Érdekességek a magyar tó partján (5)

Mikor kimasíroztak, egymás után, kelletlenül s kissé duzzogva, becsuktam utánuk az ajtót és visszaléptem Picihez. Miközben beszéltem hozzá, az egyik kezemmel – önkéntelenül – simogattam a feszes, szép popóit.
- Lehet, hogy még nem tudod, de egy dom, egy mester felszólításra sohasem, de magától, is ritkán, vetkőzik le s tárja a széles nyilvánosság elé az „ékszerét”!
- Ezt jól jegyezd meg! – ismételtem meg s közben egy nagyot csaptam az addig simogatott popóira.
Pici felszisszent a váratlan csapástól, de azért ezt mondta:
- Igenis, Uram! Megértettem, de…. – kezdte s megakadt, elhallgatott.
- Ki vele! Mond! Ha már elkezdted! – szóltam rá s kíváncsi voltam mit akar mondani.
- Uram! …Öööööö… Csak annyit, hogy igen, azt szerettem volna, ha én lettem volna, ha velem kezdte/tette volna meg először, mert később már másoktól nem fogok Uram elé/alá jutni. – mondta ki vágyát akadozva Pici.
- S miért nem? – csodálkoztam rá és vártam magyarázatát:
- Azért nem Uram, mert nem csak kicsi vagyok, de szűk is, bár azt nem mondhatnám, hogy nincs még bejáratva, de mégis csak szűk. Ezért is féltem, hogy az a nagy, behemót Ali kezdje, bennem. . Bár azt mondják, hogy „a kis ember nagy bottal jár”, ami nálam igaz is (!), de azt még nem hallottam, hogy a nagy embernek ne lenne a botja is nagy.  - felelte Pici.
- Jól van, majd megnézzük, Alinak mekkora van. – nyugtattam meg.
- De most kipróbálom benned, amit hoztam, s meglátjuk, hogy ízlik/tetszik neked.
Ezzel előhúztam a spéci dildót, összeszorítottam a markomba, hogy minden levegő kimenjen belőle, majd besíkosítóztam s betoltam Picinek.
Meg sem érezte, mert láttam, feszülten figyel, mikor kapja. 
- Már bent van! – kocogtattam meg a vállát nevetve. Pici is felnézett, nevetett miközben mondta:
- Tényleg nem lehet nagy, mert nem érzem. – jegyezte meg.
- Akkor most figyelj, mindjárt érezni fogod! – szóltam s közben pumpáltam párat a ballonon s így kezdett Piciben tágulni a dildó.
- Érzed már? – kérdeztem meg, de Pici rázta a fejét.
- Akkor növelem még. – szóltam s tettem is, míg észrevettem Pici feje megrándul, tehát már érzi.
Ekkor s csak is ekkor, kapcsoltam be a rezgését is. Láttam Pici meglepődött attól, amit érzett, de kéjesen fel is nyögött, mert kellemes volt neki.
Egy ideig így hagytam, majd erősítettem az impulzus számon s lassan, fokozatosan fokoztam még. Pici egyre jobban vigyorgott s vonaglott már a teste is.
- Akkor most nézzük, honnantól nem kellemes már! – jelentettem ki s kezdtem pumpálni a ballont.
Pici teste megfeszült, száját összeszorította s nevetése eltűnt. Izgatott lett s feszült.
Nagyon figyeltem rá, de időnként pumpáltam még, egyet-egyet.
Végül már Pici teste szinte ívben feszült, s fojtottan nyögött s lassan megszólalt:
- Nem lehetne leállni a próbával már, szétszakadok ott, bent? – nyögte ki.
- OKÉ, megállok s kicsit vissza is veszek. – szóltam/tettem.
- Így már jobb? – kérdeztem meg Picitől, bár láttam teste feszültsége engedett, elernyedt már.
- Így maradsz, hogy szokd egy kicsit! – jelentettem ki és elé léptem, mert eddig mellette voltam.
- Ha vicces kedvemben lennék, akkor most bekötném a szemedet. s úgy mutatnám meg neked az „ékszeremet”, hogy nézd s „lásd”, mert ez vicces lenne, de nem ezt fogom tenni, hanem nem csak megmutatom azt neked, de lehetőséget is kapsz, hogy megszopogathasd, de ha eléggé ügyes leszel, s sikerül felállítanod, akkor azzal is megduglak, itt s most! – mondtam Picinek, aki elképedt ezt hallva s eltátotta nagyra a száját. , ami jól is jött, mert már benne is volta farkam s kezdhette is szopni.
Pici nem csak ügyes volt, de gyakorlott is, amit megállapíthattam, szinte azonnal. Minden oldalról, váltakozó erősséggel szorította a szájával és az ütemet is változtatva szopott, néha még mélytorkosan is. Arra is ügyelt, hogy ne csak a makkomat, de az az alatti területet is megdolgozza, valamint ki- kitért a golyóim megszopogatására, nyalogatására is. Igen jól csinálta, kellemesen s kéjesen is, ezért hamarosan fel is állt már.
Odébb léptem, a táskámból gumit s síkosítót is vettem elő, majd mögé lépve gyorsan megujjaztam s már bele is hatoltam tövig. Egy ideig hagytam benne, majd mozogni, döfködni kezdtem, szintén váltakozó ütemben s intenzitással.
Hamarosan meg is lett az eredménye, mert kilövelltem, több hullámban is.
Még Pici is megérezhette, mert elmosolyodott, egészségemre kívánta, de kérte húzzam le a gumit, mert szeretné letisztogatni a farkamat, makkomat. Alaposan s ügyesen elvégezte.
Most feloldoztam, kapott egy nyelves puszit is, de közben magam visszaöltöztem s azt súgtam neki:
- Remélem elvezted, de ez maradjon a kettőnk titka! – figyelmeztettem.
- A spéci dildóról beszélhetsz, de az azt követőről nem! – tettem hozzá s ott hagytam, míg magam kimentem a többiekhez.
Kint elbeszélgettünk, én is kaptam a kávéból, majd Pici is kijött, de ő nem kért.
Egy ideig még kint maradtunk, majd Miki az órára nézett s felugrott:
- Uram! Nem akarom sürgetni, de eltelt az idő, indulnunk kellene a vitorlás kikötőbe, hogy beszálljunk. Ott várnak már minket, legalább is remélem. – indokolta a felugrását.
- Akkor ne késlekedjünk! Mindenki hozza a cuccát! – utasítottam a többieket s magam is visszaraktam mindent a táskámba és lementünk a partra.
Végül nem a vitorlás kikötőbe mentünk, hanem egy közeli szabad strandra, ahova majd értünk jönnek. – mondták közben mobilon Mikinek.
Kezdett esteledni, szürkült, majd beesteledett, besötétedett, de a vitorlás még nem jött meg. Így mi ott a parton, a játszótéren viháncoltunk, mert más már nem volt ott, mindenki hazament. A közeli parti büfénél volt csak fény és forgalom, ott még ültek, söröztek s valami focimeccset néztek a kivetítőn.
Nem sokára azonban szólt Miki mobilja, hívták, hogy hamarosan ott lesznek a vitorlással a nádasnál, de nekünk kell bemennünk odáig, mert a svert miatt, nagyon nem tudnak kijönni a part közelébe.
Így belegázoltunk a vízbe, nyakunkba véve a cuccokat, amit a víz színe felett kellett tartanunk, majd már megláttuk a közeledő hajót s az lassított s a rajta lévők segítettek egyenként felszállni, felhúzni minket.
Mikor az utolsó ember is a fedélzeten volt már, derült ki, hogy többen vagyunk, mint kellene. A vitorlás 8 személyes volt, mi pedig öten voltunk s négyen a személyzet, ez kilenc.
A kapitány kicsit gondolkozott, de bólintott, hogy nem gond, majd csak elleszünk valahogyan, de arra figyelmeztetett, hogy óvatosabban mozogjunk, mert a több ember miatt nagyobb a merülésünk. (Mikitől tudta, mire készülünk, így nem volt szíve egyik matrózát sem kitenni, visszaküldeni a partra.)
(folyt. köv.)