BDSM mese part I.

A lány belépet a sötét házba és gyorsan bezárta az ajtót maga mögött. Reszketett tetőtől-talpig. Már napok óta ólálkodott egy sötét alak utána. Ma is látta. Mindig éjszaka jelent meg a sötét árny és jó húsz lépésnyi távolságból, csendben követte. Nem jött közelebb, de egyértelműen végigkísérte az iskolától az otthonáig. Aztán nem sokkal a ház előtt felszívódott. Mesélt baráti körének az ismeretlenről, de nem vették komolyan és az üldözési mániáján viccelődtek. Ami nem volt teljesen alaptalan, mert az egyedül élő, magának való lánynak élete során többször volt hasonló élménye. De ez most más volt. Ez nem olyan mint amikor találkozott három rég nem látott ismerősével, pár óra leforgása alatt. Vagy amikor percekig futottak utána, csak azért, hogy visszaadják elvesztett tárcáját. Ez nem lehet véletlen, hogy minden este jön valaki a nyomában. Érezte magán az idegen tekintetet ami sötét éjszakán át figyelte. Biztosan egy őrült megszállott. Már hallott nem egy ilyen történetet. Egyedül élő, védtelen nőt megtámadják és kirabolják. Esetleg még rosszabb történik, amire jobb nem is gondolni...
Gyorsan megnézte még egyszer a zárat, aztán átrobogva az előszobán felkapcsolta a villanyt. Az öreg állólámpa komótos, nyugodt fényével világította meg az egyszerűen berendezett lakást. Szerette ezt a lámpát. Még régebben vette egy kiárusításon. Talán pont azért tetszett meg neki mert senki másnak nem kellet. Ez is őrá vall. Vonzották a különc tárgyak és emberek. Lassan megnyugodott a biztonságot árasztó, otthonos közegben és gondolatait a forró fürdő kötötte le, ami kedvenc relaxálós tevékenységei közé tartozott. Nyugtató, lágy habok simogatták világos bőrét, miközben halkan dudorászott valami régi számot. Miután megmosdott még hosszú percekig élvezte a forró víz jótékony hatását. Kellemesen ellazulva lépet ki a kádból. Kedvenc frottír törölközőjébe csavarta bársonyos testét és az ágyát megcélozva hagyta el a fürdőszoba gőztengerét. Nagyon fáradt volt. A sok munka és tanulás teljesen kimerítette. Nappal a töménytelen pszichológia, hétvégén pedig a pénz keresése nem sok pihenésre adott lehetőséget. Bár feje zsongott a különböző személyiségek tanulmányozásától és a felszolgálás idegesítő ricsajától, de mindkettőre szüksége volt. Ha egyedül él az ember, az önfenntartás minden percét lefoglalja.
Megszokásból nyúlt a kilincs felé, ami pici hálószoba ajtaját nyitotta. De ekkor a lélegzete is elakadt. A keze semmibe markolt. Az ajtó tátongó állapota fenyegető rémálomba fordította a csendes ház nyugodt képét. Végigszaladt elméjén mikor hagyhatta nyitva, de a következő pillanatban belé hasított a tudat, hogy hazajöttekor zárva volt. Forró testére egy pillanat alatt kiült a hideg veríték és ijedten kémlelt be a sötét szobába. Nem látott semmi szokatlant. Ekkor lassan elfordította tekintetét a nappali kopott kanapéja felé. A rémület és döbbenet egy ájulást kerülgető mészárosaként csapott le rá. A kanapén, neki háttal egy sötét alak ült. Fején valamilyen harisnya szerűséggel, picit előredőlve, mozdulatlanul. Egy pillanatig forgott vele a világ, aztán mint egy veszélyben levő róka, elindult nesztelenül az egyetlen kijárat felé. Semmi gondolat, semmi latolgatás csak a bejárati ajtó kilincse lebegett a szeme előtt. Pár pillanat alatt odaosont az ajtóhoz és a tőle telhető legóvatosabb mozdulattal lenyomta a kilincset. Fájdalmasan nyílalt belé a tudat, hogy nemsokkal ezelőtt, ő maga zárta kettőre. Tekintete lejeb irányult, de nem volt benne kulcs.
-Te zártad be. Nem emlékszel? -Kérdezte egy, a ház számára idegen hang. A rémülettől a lány szíve elkezdett a nyakában lüktetni. Csak a sok éves edzés tartotta vissza az azonnali rosszulléttől. Odanézett a kanapé irányába, ahol sötét árny takarta el a lámpa fényét. Örökkévalóságig tartó lassú másodpercek múltak. A csapdába esett róka tágra nyílt szemekkel, teljesen bénultan nézte a fenyegető veszélyt. Egyetlen kijutási lehetőség maradt. Olyan amit semmilyen vadállat nem kíván magának. Legyőzni a túlerőt egy harcban, amiből nem jöhet ki győztesen. De nincs más választás. Hirtelen, mint aki alatt adrenalin bomba robban, úgy próbált átviharozni a konyhába, ahol valamilyen fegyvert fölragadhat. Nem gondolkodott csak a legősibb ösztöne vezérelte. Életben maradni.
Nem jutott el a konyháig. Erős kezek kapták el, amik megszorították, mint egy élő, hús-vér satu. Vagdalkozni és kiabálni kezdett. Csapkolódása és lendülete kibillentették támadóját az egyensúlyából és együtt zuhantak a nappali közepén levő, vastag szőnyegre. Hangja a lánynak tompán szűrődött ki a házból. Támadója, miután feleszmélt a zuhanásból, gyorsan a lány fölé kerekedett és elkapva mindkét kezét a földre szorították. A küzdelemben még az a kevéske hang is ami kijött apró ajkain, beleszorult a lányba. Erőlködve próbált kiszabadulni a nála jóval nagyobb és nehezebb férfi fogságából. Majd amikor elfogyott minden ereje, mozdulatlanul feküdt és könnyes szemén át bámult a vadász harisnyás fejére.
Nem tudta mitévő legyen. Kavarogtak a fejében a gondolatok és a különböző személyiségzavarok képei: -Biztos van kibúvó ebből a helyzetből. Mindig van legalább egy út. Csak mi az? Mit mondhatna ami kihúzhatná ebből a szerencsétlen szituációból. Vagy pont jobb, ha nem mond semmit?- Ezek a gondolatok viharoztak át a fején, miközben ott feküdt törölközőbe csavarva a padlóhoz szegezve, szorosan támadója alatt. Mire bármit is mondhatott volna, nyomasztó súlya elengedte egyik kezét, hátranyúlt a dereka mögé és a következő pillanatban már ismét a karját szorította. Fémes, hideg szorítással. A lány önkéntelenül is odapillantott és döbbenten látta, hogy már nem az erős kezek markolják, hanem egy acél bilincs fénylik a csuklóján. Hirtelen kijózanodott ideiglenes révületéből a fokozódó veszély látványára és elkezdett hadakozni. De nem volt benne elég erő, hogy lerúgja a fölötte terpeszkedő férfit, aki játszi könnyedséggel dobta arrébb könnyű testét a kanapé irányába. Rutinos mozdulatokkal átbujtatta bilincsét a bútor lábán, hogy a másik fele az áldozata még szabad csuklóján kattanjon. Vége van. Innen már nincs kiút. Már csak a hangjában bízhatott. Teli torokból, ami kifért belőle, nekiállt segítségért kiabálni. De csak rövid ideig tehette mert egy rongyból tekert kötél szorosan a szájába vágott, hogy elnémítsa vékonyka hangját. Az erőlködéstől és a félelemtől kimerülve feküdt az ódon kanapé tömör falábához láncolva. A törölköző a sok küzdelemben teljesen kilazult és épp csak takarta még vékony alakját. Zilált, vizes haja arcához tapadt és önkéntelenül szorította össze térdeit a legrosszabbtól tartva. Tekintetét nem merte felemelni fogva tartójára, aki immár leszállt róla és a nappaliban levő egyetlen fotel cipelésével foglalatoskodott. Az öreg bútor darab a lány lábához került, a kanapé túlsó végéhez, majd zörgés hallatszott a hálószoba felől. A férfi két ruhadarabbal tért vissza és a lányt, bokájánál erősen megragadva, teljesen kifeszítette a kanapé túlsó lábához. Még egyszer megpróbált küzdeni, de erőlködése ellenére másik lába a nehéz fotel fogságába került, egy szorosan megkötözött harisnyával. Ott feküdt a párban vásárolt kanapé és fotel fogságában. Még tavaly vásárolta a bizományisnál őket. Nagyon örült nekik, mert magas lábuk miatt könnyű volt alóluk felporszívózni. Általában nem gondol az ember az ilyen szituációkra amikor szerez valamit. Nem gondol olyasmire, hogy ezekhez a kedves dolgokhoz fogják kikötözni egy száll semmiben.
Rémült szemeivel most az idegent nézte, aki a fotelt lassan elkezdte húzni a padlón, egyre messzebb a kanapétól. A lány hozzákötözött lába pedig követte. Lassan centiméterről centiméterre. Csikorgó másodpercek teltek el amíg a két bútor távolodott egymástól, hogy végül hatalmas terpeszbe állítsák be a lábait. Az idegesség és az elkerülhetetlentől való félelem hangos sírásként tört volna ki a lányból, de bekötözött szája csak halk szipogást engedett. Szint nem is érezte amikor a törölköző lekerült róla, hogy ott feküdjön csupaszon, kifeszítve...