Őves
2019. 07. 12. 09:43 | Megjelent: 1468x
Teltek a napok, Erika papucsa nálam imádtam csókoltam, nyaltam amikor csak tudtam, közben meredeztem, kényeztettem is magam, de el nem élveztem, hiszen így beszéltük meg.
Olyan ez mint egy édes fagylalt, mindig kívántam, és most itt van. Három napja úgy voltam vele, hogy hazamegyek, és elélvezek, semmi nem érdekel, de aztán a lelkiismeret nem engedett, felhivtam.
-Szia, hogy vagy?
-Köszönöm, nagyon kivagyok élveznem kell.
-Nem! Öt nap szép idő, gyere el most, segítek!
Rohantam húsz perccel később ott voltam csengetek, és már az udvaron keresztül be is értem a ház ajtaja nyitva, tudtam a dolgom, gatyába indulok a nappaliban. Ott nagyon meglepett, hogy Erika, és Dórika beszélgettek Laci volt a dohányzó asztal. Illedelmesen lábát csókolomtam a hölgyeknek, erre ők Lacit elküldték a konyhába friss italokért és én lettem az asztal.
-Ez a hím öt napja nem élvezett.
-Az szép, bár nem túl sok.
-Szerintem sem, de azért tekki.
-Szerinted mit csináljak?
-Élvezd, hogy a tiéd, elvégre csak egy hím.
-Meglátom igyunk most.
Később Dóra elment én pedig ott maradtam.
Erika kikötött ahogy szokott mozdulatlan feküdtem, ekkor ráült az arcomra, úgy nyaltam ahogy csak bírtam örület, hatalmasat élvezett, én is boldog voltam, tudtam most én jövök.
Aztán egy nagy zacskót tett a fejemre elkezdett játszani a levegőmmel, nem élveztem, rettegtem. Teljesen lelankadtam ezt nagyon élvezte.
Egy szivaccsal tisztára törölt, de semmi alig csak néha kaptam levegőt halál félelmem volt...
Egyszer csak levette a zacskót, hú friss levegő, de aztán villám gyorsan rám is tett egy erényövet.
-Nos akkor megvagy.
-Gondolkodj én is azt teszem, nem tudom most még mit kezdjek veled, egyenlőre csak élvezlek hahaha.
-Igen Erika.
Erre rámarkolt golyóimra, eztán Úrnő, világos?
-Igen Úrnő.
-Most menj haza holnap találkozunk a cégnél, hozd magaddal a papucsom!
-Jó éjszakát kívánok Úrnő.
-Hahaha az lesz...
Itt tartok most izgalmas a helyzet, de nem tudom biztosan ezt akartam, de most kitörnék...
Hozzászólások (0)