Orvosi és egyéb kezelések Félixnél (1)

Félix vidéki házában került erre sor egy érdekes éjszaka utáni reggel:
Beavattam a fiúkat, Gábort és Kelit, akik érdeklődéssel hallgatták tervemet. Gábor elszaladt a kellékekért s visszajőve Kelennel fel is vették a fehér köpenyeket, de sapka csak kettő volt. Gábor körülnézett s az egyik fiókból egy kuktasapkát húzott elő és Keli fejébe nyomta.
– Ez is megteszi a hatás kedvéért! – jelentette ki és nevetett. De nem csak Ő, én is, mikor végignéztem Kelit abban, s ő is magán.
Beóvatoskodtunk a szobába, ahol a két fiú (Zsolt és Zsombor) már hason feküdt, kissé a lábaik összegubancolódva voltak, de a takaró már nem volt rajtuk. Meleg volt a reggel, ezért kitakaróztak. Zsolt dünnyögött valamit magában s mosoly terült el a képén, még cuppogott is hozzá. Zsombor pedig, lazán feküdt.
Intettem a segédeimnek, akik egy-egy fiúra támaszkodtak. Keli Zsoltra, míg Gábor Zsomborra. (Ez nem volt megbeszélve előre, de láttam Gábor „rendezte” így, az okát is megértettem rögtön.) A fiúk, felriadtak az ágyon, de már harsogott egy hang:
- Ébresztő! Reggeli vizit! Itt a prof. és meghatározza a mai kezeléseket a betegeknek! – hangzott Gábortól.
- Mi az? Ki a beteg? – kérdezte szinte egyszerre Zsolt és Zsombor, de mozdulni sem tudtak a rájuk támaszkodó „nővérkék”-től.
- Azt a prof. azonnal megállapítja! – így Keli. – Nem elég, hogy még ágyban heverésznek, mikor itt a vizit! Volt már mosdás, vagy büdösen kerülnek a prof. elé? – kérdezte a betegektől.
- Egyeske! Most beszéljen, ha kérdezik! – bökött Zsolt hátába Keli.
- Ki az egyeske? - nyögte ki Zsolt. – Mi az, hogy egyeske, nekem van nevem!
- Otthon! – jött a szigorú válasz Kelitől. – Itt Maga Egyeske, míg itt van! Megértette? Nincs duma, a prof.-nak drága az ideje! Vagy fizeti a Magára fordított többletet a zsebéből? Van magánbiztosítása? – ordított Zsoltra. Az megrázta a fejét s hallgatott.
- Tisztelt Professzor Úr! Az Egyeske tegnap érkezett, késő este vettük fel az osztályra s éjjel került csak erre az ágyra, mert …öööööööööö……voltak problémák a felvételével s az „előzetes vizsgálataival” is! Több rezidens is próbálta megállapítani a diagnózist, de mivel nem volt közreműködő a vizsgálatok során, így össze - visszaverte magát az éles kórházi bútorokban. A betegápolók sem tudták lecsillapítani a dühöngő rohamát, ezért éjszaka - kis időre - a lenti ketrecbe kellett bezárni – ruhátlanul - és hideg vizes kúrát is alkalmaztunk az idegrohama csillapítására, sikerrel. Utána még „személyre szóló kezelést” is kapott az egyik „ügyeletesünk”-től. (Én, mint prof., Gábor, mint másik ápoló és Zsombor is, mint betegtárs hallható kuncogással fogadta Kelen nővér anamnézis – kórtörténeti előzmények - előadását.)
- Alapos volt, mint mindig, az anamnézise, Kelen nővér. Az összefoglalásában a lényeges momentumokat emelte ki s segíti a diagnózisom megállapítását! – szóltam kellő tudományos hanghordozással, majd megvizsgáltam Zsoltot.
A magammal hozott lyukas fakanállal végig paskoltam a hátát, popóját és combjait. – Forduljon meg! – utasítottam, majd tovább vizsgáltam volna elől is, de maga elé rántotta a kezeit. – Ejnye, kedves Egyeske! Nem bántom, nem is bántottam, de nem is fogom, csak megvizsgálom! – szóltam a jóságos, öreg doktor kenetteljes hangján. (A többiek alig bírták a kuncogásukat visszafogni, hogy ki ne törjenek hangos nevetésbe.)
Zsolt végre elvette a kezeit és hagyta megvizsgálni magát elől is. A vizsgálat végén hümmögtem nagyokat, majd a fali polcról leemeltem s lapoztam egy nagy könyvben lázasan. Végre letettem a könyvet, visszaléptem az ágyhoz és megkezdtem a diagnózis és terápia közlését, miközben Kelen nővér tollat és papírt ragadott, hogy írja, áhítattal lesve, az elhangzókat:
- Hát, igen, itt komoly baj van! Több is! Ab uno: Az éjszakai idegroham lehet felzaklatott állapot eredménye, s így egyszeri, de vegetatív alapon is kialakulhatott, régi gyermekkori traumákból, s akkor súlyosabb megítélés alá esik! (S leejtettem élivel az egyik kezemet, pont Zsolt ágyékára, aki a váratlanságtól feljajdult.) – Aha, aha! Ez már jelzi a krónikus bajt. Ágyéki krónikus kielégítetlenség! Ez az első diagnózisom. – Kelen nővér! A tegnapi hideg vizes kúra után a beteg jobban lett? Elmúltak az idegi rángásai? – kérdeztem Kelen nővére nézve.
- Természetesen el, Professzor úr! S ja, azt kifelejtettem az előbb, hogy az ügyeletesünk a „személyre szóló kezelés” során olyan módszert alkalmazott, ami háromszorosan is sikeres volt az Egyeskénél! – jelentette be elégedetten, mintha a maga sikere lett volna, Kelen nővér.
- Akkor az egyes diagnózis helyes. Terápiát is alkalmaztak ott, helyben, „sikeresen! Így más teendő már nincs! Majd beszélek az ügyeletessel is azért. – szóltam prof.-i minőségemben s folytattam:
- Ab duó: A többi rezidens „keze nyomát” és másoknak is a nyomát láttam, tapasztaltam. Alapos volt az „előzetes vizsgálat” mindenhol! Így a második diagnózisom nem lehet más, mint „kalapács” betegség. Ezt akkor állapíthatjuk meg, ha a beteg testén olyan nyomok vannak, melyek akkor keletkez(het)tek, mikor a „kapuvári fonott kalács” készült, melynek tésztáját fejszével „lazítják” kellő állagúra. Ilyenkor a legjobb a piócás kezelés, így ezt írom fel, napi kétszer! Mindkettő után még hűsítő krémpakolás is alkalmazható! Felírta, Kelen nővér? – néztem rá.
- Igen, professzorom! – búgta a nővér halkan s puszit dobott felém, mint prof. felé.
- A második kezelés után, ami az elsőt hat órán belül kövesse, a beteg eltávozhat otthonába, de zárójelentést most nem adunk ki neki, hanem visszarendeljük kontrollra, a jövő hétre. Ennek időpontját a beteggel és a naptárammal egyeztesse! Felírt mindent nővér?
- Igen, Professzor Úr! - hangzott a gyors válasz Kelen nővértől, búgó hangján.
- Akkor most foglalkozzunk a Ketteskével is! Gábriel nővér, halljam a szakszerű anamnézisét, de legalább olyan szakszerű és tömör legyen, mint Kelen nővéré! – fordultam Gábor felé.
- Én sajnos még csak alig két hete érkeztem, gyakorlatlan vagyok Professzor Úr, de megpróbálom. A Ketteske bonyolultabb eset……- kezdte Gábriel nővér a mondókáját, de már bele is szóltam:
- Azt bízza rám, majd én elbírálom, hogy egyszerű, vagy bonyolult az eset, ne bonyolódjon ebbe bele! – utasítottam rendre Gábriel nővért, aki kissé megrettent ettől s így dadogva folytatta:
- Csak annyit akarok elmondani, hogy már tegnap délután is többször beleszólt a rezidensek munkájába – kérés, kérdés nélkül is – valamint tudálékos, kioktató, mondhatnám pökhendi stílusban. Kelen nővér nem merte elmondani, de én kimondom, hogy az éjszakai ügyeletes is a Ketteske volt! Belebújt az ügyeletes bőrébe, pontosabban a helyére „állt” s levetkőzött mindent, ami magán volt és úgy alkalmazta az orvosok számára fenntartott kezelést. Nem vitatva persze azt a tényt, hogy háromszor is sikeres volt! (Erre kitört a röhögés a viziten.)
- Csend legyen! Mindenki őrizze meg komolyságát! – fuldokoltam a nevetéstől én is, alig bírtam kinyögni ezeket.
- Még annyit, hogy mikor bejöttünk a kórterembe is láthattuk, hogy a Ketteske kisajátította az Egyeske ágyát, s ezért mellé bújt a magáé helyett, s még a lábaikat is összegabalyintotta! – fejezte be Gábriel nővér diadalmas mosollyal a beszámolóját s rám nézett büszkén.
(folyt. köv.)