Tamara (4.rész)

Tamara ijedten, ösztönösen elhúzódott, már amennyire ebben a helyzetben tudott, de valami azt súgta meg kell tennie. Felnézett Urára. Maga sem tudta mit vár, hiszen nem volt sok választása, de Ura szemében nem a közönyös szigort látta. Volt a tekintetében valami megmagyarázhatatlan csillogás. Odakúszott az idegenhez, miközben a mellbimbói iszonyatosan fájtak a csipeszektől és azok nyomásától. Vonakodva megcsókolta az idegen lábát. Gyűlölte az egész helyzetet. Átevickélt Urához és az ő lábát is megcsókolta. Épp átadta volna magát egy pillanatra az alázat gyönyörének, mikor az idegen elkezdte rángatni a lábait és kezeit összekötő kötelet.
A bokáin és csuklóin maradtak a bilincsek. A mellei duzzadtak voltak a kötelek szorításától és a csipeszek, a legnagyobb ellenségei, folyamatosan biztosították a fájdalmat.
Az idegen térdre parancsolta, maguknak háttal. Ura egy pillanatra sem engedte el a láncát, Tamarának ez volt az egyetlen mentsvára jelenleg. A tudat, hogy nem adta oda az idegennek és nem hagyta magára vele.

Az idegen egy szájpecket tett a szájába, amin egy pici csengettyű volt.
-Nem szeretnénk hallani a hangját- szólt az Ura határozottan.
Ura és az idegen elkezdtek beszélgetni csupa hétköznapi dologról. Közben iszogattak, politizáltak, mintha ő ott sem lett volna.
A térdei már remegtek. A mellei fájtak, a karjai zsibbadtak. Nem tudta mióta térdelt előttük mozdulatlanul, mikor a sajgó vállait meg akarta mozgatni, ösztönösen meg akarta mozgatni a nyakát is.... a csengettyű megszólalt.

A két férfi elhallgatott. Tamara levegőt sem mert venni. Minden másodperc egy örökkévalóságnak tűnt. Nem tudta mi fog következni.
Ura a láncát szépen lassan egyre rövidebbre fogta, amíg Tamara feje a lábainál volt, feneke pedig felfelé, az idegen felé lett irányítva. Rálépett a láncra, majd hallotta, hogy az asztalról elvesz valamit.
Még ideje sem volt gondolkodni mi lehet az, máris lecsapott a korbács.
Tamara az ijedtségtől rándult egyet, amitől a csengettyű újra megszólalt. Sorban kapta az ütéseket Urától. Nem nagyokat, csak épp ahogy Ura szerette, hogy szép piros nyomokat hagyjon.

Mikor Ura végzett, lazított a láncon, kivette a szájpecket, majd utasította, forduljon az idegen felé.
Könnyek között fordult oda. Az idegen az üvegasztalra tapasztott egy műfarkat, majd kimérten odaszólt Tamarának: -Szopd rabszolga!
Tamara engedelmesen elkezdte szopni, le-fel járt a feje, mikor az idegen megszólalt.
-Nos Bálint, akkor hol is tartottunk? Lassan mennem kell, de akkor a terveket megnézném amiért végül is jöttem.
Tamara elkezdett bizseregni, lüktetni. El fog menni….itt fog maradni az Urával kettesben...végre minden a régi kerékvágásba kerül... Mindent beleadott, hogy szép látványt nyújtson Urának.
Csak foszlányokat hallott abból amit beszéltek. ...milyen széles....a sarkai....kemény vagy puha....

Tamarában kezdett összeállni a kép….

(Folyt.köv.)