Középkori lakoma

Középkori lakoma

Játszódik valamikor a kora-középkorban, egy főúri lakomán, egy vidéki kastélyban.

Aznap minden a lakomáról szólt, melyre messze földről is érkeztek jó urunk barátai, ivócimborái, hajdani iskolatársai, otthon hagyva feleségüket, mert a lakomán csak férfiak vettek részt. Hajnal óta sürgött-forgott mindenki a konyhán, hogy délután négy órára minden kész legyen.

Urunk kora délután parancsolt magához. Hatvankét éves, szikár férfi volt, aki nem vetette meg az élet örömeit. Pelyhes állú ifjú koromban vásárolt, és mindig jól bánt velem.

- Mióta is szolgálsz engem, Ulrich?

- Huszonnyolc éve, jó uram. Tizennégy éves koromban méltóztatott megvásárolni engem – feleltem tisztelettudóan.

- Ugye, mindig jól bántam veled?

- Igen, nagy jó uram, hálás vagyok a jó életemért.

- Még a konyhán dolgozol?

- Nem, uram. A gabonaraktáraknál írnokoskodom.

- Persze, te tudsz írni. El is felejtettem. Mikor tanultál meg?

- Mielőtt elszegényedett a családom, gondos nevelést kaptam – feleltem.

- Ma fontos szerepet szánok neked a lakomán. Mikor is csapattalak meg utoljára?

- A múlt hónapban a piactéren méltóztatott deresre húzatni, uram – emlékeztettem tisztelettudóan.

- Hát persze – nevetett. – Te voltál, aki még a deresről is méltatlankodott, hogy nem téged kellett volna megbotozni, hanem Ulbertet.

- Nem először méltóztatott összekeverni bennünket, uram – hajtottam le a fejem.

- Nehezen hangolódtál rá a botra, pedig nem először húzattalak deresre. Panaszosan nyögtél, ahogy móresre tanítottak – emlékezte fel az uraság. – Mégis sikerült beléd verni az illemet, mert hálása megköszönted, amikor felkeltél a deresről.

- Bármikor megfekszem a derest, ha uraságod parancsolja – ígértem óvatosan, mert előfordulhatott, hogy most akar megcsapatni, amikor ma egyáltalán nem kívánom a botot.

- Mutasd a feneked! – parancsolta váratlanul.

Vonakodva engedelmeskedtem, és hátat fordítva urunknak leeresztettem nadrágomat. Odalépett hozzám, és hátamat megnyomva előrehajoltatott. Tenyerével megnyomkodta, és jobbról-balról rácsapott, sőt félrehúzta egyik oldalon, hogy megtekintse fenéklyukamat.

- Ejha – engedte el. – Még emlékszem, amikor alattam nyihogtál. Te sem felejtetted el ugye?

Elvörösödtem, miközben felhúztam nadrágom, majd gondosan igyekeztem gondosan megválogatni a szavaimat, nehogy hirtelen haragjában hajdúkézre adjon.

- Igenis uram, méltóztatott gyakorta meghágni engem, mielőtt a konyhára küldött.

- Ma másmilyen szolgálatot várok tőled. A lakoma egyik mulatsága leszel. Remek ötletem támadt, most akarod megtudni, vagy majd akkor? – ismét nevetett, mint aki jól szórakozik.

- Mit parancsolsz, mit tegyek, uram? Udvari bolondként szórakoztassam a vendégeidet?

Megsimogatta szakállát, és figyelve engem, így felelt:

- A vendégek előtt csapatlak meg. Az emelvényen leszel, hogy mindenki lásson. Tedd meg az előkészületeket. Te választhatod ki az alkalmatosságot, a hajdút, aki kiméri az ütéseket, és a botot is. A hajdút természetesen neked kell kifizetni, elvégre te kapod a botozást tőle – ismét gúnyosan nevetett, annyira jól sikerültnek gondolta az ötletét.

Egy kézmozdulattal elbocsátott. Meghajoltam, és távoztam lakosztályából.

Első dolgom volt az udvari orvost felkeresni. Előadtam, hogy valami olyan szert szeretnék, ami meghozza a kedvemet a botra, amitől az utóbbi időben eléggé berzenkedtem. A piactéri botozás nem tett jót az egészségemnek. Noha jóval fiatalabb voltam urunknál, két hétbe is beletelt, míg kihevertem. Régebben meg se kottyant egy kiadós huszonöt, ezért is haragudtam a testemre, hogy így cserben hagy.

Az orvos megnézte a fenekemet, és kijelentette, hogy alkalmas arra, hogy elverjenek. Szépen elhalványultak a legutóbbi verés nyomai, ezért nem érti, hogy miért nem tudok magamtól ráhangolódni arra, hogy ismét elvernek. Mindenesetre megígérte, hogy elkészíti a kúpot, amit felhelyez a lyukamba. A találmányt a pálcás fiúk iskolájában használták először, és ha nekik használt, akkor nekem is segíteni fog. Megbeszéltük a fizetséget, és egyre inkább éreztem úgy, hogy megkönnyíti erszényem tartalmát a mai este.

Ezután a pincébe tartottam, ahol néhány hajdú mindig dolgozott. Most egy mezítelen férfit karóztak, aki keservesen nyögdécselt, ahogy a bekent karót meg-megcsavarintva egyre beljebb tolták fenekében. Nem először láttam ilyen procedúrát, szinte minden hétre jutott egy karózás. Ilyenkor a karót a vörös szalagig kellett a férfi fenekébe helyezni. Négy hajdú szorgoskodott ezen, időnként cseréltek. Egyikük a bakon hasmánt fekvő férfit nyugtatgatta, simogatta és lenyomta hátát, biztatta, hogy nemsokára benn lesz a karó. Ketten fogták le a művelethez a pácienst, mert az sehogyan se akart nyugton maradni. A negyedik időről időre nekifeszült a vastagon bekent karónak, csavargatta és óvatosan felnyomta a meztelen férfi fenéklyukába. Nagy erő és ügyesség kellett ahhoz, hogy megkarózzanak valakit. A hajdúk elmondták kérdésemre, hogy negyedszerre sikerült úgy megnyomni a szoros lyukat, hogy a húsgyűrűn átpréseljék a karó végét. A férfi akkor még nem szitkozódott ennyire. Most sem az uraságot és a hajdúkat szidta, még kevésbé a karót, hanem saját szűk lyukát, ahová már rég be kellett volna fogadnia a faggyúval vastagon bekent karót. Teste ugyanúgy tiltakozott a karózás ellen, mint az enyém a bot ellen. Megtudtam tőle azt is, hogy saját maga választotta a karóját, és érzi is, hogy jól be van kenve, tehát könnyebben kéne haladnia. Nem sokkal később a karót nyomó hajdú szólt, hogy benn van a jelig, nem kell tovább nyomni. A férfi ezt hallva boldog mosollyal letolatott a bakról, és együtt örült a hajdúkkal. Széles terpeszben állt, és időnként hátranyúlt, hogy ellenőrizze, de lyuka szorosan fogta a karót. A kemény munka után megszomjazott hajdúk és a megkarózott férfi az odakészített vörösborral koccintottak a jól végzett munka örömére, majd a férfi előredőlve, sántikálva indult a hajdúk között, hogy cellájában megpihenjen. Sántikálása elárulta, hogy mennyire nyomja és feszíti a karó. A hajdúk azzal vigasztalták, hogy teste is meg fog barátkozni vele reggelig.

A visszatérő hajdúknak elmondtam, hogy mi célból jöttem. Volt szerencsém ismerni mind a négy hajdút, hiszen az elmúlt években többször érdemeltem ki botbüntetést, ezért bíztam tapasztalatukban. Együtt választottuk ki egy olyan botot, amivel régebben már többször is ellátták a bajomat.

A bak kiválasztása már több időt vett igénybe. Általában deresen kaptam meg a magamét, de ez alkalommal urunk ragaszkodott a bakhoz. Végül egy olyan mellett döntöttünk, melyre fellépve egy henger alakú, bőrrel bevont párnán kellett áthajolni, és lenn a lábaimmal egy magasságban lévő keresztrúdban remekül lehetett kapaszkodni. Az szólt mellette, hogy kényelmesen lehetett elhelyezkedni rajta, és mivel magasított bak volt, a lakomázó terem minden részéről látni lehet majd.

Ezután már csak a hajdú kiválasztása volt hátra. Azon ritka alkalmak közé tartozott a mai program, amikor saját magam választhattam ki, hogy melyikük botozzon meg. Mivel már mind a négyen megtették korábban, az ő véleményükre is kíváncsi voltam. Végül szalmaszálat húztak az öklömből, és aki a rövidebbet húzta, az kísérhetett el a lakomára. Megegyeztünk a fizetségben is, és előleget adtam neki ezüstben.

Volt még időm a lakomáig, és az előkészületekkel jórészt megvoltam. Így alkalmam nyílt végignézni még egy botozást, amire az udvari kovács jelentkezett, mert eltört egy kardot kalapálás közben. A vitéz, akié volt, így büntette hanyagságáért. Már tegnap meg kellett volna csapatnia magát, szabadkozott is, amikor megérkezett, hogy nagyon sok dolga volt, emiatt nem tudott lejönni a kínzókamrába. A lobogó fáklyák fényénél vetkőzött le, mert elmondása szerint nemcsak a kovácsműhelyben, hanem a deresen is meg szokott izzadni. Nagy darab, ötvenes éveiben járó férfi volt hatalmas méretéhez képest apró férfiszervvel, mely petyhüdten himbálózott, ahogy babrálgatta vetkőzés után. Nem kért segítséget ahhoz, hogy felhasaljon a deresre, sőt miközben leszíjazták vaskos testét, kibökte, hogy napok óta kívánja a botot. A kard eltörését isteni beavatkozásnak tartja, hiszen így hasalhat egyet.

Hatalmas, vonagló fenekét nézve megtudakoltam, hogy milyen gyakran csapatni. A botozás elkezdődött, de ez nem zavarta a kovácsot abban, hogy válaszoljon. Megtudtam, hogy általában évente négy-öt alkalommal újítja fel ismeretségét. A hajdú ténykedése visszafogott nyögéseket csalt ki belőle. Még alig tucatnyi ütéssel gazdagodott, amikor elpattant a derekát leszorító szíj, és a hajdúk megkérték, hogy másik deresre feküdjön át. Kínosan érezte magát, ahogy felkönyökölt és lelépett a deresről. Miközben ráhasalt az odahozott másikra, gondosan megigazítva férfiszervét, megjegyezte, hogy reméli, hogy ezt a derest már nem teszi tönkre. Lazábbra hagyták a derekán a szíjat, mint az előbb. A kis közjáték után folytatódott a botozás, és a kovács egyre panaszosabban nyögdécselt. A hajdú ebből is tudta, hogy jól végzi a munkáját. A tág szíjtól jobban mozgott a hatalmas fenék, de mérete folytán így is pontos találatokat ért el a hajdú, amit a kovács elnyújtott aúúzással fogadott. Fejét felemelve hasalt, kapaszkodva a deresbe, így rázta a fenekét. Végre kimérték rá az ötvenediket, és a hajdú letette a botot, majd társaival kioldozták a nagy testű férfit. Pár percig lihegett és erőt gyűjtött, majd felkönyökölt, és kínnal lekászálódott a deresről. Óvatosan megtapogatta fenekét, megbabrálta sötét szőrbozontjából félkeményen himbálózó lőcsét, és elismerően megjegyezte, hogy ilyen alapos verést csak itt kapott eddig, pedig már több uraság is megcsapatta, amikor más birtokokon dolgozott. A hajdúk segítettek neki felöltözni, és bőrkötényét is nyakába akasztották. Lépett néhányat, és megint a fenekét tapogatta a nadrágján keresztül. Utána előhúzva erszényét néhány aranyat tett elismerő szavak kíséretében az őt botozó hajdú kezébe, és hozzátette, hogy ebből telik a másik deres javítására is. Majd sántikálva elindult kifelé, közben sóhajtva ismételte, hogy „jól megkaptam a magamét”.

Távozása után szállásomra mentem, ahol megmosakodtam. Ha már az testem mindenki látni fogja, legalább legyen tiszta. Tiszta, fehér inget vettem fel, bő nadrágot, majd meglátogattam az orvost.

- Sikerült elkészíteni kúpot? – kérdeztem.

- Igen, a legjobbkor jött – felelte, és megmutatta a keményre gyúrt, hosszúkás gyógyszert. – Most a legalkalmasabb felhelyezni.

- Lehetne kisebb is – hajoltam le, miközben kioldott nadrágomat a térdemig leeresztettem.

- Lazítsa el, kérem – utasított, majd mögém lépve beillesztette a hideg falatot. – Lélegezzen mélyeket!

- Aauuhhh – nyögtem kimeredt szemmel, ahogy ujjával mélyre nyomta bennem.

- Ejnye – szólt rám feddőn. – Meglett férfi létére elég rosszul viseli.

Nyomott még rajta, majd benn hagyta ujját, amíg a homokórán átperegtek a homokszemek, és letelt a három perc. Akkor ismételten megnyomta, majd kihúzta belőlem ujját. Zavartan öltöztem fel.

- Ha használ, akkor fizetem ki – mondtam, és nadrágom igazgatva az ajtó felé indultam.

- Most kell kifizetni – figyelmeztetett. – Különben az uraság tudni fog róla, és példás büntetést kap.

- Két ezüst elég lesz?


A lakomára gyűltek a vendégek, vagy harminc uraság, akik először a mutatványosok, tűznyelők bemutatóját láthatták, majd mire jóllaktak, következett az uraság által kieszelt műsorszám.
Becipeltük az emelvényre a bakot a hajdúval, és a hopmester bejelentette a műsorszámot. Ere mindenki felélénkült. Levetkőztem, és a hajdúval együtt meghajoltam. Urunk intett, hogy kezdhetjük. Felléptem és elhelyezkedtem a bakon, áthajolva a henger alakú, bőrrel bevont párnán, megkapaszkodtam lenn a keresztrúdban, majd felemelkedtem, amennyire kapaszkodva tudtam. Így szemben voltam a társaság egyik részével, míg a másik a fenekemet láthatta. A hajdú bekapcsolta a szíjakat csuklóimon és bokáimon. Felemelte a botot, mire többen bekiabáltak, hogy kezdje el. Néhány könnyű botütéssel indított, mindegyik után megvárta nyögésemet. Éreztem, hogy a kúp hatni kezd, és kívánom a botot.

Egy borízű férfihang megkérdezte, hogy hogy ízlik? Felemelkedtem, és megkerestem tekintettem a kérdezőt. Nálam fiatalabb úr volt, érdeklődéssel hallgatta válaszomat, melyben megfogalmaztam, hogy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek, és pironkodva árultam el, hogy ízlik a fenekemnek. Itt szót kért, és kihasználva a pihenést, a társasággal együtt osztotta meg élményeit, melyek házitanítójához és annak pálcájához fűződtek. Hangos hahotázásra bírta a társaságot azzal, hogy elmondta, mennyire sivalkodott, amikor nevelték. Az uraságok feléje emelték boros kupájukat, és néhányan együttérzésük jeléül megjegyezték, hogy ők is így voltak ezzel.

Ismét ötöt mért ki a hajdú, és mindegyik ütéstől megvonaglottam, lehajtott fejjel nyögdécseltem. Utána felemelkedtem, és a közönségre néztem. Valaki azt kiáltotta felém, hogy a következő ötös sorozatnál emeljem fel a fejem, mert szeretné látni az arcomat. Ígértem, hogy úgy lesz. Megkérdezték, hogy mire gondolok, miközben botoznak? A következő ütésre, hogy azt is férfiasan kibírjam. Ezen többen nevettek.

A következő öt előtt a hajdú figyelmeztetett, hogy emeljem fel a fejem, hogy láthassák az arcomat. Utána keményen megkínált a bottal, amitől nagyot nyögtem. A bot ismét lecsapott, ezúttal elnyújtott nyögéssel feleltem rá. Megint ügyesen megcsapott, fájdalmas hangon aúúztam tőle. A következő ütést lejjebb mérte ki, és amikor megráztam utána a fenekem, hallottam, hogy az asztaltársság másik fele is kacag rajtam. A hajdú megvárta, míg ismét mozdulatlan leszek, és gondosan ismét megcsapott. Nagyot nyögtem, és megköszöntem a harmadik ötös sorozatot.

Ezután a hajdú megfordította a bakot, így aki eddig az arcomat látta, innentől a fenekemet nézhette, és viszont. Miközben a bakot rángatta, a fenekem vágatába illesztette hosszában a botot, ahogy ilyenkor szokás, és tartanom kellett, míg a bak megfordult velem. A hajdú kivette fenekem vágatából a botot, majd felmutatta. A közönség zajongása abbamaradt, figyelték az eseményeket.

A kúp hatása most még erősebbé vált, és a következő öt botütést elégedett nyögésekkel köszöntem meg. A vendégek közül többen is megkérdezték, hogy valóban jólesik-e, mire zavartan vallottam be, hogy kedvemre valóak voltak az ütések. Egy idősebb uraság kezdett beszélni arról, hogy időnként megfekszi a derest, és hájas fenekének igenis jólesik, ha keményen megbotozzák. Ajánlotta a fiatalabbaknak is, hogy ne hanyagolják el, legalább kéthavonta bízzák magukat a botra.

Következett az ötödik sorozat, mindegyiktől nagyot nyögtem, és megköszöntem a hajdúnak, hogy ilyen jól végzi a dolgát. Egy uraság megkérdezte, hogy milyen gyakran kínálnak bottal, hogy ilyen jól bírom. Azt feleltem, hogy jó uram parancsára két-háromhavonta hasalok egyet. A másik arra volt kíváncsi, hogy mi alapján választottam ki a botot. Ránéztem, és elárultam, hogy ezzel a bottal már többször is kaptam, és mindig elégedett voltam vele. A hajdú is egyetértett ezzel, azt felelte, hogy jó fogású, és könnyedén lehet használni, és hogy nem először nyögdeltet ezzel a bottal.

A következő ötöt már nehezebben bírtam, ráztam a fenekemet és vonaglott a testem, nyögve panaszoltam, hogy mennyire meggyötör a bot. Az egyik uraságnak az volt a véleménye, hogy ez a dolga a botnak, és férfias cselekedet zokszó nélkül kiállni egy kiadós huszonötöt. A másik ellent mondott neki, miközben felemlékezte, hogy a minap megtréfálták barátai, rárontottak álmában, lecipelték a kínzókamrába, és ott feltessékelték a deresre nagy nevetések közepette. Még mindig nehezen tud ráülni, mert a szintén álmából felriasztott hajdú olyan huszonötöt vágott rá, hogy felébresztette a tömlöc sor valamennyi rabját jajgatásával. Nem viselkedtem férfiasan, és a barátaim kinevettek, miközben panaszosan jajgattam a botozás alatt. Ezért megfogadtam, hogy visszavágok nekik, és a legközelebbi találkozáskor megcsapatom magam, hogy bebizonyítsam, hogy igenis jól bírom a botot. A nézőközönség nevetett az ifjonc fogadkozásán, és fogadásokat tettek arra, hogy legközelebb is jajgatni fog, ha a bot alá hasal.

Urunk megvárta, míg visszairányul a figyelem rám, és jelt adott, hogy a hajdú folytassa a botozást. Ezúttal megint sikerült férfias nyögésekkel fogadnom az ütéseket, és elégedetten szusszantottam, mikor kimérte az ötös sorozatot. Ennyi botütés után már nem mozogtam olyan fürgén, mint eddig, de szokásomhoz híven megráztam a fenekemet, mintha kirázhatnám belőle a fájdalmat. A kúp hatása már múlóban volt. A hajdú ismét a vágatomba illesztette a botot, és szólt, hogy tartsam, és a bekiabáló uraságok kívánságára most oldalt fordította a bakot. Így mindenki oldalról láthatta az emelvényen történő eseményeket.

A legidősebb uraság, akit hetven körülinek saccoltam, időről időre felriadt, és ivott a kupájából, most teljesen felélénkült. A kíváncsi közönségnek mesélni kezdte, hogy fiatal korában egy csatában fogságba esett, és a kihallgatás alatt deresen kellett hasalnia. A vallomást a bot segítségével verték ki belőle. Ha elakadt a válasszal, egy kiadós botütés tovább segítette, és így eredményes volt a vallatás. Megesett, hogy felkönyökölve a deresen ő maga kérte a bot segítségét, és néhány ütés után ismét megeredt a nyelve. Egy hét múlva folytatták a vallatást, hátha azóta eszébe jutott azóta még valami. Ismét ott ültek a kihallgató tisztek az asztalnál, és oda volt készítve a deres, amit megkocogtatott a hajdú bottal, miközben ránézett. Ebből tudta, hogy megint a deres és a bot segítségével hallgatják ki. Lehúzta nadrágját, majd fenekét dörzsölgetve felhasalt, ahogy tanulta. Megint felkönyökölve nézett szembe a fogva tartóival. Most nem tudott annyit elmondani, mint legutóbb, pedig gyakran megnyögdeltették a bottal kihallgatás közben. A részletesebb vallomástétel érdekében ő is kérte, hogy néhány ütéssel segítsék emlékezni. Kihallgatói tíz ütést javasoltak neki, amit meg is kapott. Nyögdécselés közben lázasan gondolkodott, mit vallhatna még be. Végre eszébe jutott még valami, amit akkor el is mondott, amikor kinyögdelte magát, és ismét tudott beszélni. Három hónapig tartó rabsága alatt még néhányszor sort kerítettek a botozására, de már nem vallatás miatt, hanem figyelmességből. A bátor katona minden ilyen alkalommal huszonöt botütést számolt, melyeket fegyelmezetten nyögdécselve fogadott. Az öreget többen megtapsolták, ittak az egészségére, majd ismét ránk irányult a figyelem az emelvényen.

A hajdú megérintette remegő fenekemet a bottal, majd megkínált egy kiadós ütéssel. Panaszosan nyögtem, mert a kúp hatása már elillant, és megint berzenkedtem az ellen, hogy elverjenek. A hajdú gondosan kivárta a pillanatot, és ismét alám vágott a bottal, amitől megint panaszosan felnyögtem. Sajgó fenekem tiltakozott az újabb ütés ellen, de mégis megcsapta a bot a fenekemet újra, amitől ismét felnyögtem. A következő ütésnél meg se várta, hogy abba maradjon alfelem remegése, gyorsan lecsapott rá a bottal. Aúúztam egyet, majd még néhányszor megismételtem, mert igencsak fájt. Ez az öt ütés jobban meggyötört, mint az eddigiek. Lihegve néztem körül, és fájdalmasan aúztam tovább, még akkor is, amikor a hajdú már leeresztette a botot.

Többen nevettek kínlódásomat látva, és kínomban én is velük nevettem. Hiszen nagyon mulatságos dolog, hogy egy negyvenkét éves férfi, aki magát többre tartja, csúfosan lelepleződik azáltal, hogy egy könnyed botozástól is panaszosan jajgat. Keserves árat fizettem azért, mert azt hittem, hogy jobban fogom bírni a botot. Fogadkoztam magamban, hogy néhány hét múlva, amikor már elmúlnak a nyomok és a fájdalom, kiköszörülöm a csorbát, mint a hajnali veréssel megalázott fiatal uraság. Kérni fogom jó uramat, hogy húzasson deresre, és a bot segítségével helyreáll önbecsülésem.


Ismét egy uraság jelentkezett emlékeivel. Őt apród korában ítélték egy vétség miatt pálcázásra, és az apródok tanítója verte el a többi apród okulására. Már akkor rettegett félelmében, amikor megtudta, hogy neki készítik elő a derest az udvarra. Rossz emlékei voltak a pálcával, amivel korábban tanítója igyekezett nevelni őt. Így már akkor könyörgött, hogy ne verjék el nagyon, amikor lehúzott nadrággal felhasalt a fekpadra, és két kézzel takarta fenekét addig, míg elvették fenekéről a kezét, hogy a deres elejéhez szíjazzák. Az apródok nevelője először példabeszédet tartott a többi apródnak, miközben a pálcával cirógatta az ő féltett fenekét. A pálca időnként a vágatba is besiklott. Voltaképpen ez volt a titka az apródok nevelőjének, aki így segített ráhangolódni neki a pálcára. Igencsak megkínlódott aztán, de fegyelmezetten fogadta a verést, illendően jajgatva közben. Később a nevelő este meglátogatta mécsessel kezében, amikor már ágyában feküdt, és biztatta, hogy játsszon nyugodtan fütykösével, mint máskor. Kérésére hátat fordított az ötvenes éveiben járó, őszes hajú férfinak, aki megsimogatta fenekét, és dicsérte, hogy milyen szépen látszanak a nyomok. Aztán hirtelen felnyomta az ujját a meglepetten nyikkanó fiú fenéklyukába. Ezután jó néhány estén jutalmazta őt úgy, hogy megujjazta, míg az apród el nem élvezett. Egészen addig látogatta esténként, míg be nem gyógyult a feneke, aztán más fiút vert el, és ő részesülhetett ebben.


Tetszett a történet, és annyira elvonta a figyelmemet, hogy megtapsoltam volna, ha nem vagyok leszíjazva. Arra riadtam fel, hogy megint fájdalmas ütéssel kínált a hajdú. Már meg sem próbáltam terveim szerint illendően viselkedni, hangos jajgatással és panaszos nyögdécseléssel kaptam meg az utolsó öt botütést. Ezután a hajdú feloldozott, és lejöhettem a bakról. Remegő testtel hajoltam meg, míg a hajdú a bak másik oldalán szintén meghajolt. Utána segítettem kivinni neki a bakot, és kértem, segítsen felöltöznöm, mert eléggé fájok. Kifizettem neki a botozást, és megdicsértem, hogy ilyen alaposan elvert. Szégyenkezve kértem bocsánatát, amiért hangosabb voltam, mint máskor a deresen, és kértem, hogy legközelebb juttassa eszembe megszégyenülésemet, amikor majd újra deresre húz.

A következő napokban megerősödött elhatározásom, hogy urunktól kérni fogom, hogy csapasson meg, hiszen be kell bizonyítanom magamnak és mindenki másnak, hogy nem vagyok nyámnyila. Így néhány héttel később, egy szép tavaszi napon urunk értem küldetett, majd közölte döntését. A mai napon abban a szerencsében részesülök, hogy megcsapat. Hálásan megköszöntem a kegyet, és haladék nélkül lementem a kínkamrába, ahol ismét a kovácsot verték el éppen. Felismert, és örömmel üdvözölt a deresről. Megkérdezte, hogy én is hasonló járatban vagyok-e. Azt feleltem, hogy urunk parancsára meg kell csapatnom magam, és megkérdeztem, hogy ízlik neki a bot. Lihegve felelte, hogy ezúttal nem kellett kardot törnie, mert ugyanaz az uraság meglátta őt a műhelyében, és mivel nem emlékezett rá, hogy már megcsapatta egyszer ugyanezért, leküldte a kínkamrába, hogy vágjanak rá ötvenet. Ő ezúttal nem késlekedett, megköszönte az úrnak, és a hajdúnak is mondta, hogy ideje volt, hogy megint hasaljon egy jót. Elégedetten nyögve csapatta magát, és ha nagyobbat nyögött egy-egy ütéstől, bocsánatot kért az őt botozó hajdútól. Elégedetten könyökölt fel és mászott le a deresről a verés befejeztével. Erszényéből busásan megjutalmazta a hajdút ezüstpénzekkel, miközben hálásan megköszönte a kapott verést, mely elmondása szerint módfelett ízlett fenekének.

Levetkőztem, hogy a helyére hasaljak. Ezúttal sikerült jobban viselkednem, és szinte megfiatalodva keltem fel a deresről, eltöltött a büszkeség a férfias büntetés kibírása miatt. Arannyal fizettem, miközben sóhajtva vallottam be, hogy jólesett a bot. Magamfajta uraság kegyeltje rabszolga örülhet a jó sorsának. Sokadik alkalommal adtam hálát az égieknek, hogy ez az uraság vett meg, és azóta sem adott túl rajtam.