Jó szomszédság 1. rész

Jó szomszédság 1. rész
A nulladik randevú

Minden a lehető legjobban alakult.

Ildi előttem térdelt. Néhány perccel azután, hogy kigombolta és kissé lehúzta a nadrágomat, már kőkeményen állt a farkam a kényeztetései folytán. Rutinos mozdulatokkal simogatta a hasam, a fenekem, finom ajkával és nyelvével csókolta, szívta a szerszámot, közben nagy, csillogó barna szemeivel felnézett rám. Imádtam bámulni, ahogy tevékenykedik, ujjatlan rövid pólójának kivágásában remek, dús kebleinek felső része finom fehér és bársonyos volt. A látvány nem kis mértékben fokozta az izgalmaimat, elképzeltem, ahogy rövidesen lekerül róla a blúz...

Bár a lány fel volt öltözve, az elmúlt hetek tapasztalatai alapján nagyon is jól el tudtam képzelni, mi van a ruha alatt. Nem kevés energiámba került ugyanis, hogy végre eljutottunk eddig. A kis szomszédlány néhány hónapja az anyjával költözött mellénk, és amikor először megpillantottam, azonnal tudtam, hogy kell nekem. 18 éves volt, magas, dús idomokkal, igazi kis bombázó. Eltartott egy ideig, mire tudomásul vette, hogy azokat a kora délutánokat, amíg az anyja dolgozni van, inkább velem kellene kettesben töltenie az üres lakásban, mint egyedül. Ám végre sikerült...

Mondom, minden a lehető legjobban alakult.
Egészen addig, míg egyszer csak megjelent a szoba ajtajában Éva, Ildi anyjának a barátnője.

Honnan van ennek kulcsa?!

Igen csendesen érkezett, mert maximálisan sikerült meglepnie minket. Először is engem, mert az ajtó Ildi háta mögött volt, ő elmerült a tevékenységében, amit Éva enyhén szólva érdeklődéssel nézett, igen mereven. Annak ellenére nem tűnt mérgesnek.
- Jó napot, kisasszony! – ez volt az a pillanat, amikor Ildi egy pillanatra mozdulatlanná dermedt, majd annál gyorsabban felpattant a földről, és ijedten a falnak dőlt. Így engem ott hagyott Éva nyílt pillantásainak kereszttüzében, amik ahogy észrevettem, mintha eléggé lefelé irányultak, és megállapodtak a változatlanul keményen ágaskodó farkamon.

Viharos gyorsasággal fel akartam húzni a nadrágom, a nő azonban egyetlen lépéssel előttem termett, és erősen megszorította mozdulni készülő csuklóimat.
- Csak lassan a testtel, fiatalúr! Ne siess annyira! Úgy látom, élvezed a látogatást...
- Én csak... öö... mi a... – nem nagyon tudtam mit mondani.
- Jó a férfi a háznál, most legalább végig nézheted, mivel jár Ildi számára, ha nem viselkedik megfelelően... Én már láttam, anyuci hogy szokta büntetni – gúnyosan elmosolyodott.
Ildi felé fordult, és emelt hangon rászólt
- Hozd! Különben beszédem lesz anyáddal...!
- Jaj Éva, ne előtte, kérlek... légyszíves...
- Mozogj... – Ildi kisurrant a szobából.

Az asszony teltebb volt, mint Ildi, harmincas évei közepe táján, vonzó, barna bőrű, sötét hajú, dús idomú és izmos, mint a fizikai munkát végző nők általában. Ez derült ki legalábbis, mikor levette kabátját, ami alatt egy vékony blúz és egy térdig érő szoknya volt. Még ebben a helyzetben is feltűnt, hogy telt keblei szinte szétfeszítik a vékony felsőt, akárcsak csípője a szoknyát. Éppen felhajtotta a blúza ujját, mikor Ildi visszaérkezett, én meg kissé ostobán álldogáltam, és méltóságom megóvásának lehetőségén törtem a fejem.

Ildi kezében egy kb. egy méter hosszú, kisujj vastagságú hajlékony nádpálcát hozott, és sápadtan nyújtotta át a nőnek.
- A kisasszony ismeri már a szokásokat – Éva a szemembe nézett -, most a te tiszteletedre duplán büntetjük, és mivel látom, jóban vagytok, ezért nem okoz gondot neki, hogy azonnal le is vetkőzzön. Vedd le a ruhát, Ildikó!

A lány sóhajtott, de nem mert ellenkezni. Feje fölött leemelte vékony pólóját, felfedve kerek, formás kebleit. Arra gondoltam, hogy nem pont erre a folytatásra számítottam, ugyanakkor a látvány rendkívül izgató volt. A pólót követte a nadrág, majd a bugyi – Ildi ott állt meztelenül, apró kihívó pillantást vetve rám, én pedig a helyzet ellenére egyre jobban felizgultam.

Az asszony nyíltan bámult rám, majd ismét kissé gúnyosan elmosolyodott:
- Látom, tetszik a dolog. Csak nehogy megszánd menet közben a kisasszonyt, ugyanis a büntetése második felét te fogod kimérni rá. Nem kell aggódnod, engedelmesen tűrni fogja. Nem először történik vele.
- Én ugyan nem fogom! – jött meg a hangom.
- Majd meglátjuk – mosolygott a nő – Ildi! Hajolj az asztalra, ahogy kell, ismered már a szokást. Huszonöt vessző tőlem a viselkedésedért, és huszonötöt az új barátodtól is kapsz.

Ildi elpirult, ahogy Éva kiszabta a büntetést, mindketten automatikusan arra gondoltunk, hogyan fog történni ez a második huszonöt csapás...
Minden esetre a lány engedelmesen megfordult, az asztalhoz lépett, és a támlára könyökölt. Feneke kidomborodott, fehér, bársonyos bőre megfeszült, lábait összezárta, háta kiegyenesedett, telt keblei rugalmasan harangoztak az asztal lapja felett. Az asztal feletti tükörben láttam Ildikó arcát, így feltételeztem, ő is lát engem, felizgulva, amint formáit csodálom.

A nő nem sokat tétovázott, egy lépéssel lány mögé lépett, bal oldalára húzódott, jobb kezével erőteljesen megsuhogtatta a vesszőt, majd gyakorlott mozdulattal felemelte, és lendületesen lecsapott a fehér, meztelen tomporra.

A csattanás szinte visszhangzott a szobában, Ildi felnyögött, teste megrándult egy picit, fenekén keresztbe szinte azonnal megjelent egy rózsaszín csík, ami lassan tovább vörösödött.

- Egy. – A lány hangja határozottan csengett, én pedig elképedve néztem az asszonyra, akinek viszont a szeme sem rebbent. A vessző máris újra emelkedett, aztán suhogva lecsapott, nagyot csattanva.
- Kettő.
A vessző suhogása, csattanása és a lány egyre hangosabb nyögései betöltötték a szobát, a piros csíkok szépen szaporodtak a formás, pucér fenéken. Meredten bámultam a két nőt: Éva rezzenéstelen arccal mérte ki a büntetést, a lány teste minden ütésre megrándult, feneke megfeszült, mellei rugalmasan megrázkódtak, fájdalmas nyögése számomra meglepően érzékinek tűnt, minden ütés után, bár egyre halkabban, de kimondta a számot: nyolc... kilenc... tíz...
Tíz ütés után a nő leeresztette a vesszőt, és némán várt. Ildi mélyeket lélegzett, láttam az arcát, kipirosodott, akárcsak a feneke. Az ütések nyoma világosan vöröslött a fehér bőrön.
Rövid pihenő után az asszony folytatta. Keze erős volt és biztos, a lendületes mozgástól az ő arca is pirosabbá vált, dús keblei minden ütésre ritmikusan megmozdultak, terpeszbe állt, júnói termete meglehetősen érdekfeszítő volt, bár én inkább szegény Ildikó fenekét bámultam, elég bárdolatlan módon.
- Tizenhat... tizenhét... – Ildi hangja megcsuklott, érezni lehetett a visszafojtott sírás hatását, szemeit lehunyta, száján lélegzett, láttam az arcán a fájdalmas rándulásokat minden ütés után.

- Huszonkettő... huszonhárom – a meztelen lány engedelmesen, bár kissé megcsukló hangon számolta az ütéseket, fenekén sorakoztak a vörös csíkok.
- Huszonöt! – Éva leeresztette a vesszőt, Ildi mély sóhajjal nyugtázta, hogy a büntetés első része megtörtént, felegyenesedett, kezeit automatikusan összekulcsolta a feje felett, amitől keblei előreugrottak, és hátulról is jól láthatóan a hóna alatt kikerekedett szabályos ívük.

Éva aztán tétovázás nélkül kezembe nyomta a pálcát.
- Te következel, fiatalúr! Huszonötöt mérsz a pucér fenekére a kisasszonynak, mintegy hálából azért, hogy láthatóan igen csak sikerült felizgatnia téged! – és ismét kissé gúnyosan mosolygott.
- Nem csinálom! – tiltakoztam.
- Rendben. Akkor én beszélek az anyjával, és tőle kapja a folytatást, még hozzá a szekrényben lévő háromágú bőrkorbáccsal! Azután jó ideig nem lesz kedve a ti kis játékaitokhoz!
- Ne! – Ildi fájdalommal teli tekintettel nézett rám – Nem akarok korbácsot! Anya sokkal jobban megver! – Büntess meg a vesszővel, kérlek!

Vissza is tért az előző testhelyzetéhez, könyökeivel az asztalra támaszkodva, vörös csíkos fenekét mintegy kihívóan kidomborítva. Fel akartam húzni a nadrágomat, de Éva egy lépéssel előttem termett, és most mintegy véletlenül nem a kezemet fogta le, hanem határozottan megmarkolta a kemény farkamat, amitől majdnem elélveztem. Apró kézmozdulatokkal, gyakorlottan kényszerített, hogy az ő korábbi helyére álljak.
- Csak maradj így, még bünteted a kisasszonyt. Hadd lássa, hogy nem hiába fáradt a felizgatásoddal, talán kevésbé fáj majd a feneke...

Közben véletlennek tűnően keze fel-alá járt néhány másodpercig a merev vesszőmön, aztán elengedte, és rám parancsolt:
- Huszonötöt mérsz Ildikó csupasz seggére! Erős, határozott ütéseket akarok látni, különben az anyja fogja a tovább büntetni, és ezt nem szeretnénk, ugye? Mert akkor a kisasszony jajgatni fog, és három napig hason fekszik! És most rajta! Kezd el!

Hihetetlenül izgalmasnak tűnt hirtelen, hogy megvesszőzzem Ildit: a meztelen teste, az előző ütések alatti izgalmas nyögése, Éva keze a farkamon – sohasem izgultam még fel ennyire. Kezembe szorítottam a vesszőt, felemeltem és a lány fenekére húztam vele. Meglepett, hogy a csattanás alig volt hallható, nyom nem maradt, és Ildi némán hajolt az asztalra.
- Na nem! – hangzott Éva tiltakozása – Keményebben, ezt a kisasszony meg sem érzi. Csattanjon az a vessző!
- Kérlek, üss nagyobbat – Ildi felém fordította a fejét, arca most kipirult, hangj határozott volt, és szemei váltakozva bámultak az arcomba illetve méregették a látható izgalmam tárgyát -, büntess erősen, mert különben szól anyámnak...

Arcán az előző huszonöt alatti néma sírás könnyeit véltem felfedezni, ugyanakkor láttam a nyílt kihívást a tekintetében. Az arca most más volt, szája enyhén kinyílt, rózsaszín nyelve időnként végigfutott az ajkain, szeme tágra nyitva, pontosan úgy, ahogy korábban a farkammal való játszadozása közben. Ildi felizgult attól, hogy én büntetem...?

Ezúttal már határozott, kemény ütést mértem rá, a vessző szisszent, csattant, a meztelen lánytest megrándult, arcán átsuhant a fájdalom, és még valami más is... Kipirult, mélyet lélegzett, torokból nyögött, szemét lehunyta, keze erősen szorította az asztal peremét.

- Egy.
Már nem tétováztam. Emeltem a vesszőt, lendületet véve súlytottam le a fenekére, újabb vörös csíkot varázsolva rá.
- Hat... hét... nyolc... kilenc... tíz... ahhhh...

Suhogott a vessző, szaporodtak a csíkok, hangosabbá váltak a nyögések, minden csattanás után izgatóan megrándult a lány teste, én pedig úgy éreztem, azonnal elélvezek...
- Tizenhét ahhh... tizennyolc, kérlek! tizenkilenc...!
- Huszonnégy...! Huszonöt! – az utolsó csapásba beleremegett egész teste, tekintete folyamatosan rám irányult, a szemembe nézett, hangosan szedte a levegőt, arca és feneke tűzpiros volt. Ebben a pillanatban imádtam, gyönyörű volt, izgató, szexi...

A lány felegyenesedett ismét, kezét tarkóján összefonva háttal állt nekem, seggén ötven vörös csík olvadt egybe, meztelen testénél izgatóbbat úgy éreztem, soha nem láttam még. Szerettem volna átölelni, megsimogatni a fenekét, megérinteni a punciját, megcsókolni a csodás mellbimbókat...

Ebben a pillanatban éreztem, hogy Éva szorosan mögém lép, telt keblei nekinyomódnak a hátamnak, szinte éreztem a mellbimbók szúrását, és egyszer csak egy határozott, gyakorlott női kéz kulcsolódott a kőkemény szerszámom köré, ahogy az asszony előrenyúlt és megragadta, majd élvezettel mozgatni kezdte rajta a kezét. Rekedt, érzéki hang suttogott a fülembe:
- Veszélyes lenne elengedni téged álló szerszámmal... Ki tudja, mikor jönnél vissza, és a kisasszony meztelen feneke nem lenne biztonságban a kezed alatt.. Lehet hogy még az enyém sem...

Ez volt az a pillanat, amikor nem bírtam tovább. A meztelen, megvesszőzött Ildi látványa, az asszony búgó, izgató hangja, ahogy a fülembe suttogott, és az a határozott női kéz, ami immár egyre gyorsabban dolgozott rajtam – úgy éreztem, az ég szakad rám, hogy soha nem ér véget az élvezet, csak lüktetett, izzott bennem, majd óriási erővel kitört...

Ildi meztelen háta megfeszült, ahogy a nyögésemet hallotta, de hátra fordulni nem mert, Éva viszont az utolsó cseppig kézben tartott... Életemben nem élveztem ekkorát...

Az asszony elengedte a farkam, elém állva gunyorosan mosolygott a szemembe.
- Amennyiszer a kislánnyal akarsz játszadozni, jusson ez eszedbe: a kisasszony fenekén az anyja játszani a pálcával, ahányszor csak hagyja, hogy hozzáérj... Pedig ő azt szeretné, ha te játszanál vele, használva mindkét vesszőt...

Aztán sarkon fordult, és kiment a szobából, én pedig végre felhúztam a nadrágomat, és igyekeztem kifelé. Előtte azonban nem tudtam megállni, hozzá kellett érnem Ildihez, hátulról átkaroltam a derekát, belecsókoltam a nyakába...
- Sajnálom, drága, ne haragudj, tartozom neked, amiért ilyen helyzetbe hoztalak... – suttogtam a fülébe.

- Az biztos! – Ildi suttogása igen szenvedélyesen hangzott – ezért kényeztetni fogsz, mint egy királynőt, különben neked annyi...!

Ebben én is biztos voltam.
Szó nélkül kisurrantam a szobából.
Hátamon éreztem Ildikó pillantását...