több, ennek volt az eredménye az indián csatakiáltás és a kétségbeesett, bár teljesen haszontalan Houdini-hadművelet.

Sajnos aljasság ide, kegyetlenség oda, az én aznapi terveim között még hosszas bűnhődés szerepelt és a csúcspont csak jelentős erőfeszítések árán látszott elérhetőnek, így amíg a Kedves csatakiáltott, szabaduló táncot járt és minden bizonnyal rettentően sajnálta magát, én nem állhattam meg galádságom eredményét kiélvezni, dolgom volt.

A zajt kihasználva a háta mögé osontam és amikor alább hagyott a Drágám nemtetszés-nyilvánítása, szép lassan felemeltem a pálcát.
- K..kk…érem, U … - „szó bennszakad, hang fennakad, lehellett megszegik …” ám ezúttal nem az „ősz bárd” emelkedett fehér galambként szólásra, hanem a pálca csapott le …
- Csatt!
- Úúúúúú!
- Csatt! – két fájdalmas csapás rajzolt gyönyörűséges, rózsaszínből pirosba váltó csíkokat Vanda popsijára.
- Ááááááááááh! Ez NAGYON kegyetleeeeeeeeen!

Ám én közben már tettre készen várakoztam szemben a Kedvessel és ezúttal a kedvenc korbácsom volt a kezemben, amin egy aljas kéz minden egyes szál végére csomót kötött… ráadásul a szerszámba minden bizonnyal belebújt az ördög, mert egyenesen azokat az izgatóan himbálózó ciciket vette célba.
- Trrrrr – mint a jégeső, a csomózott végű szálak lecsaptak. A bal cicire esett a csapás epicentruma, de azért jutott néhány szál a jobbikra is.
- …uh …ah … - az Édesen látszott, hogy a legfrissebb fejlemények erősen megviselték, kapkodta a levegőt és a szavakat kereste. Eléggé szétcsúszott, még egy utolsó sortűz és a Büszkeség Bástyája leomlik…

Komoly ingerenciát éreztem, hogy a végső csapást a puncijára mérjem, de győzött a humánum és csak a combja belső oldalát vettem célba.
Így utólag belegondolva alighanem nyitott kapukat döngettem, mire a korbács szálai célba értek, a Drágám büszkesége már romokban hevert. Gyönyörűséges látvány tárult fel előttem:

Vanda szemei sarkából egy-egy könnycsepp gördült le az arcán. Mint két csillogó gyémánt, szerelme zálogba adott ékkövei.

Egy valamire való dom – látván, hogy a büntetés elérte a célját – már megenyhült volna és vigasztalni, babusgatni kezdi szegény, meggyötört subbie-t, én azonban még rátettem egy lapáttal.
Mögé osontam, hogy még véletlenül se higgye, láttam a könnyeit, és a fülébe suttogtam:
- Ha most önként bevállal még öt kegyetlent, a büntetés többi részét elengedem.

Ha még egyet rásóztam volna, valószínűleg fele ekkora hatást sem érek el … (folyt.köv.)