Minden kezdet nehéz

Egy fogadáson láttalak meg először. Azonnal megtetszettél, tudtam, akarlak. Nagyon magasan hordtad az orrod, látszott, hogy nem lesz könnyű behálózni. Fiatal voltál, és eltökélt. Addig néztelek, míg végre rám pillantottál. Végigmértél, de tovább is futtattad a tekinteted. Elmosolyodtam magamban. No megállj csak :)
Kimentem, ellenőriztem a sminkemet. Mindent rendben találtam, így visszasétáltam a társaságba. A pultnál ültél, fehérbort kortyoltál. Melléd ültem, intettem a pincérnek.
- Sört kérek - vetettem oda hanyag eleganciával. Biztos voltam benne, hogy erre felfigyelsz. Ilyen társaságban nem szoktak sört inni, vajon ki lehet az az elvetemült, aki ilyet rendel. A számításom bejött, a pincér is, te is hitetlenkedve néztetek rám.
- Nem bírom az alkoholt, és nem szeretem a buborékokat - mondtam mosolyogva. Szerintem ezzel megadtam, a kegyelemdöfést. Te elmosolyodtál, a pincér a fejét csóválva otthagyott. Kíváncsi voltam mit hoz. Megtudtam hamar, egy pohár vízzel érkezett.
- Hát nem pont erre gondoltam - sóhajtottam.
- Kérjek Önnek egy pohár baracklevet? - kérdezted szinte vigyorogva. - Abban nincs alkohol és buborék sem.
- Á ... - legyintettem - jó lesz amit Te iszol. - fogtam a poharad, és belekortyoltam. - Felhúztad a szemöldököd, de nem szóltál.
- Hm, Chardonnay, jó választás. Ilyet kérek én is.
Rendeltél nekem is egy pohár fehérbort, újra végigmértél azzal a kicsit lenéző mosolyoddal. Nem zavart, tisztában voltam vele, hogy ez egyfajta védekezés nálad. Tudtam, hogy csak idő kérdése, és minden úgy lesz ahogy én akarom.
Az este hátralévő részét beszélgetéssel töltöttük. Tetszett a hangod, tetszett az intelligenciád, és a mosolyod is. Kicsit megismertük egymást, bár még így is éreztem azt a hihetetlen ellenállást részedről. Szeretem a kihívásokat, sokkal jobban mint a könnyű prédát. A harmadik pohár bor után, lényegesen könnyebben ment a társalgás. Jó ideje fontolgattam már a mondandómat, de kellett még egy utolsó korty, hogy ki is mondjam.
- Szeretnélek nyakörvvel a nyakadon látni, a szőnyegemen.
Hatásos mondat volt, megbillent a pohár a kezedben, majdnem kiborítottad a tartalmát.
- Hogy mondja? - kérdezted csodálkozva.
- Szeretnélek nyakörvvel a nyakadon látni a szőnyegemen. - ismételtem meg türelmesen, végig a szemedbe nézve.
- Gondolom viccel ...
- Nem, ilyennel nem szoktam viccelni. - lassan a számhoz emeltem a poharam, egész kis kortyot ittam belőle. Vártam, hogy feldolgozd a hallottakat.
- Nekem túl nagy az egom, hogy ilyenre képes legyek. - válaszoltad rövid tűnődés után.
Bólintottam.
- Elhiszem, ez látszik is rajtad. Ettől függetlenül nekem tetszene nagyon.
Néztelek és tetszett amit láttam. Láttam a vívódást, ami elsősorban annak szólt, hogy vajon komolyan gondoltam-e amit mondtam. Másodsorban azon tépelődtél, hogy vajon meg tudnád-e tenni pusztán azért, mert nekem tetszene. Harmadsorban abban sem voltál biztos, hogy ez valóban csak nekem lenne élvezetes. Hagytalak kicsit főni a levedben, majd egész más témára váltottam.
Hajnalig beszélgettünk, akkor hívtam egy taxit. Az ablakon át kiadtam a névjegykártyám.
- Holnap 12-kor hívj fel. Jó éjt Neked.
Másnap már 11-kor dobogott a szívem, vártam, hogy dél legyen. Nagyon kíváncsi voltam, jelentkezel-e. Végre harangoztak. Percenként néztem a telefont, de semmi. Ellenőriztem van-e térerő, van-e hang rajta. Minden rendben volt, nem a készülék hibája, hogy nem hívsz. Eleinte szomorú voltam, majd átvette helyét a harag. Nem szoktam hozzá, és nem is szándékozom hozzászokni, hogy valaki az ígéretétől eltérően ne keressen engem.
Fél egykor megcsörrent a telefonom, idegen szám volt a hívó. Csak reméltem, hogy te vagy, és úgy gondoltam, megérdemled, hogy kicsit megvicceljelek.
Felvettem a telefont és unott hangon beleszóltam:
- Fővárosi állategészségügyi központ, tessék.
Néma csend volt a válasz, csak némi torokköszörülést hallattál. Teljes volt az elégtételem.
- Elnézést nem értem. Azt mondja a sör nem tartalmaz alkoholt és buborékot sem? Ez valami tévedés lehet, nem gondolja? - kérdeztem könnyedén.
A hangodból nem tudtam eldönteni, hogy mosolyogsz-e vagy duzzogsz, mindenesetre úgy éreztem, ennyi járt neked amiért megvárakoztattál.
Mintha a gondolataimban olvasnál, elnézést kértél a késésért. Nagyvonalúan megbocsájtottam. Megbeszéltünk egy másnapi találkozót nálam.
Pontosan érkeztél, virágot és Chardonnay-t hoztál, jó helyről, friss évjáratból, behűtve. Ez utóbbit nem tudom hogy oldottad meg, de örültem neki. Figyelmes vagy, azt szeretem.
Ahogy az ajtómban álltál, már nem hordtad olyan magason az orrod, a tekinteted sem pásztázott jobbra-balra, nem volt a szád sarkában az a lekicsinylő mosoly. Nem mozdultál, mintha oda kövültél volna.
- Lépj be az oroszlán barlangjába, vagy legalább a bort add oda, mielőtt megmelegszik, és a virágnak sem ártana egy kis víz ... - vártam míg feldolgozod a mondatot. Tisztában voltam vele, hogy nem gyengeelméjű vagy, csak vívódsz, hogy valóban akarod-e amiért itt vagy. Döntöttél. Kihúztad magad, felemelted az orrod (na jó, az állad) és határozottan beléptél. Kezembe nyomtad a virágot és a bort. Zavarban voltál. Nekem ez nagyon tetszett. Láttam rajtad, hogy ez egy teljesen új érzés számodra. Hagytam, hogy megízleld ezt az állapotot.
Vízbe raktam a virágot, poharat vettem elő a bornak, töltöttem.
- Egészségünkre.
Az alkohol jótékony hatása hamar megmutatkozott, visszanyerted magabiztosságodat, és belekezdtél a jó előre kigondolt monológba.
- Tudja én ... - a kezemet a szádra tettem, ezáltal beléd fojtva a szót.
- Tudom. Nem kell mondanod.
Megfogtad a csuklóm, elvetted a szádtól.
- Én nem vagyok sub. Engem nem lehet irányítani - mondtad egy kisgyerek gőgjével, legalábbis nekem úgy hangzott.
- Tudom, rájöttem már - füllentettem.
- Engem nem fog legyőzni - soroltad tovább.
- Persze hogy nem, nem is célom, hogy legyőzzelek. Te fogod átadni magad, használatra. Vetkőzz le.
Valószínűleg félrenyeltél, mert köhögni kezdtél.
- Mondtam, hogy engem nem lehet irányítani ... - próbálkoztál újra.
- Mégis itt vagy, kizárt, hogy egy egyszerű dugásért jöttél volna - mondtam, kissé türelmetlenül. Éreztem, hogy ki kell mozdítsalak a komfortzónádból, különben nem jutunk előre. Megmozdultál, egy pillanatig azt hittem elinalsz. Szerencsére maradtál.
- Vetkőzz le - mondtam lényegesen csendesebben. - vagy menj el. - tettem hozzá alig hallhatóan.
Biztos voltam a döntésedben, de persze mindig ott vibrál a levegőben, hogy mi van, ha tévedek. Ritkán ugyan, de előfordul ilyen is. Sajnáltam volna nagyon.
Egész lassan a nyakkendődet kezdted lazítani. Csak reméltem, hogy nem hallod azt a hatalmas követ ami lezuhant a lelkemről.
Kibontottad a csomót, én lehúztam rólad lassan. Feltekertem a csuklómra egy részét. Az ingedet gomboltad, s én a mutató ujjammal követtelek, minden gombnál kissé beléd mélyesztve a körmöm. Nem hagyott nyomot, épp csak jelzés értékű volt. Valószínűleg tetszett neked, mert egyre gyorsabban gombolkoztál. Az öved már villámsebesen nyitottad, ahogy a nadrágod is. Gondolom remélted, hogy követem az eddigiek szerint. Tévedtél, elakadtam a köldöködnél. Kiléptél a nadrágból várakozva néztél rám. Felvontam a szemöldököm, valószínűleg haragos lehetett a tekintetem, mert gyorsan levetted a zoknikat is. Megfogtam a boxered gumiját, amilyen messzire tudtam elhúztam tőled, majd elengedtem. Túl jó anyagból volt, nem csattant elég nagyot, de arra elég volt, hogy megértsd attól is meg kell válnod.
Öltönyben is nagyon csinos voltál, de így látszott igazán, hogy milyen kegyes volt hozzád a Teremtő. Széles vállad, vékonyka derekad, izmos combod, lapos hasad egészen kívánatos volt. Míg körbejártalak, körmeimmel is felfedeztem a tested. Itt-ott vékonyka vörös csík jelezte, hogy megfelelően élesek. Érintésemtől lúdbőrözött a tested. Egy-egy részen megrándult a bőröd a kezem alatt. Rám sem volt hatástalan, éreztem ahogy forrósodni kezd az ágyékom, lüktet a vérem.
Hirtelen ötlettől vezérelve, a csuklómra tekert nyakkendőd megmaradt végét a nyakadra kötöttem és azzal a mozdulattal megrántottam lefelé. Annyira durva és váratlan volt a támadás, hogy időd sem volt ellenkezni, térdre rogytál előttem. Éreztem, hogy a felháborodás kezd előtörni belőled, ezért a hajadba markoltam, és magamhoz szorítottam az arcod. Lehajoltam, belesúgtam a füledbe
- Ha kértem volna, biztos nem teszed meg. - nem vártam meg a választ, felegyenesedtem.
- Innék egy kávét - mondtam mosolyogva és már indultam is. Ahogy megrántottalak kénytelen voltál követni. Mivel rövid volt a póráz, ezt csak négykézláb tudtad kivitelezni. Szinte éreztem ahogy forr benned a düh. De mégsem álltál meg, nem rángattad le magadról a pórázt, csak jöttél szépen utánam. Hihetetlenül izgatott a gondolat, hogy bármikor ellenállhatnál de nem teszed. Kiöntöttem a kávét, téged persze nem kérdeztelek meg, hogy kérsz-e.
- Sajnos nincs székem itt a konyhában, megpihenhetnék rajtad? - kérdeztem angyali mosollyal. Újra négykézlábra ereszkedtél, én pedig elhelyezkedtem rajtad. A forró kávéscsészét magam mellé tettem a lapockádra. Felszisszentél, mozdultál is talán egy keveset.
- Vigyázz! Nehogy kiömöljön, forró nagyon - figyelmeztettelek.
Kényelmesen elfogyasztottam a kávét, megkérdeztelek kérsz-e esetleg egy kis vizet. Nem kértél, talán elővigyázatosságból.
Elindultam kifelé, s te követtél bár mintha morogtál volna folyamatosan. A következő pillanatban megfogtad a bokám, és erővel megszorítottad, magad felé rántottad. Alig tudtam visszanyerni az egyensúlyom, mérgemben megrántottam a pórázod és rád kiáltottam:
- Ereszd!!
Azt hiszem mind a ketten megijedtünk. Láttam a szemedben a dühöt, felemelkedtél, felálltál, egészen fölém kerekedtél, mivel majd egy fejjel magasabb vagy nálam. Tudtam, most vagy elveszítelek, vagy teljesen megkaplak. Megfogtam a nyakkendőd, egészen a nyakadnál, lábujjhegyre álltam és szájon csókoltalak, közben erőteljesen húztalak lefelé. Keményen ellenálltál, de a férfiasságod olyan mereven meredt az ég felé, hogy tudtam, nem tart ki az akaratod. Megfogtam a mellbimbód, kissé talán erősebben is mint kellett volna, talán még a körmöm is beleakadt itt-ott és azzal is lefelé irányítottalak. Egészen hozzád simultam, kezem már a hátadat simította, a feneked markolta. Éreztem ahogy megtörik az akaratod. Annyira nehezen hajlítottad be a térded, mintha legalábbis kőből lennének. Milliméterről milliméterre haladtunk, de haladtunk. Átfontam a derekadon az egyik lábam. Megfogtad a combom, kicsit magasabbra húztad. Elengedtem a pórázod, átkaroltam a nyakad, hogy könnyebben megtarts. Felhúztad a másik combom is a derekadra. Belemarkoltam a hajadba, hátrahúztam a fejed, finoman megharaptam az állad, majd odafordítottam a füled a számhoz, belecsókoltam, a fülcimpád haraptam, egész hosszúra nyújtottam.
- Azt akarom, hogy letérdelj - leheltem a füledbe. - most! - tettem hozzá határozottan. Nem volt egyszerű dolgod, de megtetted, engem sem ejtettél el, és talán a térded sem koppant olyan nagyot. Leültél a sarkadra, engem az öledben tartottál. Rettenetesen vágytam rá, hogy magamba fogadjalak, s jelen pillanatban csak egy egész vékonyka csipkebugyi állta ennek útját, de éreztem, ez most nem a megfelelő alkalom. A vállaidra támaszkodva felálltam, vigyázva, hogy minél jobban hozzád simuljak, s hogy érezhesd nem vagy hatástalan rám. A fotelhez mentem, húztalak magam után téged is. Már nem éreztem ellenállást, megadóan követtél négykézláb. Leültem, a combjaim közé vontam a fejedet.
- Élveztess el - sóhajtottam - nem lesz túl nehéz dolgod, kellően felizgattál már. De a kezedet ne használd, most csak a nyelved akarom érezni. A csipke ne zavarjon, szeretem ahogy karcol.
Olyan élvezettel és olyan vággyal nyaltál, hogy az első orgazmust hamar követte a második. A harmadiknál már tudtam, hogy nem engedlek el, a negyediknél viszont már azon rimánkodtam, hogy te engedj el engem. De nem hagytál. Szorult helyzetben voltam, a fotel fogva tartott, te sem engedtél, így nem maradt más, mint az élvezés. A sokadik után már hangosan sikoltottam, hogy elég legyen, de nem álltál le. Próbáltalak eltolni, de nem hagytad. Becsületedre legyen mondva, a kezed végig hátul tartottad, nem szegted meg amit mondtam. Nem tudom, hányszor juttattál el a csúcsra, a végén már szólni sem tudtam, nemhogy számolni. Elernyedtem, semmi erő nem maradt bennem.
Felemelkedtél a combjaim közül, a karjaidba vettél és az ágyhoz vittél. Finoman tettél le és mellém ültél.
- Nagyon élveztelek, de a helyed nem az ágyamon, hanem mellette van. - sóhajtottam.
Néztél azokkal a mosolygós szemeiddel. Most nem volt benne gőg, sem lenézés, sem harag.
Csendesen felálltál, összeszedted a ruháidat, a mosdóba mentél. Hallottam ahogy lezuhanyozol, majd csendesen becsuktad magad mögött a bejárati ajtót.
Nem tudtam, hogy látlak-e még valaha.