Airbus - a kezdetek 10/5

A cicijei ingerlően himbálóztak a szemem előtt, a bimbók pedig keményen álltak az iménti csipesz-hadművelet hatására.
Teljes csendben felemeltem a pálcát és lecsaptam egyenesen a bal cicijére. A pálca bőr leffentyűje gyönyörűséges csattanással landolt a cicin, bár a bimbót eltévesztette.
- Áúúúúúúúúúúúúú! – Kedvesem gyönyörűséges riszálással jutalmazta erőfeszítésemet.
A cicik gyönyörűségesen fickándoztak, amint a Drágám – teljesen reménytelenül – megkísérelt elrejtőzni a pálca elől. Ennek a pozíciónak – mármint a fej felett összekötött és rögzített kezeknek – nagy előnye, hogy kicsit megemeli a ciciket, így még ínycsiklandozóbb a látvány.
Gyorsan kiosztottam az előbbi ütés párját – csak ne legyünk már asszimetrikusak! – aztán kivártam, amíg véget ért a „szabadulótánc”.
- Könyörgök, Uram, csak a bimbómat ne!
- Hm … mondott itt valaki olyasmit, hogy ez egy kívánságműsor?! Bárki is volt, aljas hazug volt az illető.
- De ez nagyon fáj!
Csatt!
- Nagyon fáj, URAM!
- Hááááááát, erre előre kellett volna gondolnia, Kedvesem! Most pedig alázatosan szenvedje el jól megérdemelt büntetését!
- Igenis, Uram! Értettem – Vanda láthatólag teljesen megadta magát a sorsának. Mmm … felettébb vonzó látvány volt.
Csitt-csatt!
Biztos, ami biztos, kimértem két újabb csapást, aztán még kettőt. A Kedves hangja elhalkult, láthatólag beletörődött a helyzetbe, sikoltozás helyett inkább csak nyikkanásokkal kísérte a produkciót. Ideje volt egy kicsit felélénkíteni.
- Kapsz még kettőt, aztán áttérünk egy másik alkatrészre. – Vanda nem látta a kaján vigyort, amivel ezt az ígéretet kísértem.
- Értettem, Uram!
Megkapta a beígért kettőt, aztán a bokái közé illesztettem a terpesztő rudat. Az elkövetkezendőkhöz jó szolgálatot fog tenni. A továbbiakban ugyanis a puncijára szándékoztam a figyelmemet – és az eszközök hatását – koncentrálni.
Bemelegítésként először a kedvenc korbácsomat vettem kézbe. Van egy könnyű, kifejezetten puncira méretezett szerszám is, de ez most a szabvány eszköz volt. Álló helyzetben elég nehéz pontos találatot elérni a puncin, de nem is ez volt a művelet célja. Mindössze annyira volt szükség, hogy bemelegítsük a kérdéses területet.
Kimértem egy csapást, majd még egyet, sehol egy hang. A Kedves arcára néztem és láttam, hogy keményen összeharapja az ajkait.
- Jól van, Édes, - gondoltam – leszünk mi még hangosabbak is! – azzal a lovagló pálcát vettem kézbe.
- Most tessék fakírt játszani – mondtam magamban – majd egy laza csukló mozdulattal, alulról felfelé rácsaptam a szeméremdombjára, de úgy, hogy a leffentyű kicsit beljebb érjen. (folyt. köv)