Eladva 1.

Eladva I.

Urunk gyakran rendezett nagy ivászatokat, lakomákat, vásárolt drága holmikat, melyek igencsak kiürítették erszényét. Ezért úgy tett, ahogy ilyenkor szokták a rabszolgatartó nagyurak, eladta a feleslegesnek ítélt rabszolgáikat.

Középkorú, nagy étvágyú férfiként sokunknak ő volt az apja, de mivel rabszolganőktől születtünk, így rabszolgasorban kellett élnünk. Azon a napon felsorakoztatta házi rabszolgáit az udvaron, és kijelölte az eladásra szántakat, köztük engem. Alig húsz éves, világos bőrű rabszolga voltam, rég eladott anyámtól finom vonásait örököltem, hullámos, barna hajamat örököltem, míg apámtól világos bőrömet. Lovaglópálcájával egyenként bökött arra, akit eladni szándékozott. Eddig mindig megúsztam, de ma rám mutatott. Értem szép pénzt remélhetett, hiszen a fiatal, erős, nagy munkabírású rabszolgákra mindig nagy volt a kereslet. Ezután az istállóba kellett mennünk, és átesnünk a fordított billogozás procedúráján. Ez abból állt, hogy a birtokjelölő billogot fordítva ütötték ugyanoda, így azt érvénytelenítették. Minden birtokon más volt a szokás, itt a vállunkon viseltük a jelet. A három tucatnyi rabszolga billogozása órákig tartott délután. Időről időre felhangzott az ordítás, amivel az izzó vasat viseltük el bőrünkön, míg ötig elszámláltak. Ezt senki sem bírta ki hang nélkül, és ezt a délutánt utóbb Ordítások Délutánja néven emlegették. Nem voltam kivétel én sem, leláncolva esélyem se lett volna arrébb húzódni, így ordítottam, ahogy vállam hátsó részén az izzó billogot a régire nyomták megfordítva. Inget ezen a napon nem is tudtunk viselni.

Urunk jóságának köszönhetően néhány napot még várhattunk, elbúcsúzhattunk családunktól, barátainktól, akiket nagy valószínűséggel sosem látunk viszont. Ezután szekérre raktak bennünket, és a zsúfolt szekér New Orleans legnagyobb rabszolgapiacára minket. Nehezen fértünk el rajta, láncainkat igazgattuk, hogy a többieknek is helyet adjunk, elvégre közel negyvenen kerültünk kalapács alá.

A rabszolgavásár legmegalázóbb pillanata, amikor meztelenül fel kellett mennünk az emelvényre. Így a vevők láthatták, megtapogathatták az emberárut. Nők és férfiak egyaránt pőrén álltak egymás mellett, és ha valamelyik szégyenlősebb lány magán hagyta a kalikó ruháját, azt az urak, akik licitáltak ránk, nyomban levetették vele. Az emelvény közelében kellett várakoznunk, ahová ötösével terelték fel az árut. A kikiáltó mindegyikről elmondta, amit a hirdetményben is olvashattak az urak. Mindannyian izgultunk, hogy jó gazdához kerülünk-e, és milyen lesz a további sorsunk. Végre a nevemet hallottam a kikiáltótól, és négy társammal felléptem az emelvényre.
„Timothy, tizenkilenc éves rabszolga, Kansas szülötte, jól ért az ácsmunkákhoz és a bognármesterséghez.”
Ez voltam én.

Több uraság kezdett megnézni bennünket. Parancsukra körbefordultunk, megmutattuk izmainkat, fogainkra is kíváncsiak voltak. Aztán indult a licitálás, a kikiáltó vezette ezt is. Egészen kétezer-kétszáz dollárig verte fel az áramat két úr, akik engem akartak megszerezni. Akkor az egyikük legyintett, és átengedett a másiknak. A kalapács lecsapott, és el voltam adva Ambrosius Smith uraságnak. Leugrottam az emelvény túloldalán, ahol ismét megláncoltak, majd új gazdám korábbi szerzeményei közé tereltek. Négy nálam is fiatalabb fiú várakozott már ott, kíváncsian néztek rám, és én is megnéztem őket. Mind világosabb bőrűek és formás testűek voltak, mint én. Eszerint új gazdánk ódzkodik a feketéktől, és csak azokat a rabszolgákat veszi meg, akiken látszik, hogy fehér felmenőik is voltak.

A mértékkel izmos, tejeskávé színű Jim csípőjén láttam, hogy nem először cserélt gazdát. Egymás mellett négy átütött billog sorakozott, noha csak tizenhét éves volt, mint azt később megtudtam.

Jordan szabadnak született, de saját családja adta el, mivel terhükre volt a furcsa, idegen fiú, és az is közrejátszott, hogy bátyjának szánták a vagyont. Először került rabláncra, és őt zavarta legjobban, hogy mezítelenül került kalapács alá. Tizenhat évesen szabadult meg tőle elhidegült családja, akiktől el sem tudott búcsúzni, bár lehet, hogy nem is akart. Eléggé elveszetten álldogált közöttünk, fehér bőrével, szőke hajával igencsak elütött tőlünk.

Norman volt a legfiatalabb közöttünk tizenöt évével. Izmos, világosbarna bőrű fiú volt, őt is először adták át, mint engem.

Johann egy betelepült német családnál élt, ők adták neki ezt a nevet is, ahogy a gazdák szeretik elnevezni rabszolgáikat.

Nem kellett sokat várnunk új életünkre. Új gazdánk Kentucky-ban élt, és hamarosan hozzáláncoltak a szekerének oldalához bennünket. Szállításkor mindig vasra verve vittek bennünket, mint a rabokat, mert szökéstől tartottak, nem alaptalanul.

Éjszakába nyúlóan zötyögött velünk a szekér, melyen új gazdánk intézője és egy embere időnként bizalmatlan pillantásokkal méregetett bennünket. Mielőtt megláncoltak, mind kaptunk egy-egy ócska nadrágot és zubbonyt, de ez sem védett sokat a közelgő éjszaka hidege ellen. Mégis fedél alá kerültünk, mert egy istállóban helyeztek el bennünket éjszakára, szuszogó és büdös lovak, tehenek társaságában töltöttük az éjszakát. Mind házi rabszolgák voltunk, ezért nem értettünk a behemót állatokhoz. Reggel zabkását kaptunk, és tovább vittek bennünket, és még két napba telt, míg megérkeztünk a gazda birtokára. Addig megtudtuk az intézőtől a legfontosabbakat. Gazdánknak Ambrosius úr a megszólítása, ezzel különböztetik meg a szintén ott élő testvérétől, Maximilian úrtól. Kettejüké a birtok, és ott él még Ambrosius úr felesége, Antonia úrnő is.

Az érkezésünk után enni kapunk, majd billogozás jön. Láttam a riadalmat a fiúk szemében, és tudtam, hogy én is ilyen tekintettel fogadom a hírt. Ezúttal a csípőnkre kaptuk a jelet, mely gazdánk tulajdonjogát jelezte. Az intéző ezután kiosztotta a feladatainkat, figyelmeztetve, hogy néhány napon belül mindannyian verésben részesülünk, melynek célja, hogy a szökési terveinket csírájában elfojtsa, valamint arra ösztökél, hogy munkánkat a legszorgalmasabban végezzük. A verés bármikor megismételhető, ha annak a jelét látják, hogy nem használt elsőre a lecke. A billogozást a kovácstól kapjuk meg, míg a verést az egyik rabszolga fogja kimérni, akinek feladata a többiek ily módon történő kordában tartása. Őt időnként maga az intéző veri el, ha nem végzi jól a dolgát.

Aztán olyan gyorsan lezajlott az egész, hogy alig volt időnk megijedni. A kovács feltüzesítette a billogott, néhányan lefogtak bennünket, és szabaddá tették csípőnket. A hirtelen, égő fájdalmat egyikünk se viselte el csendben, később azzal vigasztaltam őket, hogy mióta a rabszolgaság intézménye létezik, nem volt olyan rabszolga, aki higgadtan viselte volna a billogozást. Ez éppúgy hozzátartozott a billogozáshoz, mint az, hogy később a konyhában, amikor enni kaptunk, a szakácsnő és a konyhalányok kuncogva gúnyolódtak azon, hogy melyikünk mekkorát sikított.

Ambrosius urat másnap délután láttam átmenni az udvaron, miközben fát vágtam a kandallók fűtéséhez. Magas, izmos, negyven körüli férfi volt, ápolt, hegyes szakállal állán. Bátyja egy hét múlva érkezett haza. Maximilian úr idősebb volt nála néhány évvel, katonás tartása, mély hangja, megbizsergetett, sőt később rá gondolva maszturbáltam.

Az intéző ígérete szerint érkezésünk után két héttel már majdnem mindannyian megkaptuk az „üdvözlő” verést, ahogy ezt nevezték. Johann volt az első, aki a vesszőt meglátva még örült is annak, mert ezt az eszközt módfelett kedvelte. A deresen verték el a fenekét, és a rabszolga gondosan elverte a fiút. Utána kezet fogtak, ezzel jelezve, hogy nincs harag közöttük, hiszen más parancsára verték el.

Jordan életében először kapott verést, amikor két rabszolga odavezette és deresre húzta. Könyörgött, hogy ne nagyon verjék el. A rabszolga suhogós nádpálcát választott neki, megmutatta a hasaló fiúnak, aki kényszeredetten bólintott, hogy jó lesz. Ahogy hófehér bőrén szaporodtak a vörös csíkok, egyre jobban nyöszörgött. A rabszolga megdicsérte a végén, amikor kezet fogott vele, hogy milyen jól viselte az első verést, mire Jordan loppal letörölt egy könnycseppet, de láttuk, hogy nagyon büszke magára.

Jim szíjjal kapott, és ő volt közülünk, aki a legnagyobb önuralmat tanúsította. Minden ütés nagyot csattant fenekén, mire ő kisvártatva sóhajtott egyet. Amikor kezet fogott a rabszolgával, megköszönte neki a verést.

Amikor Norman került sorra, választhatott az eszközök közül, és ő a rabszolga tenyerét választotta. Hiába, alig tizenöt évesen még ismeretlen volt számára a többi. Így a rabszolga térdére fektette a meztelen fiút, és alaposan elfenekelte. Erre az udvaron került sor Toby, a fenekelő rabszolga viskója előtt, miközben Toby mosolyogva odaköszönt az arra járóknak, akik közül többen tanácsokkal látták el, hogyan fogja le a fenekelés közben izgő-mozgó fiút. Végül annyira zavarta, hogy mindenki beleszól, pedig ő igazán ért ehhez, bevitte Normant a házba, és ott folytatta a fenekelést. Ezután bekente Norman fenekét egy hűsítő kenőccsel, és eközben váratlanul megujjazta a továbbra is a térdén hasaló fiút. Norman hálásan fogadta a kényeztetést. Toby mestere volt ennek is, és Norman a térdén hasalva élvezett el először. Utóbb bele kellett törődnie, hogy Toby számára nem ő az egyetlen több fiatal fiú is jár a házába, és igen-igen elégedetten távoznak onnan.

Egy nap, vagy tíz nappal érkezésünk után engem keresett Toby, és annyit mondott, hogy: „Nekünk van egy kis dolgunk egymással.” Követtem őt, és ezúttal az udvaron, egy diófa alá vitték ki a derest, melyen egy férfiujjnyi vastag, hosszúkás pálca várakozott. Felvette, majd intett, hogy feküdjek fel. Sóhajtva helyezkedtem el a deresen, hogy elverhessen. Napok óta nyugtalanságban éltem amiatt, hogy nem tudtam, mikor kerül erre sor. Miközben deresre húzott, megkérdezte, hogy kaptam-e már korábban botot. Azt feleltem, hogy eddigi gazdám a szíjat és a vesszőt részesítette előnyben, de magam is éreztem, hogy eljött az idő, hogy bemutassanak a botnak. Felnevetett, és ígérte, hogy alaposan bemutat neki. Megnyomkodta fenekemet, és botozni kezdte, melyekkel kiadós nyögéseket csalt ki belőlem. Miközben nyögdeltetett, elmondta, hogy a botot kevesen szeretik, de aki igen, azt időnként rábeszéli egy extra adagra is. Kérdezte, hogy hogy ízlik nekem, mire szégyenlősen nyögtem, hogy meglehetősen ízlik. Elmondtam a kiadós nyögdelés közepette, hogy a régi gazdámnál nekem kellett a botot, pálcát, vesszőt elkészíteni, hogy alkalmassá váljanak a verésre. Jól bánok a fával, bognárként és ácsként is szeretek dolgozni vele. Az asztalosmunkákhoz is értek, és egyszer derest is fogok készíteni, ha gazdám megbíz vele. Mindeközben egyre kínosabban nyögtem, mert noha jólesett a kemény botozás, egyre jobban lángolt tőle a fenekem. Toby szólt, hogy még egyet kapok, és kész, és könnyedén kimérte az utolsót, melytől hosszan nyögdeltem. Kivárta, míg kinyögdelem magam, majd kioldotta a szíjakat, és szólt, hogy keljek fel. Kezet fogtunk, és azt mondta, hogy magamfajta fiúnak meg se kottyan egy kiadós huszonöt, és reméli, hogy jó emlékeim maradnak a botról. Megráztam jobbját, és megköszöntem neki, hogy megcsapott. Aztán felhúztam a nadrágomat, és enyhén sántikálva visszatértem munkámhoz. Ahogy sóhajtozva, derekamat nyomogatva vágtam a fát, egyszer csak az udvarház emeleti ablakában álló, engem néző Maximilián urat pillantottam meg. Katonásan feszes tartása, fekete haja, szúrós tekintete megborzongatott. „Ha tudnád – gondoltam – hogy az utóbbi napokban hányszor maszturbáltam rád gondolva.” Tekintete perzselgetett, és én örültem, hogy nem lát gondolataimba.

Néhány órával később, amikor már vacsora után nyugovóra tértünk a közös rabszolgaszálláson lakókkal, és legtöbben maszturbálni kezdtek a sötétben, nyílt az ajtó, és a fiúk felnéztek a fényre. Az intéző állt ott, és a nevemet mondta. „Maximilian úr látni óhajt.”

Gyorsan megmosakodtam a kútnál húzott friss vízben, és átizzadt zubbonyomat frissre cseréltem. Hajamon is végigszántottam a fésűvel, de így is fennállt a veszély, hogy a rövid hajú katona beleköt, hiszen hajam a vállamig ért, napközben ezért bőrszíjjal összekötve viseltem.

Jordan már ott volt, amikor odaértem, és a parancsra várakozott. Maximilan úr elküldte az intézőt, majd parancsára levetkőztünk. Jordan fehér bőrén még jól látszottak a nádpálca csíkjai. Maximilian úr megszemlélte, majd én következtem. Váratlanul kigombolta ingét, és intett a szőkének, hogy bontsa meg nadrágját. Norman habozva nyúlt Maximulian gazda nadrágjához, közben arca kipirult zavarában, ebből gondoltam, hogy nem sok tapasztalata lehet férfiakkal. Bátortalanul csókolgatni kezdte az előbukkanó lőcsöt, mire urunk felém fordult, és intett, hogy mutassam meg, mit vár el. Áhítattal térdeltem elé, és felidéztem, hányszor gondoltam hasonló szituációkra, miközben a sötét hálóhelyen versenyt maszturbáltam a többi fiúval. Nem tartott soká ez a része. A későbbiekben rájöhettünk, hogy Maximilian úr hosszasan szeret játszani. Azt is megtudtuk, hogy testvére, Ambrosius gazda az ő számára vesz időről időre szép fiúkat, akiket használhat, míg Ambrosius uraság a rabszolgalányokat rendelte szobájába előszeretettel, sőt a szakácsnőt is hágta jó húsz éve, aki több gyereket is szült neki. Persze a szaporulatot mindig eladta, amikor felserdültek, ahogy a többi rabszolgalánytól született sarjait is. Mindent persze a felesége tudtával és beleegyezésével, hiszen az asszonynak nem sok szava volt a házban. A háttérbe szorítottságát azzal vezette le, hogy a rabszolgákat kínozta igen változatos módon. Hajkefével, a mindig keze ügyében lévő ostorral és időnként tűket is szúrt beléjük, melyeket ruhájának hímzett gallérjába tűzve hordott.

Norman nagyon sokat tanult ezen az estén, és Maximilian gazda elégedett volt igyekezetünkkel. Félálomban volt, amikor otthagytuk, hogy nyugovóra térjünk. A közös rabszolgaszálláson, ahol a fiúk és férfiak aludtak, Jordan igencsak feltűnő jelenségnek számított fehér bőrével, szőke hajával, így kezdettől fogva vigyáztam rá. Most is karjaimban aludt el, miután fekhelyünkre támogattam, mert eléggé megviselte Maximilian gazda hevessége, mellyel megszabadította a félénk fiút szüzességétől, és utána többször is beléhatolt, hogy ellenőrizze, megfelelően kitágult-e a további használatra. Magam ezen az estén nem részesültem ilyen gyönyörökben, de reménykedtem abban, hogy engem is alkalmasnak fog találni ilyen szolgálatra gazdánk, és nemcsak a betörni kívánt fiúk lefogásában jeleskedhetem.

Időnként Tobyhoz is bekopogtam, ha már keveslettem a naponta többszöri maszturbálást. A tagbaszakadt, középkorú négernek elég sok munkát adott a gazdáink tulajdonában lévő ezernyi rabszolga, melynek több, mint fele fiú és férfi volt, hiszen naponta sor került valamelyik elverésére, amit ő maradéktalanul teljesített is. Ezen kívül az intéző két-háromhavonta deresre húzatta, és ötven kiadós botütéssel jutalmazta szorgalmát. Emiatt nem volt sok ideje, de ami volt, abból juttatott nekem is. Az első alkalommal, amikor bekopogtam hozzá, nem akarta elhinni, hogy valóban azt akarom tőle, hogy hágjon meg. Elmondta, miközben elé térdeltem, hogy nem gondolta volna, hogy egy ilyen jóképű fiú magától kínálkozik fel neki. Az asztalára dőltem, és amikor felöklelt, felkiáltottam, és elhúzódtam tőle. Hajamat simogatva csitítgatott, majd lassan elkezdett mozogni bennem, majd egyre jobban felgyorsult. Ezután időről időre meglátogattam, és az sem zavart, hogy más fiúkat is fogad, sőt az sem, hogy az első három hónapban háromszor kínált bottal a deresen.

Jim néhány hét múlva ismét kalapács alá került, és sosem láttuk többé.

Norman egyetlen alkalommal járt Maximilian uraságnál, aki nem volt elégedett vele, így a fiú kikerült az ültetvényekre.

Jordan fél éven keresztül szolgálta éjjelenként Maximilian urat, aki hamarosan ráunt.

Johann megfogadta, hogy nem hagyja egy férfinak sem, hogy hozzányúljon, viszonyt kezdett egy csinos konyhalánnyal, aki mindig csent ki neki ételt a konyháról. Aztán egy este gondos kezek megfürösztötték, és Antonia úrnő szobájában kellett várakoznia. Johann néhány alattomos tűszúrás után már nem mert hátat fordítani az úrnőnek. Jobbról és balról is három-három tű állt ki fenekéből az úrnő nagy gyönyörűségére, aki mindig ugyanúgy kezdte. Átölelte, egyik kezével a hajába túrt, aztán hirtelen megszúrta Johann fenekét a kezében elrejtett tűvel. Nem engedte kiszedni, és amikor Johann már ugrált az ostorcsapások alatt, akkor Maximilian gazda bekopogott érte, hogy kimentse. Habozás nélkül kihúzkodta a mezítelen fiú fenekéből a hat tűt, és elegáns meghajlással visszaadta az úrnőnek. A hálás fiút a szobájába vitte, ahol keményen meghágta, mielőtt elengedte. Johann másnap könnyeit hősiesen visszagyűrve panaszolta el nekünk, hogy még mindig sajog a hátsó kijárata, amiből bejáratot csinált Maximilian uraság. „Inkább maradtam volna Antonia úrnő szobájában, és szurkálta volna tovább a fenekemet. Már nem is tűnnek olyan fájdalmasnak a tűszúrások.” Johannt még azon a héten eladták, az árán két új rabszolgafiút vásárolt gazdánk, Valtert és Togót. De ez már egy másik történet.