Egy travi születése-már külföldön
2019. 07. 17. 12:20 | Megjelent: 1758x
12:30 kor leszállt a gépem Zürich-ben, össze szedtem a bőröndömet és kifele sétálva láttam a nevemet egy táblán. Egy öltönyös úriember várt engem a reptéren. Odamentem, bemutatkoztunk, elvette a bőröndömet és egy fekete Audihoz kísért. Hátul sötétített ablakok, full extrás felszereltség és hűtött pezsgő várt. Beszálltam, elindultunk és egész úthon hozzám sem szólt.
Röpke egy óra alatt odaértünk a szállásomra, felhívtam a Tamást aki kiutaztatott de nem vette fel a telefont. Kb 10 perc után egy nő jött be a szobámba a szokásos bemutatkozás megtörtént. Zsófinak hívták, gyönyörű volt. Hatalmas mellek, tökéletes test. Egy bordélynak volt a Madame-ja.
Megfogta a kezem, annyit mondott hogy Tamás azt kérte ma a nőiesítésem alapjai legyen kész. Felvitt az emeletre ahol szépségszalon volt. Közölte hogy nem kell félnem, csak egy teljes testes szőrtelenítést kapok. Másfél óra alatt kész is lettem. A következő ajtó mögött sminkesek voltak, természetesen oda is mennem kellett. Megcsináltak minden alap dolgot, kiszedték a szemöldökömet, kaptam műszempillát, sminket. Utána műkörmöshöz vitt, aztkövetően fodrászhoz, parókákat próbáltunk. Azokat kellett hordanom amíg nem nő hosszúra a hajam.
Második nap vásárolni mentünk, nem gondoltam volna hogy ez ilyen nehéz. Rengeteg fehérneműt kaptam, ruhákat és egy műmellett hogy ne az üres melltartó legyen rajtam.
Amire visszaértem a szobámba minden férfi ruházatomat elvittek onnan, persze nagyon meglepett a dolog.
Zsófi bejött, segített felöltözni igaz úgy öltöztetett mint egy kurvát azzal az indokkal hogy Tamás nem szereti a túl snassz lányokat. Neccharisnya, miniszoknya, tanga egy citromsárga topp alá fekete melltartó és természetesen bele a műcicik. Felmentünk a sminkeshez, egy ribancos sminket kaptam.
Onnan pedig mentünk Tamáshoz. Egy bordélyba mentünk, mindenhol olyan lányok akiket alig takart valami, munkára készen. Felvittek Tamás irodájába ott már csak ketten voltunk. Ahogy kettesbe maradtunk, megparancsolta hogy másszak be az asztal alá és kezdjem el szopni, le akar tesztelni. Itt kezdtem kicsit furcsállódni, miért is kéne engem tesztelnie. Hát kiderült. Amíg szoptam Tamást, elmondta hogy ma estére vendégem lesz, nagyon sok pénzt ér a szüzességem és ha nem leszek ügyes akkor mehetek is haza.
Majdnem elsírtam magam, nem kurvának jöttem ki de ha Tamás ezt szeretné megteszem neki...
Eljött az este, egy szobába kellett legyek. Megérkezett a kuncsaft, nagydarab volt és csak németül beszélt. Odalépett hozzám, kétszer megpofozott és kikötött hassal lefele az ágyhoz.. Tudtam hogy szörnyű egy óra előtt állok..
Folyt Köv..:)
Hozzászólások (0)