Viktor megállítása a lejtőn 1. rész (X)

Viktor már jó ideje nem járt a Mistressnél. Élte az életét, dolgozott, bulizott, kiélvezte fiatalságának, harmincas éveinek minden szabad percét. Régóta elfelejtette már betartani a rá vonatkozó 4 D-s szabályokat, sőt, úgy gondolta, hogy senkinek sem tartozik beszámolóval az életének alakulásáról, így a Mistresst sem kereste fel, hogy az időről időre megregulázza, számonkérje őt.
Viktor sok más fiatalhoz hasonlóan, a tagadásba és az önáltatásba menekült. Amikor a fejében megjelentek a baljós gondolatok, hogy mekkora káosz és kiúttalanság van az életében, és érzékelte ezeket a figyelmeztető hangokat, rögtön elhesegette azokat magától és valamivel megnyugtatta vagy felizgatta saját magát, vagy egyszerűen bedobta magát a társasági életbe, vagy a budapesti éjszakába.
Ezek az önnyugtató vagy önizgató dolgok többnyire pornónézésből, féktelen maszturbálásból, éjszakai bárok vagy prostituáltak, masszőrlányok látogatásából álltak, olykor pedig vásárlási lázban vagy veszélyes vezetésben nyilvánultak meg. Amikor a BMW-jével száguldozott, akkor nem érzékelte a veszélyt, az adrenalinja az egekbe szökött és szabadnak, féktelennek érezte magát.
Amikor csak tehette, sörözni ment a barátaival, hogy mielőbb kikapcsolja szégyenteli, mardosó gondolatait azzal kapcsolatosan, hogy az élete irányítása bizony kezdett kicsúszni a kezei közül. Az alkohol, és mellette a drog, - amit az utóbbi időben szintén nem vetett meg,- kellőképpen elterelték a fókuszát a problémáiról, és elködösítették azt, hogy a házassága romokban, a szexuális élete és teljesítménye egy nagy katasztrófa és már csak gyógyszerekkel és kurvákkal működik az aktus, és tőlük kapja meg egyedül a méretére és a teljesítményére vonatkozó bókokat is. Persze az mindig jólesett a felfuvalkodott egójának, és ilyenkor meg is fejelte a tarifát bőséges jattal, hiszen oly nagyon sóvárgott ezekre a szavakra, mint talán semmi másra. De belül a mélyben egy furcsa kis hang mindig is tudta és közölte vele, hogy ez az egész csak színészkedés, játék, nem a valóság, hiszen a prostik a több juttatás reményében és amiatt, hogy kellemesebben teljen le a fizetett idő, mindenkit egyaránt dicsérgettek és hízelegtek, úgyhogy ez nem neki szólt, hanem a pénzének és a szerepnek, amit játszott az escortokkal.
A szörnyű igazság az volt, hogy Viktor nem volt jól, mégpedig nagyon nem. Érezte ugyan, hogy évről évre csúszik lefelé, hogy elmozdult egy olyan irányba, amivel egyre messzebb kerül a hajdani álmaitól, a tisztességes, becsületes, hűséges életformától, a boldog, gyerekekkel teli családi élettől, a céltudatos karriertől, és egyáltalán mindazoktól az értékektől, amikben korábban hitt.
Tudta, hogy beszippantotta őt egy álomvilág, akárcsak ő időnként a kokaint, a felsőtízezer kábulatát, de amikor ezek a tiszta pillanatai felszínre kerültek, olyan ijesztő volt velük szembenézni, hogy inkább hanyatt-homlok menekült saját magától is. Mindegy, csak ne kelljen önmagával foglalkoznia. Szinte már alig volt nap, amikor ne ivott volna esténként, a cigarettát pedig úgy gyűrte le magában, mintha csak levegőt venne, az egyfajta szakrális légzést jelentett már a számára, hogy tudatosuljon benne, hogy egyáltalán még él.
A lelke is feketébe borult már a kátránytól, amit belélegzett, de egyúttal jó volt ez arra is, hogy falat húzzon közte és az igazi énje közé, hogy elfedje a valódi önreflexió képességét, ami pedig valaha meg volt benne.
A korábbi Viktor megvetette volna ugyanis a mostanit, haragudott volna rá, észhez térítette volna, hiszen mindig is megvetőnek találta ezt a problémák álcázására vonatkozó életformát, amit elődjei, korábbi főnökei is műveltek, és amikért undorodott tőlük, gúnyolta, sőt ott is hagyta őket.
De hol vannak már ezek a régi szép idők? Hol van már Viktor ártatlan tekintete? Hol van a hamvas és ruganyos bőre, a dús haja, az élettel teli vibrálása, a kreativitása, őszinte jókedve, a valamikor életereje? Viktor alig pár év leforgása alatt csúnyán megöregedett.
Alig néhány év alatt teljesen leamortizálta a mentális és a fizikai egészségét is, és a lejtőn képtelen volt megkapaszkodni, megállni, csak csúszott egyre lejjebb, vitte őt egy ciklon lefelé, a mindig felbukkanó, barátnak álcázott, de ugyanúgy boldogtalan és belül üres emberek, akikkel osztozott ebben az őrült forgatagban, ebben a pszichózisban, ami ideig-óráig elfelejtette vele a régi vágyait, álmait. Viktor magára növesztett egy álarcot, egy páncélt, ami mögött azonban elkezdett sorvadni, összeaszalódni a teste, a lelke és tulajdonképpen az egész élete. Viktor gyakran idősebb emberekkel rótta ezeket a köröket, az éjszakai életet vagy a világjárást, és egyre inkább függő lett attól, hogy kiléphessen, elmenekülhessen a térből vagy az időből a valóságból, ami körülvette. Volt valamiféle számára nem tudatosodott apakomplexusa is, így természetesnek és biztonságosnak érezte az idősebbek jelenlétét, na meg az sem volt mindegy, hogy ilyenkor mindig meghívták, megajándékozták, magukkal cipelték őt, amitől ő ugyan fontosnak érezte magát, pedig magyarul csak megvásárolták, mint egy kelléket azért, hogy őket szórakoztassa, hogy az ő bohócuk legyen, hogy az ő ürességüket palástolja. Viktor ezekből semmit sem vett észre. Ugyanúgy használták ezek az emberek őt, mint ahogy ő is használt mindenkit maga körül: tárgyiasítva, használati eszközként.
Ha volt még bárki, aki figyelmeztetni próbálta őt vagy jelezni szándékozott számára, azt, hogy ez így nagyon nincs rendjén, és, hogy ő ennél sokkal többre hivatott, és nem ezt jósolták neki a csillagok hajdanán, azokat mind elhagyta, vagy csúnyán összeszólalkozott velük, leépítette maga körül.
Hiszen mennyivel könnyebb volt az önáltatásba merülni, elhinni azt, hogy de ő igenis boldog, és gazdag, és változatos, színvonalas életet él.
Pedig az igazság az, hogy belülről rohadt, emésztette őt valami, egy furcsa démon, a mérgező szégyen.
Viktor a szégyen állapotában élt. Ez vette körül a nap 24 órájában, és ezzel aludt éjszaka is. Ennek a démonnak a fájdalmától menekült folyton, és vette be a viagrákat, szippantotta be a dohányt és a kokaint, kapdosta be a tablettákat és gurította le a torkán a töméntelen mennyiségű alkoholt. Ez elől futott az escortlányok karmaiba, vagy szállt fel a repülőre, hogy elmenjen mielőbb valahová, magasra, távolba, hogy ne érezze ezt a kínt.
Csak egyet nem vett észre Viktor: hogy az ok, amiért ennyire szenved, nem kívül, hanem benne, legbellül, az ő legmélyebb rétegeiben volt.
Viktor a Mistressel is megszakította a kapcsolatot. Nem írt már neki, nem hívta őt és nem is látogatta már egy jó ideje.
Ahogy csúszott a lejtőn lefelé, és egyre nagyképűbbé vált, hogy azzal kompenzálja a belső gyengeségét, ürességét, valódi önbizalomhiányát, a Mistressel is harcolni kezdett. Nem örült már úgy, ha az asszony figyelmeztette őt a valóságra, ha megbüntette és megpróbálta lehozni a földre, ha tanácsokkal látta el, mert a szégyen, ami elhatalmasodott benne, nem engedte már, hogy a fiú elfogadja, megtűrje a kritikát vagy a saját jól felfogott érdekében kapott jó szót, fegyelmezést vagy bármit, ami hiteles tükröt, vagy iránymutatást jelentett volna neki. Ő megmaradt a hamis illúziók, a drogok, az alkohol, a pornó, és a dohányfüst sűrűjében, időnként átszámolva a páncéljában féltve őrzött pénzmennyiséget, hogy sebtapaszt tudjon tenni a több sebből is vérző lelkére.
A Mistress megpróbált többször is segíteni, beszélgetni vele, magyarázatot adni neki arra, hogy miért csúsztak ki kezei közül a dolgai és miért váltak irányíthatatlanná azok, akár az elszabadult lovak, de Viktor hajthatatlan volt. Haragudott, gyűlölte, ha a Mistress szembesíteni próbálta a hamis valóságával, így inkább a könnyebbik utat választotta és hátat fordított neki.
Volt, hogy felemelte a hangját a telefonban, rákiabált a Mistressre, amitől persze egyáltalán nem érezte jól magát, sokkal inkább kényszeresen, félelemből és valamiféle ösztönből tette mindezt, mint tiszta tudatosságból, de egyszerűen késztetést érzett arra, hogy megalázza az asszonyt, aki hosszú évek óta hűséges támasza és megértő, szigorú nevelőnője volt.
Persze ezeket aztán mindig megmagyarázta magának, mindig volt rá racionalizált kifogása, és így elkerülte az egyik legnagyobb tanítást, amit a Mistress átadott neki, a bűnhődés, vezeklés, megbocsátás nagyszerű pillanatait, a megtisztulás és feloldozás élményét, amelyre pedig oly sóvárogva vágyott, amit minden nap, minden porcikájával meg kívánt volna élni.
A legutolsó alkalommal, jó pár hónappal ezelőtt, egy tiszta pillanatában jelezte a Mistress felé egy üzenetben, hogy szeretné meglátogatni őt, majd mire a válasz megérkezett hozzá, hogy mehet, addigra felülkerekedett az alkoholmámor fűtötte hamis énrésze, az álarcos énje, és nagy gőggel és pökhendiséggel lemondta azt, hogy hadd frusztrálja a Mistressét azzal, hogy őt ugyan nem taníthatja móresre.
A Mistressnek nagyon fájt ezt látnia. Szembesülni azzal, hogy a kedvence, a szíve csücske, ez az áldott jó Viktor, akit ő ismert, valamiféle megszállottság foglya lett, egy függő drogos, aki egy szkafandert növesztett maga körül, hogy azzal is álcázza az igazi, sérülékeny, de nagyon is szerethető énjét, amit a Mistress olyan jól ismert, ahogy senki más.
Fájt, de tehetetlen volt.
Eljutott egy olyan pontra, ahonnan már nem tudott a fiú után nyúlni, ahonnan csak nézni tudta, ahogy lezüllik, ahogy összeborítja az életét, tönkreteszi a házasságát, leépíti a karrierjét, ahogy eladja magát az ördögnek, és a függőségek rabjává válik...
Tudta, hogy ezen a lejtőn csak egy megálló van, az pedig annak a legalja.
Hitte, hogy Viktornak ott lenn a mélyben majd, abban az igazán összeomlott pillanatban megszólal a vezérhangja, aki elhallgattatja majd a hazugságokat, kifogásokat, racionalizálásokat, a nagyképű, önáltató fecsegést, és visszavezezérli hozzá az eltévelyedett fiút.

Viktor leállította az autó motorját a Mistress háza előtt. Egész testében remegett. Egyszerre émelygett, szinte fázott a félelemtől, a Mistressel való szembenézéstől, és már csak ennek a gondolatára is lesütötte a szemét, a szíve pedig hangosan kalapálni kezdett, de egyúttal megjelent benne egy jól ismert érzés is, egy fajta melegség, amit oly régóta nem érzett, és ami elkezdte oldani benne a jégburkot, ami a szívét körülvette.
- Hazatértél, - mondta benne egy ismerős hang. - Oda, ami mindig is az igazi otthonod lesz, ahol elfogadnak, szeretnek, nevelnek téged. Ahol vállalnod kell a tetteid miatti következményeket, ahol számonkérik rajtad az elvesztegetett éveid, a karikás tekinteted, a sápadt és szikkadt, ráncos arcodat, a csontos, dohánytól megsárgult ujjaid.
- Jajj, - sóhajtott egyet Viktor, és érezte, hogy a torkát szorítják a könnyek.
- Nem, most még nem, - mondta magának, és legyűrte azokat úgy, ahogy mindig is tette.
Viktor kinyitotta a csomagtartót és kivette belőle a sporttáskáját, hiszen a Mistress a bocsánatkérő levelére szűkszavúan azt válaszolta, hogy úgy érkezzen, csak akkor, ha hajlandó vállalni azt, hogy ott tölti a teljes hétvégét, ott alszik nála pénteken és szombaton is, és aláveti magát egy alapos büntetésnek, nevelésnek, egy megtisztuló katarzisnak és mély beszélgetéseknek. Tudta, hogy alaposan kiporolják a fenekét már ma este, majd szombat reggel, délben, este, és vasárnap reggel és délben ugyanígy.