Sed ünnepén

Karóba húzásról

Az alábbi történetet történelmi olvasmányaim ihlették. Évezredek óta igen elterjedt büntetés volt a karóba húzás, Európában és a Közel-Keleten. Kitartó kereséssel sikerült néhány regényben is a nyomára akadnom a műveletnek, és persze a google is a barátom. A technikai részletek változóak voltak. Például a kozákoknál elég volt húsz-husznöt centi mélyen a végbélbe vezetni, és a karót felállítva akár három napig is tudatánál maradt a delikvens. Henryk Sienkiewicz: A kislovag című regényében egy fiatal kozák férfit húznak karóba. Lovak segítségével a bokáira kötött istrángnál fogva húzták rá egy kihegyezett, karvastagságú fatörzsre, melynek vastagabbik végét egy fatörzshöz támasztották. Mivel lemeztelenítették a művelethez, így nyilvánvalóvá vált, hogy gyönyört is érzett, miközben lassan belehúzták a karóba. Végig magánál volt, és férfiasan bírta ki a néhány perces műveletet. Utána felállították a karót, beásták, hogy ne dőljön el, és így a magasból nézhetett körül. Tudatában volt annak, hogy karóba húzták, és beszélgetni is lehetett vele. A regény ennyire részletesen írja, és innen, meg az ókori egyiptomi témájú olvasmányaimból nyertem ihletet a következő kis íráshoz. Ennyit a történelmi háttérről, és persze a történet ezúttal is fiktív, kitalált.
-----------------------------

Sed ünnepén

A fáraó uralkodásának évfordulójára rendezett ünnepségen egy héten át folyt a lakoma, a dínomdánom, és ajándékokat adtak örökkévaló urunknak, kérve az istenek áldását, tartsa meg még sokáig uralkodásában.

Ebből az alkalommal különleges szórakozásokat is kieszeltek a fáraó számára, aki már hónapokkal előtte tett néhány javaslatot, mit szeretne látni és hallani. Akrobata csoportok, oroszlánhecc és zsonglőrök, mutatványosok, kardnyelők és zenészek egyaránt színesítették a kínálatot.

Amikor urunk Alsó- és Felső-Egyiptom fáraója lett, még nem is éltem. Tizenkilenc éves, világos bőrű rabszolgaként írnoknak tanultam, és meglehetősen ügyesen rajzoltam viasztáblákra a hieroglifákat. Azonban az ünnep alkalmával mindenkire szükség volt, így néhány karvastagságú, sudár fát kellett legallyaznom, és egyik végüket tompára hegyezve alkalmassá kellett tennem arra, hogy néhány fiatal rabszolgát karóba húzzanak. Amiatt kellett tompára faragni, mert így elkerülték a belső sérüléseket.

A karózás több évszázados múltra tekintett vissza, és közkedvelt vásári mulatságnak számított. A tompa karóba húzott fiatal rabszolgákat a piactéren helyezték el, ahonnét magasan a tömeg feje fölött messze elláttak. Néhány órát kellett kibírniuk ebben a pozícióban, de megesett, hogy elfeledkeztek róluk, és másnap reggelig hagyták őket kényelmetlen helyzetükben. Idén hat ifjú rabszolgát jelölnek ki a feladatra, és aki férfiasan kibírja, utána nagy tiszteletnek örvend. A múltban többször előfordult, hogy urunk egy-egy vallási ünnepen a karózott ifjakat beszéltette, énekeltette, utóbb felszabadította őket. Általában több karót kellett előkészíteni, hogy legyen miből választani. A faragás tompává tette az eszközöket, és miután ezzel a részével készen voltam, egy faggyús vederbe tettem őket. A tucatnyi karóból csak a felét kellett megfaragnom, a többit elég volt legallyazni, mert más célt szolgáltak. Mindegyik tompított végűre azonos távolságban a tompa végtől egy vésetet faragtam, melybe szorosan egy vörösre festett vászoncsíkot tekertem. Ez jelezte, hogy meddig kell felnyomni a végbélbe a karót. Kedvtelve nézegettem a vedret a karókkal. Részemről kezdődhetett Sed ünnepe.

Másnap fel kellett sorakozni a palotában élő összes tizenhat-huszonöt év közötti férfi rabszolgának, hogy az intéző kiválaszthassa a hat ifjút a karózásra. Meglepve hallottam a nevemet, és így ki kellett lépnem a sorból. Nem számítottam erre, talán először fordult elő a Sed-ünnepek során, hogy valakinek a saját karóját kellett megülni.

A látványosságra a zsúfolt piactéri emelvényen került sor, ahol már elkészítették a helyét a hat karónak is, hogy stabilan álljon. A tömeg egyre gyülekezett, mi hatan mezítelenül várakoztunk arra, hogy karóba húzzanak. Nem néztünk egymásra. A dolog kínos volta miatt is szégyenkeztünk, hiszen embert próbáló feladat kibírni a felhelyezést, és utána néhány keserves órát a magasban, ráadásul mezítelenül.

A férfiak odavezették az első fiút. Arányos testalkatú, borotvált fejű és testű tizenhét éves ifjú volt, mint mindannyian. Erre a látványosságra általában jó külsejű ifjakat választottak.

Növekvő félelemmel készült a karózásra. Ehhez hanyatt kellett feküdnie, két lábát terpeszben szíjakkal tevékhez kötötték, majd egy találomra választott karót kitámasztottak vastagabbik részén, és a tompára faragott rész felé húzni kezdték a tevékkel a terpesztett lábú, mezítelen fiút. Egy rabszolga segédkezett neki azzal, hogy beillesztette végbélnyílásába a karót. Aztán intett a társainak, hogy lassan vezessék odébb a tevéket. Az ifjú kimeredt szemmel lihegett, segítője a derekát fogva csípőjét mozgatta, hogy segítse a folyamatot. Teste rándulásán láttuk a pillanatot, amikor a karó nekifeszült, majd áthaladt a szoros záróizmokon. Ahogy egyre beljebb ért, úgy erősödött a ziháló fiú nyögdelése. Kezeivel a fenekét simogatta kétfelől, mintha azzal enyhíteni tudná a bensejében növekvő nyomást. Kisvártatva felemelkedett könyökére támaszkodva, hogy megnézze, milyen messze van még a vörös jel a karón, de a térdein és a közéjük feszülő karón kívül nem látott mást. Vizet kért, és míg megitatták, pihenhetett. Azután folytatódott a megalázó karózás, a lehetőségekhez mérten kíméletesen Az ifjú ismét a fenekét simogatta-markolgatta kétfelől, miközben óvatos mozdulatokkal tekergette csípőjét, immár segítség nélkül. Aztán egy különösen nagy nyögés után a lassan lépdelő tevéket megállították, és a karózó szolgák jelentették, hogy benn van a karó a jelig. A fiú bágyadtan hanyatlott hátra, arcán megkönnyebbülés és büszkeség kifejezése jelent meg. Rögzítették a kis ülőkét fenekénél, a másik karót mögéje szögelték, majd felemelték felkarózott testét, hogy a magasba lendüljön, majd egy zökkenéssel az előkészített résbe állították a karó alsó, szélesebb részét, így az szilárdan állt. A fiú újra a fenekét simogatta, széjjelebb húzta, óvatosan az ülőkére ereszkedett, miközben egyik talpát a fatörzsnek támasztotta. Feneke simogatását abbahagyva zavarában farkát kezdte babrálni, miközben hátával a mögé szögelt karónak támaszkodott. A tömeg megéljenezte.

Negyedikként kerültem sorra, nem kevésbé rettegve, mint a többiek. A cél a szórakoztatás volt, és az ifjakat a fáraón kívül - aki boritalt kortyolgatva nézte a karózásunkat - sok-sok ember volt kíváncsi, hogyan viselkedünk a néhány órás előadás alatt. Hanyatt feküdtem a karó előtt, és bokáimra hurkolták a szíjakat. Néztem a vastagon bekent karót, és imádkoztam házi istenekhez, hogy minél kevesebb kínlódással kerüljön a helyére. A tevék húzni kezdtek, egy szolga felemelte a karót, a másik pedig a csípőmet igazította úgy, hogy a tompa vége megtalálja szűk fenéknyílásomat. Nagy levegőt vettem, és két kézzel a fenekemet húztam szét. Eleinte jajszó nélkül bírtam a tortúrát, de ahogy lassan hatolt be a kemény karó, és egyre jobban feszített. Csiklandozott a fenekemen lecsorduló olvadt faggyú is, melyet időről időre letöröltek. Szaporán lihegve fogadtam egyre mélyebbre kínzó karómat. A kín gyönyörig fokozódott, melyet a közönség nyomban észrevett, és ujjal mutogattak éledező farkamra. Még egy kiadós nyögéssel végre a helyére csúszott, és a tevék megálltak. Fenéklyukamban keményen fészkelt a karó, feszítése miatt ürítési ingert éreztem, pedig ebben az állapotomban az lehetetlen is lett volna. Ráadásul ügyeltek arra, hogy kiürítsük beleinket, mielőtt szíjra fűztek bennünket, hogy a piactérre vezessenek. Felszegelték az ülőkét, majd fellendítettek a magasba, jött a zökkenés, és a másik három fiú mellé kerültem. Egyenesen ültek karójukon, nagyokat sóhajtva szoktatták magukat az érzéshez. Csak annyi távolságot hagytak köztünk, hogy össze tudtuk kulcsolni egymással kezünket. Felváltva lógatták lábukat és támasztották a fatörzs oldalához. Körülnéztem a magasból, miközben éreztem, ahogy egy zökkenéssel helyére kerül a karó.

Milyen a karón ülni? – kiabáltott fel egy néző. A tömegen nevetés futott végig a rovásunkra.

- Meglehetősen kemény – felelt a fiú, akit elsőnek karóztak. – Nem óhajtja kipróbálni?

- Unalmas – biggyesztette el száját a második karóra húzott ifjú kissé felemelkedve megmarkolva maga alatt a karót. – Nem próbálta még senki kiemelni magát a karóból? - kérdezte halkabban, miközben langyos záporával megöntözte az emelvényt. A következő órák folyamán mindannyian követtük néhány alkalommal a példáját.

A következő ifjú már akkor sivalkodni kezdett, amikor megérezte a karót. Hánykolta a testét, és többször kellett megigazítani a karóját. Amikor végre elkezdték belehúzni, még keservesebben sivalkodott. Könnyes szemét törölgette, amikor zökkenve beleállították karóját az ötödik tartóba, és óvatosan leereszkedett az ülőkére. Hagytunk időt neki, hogy megnyugodjon, teste szokja a folyamatos, feszítő érzést.

A hatodik ifjú rabszolga következett. Húsz éves, izmos fiú volt, bár látszott, hogy megrettent a karótól, mégis lefeküdt, és kínosan nyögdécselt, mialatt lassan karóba húzták. Hamarosan az ő karója is zökkent mellettünk. Egymástól alig karnyújtásnyira ültünk délcegen karóinkon, és a tömeg lassan oszlani kezdett, hiszen a karóba húzás volt az érdekes rész, a többi már unalmassá vált számukra.

- Nagyon feszít és nyom – panaszolta a sivalgós hangú fiú. – Mikor veszik ki?

- Legutóbb négy órát ültek rajta – emlékezett a második karón ücsörgő, mit mondtak neki karója felhelyezése közben.

- Azzal kéne megületni, aki faragta – szólt az utolsó.

Köhintettem, és zavaromban én is a farkamat kezdtem babrálni.

- Én… én faragtam mindegyik karót.

- Hiszen te írnok vagy – néztek rám mind. – Ehhez is értesz?

- Rabszolga vagyok, mint ti. Szerintetek megtagadhattam a parancsot? – feleltem kisvártatva.

– Ti nem unatkoztok? - szólalt meg a hatodik karó lakója, miközben igyekezett kényelmesebb helyzetet találni. Óvatos mozgására meg-megingott a karó, erre abbahagyta a kísérletezést, és nehéz sóhajjal visszaereszkedett az ülőkére.

- De igen. Mit lehet csinálni karóba húzva? Megszámlálhatjuk lenn az embereket, játszhatunk kitalálóst, szavalhatunk költeményeket is - sorolt néhány lehetőséget tűnődve.

Ám az utolsó karón ücsörgő fiúnak jobb ötlete támadt:

- Az istenek kezünk ügyébe adták, amivel játszhatunk. Versenyezzünk, ki lövell ki elsőnek, és milyen messzire.

- Ez nem jó ötlet – hajtotta le fejét a sivalkodós.

- Dehogynem – tetszett az ötlet a többieknek, és mindannyian maszturbálni kezdtünk.

Még a sivalkodó hangú rabszolgafiú is kezébe vette kissé görbe szerszámát. Aztán egyre jobban belejöttünk. Talán a fenekünket feszítő karó tette, hogy talpunkat a fatörzsnek vetve, fél kézzel a karónkba kapaszkodva sorban elélveztünk. Aléltan lihegtünk néhány percig.

- Ki nyert? – az első karón ülő.

- Mind nyertetek – felelte halkan a sivalkodós, és felemelte félmerev farkát. – Látjátok?

Immár tudtuk, miért olyan vékony a hangja.

- Mikor… kasztráltak? – kérdeztük szinte egyszerre.

- Urunk majdnem négy éve vágatott ki – felelte. – Ha azelőtt kerültem volna karóra veretek, még lett volna esélyem nyerni.

- Te nyertél – felelte kisvártatva a hatodik karón ülő fiú.

A kasztrált büszkén húzta ki magát, bár már eddig is délcegen ült. Senki sem mondott ellent, így meghagytuk a hitében, hogy ő a győztes, ennyit megtehettünk érte.

- Énekeljünk – javasolta. – Szépen tudok ám énekelni.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet volna kocsmadalokat énekelni a karón – feleltem. – De mi lenne, ha a Karózottak Dalát választanánk? Azt mindegyikünk ismeri.

Egy legenda szerint egy közel száz éve karóba húzott énekes a karóján ülve énekelni kezdett, és megénekelte a karózás szégyenét és dicsőségét. A fáraónak annyira tetszett a dal, hogy feljegyeztette írnokaival, és azóta szinte elvárták a bámészkodók is, hogy a karó tetején énekeljen minden karóba húzott ifjú.

A kasztrált ifjú kezdte a szólamot, felemlékezte a karóba húzás gyötrelmét. A következő ifjú a karó magasba lendlését énekelte, hogy mekkorát zökkent alatta, majd folytatódott a kínos érzésekkel, amit a kemény karó feszítése vált ki, és csak azok tudhatják, akiket már részeltettek ebben. A refrént együtt énekeltünk mind a hatan.

„A karó fel, az égig emel
A karózástól férfi leszel…”

Ekkor vettük észre, hogy énekünk egyre több bámészkodót csalt vissza. A második szakaszt is végigénekeltük, melyben kitértünk arra, hogy milyen megalázó a karózás, de aki férfiként kiállja, az büszkén emlékezhet vissza rá egész életében, hogy megülte a karót. A lelkesítő dal refrénjét ismét együtt énekeltük mind:

„A karó fel, az égig emel
A karózástól férfi leszel…”

Néhányan létrát támasztottak karónknak, felmásztak, hogy innivalót és különféle csemegéket adjanak fel nekünk, melyeket elosztottuk egymás közt. Datolyát és fügét eszegetve vártuk, hogy leteljen a magasban töltött idő. Kisvártatva ismét mozogni kezdett a létra, de a szuszogva felmászó idősebb férfi más ajándékot hozott. Borotvált ágyékunkra tapadt ajkával, és nedves csókokkal kényeztetni kezdett. Miután nálam végzett, a kasztrált ifjúval folytatta. A két és fél, három méter magas karó tetején ülve messzire elláttunk, és egyikünk megjegyezte, hogy nem hitte volna, hogy ilyen magasra emelik. Ahogy teltek az órák felváltva maszturbáltunk, énekeltünk és beszélgettünk, vagy a kíváncsiskodók kérdéseire válaszoltunk.

Sötétedésig maradtunk a karón, akkor az emelvényre döntöttek egyenként, és négykézlábra állva előre kellett dőlnünk. Óvatos feszegetéssel eltávolították belőlünk a karót, mely addigra szinte testünk részévé vált. Ezután az urunk által kirendelt gyógyító alaposan bekente csípős kenőccsel kitágult fenéknyílásukat, amitől igencsak sziszegtünk. A gyógyító szerint segít összehúzni, néhány nap alatt olyan szűk lesz, mint a karózás előtt. Ebben valamennyien reménykedtünk.

A Sed ünnep többi napjának eseményein ebben az évben lemaradtunk, mert napokig nem tudtunk lábra állni a karózás miatt.