Már megint késtem :(

Már megint késve érkeztem az edzésre. Hiába fogadtam meg magamnak, hogy mindig öt perccel hamarabb elindulok, mint a szükséges, most is belefeledkeztem az otthoni készülődésbe és mire észrevettem, jókora késésben voltam. Sietős lépteimet az öltöző felé vettem, amely üresen állt, némán várakozva, hogy én is átöltözzek és csatlakozzak a csapattagjaimhoz. Megpróbáltam minél gyorsabban le- majd felöltözni, de mintha ruháim összefogtak volna ellenem: a cipőfűzőm begörcsölődött és a melltartóm kikapcsolása is a szokásostól eltérően mintha az örökkévalóságig tartott volna. Végül győzedelmeskedtem a kihívások felett és sikerült magamra öltenem a fekete motívumokkal díszített lazacrózsaszín tornadresszemet és a balerinacipőimet. Szerencsére az aranyló fürtjeimet már otthon kontyba fogtam, így ezzel most nem kellett vesződnöm. Amilyen gyorsan csak tudtam az öltöző és a tornaterem közti folyosón átvágtattam, még közel sem kerültem a tornaterem zárt ajtajához, mikor már hallható volt, hogy az edzés elkezdődött. Emiatt még sietősebbre fogtam magam, már-már futottam, mint gyalogoltam, majd mikor odaértem, résnyire nyitottam az ajtót és amilyen csendben és gyorsan képes voltam a terembe surrantam.
A teremben rajtam kívül hét lány tartózkodott, mindannyian ugyanolyan felszerelésben, mint én. A különbség köztük és a közöttem az volt, hogy ők már karikával végeztek gyakorlatokat, én pedig épp, hogy csak megérkeztem. Persze az is különbség, hogy ők pontosabbak és időben tudnak érkezni, gondoltam magamban. A bordásfal mellett a falhoz még néhány karika volt támasztva, feléjük vettem az irányt, a célom az volt, hogy minél hamarabb csatlakozzak a gyakorlathoz. Úgy éreztem, mintha egy örökkévalóság telt volna el aközben, mialatt a sporteszközökhöz értem, illetve, hogy a teremben található összes szempár rám szegeződött. Szinte már hallottam a gondolataikat, ahogy rosszallva konstatálták az újabb késésemet. Mikor odaértem, lágyan, de határozottam megfogtam az egyik karikát, majd megfordultam, hogy elindulhassak a társaim felé. Még egy lépést sem tudtam megtenni, mert a legrosszabb, amire számítottam bekövetkezett. Az edző állt előttem, valószínűleg, amíg arra koncentráltam, hogy eljussak a karikához, illetve amíg ezalatt lányos szégyenemben szinte végig a padlót néztem, addig ő észrevett és odajött hozzám. Felnéztem rá és csak egy kényszeredett mosolyt tudtam csalni az arcomra, mintha teljesen természetes lenne ennyit késni.
- Már megint késtél Anna – mondta az edzőm, mintha én nem lennék pontosan a tudatában ennek – Kevesebb, mint egy hónap múlva lesz a verseny, amire már hónapok óta készítelek fel titeket. Ha így folytatod, kénytelen leszek nélkülözni téged a csapatból. Pedig azt hittem, hogy szereted a ritmikus gimnasztika edzéseimet – tette hozzá.
- Nem erről van szó – vágtam vissza meggondolatlanul. Majd egy rövid, de annál kínosabb szünet után folytattam – Mindig megfogadom, hogy időben érkezem, viszont túlságosan rosszul osztom be az időmet, nem készülök össze időben.
Eddig csak lesütöttem a szemeimet és nem mertem felvenni a szemkontaktust az edzővel, de végül összeszedtem a bátorságomat és a szemébe néztem. Az edzőm, Peti a késő huszas éveiben járt, magas és egy tornatanárhoz, aki délutánonként különböző edzéseket tart, illően kidolgozott, esztétikusan izmos testtel rendelkezett. Ami viszont mindig is megfogott benne az az igéző kék szemei voltak, amely vonzóbb volt bármely más tulajdonságánál, képes lettem volna akár órákon keresztül is elmélyedni bennük. Valószínűleg most is a bűvöletükbe kerültem, mert a következőképpen folytatódott a párbeszéd:
- …, megértetted?
- Meg tudnád ismételni kérlek, sajnos nem figyeltem – a szemeimet lesütöttem és úgy tettem, mintha valami nagyon érdekfeszítő lenne az öreg és kopott tornatermi parkettában.
- Nem elég, hogy késel, hanem még rám sem tudsz odafigyelni – sóhajtott fel Peti – Pontosan erről beszéltem, hogy annyira szétszórt és figyelmetlen vagy mostanság. Úgy gondolom, hogy el kellene beszélgetnem veled, mert látom benned a tehetséget, viszont ahhoz, hogy ez elő is tudjon törni, precíznek és megbízhatónak kell lenned. Legszívesebben már most elbeszélgetnék veled erről, biztos vagyok benne, hogy helyes irányba tudom formálni a jellemedet. Viszont mások is vannak itt, akik ráadásul pontosan, időben éreztek, őket nem büntethetem azzal, hogy veled foglalkozok az edzésük koordinálása helyett. Ezért az edzés után szeretnék veled kettesben maradni és megtárgyalni a hibáidat. Most pedig csatlakozz a többiekhez és kezdd el a gyakorlást!
Kellemetlenül érintettek Peti szavai, bár sok igazság volt bennük. Még mindig nem vettem le a szemem a parkettáról, valamiért megnyugvást, kiszámíthatóságot sugároztak. Nem is tűnt fel egyből, hanem a párbeszéd után körülbelül negyed perccel csupán, hogy a háttérzaj, a nesz, amely a csapattársaim gyakorlásából eredt teljesen megszűnt. Kissé zavartan pillantottam fel, hogy megtudjam ennek az okát, ám ezt hamar megbántam. Az összes lány egyként bámult engem és feltehetően végig hallották a köztem és a Peti közti diskurzust. Szégyenkezve, karikával a kezemben csatlakoztam hozzájuk, majd végre valahára én is elkezdtem az edzést. Bármennyire is összpontosítottam, képtelen voltam helyesen végrehajtani a feladatokat, végig az edzőm szavai és a csoporttársaim tekintete járt a fejemben. Bár alapvetően szeretek a ritmikus gimnasztika edzésre járni, ezesetben szinte felszabadultan, örömittasan éltem át mikor befejeződött a mai alkalom. Libasorban indultunk ki a teremből, én sereghajtóként. Már majdnem az ajtóhoz értem, amikor felcsengett Peti mély hangja a hátam mögül:
- Anna! Azt hittem, hogy világosan fejeztem ki, hogy maradnod kell még egy kicsit edzést után. Vagy ezt is elfelejtetted?
- Nem… - motyogtam magamban, majd megfordultam. Az igazság persze az, hogy mint sok minden mást, ez is a feledékenység homályába merült.
Miután az utolsó lány is távozott a teremből Peti az ajtóhoz lépett és bezárta azt. Ez kicsit feszültté tett, de tudtam, hogy benne megbízhatok és bármi fog történni az a javamat fogja szolgálni.
- Nos Anna, kezdjünk egy kis elmélettel, látom rajtad, hogy mintha egy kicsit feszült lennél. Úgy gondolom, ha először egyszerűbb, a kedvenc sportoddal kapcsolatos kérdést teszek fel, talán akkor oldottabb hangulatba kerülsz. Persze mindezt csak azért szeretném elérni, mert úgy sokkal fogékonyabb leszel mindarra, amit tanítani szeretnek neked most. – kezdte el a kétszemélyes magánoktatást Peti – Szóval az első kérdésem, amire szeretném, hogy válaszolj a következő: milyen kéziszereket alkalmaznak a ritmikus gimnasztikában?
Egy kicsit meglepett a kérdés, de ahogy az edző mondta, sokkal kedvezőbb hangulatba kerültem tőle, míg eddig inkább a stressz dominálta az érzéseimet, a kérdés hatásra relaxáltabb, nyugodtabb lettem.
- Ó, ez egyszerű – válaszoltam – de azért remélem nem trükkös kérdés. A ritmikus gimnasztikában ötféle eszközt használnak, ezek pedig a labda, kötél, szalag, karika és a buzogány.
Meglepetésemre és ijedelmemre sajnos ez a válasz nemtetszést váltott ki Petiből, aki fejcsóválással jelezte, hogy nem elégedett a kérdésre adott válasszal. Szépen komótosan, mintha az idő cseppet sem számítana a tornateremben található egyetlen szekrényhez sétált. Ezalatt gondolataim vadul cikáztak a fejemben, főként két okból. Az egyik, hogy miért nem helyes a válaszom, hiszen ezeket használják, illetve mi is ezeket használjuk az edzések során. A másik, hogy van mi célból közelít a rejtélyes szekrény felé, amelyet még sosem láttam nyitva, fogalmam sincs a tartalmáról.
- Okos lány vagy Anna, még ha szétszórt is – felelte Peti – Jól sejtetted, hogy becsapós kérdésről van szó. Amit kifelejtettél, az a pálca, persze érthető, hiszen azt csak az edzők, mint például én használhatják. Ami alatt kifejtette a helyes választ, addigra eljutott a szekrényhez, amit kinyitotta, majd rövid keresgélés után egy fekete, bőr lovaglópálcát húzott elő. Az újonnan előkerült eszköz látványától mintha elszállt volna belőlem minden erő, az egyetlen, amit tenni tudtam az volt, hogy félszegen hátrafele léptem néhányat.
- Ami a mai magánedzés anyag lesz, az az, hogy megtanítsam neked, hogy mindig időben érkezz. Ugyanis a pontosság ugyanolyan kardinális kérdés, mint az edzésen nyújtott teljesítmény. Most pedig lépj elém. – majd miután észrevette, hogy bizonytalan vagyok, hozzátette: - Ez nem kérés volt Anna, hanem utasítás.
Bátortalanul megközelítettem, majd miután karnyújtásnyi távolságra értem, megálltam, majd mivel nem tudtam a szemébe nézni, újfenn a parkettát tanulmányoztam. Bár nem láttam, biztos voltam benne, hogy Peti lassan végig mér és örömét leli bennem, a megjelenésemben, a félelmemben és a kiszolgáltatottságomban. Nem tudom, mennyi idő telt el így, amikor egy új fizikai érzésre lettem figyelmes az állam alatt. Ijedten felnéztem és észrevettem, hogy az edző ért hozzám, a pálca lapos és széles végét finoman az állam alá érintette és enyhén felfele nyomta, hogy arra ösztökéljen, hogy ne szegett fejjel a parkettát nézzem.
- Azt akarom, hogy a szemembe nézz, mikor előttem állsz. Nem kell szégyellned semmit, te egy csodálatos, de neveletlen lány vagy. Rám hárul a feladat, hogy a nevelésedet elvégezzem, nem lesz egy egyszerű tevékenység, de biztos vagyok benne, hogy mindkettőnk számára gyümölcsöző lesz. Most pedig fordulj meg, fordíts nekem hátat, húzd ki magad és kulcsold össze a kezeidet magad előtt.
Gondolkodás nélkül megtettem, amit kért, majd kíváncsisággal vegyes félelemmel várakoztam, hogy vajon hova fog lecsapni először, hol fog a késedelmem büntetése materializálódni. Sejtettem, hogy az alsó testfelemen fog, mivel a lábam teljesen, illetve a fenekem is meztelen volt. Nem kellett sokat várnom, hogy ez kiderüljön, egyszer csak fájó, csípő érzésre lettem figyelmes a bal fenekemben, amelyet egy hangos csattanó hang is kísért, ahogy a pálca vége érintkezésbe került a bőrömmel. Minden erőmmel azon voltam, hogy a fájdalmaimat hangok formájában ne jelezzem, közben pedig olyan érzés lett rajtam úrrá, mintha az ütés nyoma pirosló foltként maradt volna a hátsó felemen, jelezve, emlékeztetve engem arra, hogy a pontatlanság milyen következményekkel jár. Persze látni nem láthattam a nyomot, de kíváncsian vártam, hogy majd az öltözőben szemügyre vehessem a jussomat. Amíg ezek a gondolatok jártak a fejemben, újra lecsapott, most a jobb fenekemet választva célpontjának. Annyira váratlanul hatott, hogy meglepetésemet egy elnyomott, de hallható nyögés formájában fejeztem ki.
- A jó lányok szó nélkül elfogadják a büntetésüket. – válaszolta Peti – Bár nem mondtam, mert bíztam benne, hogy jól fogod viselni a nevelő célzatú pálcázást, ahány alkalommal hagyja el a szádat egy hang, annyival több csapást fogok rád mérni.
Erre a megjegyzésére a szemeim ijedten tágra nyíltak, a nemtetszésemet pedig szavak formájában próbáltam tudomására juttatni. Szerencsére viszont eszembe jutott, hogy nem kellene feleselnem, a megérdemelt büntetésemet pedig egy hang nélkül elfogadjam. Az elején még számoltam, hogy a hanyadiknál tart, de egy idő után már nem tudtam, hogy hanyadik csapás következik. Ami a legmeglepőbb volt számomra, hogy nem csak fájdalmat éreztem, hanem élvezetet is édes kín formájában. Semmi mást nem érzékeltem magam körül, csak a nyilaló fájdalmat, egy lélegzetvételnyi szünetet, majd újra, egy másik helyen ugyanezt. Mintha a valóság már semmit másból nem állt volna, csak a pálcázásból, a pálca ritmusos csapkodásából. Úgy éreztem, hogy rajtam, Petin és a pálcán kívül más nem létezik, mintha ez az egyszerű cselekvés az idők kezdete óta folyna és az idők végezetéig tartana. Ám, hiába vettem biztosnak ezt, anélkül, hogy tudtam volna, az edző utoljára súlytott le rám. Ahogy múlt el a büntetés okozta eksztázis, úgy lettem egyre figyelmesebb önmagamra és a környezetemre. Nem is tűnt fel a fenyítés alatt, hogy hangosan, kipirosodott arccal zilálok vagy, hogy a lábaim annyira elgyengültek, hogy még saját testsúlyom megtartása is komoly gondokat okoz. Végül Peti törte meg a csendet.
- Azt hiszem, most már számíthatok rá, hogy nem fogsz többet késni. Most már nem kell összekulcsolnod a kezeidet, illetve fordulj felém.
Egy gondolat sem jutott eszembe, anélkül tettem eleget az utasításának. Az egyetlen dolog amire képes voltam, hogy értelmezzem a szavait és annak megfelelően cselekedjek. A dacos tiltakozás vagy bármilyen más tevékenység eszembe sem jutott. De talán pont ez volt a célja a pálcázásnak, hogy engedelmeskedő, megbízható lány formálódjon belőlem. Éppen, hogy csak megpillantottam Petit, amikor hirtelen, egyszerre gyengéden, de határozottan megfogta a nyakamat a szabad kezével, majd mielőtt bármit is tehettem volna szájon csókolt. Bármennyire is ellenkezni akartam, egyszerűen se fizikai-, se lelki erőm nem volt ehhez, így mozdulatlanul tűrtem az érintését. Eközben csattanó hangot hallottam a padló felől – valószínűleg a pálcát ejtette a földre az edző. A szabaddá vált kezével utat tört a tornadresszem és a csípőm között, majd céltudatosan a szeméremajkaimat kezdte masszírozni. Majd amilyen hirtelen kezdődött, olyan hirtelen is engedte el a nyakam, illetve húzta ki a kezét a dresszem alól. Elégedetten mosolygott és az alábbiakat mondta:
- Két dolgot figyeltem meg Anna, az egyik, hogy nem viselsz alsóneműt a tornadressz alatt. Ezért szeretnélek megdícsérni, nagyon előnytelen verseny alatt, ha a versenyző ruhája alatt látszik az alsónemű kontúrja. A másik, amiért sajnos nem dícséretet, hanem megfedést érdemelsz, hogy teljesen benedvesedtél a büntetésed alatt. Garantálom, hogyha még egyszer késni merészelsz, akkor olyan büntetésben lesz részed, amiben semmilyen élvezetet nem találsz. Világosan beszéltem?
- Igen… - válaszoltam fáradtan.
- A mai korrepetálásodat befejezettnek tekintem – mondta Peti – viszont még sok lépés áll előtted, hogy megbízható lány legyél. Ezért ezentúl minden edzés után külön fogok foglalkozni veled, hogy biztosan olyan irányba formálódjon a jellemed, mint amilyen irányba szükséges. Most pedig hazamehetsz.
Lassú, apró léptekkel az ajtó felé vettem az irányt, bennem pedig vegyes érzelmek kavarogtak. Egy valamiben voltam biztos, mégpedig, hogyha hazaérkezem magamhoz nyúlok és úgy juttatom el a csúcsra magam, hogy Petire és a pálcázásra gondolok. Elértem a tornaterem ajtajához, majd a kilincsre tettem a kezem és már nyitottam volna ki, amikor az edző utánam kiáltott:
-Még egy utolsó dolog Anna. Nem szeretném, ha elterelődnének a gondolataid, ez káros lenne a sportteljesítményed szempontjából. Ezért megtiltom, hogy testi örömöket okozz magadnak. Az egyetlen, aki ilyet okozhat neked, az az edződ, vagyis én vagyok. Megértetted?!