Szolga

Volt Úrnőmmel egy kávéházban találkoztam. Előző nap küldött egy e-mailt, hogy hol és mikor vár, mást nem írt hozzá. Tudtam, hogy mindent félre kell tennem, bár azt nem tudtam, mire számítsak. Kiszámíthatatlan volt és kegyetlen.

Természetesen ott voltam: Úrnőm, bár már nem foglalkozott velem, markában tartott és időnként éreztette velem, hogy a tulajdona vagyok. Volt, hogy csak látni akart, volt, hogy feladatot adott (bevásárlás, egy-egy apróság elintézése). Most hamar kiderült, miért keres: az ismerőse elsőéves egyetemistaként a városba költözik és szüksége van egy szolgára. Nagyon nyeltem, amikor meghallottam. Régóta vágytam rá, hogy állandó Úrnőt szolgáljak, azonban tudtam, hogy ha belemegyek, volt Úrnőm és Unokahúga teljesen ki fog facsarni. Úrnőm közölte, hogy öt másodpercem van eldönteni: elfogadom, vagy nem. Azonban az utóbbi esetben következményei lesznek, és letette az asztalra telefonját, amelyen egy rólam – szolgálat közben - készült fényképet mutatott. Értettem a célzást, és elfogadtam az ajánlatot.

- Rendben, akkor most erényövbe zárod magadat – mondta Úrnőm. Egy szatyrot dobott az asztalra, és a WC felé mutatott. Elvörösödtem, és megkérdeztem, hogy van-e más lehetőségem. Úrnőm felhúzta az egyik szemöldökét, majd mosolyra fakadt, úgy hallottam, egy kicsit fel is kacagott. Majd elfordult, kezébe vette a telefonját és netezni kezdett rajta. Majd felnézett: „még mindig itt vagy?” – kérdezte csodálkozást színlelve. Kicsit haboztam, majd elvettem a szatyrot, kimentem és feltettem az erényövet. Kulcsot nem tartalmazott a lakat. A zárat bekattintottam és visszatértem az asztalhoz. Úrnőm az asztal alatt megfogta az erényövet, és elégedetten mosolygott.
- Ismét rendes rabszolga vagy. Nekem nem kellesz rendszeresen, azonban az Unokahúgom még kezdő domina, talán tud valamire használni. Könnyú préda vagy, ezért Adrienn rabszolgája is leszel. Most elmehetsz, pontosan egy hét múlva felhívsz, és megbeszéljük a részleteket.
Úrnőm, könyörgöm! – próbáltam meg halkan és esedezve alkudozni. Egy hét erényövben nagyon soknak tűnt, azonban Úrnőm hajthatatlan volt. Közölte, hogy részéről a beszélgetésnek vége, ő még marad és élvezi a kávéját, én viszont kotródjak a szeme elől. Felálltam, és elköszöntem, amikor hallottam, hogy csettint. Visszafordultam: láttam, amint maga mellé mutat. Odasétáltam.
- Nem ülsz le – mondta. Még valami: megengedem, hogy minden nap, pontosan reggel nyolckor, délben 12-kor és este nyockor egy rövid sms-ben megköszönd, amiért a rabszolgám lehetsz ismét. Most már tényleg menj.
Tisztelettudóan és lehajtott fejjel elköszöntem tőle.

Nagyon megalázó volt, hogy meg kellett köszönnöm azt, hogy erényövbe zárt, ugyanakkor tudtam, hogy nem ellenkezhetek ennek a látszólag hétköznapi, kedves lánynak. Ő tört be rabszolgának még évekkel ezelőtt és sokszor megtapasztaltam kegyetlen testi és lelki büntetéseit, amikor valamit nem parancsának megfelelően teljesítettem.

Egy hét múlva hívtam. Csengő kacajjal vette fel a telefont.
- Na hogy vagy, szolga? – kérdezte.
- Alig bírok magammal, Úrnőm. Nagyon megalázó az erényöv és nem tudok élvezni sem.
- Pont ez a célom. És szeretnél már? – kérdezte Úrnőm.
- Igen Úrnőm, nagyon.
-Jó, meglátjuk, mennyire vagy kiéhezve. Szombat délután ötkor legyél otthon, a lakásod rendbe téve, kitakarítva, értetted?”
- Értettem, Úrnőm!
- Puszi! - mondta kedvesen a lány, aki valójában a tulajdonosom volt, rendelkezett felettem, és letette a telefont.

Otthon vártam délután ötkor, és valóban, néhány perccel a megbeszélt idő előtt csöngettek. Úrnőm és egy alacsony, vidám és vékony lány állt az ajtóban. „Sziasztok!” – mondtam. Ők egy fintort vágtak és szó nélkül beléptek, én becsuktam mögöttük az ajtót. Úrnőm csettintett és a földre mutatott. Azonnal tudtam a dolgomat: a mutatott helyre térdeltem.
Lábcsók! – parancsolta Úrnőm.
Bár nem tudtam, hogyan viszonyuljak az ismeretlen lányhoz, azonnal engedelmeskedtem, és megcsókoltam Úrnőm cipőjét, majd tétován a vele érkezett fiatal lány fehér tornacipőjét is.
Na mit szólsz hozzá, Adrienn? – kérdezte Úrnőm ismerősétől , aki egykedvűen nézett körbe, majd rám.
A lakáshoz vagy ehhez a szerencsétlenhez? – kérdezte kedvesen Adrienn, és a lányok együtt nevettek fel.
- Ne is törődj vele, először a lakást nézd meg! – Mondta Úrnőm.
- Tudod mit, viszem a szolgát is magammal! – mondta Adrienn. Elővett a retiküljéből egy kutyapórázt, csettintett: értettem és közelebb térdeltem. Rám adta, a póráz végét könnyedén a kezébe fogta, és elindult. Igyekeztem követni, és felálltam, ami hatalmas hiba volt: Adrienn egy óriási pofonnal jutalmazta. Majd még eggyel.
- Megengedtem, hogy felállj? – kérdezte szinte érdeklődve. „Válaszolhatsz.” Tette hozzá.
- Bocsánatot kérek, nem tudtam ezt – válaszoltam óvatosan.
- Jó, akkor most tisztázzuk. Jelenlétemben négykézláb közlekedsz és térden állsz, kivéve, ha másként parancsolom. Minden hozzám intézett mondatot „Adrienn Úrnő” szavakkal kezdesz vagy fejezel be, hogy tudjad, hol a helyed. Most pedig letérdelsz.
És ezzel rántott egyet a pórázon. Én négykézlábra ereszkedtem, és követtem őket, amint bejárják a lakásomat.