Séta a kertben III.

Séta a kertben III.

Ez a szombat más volt, mint a többi, különleges vendéget vártam délutánra. Negyvenötödik évemben jártam, és gazdag nemesként, szolgahaddal körülvéve éltem gondtalan életem. Kissé meghíztam az utóbbi időben, ahogy nézegettem magam a tükörben arra a következtetésre jutottam, hogy az a néhány font plusz, ami felesleg rajtam, nem hat zavaróan.

Erre a szombat délutánra vártam a Kert alkalmazottját, aki legutóbb végigvezetett a Kerten, miközben intellektuális társalgás közepette gondosan elvert. Az esemény óta másfél hónap telt el, és mára ígérte látogatását. Ezért fürödtem gondosan délelőtt, és egy fehér ingen és vászoncipőn kívül nem viseltem mást, amikor a szolgák bejelentették, hogy megérkezett. A lakosztályomba kérettem, és üdvözöltem az izmos férfit, aki magával hozta a botot, amivel a Kertben is megkínált. Ezen a délutánon ötvenszer kell, hogy megcsapjon vele, és megfogadtam, hogy segíteni fogom ebben. Elvégre az én fenekemről van szó, és nem hanyagolhatom el. Miután üdvözöltük egymást, megmutatta a botot, és örömmel látta, hogy felismerem.

Megbeszéltük, hogy intellektuális társalgással töltjük a délutánt, és ahányszor kiejti a „vihar” szót, ez jelzi, hogy ideje egy ütésnek. Körül kell néznem, és ha nincs közelben asztal, szék, ágy, pad, akkor előrehajolva, bokafogással kell felkínálnom a botnak fenekemet. Menekülőszó továbbra is a „Naranssznű kiscsikó”, amit akkor mondok ki, ha valami miatt nem kívánom az ütést. Ezzel elhalaszthatom, de legfeljebb háromszor élhetek ezzel a menekülőszóval.

Ezután megnézte fenekemet, és megjegyezte, hogy szépen elhalványultak a nyomok, mint amikor vihar után kiderül az égbolt. Fenekemet dörzsölgetve néztem körül, majd mivel sürgetve emelte fel a botot, gyorsan lehajoltam, hogy a bokáimba kapaszkodva kínáljam fel a botnak. Haladék nélkül megcsapott, amitől nagyot ugrottam, és két kézzel megfogtam hátsómat. Szégyenkezve vallottam be, hogy az elmúlt másfél hónapban elszoktam tőle, és váratlanul ért az érzés, amit a botütés okozott. Azt felelte, hogy annál inkább kezelésbe kell venni a fenekemet, mert már tudja rólam, hogy hajlamos vagyok elhanyagolni. Helyeslően bólogattam, és megígértem neki, hogy jobban odafigyelek, és megkértem, hogy ismételjük meg az első, szégyenteljes ütést. Hajlandó volt rá, mire szuszogva ismét felvettem a pózt, és sikerült talpon maradnom, noha az ütés után leguggoltam, és fenekemhez kaptam. Azt felelte, hogy ez már jobban sikerült, a nyoma is szebben virít. A lakosztályomban ezután a festészetre tereltük a szót. A szolgák felszolgálták az uzsonnát és a frissítőket, és a kortárs festészetről cseréltünk eszmét, amikor ismét megmarkolta a botot, és kijelentette, hogy a tegnapi vihar miatt beázott a vasútállomás fedele. Kelletlenül keltem fel, de beláttam, hogy ideje, hogy megint használja a botot. A székre hajoltam, és ezúttal is ügyesen alám suhintott a bottal.

Visszaültem a fenekemre, majd megdicsértem a botot. Azt felelte, hogy látja, hogy kezd jólesni a büntetés, és miután felhajtotta kávéját, egy kortárs festő alkotását említette, ami egy vihar által tépdesett erdőrészletet ábrázolt. Ezúttal a szék támláján hajoltam át, míg a szolgák elvitték az uzsonna romjait. Kedveltem ezt a pózt, és így maradtam előrehajolva, míg megcsapott, amitől nyögtem egyet, majd felemelkedtem, és megkérdeztem, hogy maradhatok-e így néhány ütésig, mert módfelett kényelmes így nekem. Azt felelte, hogy ez esetben mindig tegyem le az arcomat a kapaszkodó kezeim közé, és csak akkor emelkedhetek fel, ha már kimérte az ütést. Tovább beszélgettünk a kortárs festészetről, szobrászatról. Időről időre megmarkolta a botot, mögém lépett, és a „vihar” szó elhangzása után megvárta, míg előrehajolok, és ügyesen megcsapott. Fél óra alatt húsz ütést kaptam így, és többször is ámulva hangoztattam, hogy milyen jólesik. Büszke voltam arra, hogy meglett férfi létemre ilyen jól fogadom a botot, és ő is erősítette bennem ezt az érzést, amikor időről időre mögém lépett, hogy megkínáljon egy kiadós ütéssel.

Ezután áttértünk a hajózásra, és épp azon nevettünk, hogy a sirályok leszarták a fedélzetet és az első tisztet egy hajón, amikor szólt, hogy közel a vihar, mire még nevetve léptem az ágyamhoz, és felhasaltam rá. Itt már abbahagytam a nevetést, és milyen jól tettem. Háromszor is odaérintette a botot, mielőtt lecsapott rám, majd elégedetten nézte, hogy két kézzel kapok oda, és egymás után többször is nyögtem. Nocsak, kérdezte, egy ütés ennyire meggyötörte a fenekét? Lemásztam az ágyról, és pironkodva kértem elnézést, miközben fenekemet fogva ugráltam, mert igencsak sajgott a nyoma. Nézte, hogy sántikálok, és megengedte, hogy az asztalra dőljek hasmánt, és kezeimre tegyem arcom. Így lépett mögém, hogy megjutalmazzon egy kiadós ütéssel, amitől kicsalt egy jajdulást, és ezzel egy időben egy szolga jelentette, hogy megérkezett egy barátom. A Kert alkalmazottja kimért még egy ütést, majd engedte, hogy felemelkedjek felsőtestemmel az asztalról, és válaszoljak a szolgának. Azt parancsoltam, hogy vezesse be lakosztályomba. Már a felén túl voltam a nekem szánt ütéseknek, és amikor megérkezett barátom, nyomban felismerte a Kert alkalmazottját. Kiderült, hogy már őt is többször végigvezette a Kerten, legnagyobb megelégedésére. Itt ismét közbeszólt az alkalmazott, és közölte, hogy vihar várható a hegyekben, mire megadóan dőltem vissza hasmánt az asztalra, és barátom szeme láttára egymás után három ütéssel jutalmazott a férfi. Hálásan nyögdeltem, majd megkérdeztem barátomat, hogy mindegyik állomás szolgáltatását igénybe vette-e vagy valamelyiktől berzenkedett?

A Kert alkalmazottja közölte, hogy ezután ötösével méri ki az ütéseket, és most jött el a következő viharos időszak számomra. Ismét az ágyamra hasaltam, és hangosan számolva csapattam magam. Negyven ütésnél tartottunk, és még tíz várt rám. Felkeltem, és ismét a széket választottam. Ezúttal feltérdeltem rá, és úgy hajoltam át a támláján. Vártam a „vihar” szóra, miközben két kézzel tapogattam fenekemet. A barátom most zavart, meg nem tudtam átadni magam a botnak, meg kellett osztanom a figyelmem a Kert alkalmazottja, a barátom és a fenekem között, és utóbbira így alig tudtam figyelni.

Barátom inkább figyelt, és italt töltött magának, amit nem is bántam. Így amikor a Kert alkalmazottja a következő viharos időszakra figyelmeztetett, előre tudtam hajolni, és megkapaszkodtam a szék lábaiban. Végre tudtam figyelni a fenekemre, és elégedetten nyögdeltem a következő öt botütésnek. Hangosan számoltam, és büszke voltam arra, hogy egyszer sem emelkedtem fel, míg kimérte az adagomat. Már csak öt ütés volt hátra, ezt közöltem is a Kert alkalmazottjával, miután felemelkedtem az ötödik ütés után. Megjegyeztem, hogy ez a sorozat igazán kedvemre való volt, és reméltem, hogy az utolsó ötöt is ilyen lendületesen méri ki rám. Azt felelte, hogy rajta nem fog múlni, mindent elkövet, hogy elégedett legyek.

Pár perc elteltével, amikor az ókori romokat vitattuk meg intellektuális társalgásunk közepette, megjegyezte, hogy a háborúk mellett a viharok is sok kárt tettek bennük. Szuszogva hajoltam mélyre a szék támláján, és minden kemény botütést nyögéssel üdvözöltem. Éreztem, hogy ilyen alaposan már rég lettem megbotozva, és gáláns felárral fizettem ki neki munkáját. Időpontot kaptam tőle a jövő hónap közepén történő kertlátogatásra, majd a szolgák kikísérték, és beszélgetni kezdtünk barátommal.

A férfi néhány évvel fiatalabb volt nálam, és most vitattuk meg először a Kert látogatását. A kúpokat ő nehezen fogadta be, és ahogy továbbmentek az ösvényen, még kétszer kellett visszanyomni a kísérőnek. Utoljára benne hagyta az ujját, és úgy vezette, hogy tövig volt benne a kísérő kúpnyomó ujja. Rendkívül megalázónak találta ezt, és megfogadta, hogy legközelebb jobban vigyáz a felnyomott hideg falatokra. A hintázás tetszett neki, ő tizenötször lendült vissza a pálca nyomán, és utána egészen felfrissülve tartott a következő állomásig.

Azt feleltem, hogy a hintát magam is mód felett kedveltem. Megfogadta, hogy legközelebb lehasal a botnak, amit helyeseltem. Az injekcióktól nem rettent meg, férfiasan lehajolt, ahogy az injekciókúrák alkalmával, és egy-egy nyögéssel köszöntötte határozottan felnyomott farszurikat. Bokafogással, kissé behajlítva a térdét szúratta meg lyukát, és közben elmondta a kísérőnek, hogy ilyen jól régen szúrták meg. Miután megkapta a tripla adagot, őt is megugráltatta a csípés, amit az utolsó injekciónak tulajdonított. A lyukas asztaltól riadt meg legjobban, mert már volt része ilyen típusú ütésekben, de végül erőt vett magán, és nem bánta meg. Felmászott az asztalra, elhelyezkedett négykézláb, majd átdugta a fejét a lyukon. Így szíjazták le, és feneke volt a legmagasabban. Egyszer kellett széthúzni, és úgy maradt. Lentről, az asztal alól számolta a fenéklyukán csattanó ütéseket, és mindegyik megnyögdeltette. Alig várta, hogy lemászhasson az asztalról, és örült, hogy elmúlt a csípés. Ezután magától értetődőnek tartotta az utolsó állomást. A pálcát régtől kedvelte, hát kihasználta az alkalmat, és miután az alkalmatosságra fellépve, áthajolva leszíjazták derekát, kezét és lábát, elárulta, hogy az összes eszköz közül ez a kedvence. Ennek a kísérője is örült, mert ritkán akadt olyan vendég, aki pálcakedvelő. Elégedett nyögésekkel fogadta a kétszer huszonöt pálcaütést, amivel a kísérő megkínálta fenekét. A végén megköszönte, ahogy illik, és alig sántított, amikor a főnökhöz kísérték. Ott megtekintették fenekét, és pironkodva vallotta be, hogy a botozás kimaradt, de legközelebb megfekszi a derest. Kifizette a sétát, és busás jutalmat is adott, mielőtt elhagyta a Kertet.

Azt feleltem, hogy valóban bánhatja, hogy nem hasalt le a botnak, mert olyan élménytől fosztotta meg magát, amit nehezen lehet pótolni. Lehet, hogy legközelebb sem lesz abban a hangulatban, hogy kívánja a botot, de ha berzenkedik is ellene, egy kiadós botozás után megváltozik a véleménye. Elmondtam azt is, hogy mialatt hasaltam a deresen, és botoztak, többször is felállt a farkam, amin még mozogtam is rajta, és ettől különösen jólesett a bot. Azóta ennek az emlékére többször is kivertem. Azt felelte, hogy belőle a pálca szokott ilyen hatást kiváltani. Amint tudatosul benne, hogy el fogják verni, máris keményedik a farka. Jól esik vele lökdösni a derest, vagy bakot, miközben szakszerűen elverik.

Találgattuk, hogy vajon aki a botot vagy pálcát fogja, észreveszi-e, hogy mialatt elver valakit, annak kéjes érzékletei lesznek, a barátom arra jutott, hogy nem, de szerintem igen. Bár addig még sosem vertek, hogy gyönyörnedvem kilövelljen, de az közeli állapotba már kerültem, miközben jó huszonöt botot kaptam a deresen. Persze ez bottól és botozótól is függ, nem mindenki tudja ezt elérni nálam.

A végén megegyeztünk abban, hogy a Kert szolgáltatásait időről időre igénybe vesszük, és egy napon hátha sikerül a gyönyörnedvünkkel öntözni a derest. Erre a gondolatra máris keményedni kezdett a farkam, barátom pedig ráhajolt, és ujjaival és szájával dolgozva rajta hamarosan felkeményedtem. Közben én se maradtam tétlen, kibontva nadrágjából méretes büszkeségét, először megnyaldostam, majd bekentem, hogy jobban csússzon. Ezután testhelyzetet váltva magamba fogadtam, és addig kefélt, míg többször kilövelltem, míg ő belém pumpálta gyönyörnedvét. Még félálomban is éreztem, hogy egyet-egyet lüktet bennem, mielőtt ernyedten kicsusszan.