Egy érdekes délután s éjszaka Pekingben (11)

Mivel hosszasan egyikünk sem mozdult s nem is szólalt meg, végre a kínai dom megmozdult, odalépett hozzám, végig mért közelről is, tetőtől – talpig, majd elfordult, de már fordult is vissza s akkora két pofont kaptam tőle az arcomra, hogy a szemeim is villámlottak.
S nem elég, hogy felpofozott, de még egészen közel lépve arcon is köpött. 
(No, ezt nagyon utálom, s nem tűröm el senkitől.)
Megmozdultam, előre vetettem magamat, szinte ledöntve a lábáról. Leestünk együtt a földre.
Mivel én kerültem felülre, így felhúzva, pontosabban felrántva az egyik lábamat, beletérdeltem a kínai domomba.
Igen, pont oda!
Ahol fészkel az agy!
A kínai összerándult, odakapott s elordította magát: - Aúúúúúúúúúú!
Jó ideig feküdt ott a padlón magzati pózban, míg engem felrángattak róla és újra odaállítottak a kínzóoszlop elé, de most egy kötéllel a bokáimnál oda is kötöztek.
Jó időbe telt, míg a kínai domom teljesen magához tért s túljutott az előbbi beletérdelésem hatásán. Látszott, hogy nagyon fájdalmasan érintette. Nem csak testileg, de főleg lelkileg.
Mikor már teljesen összeszedte újra magát, akkor odalépett a barátomhoz s valamit súgott neki. Az alig tudott uralkodni magán, az arcvonásain. Rögtön látszott, hogy nem tetszik a hallott dolog számára. Tiltakozott is, gesztikulálva s fojtott hangon.
Vitatkoztak egy ideig.
Végül a barátom csak engedhetett, mert még valamit nyomatékosan mondott, majd lassan hozzám lépett és csak ennyit mondott:
- Igen, tudom, ismerem a véleményedet a pofonról s az arcul köpésről, amit én el is fogadtam mindig, de most nem én tettem. – kezdte kihangsúlyozottan.
- Itt mások a szokások s nincsenek tekintettel ezekre a „nyugati” allűrökre. :-(
- Nem tetted jól – talán – hogy ezt tetted, viselni is fogod a következményeit. Én nem tudtam, tudok már semmit tenni az érdekedben.
- Csak azt kértem Uradtól, hogy arra legyen tekintettel, hogy önként vállaltad a szolgaságot Nála, Neki, alatta, s emlékeztettem korábban egyeztetett tabuitokra.
- Vigyázz magadra! Remélem, még egyben látlak! – fejezte be s hangjában éreztem, kihallottam a szomorúságot, de a reményt is. – Megegyezésünk szerint nem lehetek itt a továbbiakban, így távozom. A Te és a mi Isteneink vigyázzanak Rád! – mondta és kívánta, majd sarkon fordult és távozott, kiment a kínzó szobából.
Egy darabig néztem utána, majd visszafordítottam s újra kínai domomra szegeztem a tekintetemet.
Az közben rendezkedett, mert valamire utasította a magyarul beszélő kínai szolgát és a boyt, majd türelmetlenül intett nekik, mikor észrevette, hogy már újra őt nézem.
A magyarul beszélő kínai szolga felém fordulva hangosan ennyit mondott:
- Uram, nekünk most mennünk kell a barátod után. Kettesben maradtok. Bent. Én itt maradok az ajtó előtt, ha mégis kellenék, mert valamit fordítanom kellene. Ég veled! – fejezte be s meghajolt előttem is, majd a kínai domom előtt s kiment, nyomában a boy-jal.
A kínai domom mereven állva várta, míg az ajtó becsukódik mögöttük, majd rögtön ugrott, előttem termett s mereven a szemembe nézve valamit folyamatosan mondott, szinte sziszegve.
Bár nem értettem, de még is „megértettem”, hogy annyi lehet a szövege lényege:
- Megkapod most a magadét az előbbiért is. Alaposan és megemlegeted a napot, mikor a kezeim közé kerültél! Ne félj, nem lepedőn fognak elvinni, de ….. – s nem fejezte be. Majd még hozzátehette: - Ez itt Kína, itt kínai szabályok szerint, kínai módra fogsz szenvedni, mert nem csak szolgálni, de szenvedni is fog az előbbiért!
Nem szóltam semmit, mert nem is tudtam volna mit mondani, amit megértene, ezért a jelbeszédhez „fordultam”. Flegmán felhúztam, már amennyire fel tudtam húzni a hátul megkötözött karjaimat, vállaimat s lebiggyesztettem az ajkaimat mutatva, hogy tegyen, amit akar, nem fog tudni megtörni. 
Ha előrelátó lettem volna, lehet, hogy rájövök, hogy még én is tévedhetek! :-(
Domom azzal kezdte, hogy úgy tett, mintha újra fel akarna képelni, de e helyett alaposan belebokszolt a gyomorszájamba, amitől összegörnyedtem volna előre hajolva, ha a köteleim engedték volna. Mindenesetre a levegővételem kimaradt.
Mikor már újra tudtam levegőt venni normálisan, kaptam az újabbat. Ugyanoda.
S sorozatban következtek a továbbiak kis szünetekkel.
Mikor úgy gondolta, hogy a bevezetés, vagy bemutatkozása már meg volt, abbahagyta a megsorozásomat s a kínzószoba sarkába ment, valamit ott keresett, amit meg is talált.
Hosszasan szöszmötölt, végre visszafordult felém, majd vissza is tért elém.
Akkor vettem észre, hogy minden ujján hosszú, hegyes, fém körmök”nőttek” ki, amikkel most végig simogatta a testem minden porcikáját a nyakamtól a combjaim végéig.
Kezdetben még csak alig karistolva a bőrömet, de visszafelé haladva, alulról felfelé már egyre jobban odanyomta azt.
Bár éreztem, hol jár az ujjaival, mégis ez nem fájdalmas érzés volt, hanem nagyon is kellemes, annak ellenére, hogy nem vagyok csiklandós, mégis meg-, meg vonaglottam néha az érzéstől.
Különösen mikor az arcomon haladt végig.
Ő is élvezhette, mert többször is megtette a karmokkal az utat le és fel.
Az utolsónál pedig a belső combjaimon felfelé haladtában megállt a golyóimnál, azok bőrét is alaposan megkaristolta, hiszen feszült alaposan rajtuk a bőr s farkam is mereven meredt, szinte hívogatóan, előre.
Nem is hagyta ki a lehetőséget, mert a golyóim bőre után a farkamon is végig haladt, szinte „ölelve” kezei, azaz karmai közé véve a farkamat s nem állt meg a makkomnál, hanem azon is végigszántott.
Ez már kicsit fájt is, de iparkodtam jól tűrni, bár azt nem mondhatnám, hogy akaratlagosan nem mozdultam, próbáltam elmozdulni, elfordulni, hogy ne érhesse el.
Elvette a kezeit, szembe állt velem s mutatta nézzek magamon végig!
Ahogyan tudtam, teljesítettem is óhaját. S meglepődtem, mert a bőrömön sehol sem láttam sérülést, vércsíkot.
Elismerően néztem rá, bólintva.
Ekkor azonban a mellkasomon végig húzta a körmeit, belemélyítve, belenyomva, melynek nyomán kiserkent a vérem.
Láttam szeme megvillanását s felfogtam ezzel azt akarta megmutatni, hogy tud másképpen is „karmolni” a körmeivel.

(folyt. köv.)