A cédulás módszer (4., befejező rész)

A takarítással és tisztálkodással éppen végeztem húsz perc alatt, amikor megérkezett Gazdám a konyhába.

„Hogy merészelsz állni?”

És lekevert egy nagy pofont.

„Szarcsicskának mindig térdelnie kell, hacsak a gazdája mást nem parancsol.”

„Igenis, Gazdám.”

„Most pedig bemegyünk a szobába.”

Bekutyagoltam négy lábon a szobába, ahol meglepetés várt rám: egy iksz alakú hatalmas kereszt, amelynek szemlátomást az volt a rendeltetése, hogy engedetlen szolgákat büntessenek meg rajta.

És valóban ez is történt. Gazdám ráillesztette karjaimat a tákolmányra, én meg meztelenül, kiszolgáltatottan vártam az ütéseket.

„Ötvenet fogsz kapni. Minden ütés után hangosan számolsz. Ha nem vagy elég hangos, újra megkapod.”

Elkezdődött a büntetés. Az első korbácsütés még szinte csak simogatta a hátamat.

„Egy.”

„Ez neked hangos? Na még egyszer fussunk neki.”

Másodszorra már szinte kiabáltam azt az egyest.

Az ütések fokozatosan lettek egyre kínzóbbak, egyre fájdalmasabbak. Harminc körül már úgy éreztem, mindegyik egy külön tortúra. De számoltam rendületlenül.

„Negyvennégy.”

„Negyvenöt.”

Az utolsó pár ütésnél már könnyeztem, kiabáltam, sikoltottam. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor eljutottunk az ötvenig.

Gazdám leemelt a keresztről, és elégedetten szólt.

„Szép csíkos vagy, Szarcsicska. Mit kell ilyenkor mondani?”

„Köszönöm, Gazdám.”

„Látom, tanulékony vagy, nagyon helyes. Sok mindent meg kell még tanulnod.”

„Igenis, Gazdám” – feleltem rutinszerűen.

„Mára végeztünk. Öltözhetsz.”

Fölvettem ruháimat, és elköszöntem. Búcsúzásképp Gazdám még keményen arcon köpött.

Otthon már, hazaérve próbáltam értelmezni magamban, hogy mi is történt. Hiszen sehol sem mondtam én a srácnak, hogy szolgálni szeretném. Még csak utalást sem tettem ilyesmire. Mégis, ami történt, az rettentően izgató volt, és alighogy hazaértem, meg is írtam levélben Gazdámnak, hogy mennyire örültem mindennek, amit tett velem. A ketrecnek, az etetésnek és itatásnak, majd a kemény megkorbácsolásnak. Csak a fürdőszoba tükrében vettem észre, mennyi piros csík keletkezett a hátamon, és viseltem is még hosszú napokig ezeket a piros csíkokat.

Gazdám másnap válaszolt a levelemre.

„Szarcsicska, jövő héten megint jössz. Rendezek majd egy bulit a haverjaimnak, te leszel a látványosság, készülj föl rendesen, nem szeretném, ha szégyent hoznál a házamra.”

Azonnal éreztem, hogy erre többé már nem mondhatok nemet.

Így kezdődött el szolgaságom hosszú története.