Egy érdekes délután s éjszaka Pekingben (10)

A foyerba, azaz a földszinti nagyterembe érkeztem, azaz álltam meg, ahol azért elég szép számmal voltak népek, úgy húszan. Voltak, akik éppen mentek, vagy érkeztek.
Persze szinte megállt a kés a levegőben!
Bennem is, ahogy körbepillantottam attól, amit láttam!
Mindenki engem, azaz minket nézett. A furcsa menetünket. Volt, aki mobilt rántott elő, de azokra rákiáltottak a mögöttem álló boy és a kínai srác: - Tilos a fényképezés! Mindent a szemnek, semmit a kéznek, gépnek!  
Zavartan álltam, a boy mögöttem, míg nem megláttam az előtér közepén, a liftek előtt, a barátomat és mellette szintén vigyorogva, a kínai domomat. Csak álltak ott.
A boy megtaszított, mire odamasíroztam eléjük, ahol újra megálltam.
A kínai domom intésére, a boy felém lépett. A farkamnál fogva, ami persze állt, meredt előre, mint egy zászlórúd, megragadott s megfordított az ott lévők felé s lassan kényszerített, s egyben segített, hogy térdeljek le, majd a magyarul beszélő kínaival együtt, hasra fektettek.
Mikor ez megtörtént, a boy a domomra nézett, az pedig beszélni kezdett, míg rám mutatott:
- Ez a fehér ember – nem elég, hogy betolakodott közénk, ide – még mindent ki is akart itt próbálni, amire csak ez a hely lehetőséget ad. Az este és éjjel több szolgát végig próbált, dominált. Volt közöttük kínai, mandarin, de más vidékről való s külföldi: thai, khmer és laoszi is; s végig próbálta rajtuk a maga tudományát, persze kíméletlenül, kegyetlenül.
- Huhhh! – zúgott a felháborodás végig az ott lévőkön. Majd így folytatta:
- Végezetül, ma reggel azt a szemtelenséget is megengedte magának – az után, hogy engem is – igaz saját kérésemre – megfenyített, hogy kifejezze azon óhaját, vágyát, kedvét: - Ha van valaki, aki meg meri tenni, hogy őt dominálja, hát áll elébe! – fejezte ne a domom.
- Íme: Ecce homo! Azaz, itt ez az ember! – mutatott rám, megvetően.
- Ez ember? Ugyan, dehogy. Eddig mi mindig meghajoltunk, elragadtatással néztünk fel egy fehér emberre, mert különlegesnek, másnak, kicsit természetfelettinek láttuk. Benne az urat, de úgy néz ez itt ki, mint egy Úr?  - mondta vigyorogva még.
Mások is elmosolyodtak erre s volt, aki közelebb lépett, hogy jobban is szemre vegyen ott, lent, előttük a földön.
- Nem hozzá érni! – figyelmeztette a közelebb jövőket a boy.
- De nem ám! – folytatta a kínai domom a megkezdett beszédét s folytatta is:
- Ha valaki kíváncsi s szeretné látni, hogy mit érdemel, s mit kap meg ez a köcsög itt a porban, az itteni viselkedéséért, az vegyen ott – mutatott a recepció melletti asztaloknál üllő két kínai felé – belépőjegyet s megláthatja. – ígérte meg a népnek.
Azok mind erre a mutatott irány felé kezdtek indulni, tülekedve, hogy szinte elsőnek érjenek oda s ezen időt kihasználva a boy s magyarul beszélő kínai srác felrántottak a földről, a középső liftbe vonszoltak s elindították azt.
A lift levitt minket az alagsorba, ott végig mentünk addig a kínzószobáig, ahol nem sokkal előbb is voltunk s belépve annak közepén álló kínzóoszlop elé állítottak s rám parancsoltak:
- Itt maradsz, mereven állsz, nem mozdulsz!
- Igenis Uraim! – válaszoltam lesütött fejjel.
S vártam.
Nem sokáig, mert hallottam nyílik az ajtó s valaki(k) beléptek oda.
Magam mögött még hallottam több ember hadaró beszédét, majd megjelent a látókörömben a barátom, elém állt s ennyit mondott szinte vidáman:
- Eddig egészen jól ment, nem hittem volna, de talán Te sem. – hallottam tőle.
- Kicsit talán furcsa lehetett a szitu, ott állva mezítelenül a sok ember előtt, de ez kellett, hogy letörjük a „szarvaidat” és megtörjük a fenenagy egódat!  - szellemeskedett. - Pontosabban a „szarvaid” még épek, mert most is állnak, merednek előre rendületlenül.  - nevetett a saját kiszólásán. – De majd teszünk, vagy teszek arról is alkalomadtán! – ígérte meg sokat sejtetően.
- Igenis, Uram! Tetszésed szerint.  – válaszoltam én is vidáman s szinte gondtalanul. Pontosabban kajánul.
- Ez már tetszik, hogy nem veszítetted el a humorodat még most sem. – állapította meg Ő is, megpaskolta az arcomat majd folytatta: - De most átadlak az általad már úgy várt domodnak, hogy „élvezkedjetek” együtt a következőkben. S ne feledd, még én is jövök, leszek, teszek a végén Neked, rajtad, Veled!  - fejezte be továbbra is nevetve, gúnyosan s kínai dom kezei közé taszított.
Ettől a mozdulattól majdnem elestem, de végül is erővel visszanyertem egyensúlyomat s így farkasszemet néztünk. Mereven a másik szembe fúrtuk nézésünket, majd szinte egyszerre kaptuk is el.
A kínai dom is hallotta mindazt, amit barátom nekem mondott fordításban, így végül közelebb lépett, mikor már nem a barátomra, de rá néztem s még nem kaptam el, sütöttem le a tekintetemet. Megszólalt:
- Emlékszel, mondtam, hogy „még sohasem sikerült olyan külföldi szolgára szert tenni/tennem, aki fehér bőrű és maga is dom, de megengedi/eltűri, hogy én domináljam őt.” Most azt kérdezem Tőled, hogy én is halljam: - Megengeded, pontosabban eltűröd, hogy itt s most, én domináljalak Téged?
- Hüm, Uram. Ön engedélyt kér erre tőlem? Tőlem, a szolgájától? Egy köcsögtől? Aki az előbb ott feküdt a porban a sok ember lába előtt a foyerban?
A kínai dom hallgatott. Én folytattam:
- Nem elég válasz volt erre, hogy mikor odaküldte hozzánk, értem a boy-t, jöttem s szó nélkül eltűrtem mindazt a megaláztatást, amit egy dom nem, csak egy switch tűr el! – feleltem.
S vártam, hogy reagáljon a domom.
De nem tette. Mereven állt, várt. (Mint egy kínai. :-)
Én is vártam egy darabig, majd végre megszólaltam újra:
- Csak nem azt várja, hogy itt és most, alázatosan megkérjem, könyörögjek Önnek, hogy fogadjon el a szolgájának s tegyen velem mindazt, amire csak vágyik?
Megint nem jött válasz.
- Aha, már értem. Azt szeretné Uram, hogy úgy könyörögjek, mint Ön, hajnalban, nekem, ezért a kegyért.
- De azt nem!
- Én dom vagyok, még ha switch is. Igen, ha kedvem tartja, szívesen átmegyek a másik oldalra s hagyom, hogy szolgaként bánjanak velem. Sok mindent megteszek, de van, amit nem.
- NEM! Soha nem könyörgök, hogy csicskaként bánjanak velem!
- Azt nem! Sohasem fogom ezt megtenni! – jelentettem ki dacosan, összeszorított szájjal végül.
- Majd meglátjuk! – ejtette ki halkan a szavakat a kínai domom s közben továbbra is mereven nézett rám.
Lesújtóan, földbe döngölően, s m e r e v e n.
Hosszasan álltam csak előtte, s álltam a tekintetét.
Egy ideig!
(folyt. köv.)