Larion, a házitanító

Larion, a házitanító


Larion West házitanítóként került lord Springfield vidéki kastélyába, ahol a lord tizenhat esztendős fiát tanította geometriára, hadtudományra és latinra. Az 1717-es év több szempontból is szerencsét hozott számára. Kiváló eredménnyel végzett az iskolában, majd az iskolából kapott ajánlólevele alapján bekerülhetett ebbe az állásba, melyért évfolyamtársai méltán irigyelhették. Nem is lett volna semmi panasza, ha az elkényeztetett úrfi és annak rátarti anyja nem keserítik meg életét.

A lord sokat volt távol, mivel az államtanácsban fontos szerepet töltött be, adtak a szavára, és olyankor a fővárosi rezidenciáján tartózkodott. Ötvenes éveiben járt, megállapodott, elégedett ember volt. Fia, akit katonai pályára szánt, megfelelő mértékű agresszivitást tudott felmutatni, ami nélkülözhetetlen lesz számára a király seregében. Harmadik felesége, Julia, akit tizennégy évesen vett el, már házasságuk első évében világra hozta a Gaston úrfit, aki arra készült, hogy a híres katonai akadémián folytassa tanulmányait. Ám az eddigi iskolai évek megviselték érzékeny szervezetét, ezért édesapja kénytelen volt magántanítót felvenni hozzá, aki teljes ellátással és szép éves fizetéssel kastélyukba költözik. Választása az ifjú Larion Westre esett, aki alig néhány évvel volt idősebb Gastonnál, de kitűnő tanulmányi eredményeket és ajánlólevelet tudott felmutatni. Végül mégsem ennek köszönhette alkalmazását, hanem mert a lordnak kedvére volt a csinos arcú, arányos termetű ifjú.

Larion erről mit sem tudva próbálta tudása legjavát belevinni a fiatalúr tanításába. Gaston úrfi azonban fékezhetetlen, elkényeztetett csemete lévén gyakran meghiúsította tanára ez irányú törekvéseit. Éppen egy hete történt, hogy a házitanító Gaston úrfi leckéje fölé hajolt, hogy megnézze, hogyan készítette el feladatát, ám a fiú egy hirtelen mozdulattal a tanító tarkójára csapott, amitől Larion alaposan beverte orrát az asztalba, eleredt az orra vére. Zsabós inge ujjából próbálta előhalászni zsebkendőjét, és könnybe lábadt szemei nem látták a kis ördögfiókát, aki kiszaladt a tanulószobából, csak az ajtócsapódást hallotta. Mire Larion elállította orrvérzését, és látása is kitisztult, a feszes tartású intéző állt előtte, aki a lord távollétében a kastély ügyeit intézte. Felszólította a tanítót, hogy legyen szíves követni őt az udvarra, ahol már elő volt készítve a deres. A hajdúk egykettőre levonták róla díszes kabátját, és ráfektették. Méltatlankodására az intéző annyit felelt, hogy Gaston úrfi panaszára kell megcsapatnia, aki azt állította, hogy megütötte őt. Mire Larion tiltakozni tudott volna, hogy épp ellenkezőleg történt, már deresre is húzták, és kemény huszonöt botütéssel tanították móresre.

Larion gyakran látott ilyet az alatt a néhány hét alatt is, mióta a kastélyba került, először még kíváncsian nézett ki az ablakon, de később már úgy ítélte, hogy Gaston úrfit elvonja a tanulástól az ilyen látványosság, és ezek után amint meghallotta a tanulószoba nyitott ablakán át, hogy valakit botbüntetésre ítéltek, már be is zárta az ablakot. A kapott büntetés fizikai fájdalmánál jobban sajgott neki a méltóságán esett sérelem. Amikor a botozás végeztével szobájában lepihenhetett, és egy gondos szobalány nedves gyolccsal borogatta égő fenekét, elhatározta, hogy ezentúl sokkal jobban fog vigyázni, hogy a jövőben elkerülje a derest.

Azon az éjjelen a szobája falán lévő, vadászjelenetet ábrázoló kárpit megelevenedett, és a mögötte lévő rejtekajtón át egy kevésnyi ruházatú hölgy látogatta meg, aki azonnal mellé feküdt, körülfogta karjaival, és Larion arra ébredt, hogy az illatszerek bódító felhőjében úszó hölgy arcához nyomja mezítelen keblét.

Lemenekült a baldachinos ágy másik oldalán, és a kandallóban felélesztett tűz fényénél felismerte a lord feleségét, aki elhanyagoltságáról panaszkodott neki, lévén férje gyakran időz távol. Larion elképedve vette tudomásul, hogy az asszony komolyan gondolja, hogy szeretőjévé tegye őt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy felkérje Madame Juliát, hogy távozzék szobájából, és őrizze meg becsületét.

Akkor azt hitte, hogy ezzel le is zárult a dolog, ám a sértett asszony bosszút állt. Hogy milyen mesét adott be a néhány nappal később hazatérő lordnak, nem derült ki azóta sem, de Larion egy délelőtti tanítás alkalmával arra riadt, hogy kitárják a tanulószoba ajtaját, és maga a lord lép be. Illő meghajlással üdvözölte, ám a lord láthatóan neheztelt rá valamiért. Hidegen közölte vele, hogy példás büntetésben részesíti, és örüljön, hogy ennyivel megússza tiszteletlen magatartását. Ezután Lariont a kárörvendő Gaston szeme láttára, aki azonnal az ablakfülkébe telepedett, hogy mindent lásson és halljon, levitték az udvaron felállított dereshez.

Amikor meglátta, riadtan tiltakozott, bár fogalma sem volt, miben áll a bűne. Ám hiába ismételgette, hogy még a minap kapott huszonötöt sem heverte ki, elkérték kabátját, és egy hajdú megkocogtatta a derest a fájdalmas emlékű bottal, miközben nézte őt. A többi hajdú sem tétlenkedett, és Larion hamarosan lehúzott nadrággal hasalt a szégyenpadra szíjazva, és panaszos nyögésekkel felelgetett a botnak. Ezúttal ötvenet vágtak rá, emiatt nehezebben kecmergett fel a botozás után, mint legutóbb, és mohón felhajtotta a kupa bort, amit feléje nyújtottak. Ettől valamelyest jobban érezte magát. Saját lábán ment fel a szobájába, és a következő három napban felmentését kérte a tanítás és a közös étkezések alól. Sértettségében, hogy ilyen rövid idő alatt kétszer is bemutatták a botnak, megfogadta, hogy amint összeszedi magát, közli a lorddal és feleségével, hogy ne tartsanak tovább igényt szolgálataira, mert elhagyja a kastélyt.

Döntése eléggé megizmosodott ahhoz, hogy a negyedik napon összecsomagolta holmiját, mielőtt lement a kastély ebédlőjébe, ahol már együtt ült a család és a kastélyban időző vendégek. Kabátja szárnyait fellebbentve óvatosan helyet foglalt a számára kijelölt helyen, és az inas alátolta a kényelmes karosszéket. Nem akart az ebéd végéig várni, ezért amikor többszöri jelentkezése után végre szót kapott, előadta, hogy nem kíván tovább szolgálni a kastélyban. Döbbent csend követte bejelentését, majd a lord annyit felelt, hogy erről majd beszélni fognak később, most az étekre figyeljenek. Így tovább folyt a vidám társalgás, és egymás után hozták az ízletes és drága fogásokat. Az ebéd végeztével a lord odafordult az intézőhöz, és bólintott, mintha jelt adna valamire. Utána felszólította a vidám társaságot, hogy kövessék a kastély udvarára, ahol remek szórakozásban lehet részük. Larion engedélyt kért távozásra, és alig várta, hogy a szobájába érjen. Nem vágyott társaságra.

A nyitott ablaknál így is hallotta a mulatság okát. Amint leértek, a lord játékot javasolt. Ehhez egy fekete kendővel beköttette a szemét, majd a szembekötősdi szabályai szerint néhányszor megfordították a tengelye körül. Ezután a társaság férfitagjai mind a közelében keringtek, és ő kivárta a pillanatot, majd elkapta az egyiket, majd leszedte arcáról a szemét takaró kendőt. A férfi döbbent arca láttán Larion rádöbbent, hogy mi a tétje a játéknak. Annál is inkább, mert a lord épp e pillanatban jelentette ki derűsen, hogy a vesztes megcsapatik. Innen is, onnan is felhangzott a kacagás, kíváncsi szolgahad figyelte, mi fog történni, és most nevetve közbekiabáltak:

- Nahát, az intéző úr!

A kövérkés férfi tiltakozva nézett a lordra, majd a deresre, és az összeverődött sokaságon is riadtan járatta körbe a tekintetét. Általában ő volt az, aki a kastély férfiszolgáit deresre parancsolta, és idejét se tudta megmondani, hogy ő mikor kapott utoljára botot. Mégsem tehetett mást, mert a lord kezéből már átvették a hajdúk, akik levették kabátját, és a deres felé terelték. Hamarosan letolt nadrággal hasalt deresre húzva, és aggodalmas tekintettel sandított hátra a botra, mellyel hamarosan behatóbban meg fog ismerkedni. Larion becsukta az ablakot, nem volt tovább kíváncsi az eseményre. Magányát kihasználva maszturbálni kezdett, miközben szokásához híven a cinikus, gunyoros, ám a számára hihetetlenül vonzó lordról fantáziált.

Nem sokkal később kopogtak, és az inasok kitárták a kétszárnyú ajtót. A házitanító ijedten pattant fel ágyáról, és áldotta előrelátását, hogy a maszturbálás után megigazította nadrágját, a gyolcsot, amibe élvezett, pedig a kandalló lángjaira bízta, mert maga a lord jött el hozzá. Alig hitt szemének. Az ajtó becsukódott a könnyed léptű uraság után, Larion tisztelettel ereszkedett térdre előtte, és csókolta meg gyűrűjét. Miután az előírt üdvözlési formula teljesült, a lord rákérdezett, hogy miért akarja itt hagyni a kastélyt, a fényűző életet, amiben része van.

Larion keresgélte a szavakat, hiszen nem akarta bemártani a Madame Juliát, pedig sejtette, hogy neki köszönhette az ötvenet a deresen. Így csak ötölt-hatolt, hogy még fiatal, hogy egy helyen maradjon, utazgatni szeretne, végül elhalt a hangja, nem jutott eszébe más érv.

A lord figyelmesen hallgatta, és nem szakította félbe. Ehelyett félrehajtott fejjel gyönyörködött az ifjú vállig érő, hollószínű hajában, világos bőrében, ápolt körmeiben, hibátlan fogaiban. Aztán rákérdezett, hogy az egy hónapon belül kétszer kapott botbüntetés az oka a gyors döntésnek, mire Larion lehajtotta fejét, és nem válaszolt. A lord az ablakhoz lépett, és kitárta. A második emeleti szobába beáradt az alkonyi levegő. Aztán megfordult, arcán most nyoma sem volt szigorúságnak, gunyoros tekintetnek.

- Jól tudom, hogy az intéző néha túlságosan buzgó, és előszeretettel botoztatja a kastély alkalmazottait. Ma épp ezért csapattam meg őt. Az ostoba, nem vette számításba, hogy elárulja az orrfacsaró illatszere, mellyel mosdatlanságát leplezi, nekem pedig jó az orrom.

Larion kíváncsian hallgatta, nem tudván, mire akar kilyukadni a lord. Amikor a kastély ura látta, hogy nem szól közbe, folytatta:

- Azt is tudom, hogy a feleségem időnként meggondolatlan tettekre ragadtatja el magát. Ha azt gondolta, hogy az ötven botot neki köszönheti, hát jól gondolta. Panaszáradattal várt, és nekem kellett a hazugságtengerből kihalászni az igazságmorzsákat. Jól gondolom, hogy meglátogatta Önt egy éjszakán, és Ön nem engedett sürgető vágyának?

A házitanító zavartan hajtotta le fejét. Úriember ilyenről nem beszél. Hallgatása bizonyító erejű volt a lord számára.

- Ahh, tehát jól gondoltam! – tovább járkált fel-alá a szobában, majd a kandallóhoz lépett, és laza mozdulattal kioldozta nadrágját, és a döbbent Larion tekintetétől kísérve arany sugárral öntözte a parazsat.

Utána meg-megrázogatta ernyedten is tekintélyes méretű férfiszervét, de nem rejtette vissza nadrágjába, hanem babrálni kezdte. Larion megbabonázva nézte ujjai játékát. Ez nem kerülte el a lord figyelmét, aki kisvártatva felvonta szemöldökét, de mint mindig, gyorsan rájött az ifjú zavarának okára, és az árulkodó tekintet, a kipirult arc látványa elégedettséggel töltötte el.

Voltaképpen szeretett játszadozni a körülötte lévő, neki alárendelt helyzetben lévő férfiakkal, és a nyilvános vizelése is afféle próbatétel volt a csinos arcú ifjú számára, és a próbatételben az ifjú bizony felfedvén izgalmát, rútul elbukott. Tisztában volt azzal, hogy egy férfi, aki hölgyek ölelésére vágyik, máshová nézett volna, és még véletlenül sem tapad tekintete így egy másik férfira, kiváltképp annak fedetlen férfiasságára.

A lord feléje lépett még mindig férfiszervével játszadozva, majd Larion nem kis meglepetésére megkérdezte:

- Kívánja átvenni?

A házitanító sápadtan szakította el tekintetét az egyre daliásabbá váló testrészről, és a lord gunyoros arcába nézett, majd csipkés kézelőjét kezdte tépkedni hosszú ujjaival. A lord hívogatóan megnyalta ajkait.

- Én… - nyögte legmélyebb zavarában Larion.

- Elárulom Önnek, hogy az államügyek nem vonnák el annyi időmet, de egyszerűbb ezzel a hazugsággal fedezni titkos útjaimat. Mint rájöhetett, nemcsak a hölgyek, az urak szerelmét sem vetem meg. Uraságod nagy valószínűséggel csak férfiak ölelését kívánja.

A házitanító kiszáradt torokkal bólintott. A lord elégedetten folytatta:

- Miután egymás titkát tisztáztuk, és férfiak lévén meg is tartjuk, kérem, ne várasson tovább, vegye át. Vagy talán nem vagyok vonzó az Ön számára?

Nem sokkal később kimerülten hevertek egymás mellett Larion baldachinos ágyán, ahol a lord többször is bizonyította az ifjúnak, hogy kora ellenére potenciája irigylésre méltó, az ifjú házitanítónak is megjött a szava.

- Uram, kedvemre volna, ha máskor is meglátogatna szobámban.

A lord kedvtelve rajzolgatta körül ujjával a mellette fekvő ifjú ajkát, miközben fél könyökére támaszkodva nézte őt.

- Holnap megmutatom Önnek a kastély néptelen bal szárnyában berendezett titkos szobámat, és ott zavartalanul találkozhatunk. A babona szerint kísértetjárta hely, tehát se Julia, se a szolgák nem fognak bennünket zavarni arra.

- Kísértetjárta? – kerekedett el az ifjú szeme.

- Igen, egy megfelelő helyre ékelt borosflaska segítségével minden szeles időben félelmetes nyöszörgés hallatszik onnan, mely a nyitva hagyott szobákon már sikoly formájában halad tova, és remekül lehet hallani a kastélyban, főképp éjjelente. Senki sem tudja ezt, csak én, és az az úr, akivel odatettük azt a kiürült flaskát jó húsz évvel ezelőtt. Őt sajna egy csatában hét éve elesett. Uraságod elhiheti, hogy nem először van szükségem itthoni búvóhelyre, ahol nem kell in flagranti-tól tartanom a jövőben sem.

- Uram nagyon ravasz – ismerte el Larion csókokkal borítva az ajkát simogató ujjakat.

- Tehát marad?

- Maradok – felelte csillogó szemmel az ifjú.

- Egyet nem tudok megígérni, hogy az intéző ne csapassa meg időnként, sőt ne legyen meglepve, ha én is megcsapatom – szólt könnyedén a lord, és úgy fordította szeretőjét, hogy Larion érezte könnyű ujjait fenekének érdes bőrén. – Julia és Gaston áskálódásai ismeretesek előttem, de gyanút fogna a kastélyban mindenki, ha megtiltanám az intézőnek, hogy vélt vagy valós bűneit nézze el. Azt azonban megígérem, hogy havonta egy alkalomnál gyakrabban nem fogják megbotozni. Erős, egészséges fiatal lévén néhány nap alatt ki fogja heverni, és ki tudja, idővel hozzá is szokik, mint kényelmes élete kellemetlen velejárójához.

Larion kényszeredetten bólintott, majd újra megnyalta a gróf ujjait, mire az halkan felnevetett, és azt suttogta: „Hűséges kutyám.”