Vágyak rabságában II.

Hosszú percek telhettek el, mikor újra a szobába ért Úrnőm. Megállt mögöttem és előbb szemmel, majd kezeivel is megvizsgálta a sajgó hátsómat. Elégedett lehetett a munkájával, mert nem kaptam már több ütést.
- Vissza négykézlábra! - hallottam a hátam mögül.
Levette a paskolót a hátamról és a foteljába ült. Ujjával intett, hogy másszak közelebb. Természetesen engedelmeskedtem a parancsának. A fotel karfáján volt pár ruhadarab és nem sokat váratott magára, hogy megtudjam mik is azok, valamint mire fognak szolgálni.
Dominám szép sorjában elő is vette a női cselédjelmezeimet és hozzám mérte őket.
- Ezekben fogsz szolgálni te semmirekellő! Megértetted?!
- Igenis Úrnőm! -feleltem gyorsan.
- Felveszed őket és irány a konyha! Előbb rendbe rakod, aztán főzöl nekem vacsorát. Addig látni sem akarlak!- utasított. Persze ez nem volt teljesen igaz, mert mint később kiderült többször rám nézett a munkámat ellenőrizvén.
Parancsainak eleget téve magamra húztam a bugyit és a többi cselédruhát. Jókat kacarászott rajtam miközben a konyha felé indultam a magas sarkú papucsban.
A konyhában valóban volt mit összetakarítsak tehát azonnal neki is láttam. Úgy tíz perce tüsténkedhettem, mikor éreztem, hogy Dominám figyel az ajtóból. Belépett. Én épp négykézláb mostam fel a konyhakövet.
- Ez éppen jó póz, arra amiért jöttem.
Egy plug volta kezében. Rávert egyet a kezével a fenekemre, majd síkosítót kent a lyukamra. Finoman ujjazott és amikor úgy érezte már kellően kitágultam a plugot feltolta a seggembe.
- Így ni! Ez most benned marad egy jó darabig, hogy szokjad egy kicsit! - kacsintott sokat sejtetően. Majd sarkon fordult és ismét magamra hagyott. Nagyon feszített az új eszköz, de nem mertem kivenni, félvén, hogy az végzetes hiba lenne részemről. Folytattam tehát a takarítást, majd a vacsora készítését. Még egyszer kijött Dominám, mikor már érezte a vacsora illatát. Ujjával belekóstolt az ételbe és utána megigazította bennem a dugót.
- Ugye nem is gondoltál arra, hogy esetleg kivedd?! -kérdezte.
- Nem úrnőm! Meg sem próbálnám. - feleltem.
- Nagyon helyes, mert ha rajtakaplak, azt nagyon megbánod az biztos!- fenyegetett az ujját mutatva rám. Ismét egyedül maradtam és idővel a vacsora is elkészült.
Négykézláb beosontam a szobába és jeleztem, miszerint tálaltam.
Dominám már nagyon várta. Elmondása szerint nagyon éhes volt.
Természetesen egy személyre terítettem, mert tudtam, hogy én nem ülhetek Úrnőmmel egy asztalhoz...
Folyt köv.