Úton hazafelé 2.

Nem! - kiáltott rám az Úrnőm, amikor az autóba beülve, megpróbáltam felvenni a ruhám.
Úrnőm rámszáradt vizeletétől és az isten se tudja ki volt kamionsofőr ondójától szaglón és ragacsosan ültem anyaszült meztelenül a Citroen jobb első ülésén. Most Úrnőm vezetett, az autó most szinte hangtalanul falra a kilómétereket.
- Nyitsd ki a kesztyűtartót - szólt, szinte angyali lágy hangján. Kinyitottam.
- Van ott neked valami. - Egy bilincs volt, igazi, fém, olyasmi, mint amit a rendőrök szoktak használni.
- Tedd fel! - szólt az Úrnőm, most kissé eréjesebben, de még mindig simogató hangon. Szó nélkül kattintottam a bal csuklómra az egyik zsanért, mielőtt a másik is felkerült volna, ismét szólt az Úrnőm: - hátra!
Talán észre vehette, hogy értetlenül nézek, mert folytatta, - írjam le, vagy betűzzem, hogy megértsd, te nyomorék?!
- Megértettem, csak...
- Megértetted, mi?! Mi?! Mi az, hogy megértettem?!
- Megértettem Úrnőm! Csak...
- Mi az, hogy “csak”?! Mit dadogsz, köcsög?! Ülj terpeszbe! - kiáltott rám! - én még helyezkedtem, amikor jobb ököllel lesújtott, mint egy kalapács. A férfiasságomat vette célba. Minden erejét beleadva és pontosan.
- Bocsánatot kérek Úrnőm! - hörögtem fájdalmasan.
- Most már bocsánat mi?! Meg Úrnőm, mi?! Amúgy meg kussolsz, mint egy kis buzi! - kiabált velem az autóban, olyan hevesen gesztikulálva, hogy minden elhaladó autóból átnéztek...
- Fenn van már, az a kibaszott karperec, te gecitartály?! Vagy szopassalak meg megint?! Lófaszt, mert csak élveznéd, te kibaszott kéjenc!
Egész testemben vacogva- remegve kattintottam be a bilincset a hátam mögött, a jobb csuklómon. Most már teljesen ki voltam szolgáltatva, hiszen hátrabilincselt kézzel, anyaszült meztelenül ültem Úrnőm mellett, a kis C3-as jobb első ülésén.
Csaknem szótlanul tettük meg a hátralevő 100 km-t, jobbára csak az én szisszenésem törte meg a motor monoton zúgását, ugyanis a bilincs zsanérja -ahogy próbáltam a kényelmetlen pozíciómon javítani-, minden egyes mocorgás alkalmával beljebb kattant egyet. Mire hazaértünk, szinte teljesen elszorította a csuklómat, már- már megkönnyeztem a kínomat. Feszült voltam a mozdulatlanságtól, hiszen nem tudtam, még mennyit tud beljebb kattanni a bilincs...
A ház előtti hídon Úrnőm utasított, hogy szálljak ki!
Fel sem merült bennem, hogy egy pillanatig is késlekedjek, Úrnőm kikapcsolta a biztonsági övemet és átnyúlva felettem, belülről kinyitotta az ajtót.
Kikászálódtam, de...
...Úrnőm annyira közel járt a bejáróhíd széléhez, hogy kilépve a másfél méter mély vízelvezető árokba estem, a kiszállás után. 40 cm hideg esővíz és vagy 15-20 cm híg iszap volt az alján, amibe beleestem. Úrnőm felnevetett, így szólt hozzám!
- Ha felvered a szomszédokat, a töködnél fogva akasztalak fel és addig verlek, amíg mozdulsz! - ezzel gázt adott, a meglóduló autó ajtaja becsapódott, Úrnőm pedig behajtott az udvarra.
Én közben próbáltam kimászni az árokból, de hátrabilincselt kézzel nem tudtam megkapaszkodni, vagy egyensúlyozni, így folyamatosan visszacsúsztam. Már- már elsírtam magam a bilincs okozta fájdalomtól és a helyzetem reménytelenségétől. Ott álltam az árokban, bokáig hideg iszapban, térdig a vízben, hugyosan, a rengeteg gecitől ragacsosan, a kínlódástól csapzott, a számnak pedig elképesztő büdös szaga volt, a kamionsofőr élvezetének következtében. Meggörnyedve, reményt vesztve könnyes szemmel felnéztem és láttam, hogy gyönyörű Úrnőm kiszáll az autóból, a kapu felé indul, de csak annyit, hogy a távirányítóval bezárja, majd sarkon fordul és bemegy a házba.
Elsírtam magam. Zokogtam. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz. Lekuporodtam az árokba, összehúztam magam a hideg vízben, hogy csak a fejem látszott ki belőle. Cikáztak a gondolataim, de a helyzet nem volt alkalmas a józan gondolkodásra. Közben vacogni kezdtem, a hideg víz, a reménytelen helyzet és a bilincs szorítása addig fokozta bennem a feszültséget, hogy majdnem segítségért kezdtem kiabálni. Ekkor két markos legény -szó nélkül- megragadott, és kegyetlen egyszerűséggel, semmivel nem törődve kirántott az áteresz mellől és ledobott a kapu előtti híd kavicsos bejárójára.
- Úrnőnk megkegyelmezett neked. Megsajnált, ezért szólt, hogy szedjünk ki. - mondta az alacsonyabb srác, majd folytatta - de ennek ára lesz! Abban biztos lehetsz!
Majd cipőjével megrugdosva noszogatott, hogy álljak fel. Becsengettek, Úrnőm nyitott ajtót, kézcsókkal üdvözöltette magát és beengedte a segítőimet, én pedig megint kinn maradtam.
Zokogtam. Patakokban folytak a könnyeim, amikor egy idősebb néni állt meg mellettem. Nem csodálkozott, csak azt kérdezte,
- az Úrnőhöz vársz?
- igen - válaszoltam alig hallhatón, immár térden állva, érdekes volt, hogy eszembe se jutott, hogy anyaszült meztelenül, hátranilincselt kézzel láthatott egy vadidegen.
Becsöngetett helyettem a néni, az egyik srác nyitott ajtót, de már S/M cuccokban, a legtermészetesebb módon. Ha nem látom nem hiszem el, bőr nyakörv, bőr csukló és bokabilincs, erényöv és egy maszk volt a fiún. A néni megpöckölte a fém farokketrec makktartó részét és a világ legtermészetesebb hanghordozásával a következőt mondta:
Vidd be és mond meg az Úrnődnek, hogy kösse ki és ha kikötötte, átjövök és eljátszadozom vele, megérdemli, amiért így megrémisztett...