Séta a kertben II.

Séta a kertben II.

Aznap délutánra kellemes időt jósoltak, szép keddi nap volt, immár második éve dolgoztam a magas kőfallal körülvett kertben. Heti három napon dolgoztam, szombaton kijártam házakhoz, és a béremmel messze menően elégedett voltam. Harminc éves koromra csinos vagyonra tettem szert.

A munka nem volt nehéz, gazdagabb urakat kellett elverni, ezen kívül érteni kellett az injekciók, kúpok beadásához is. Itt is igaz volt, hogy minél idősebb egy uraság annál több a pénze, ennek ellenére nem húztunk meg a korhatárt hatvan évnél, nem egy hetven körüli vendég is igénybe vette a „Séta kertben” szolgáltatást. Munkámhoz tartozott a verések előkészítése, az eszközök tisztán tartása. A kúpok és injekciók az utolsó pillanatban kerültek helyükre, hogy a vendég perceken belül részesülhessen belőle.

Kedden délelőtt tíz órára vártunk egy negyvenes éveiben járó, kövérkés férfit, aki a „narancssárga kiscsikó” menekülőszóval kívánta elkerülni a számára kellemetlen állomásokat. Én kaptam a feladatot, hogy kísérjem át a kerten. Mindig szerettem kövérebb, terebélyesebb fenekű urakat elverni, és az sem zavart különösebben, amikor a városban is összefutottam velük, ilyenkor úgy tettek, mintha nem ismernének, annyira szégyellték, hogy szükségük van a Kert szolgáltatásaira.

A kövérkés, negyvenes nemes úr fehér ingben és vászoncipőben várakozott, többi ruhájára és pénzére addig vigyáztak, míg átkísérem a Kerten, ahogy ez szokás. Sürgetett az idő, mert a meleg májusban aggódtam, hogy megolvadnak a kúpok, ezért ott kezdtünk. Elsápadt, amikor felpattintottam előtte a dobozkát, de nem ellenkezett sokat. Ahogy lehajolt, szétnyitottam a fenekét, és három végbélkúppal jutalmaztam bátorságát. Felnyögött minden alkalommal, amikor megnyomtam, de a legtöbb vendég ugyanígy nyögött a kúptól. Közben megtudtam tőle, hogy szereti a komolyzenét, azon belül is Palestrináért rajong. Ezután továbbmentünk, és összeszorította két kézzel a fenekét, hogy vigyázzon a kúpokra. Fegyelmezett úrnak tűnt, de még nem mutattam be a pálcának és a botnak. Majd akkor kiderül, mennyire bírja.

Mire a hintához értünk, már elolvadtak a kúpok, és nem fenyegetett a veszély, hogy kicsúsznak, és vissza kell nyomnom őket. Tetszett neki a hintázás, a pálcát is kedvtelve nézegetve. Szuszogva mászott fel, térdelve, előrehajolva igazította a pózba vaskos testét. Alig vártam, hogy alávághassak a pálcával. Meglöktem, és amikor visszafelé lendült, alaposan megcsaptam. Közben a ház szabályzata szerint intellektuális témákról beszélgettünk. Tudományról, művészetekről. A nyikorogva visszalendülő hintában pucsító urat hatszor küldtem vissza egy-egy jól irányzott ütéssel, míg lejöhetett. Az ütések jóleső nyögéseket váltottak ki belőle, de még az út elején jártunk. Meglátjuk, mit szól a dereshez. Régi ismerősként üdvözli-e, vagy visszaretten tőle? A fiatalabb uraságok vissza szoktak megriadni a deres láttán, az idősebbek inkább kedvelik, főképp akkor, ha jó fekvés esik rajta. A megfelelő magasságú deresen kényelmesen meg lehet botozni a delikvens fenekét.

Az úr gondolkodóba esett, de aztán ellenkezés nélkül megfeküdte a derest, és míg deresre húztam, nagyokat szuszogott, hogy felkészítse testét. Folytattuk az intellektuális témákat, ezúttal madarakra figyeltünk, melyik énekelhet a fán, miközben terebélyes fenekét huszonötször kínáltam meg a dereshez készített jó fogású bottal. Kihallottam nyögéseiből, hogy ízlik neki a botozás, noha régen kapott a feneke. Miközben nyögdeltettem, elmesélte, hogy az utóbbi években elhanyagolta a hátsóját, és csak néha csapatta meg. Azt feleltem, miközben könnyedén botoztam, hogy ekkora feneket rendszeresen be kell mutatni a botnak. Egyetértett velem ebben, és megígérte, hogy a jövőben jobban odafigyel rá, elvégre az ő fenekéről van szó. Szinte szeretettel simogatta meg a fához támasztott botot, mielőtt továbbmentünk.

A következő állomás az András kereszt volt, melyet kihagyott, pedig van, aki kifejezetten a szíj miatt jön. Nem mutathattam be neki a tudásom, hogy szíjjal is el tudom verni, de lesz még rá alkalom, gondoltam, mikor tovább indultunk

Sétánk következő állomásán ismét egy asztalka várt, rajta nagyobb dobozzal, mint a kúpos. Jól tudtam, mi van benne, és figyeltem arcát, miközben kipattintottam a doboz zárját. Három fecskendő sorakozott lila, sárga és kék folyadékkal. Eltűnődött, és miközben az aritmetika jött szóba, bevallotta, hogy többször is részesült injekciókúrában, de nem sikerült megkedvelnie a fenéklyukába szúró eszközt. Ennek ellenére némi berzenkedés után engedte, hogy megszúrjam. Nem volt olyan önfegyelme, mint a kúpnál, ahol gondolkodás nélkül bokafogással tolhattam fel mélyen a lyukába a hideg falatokat. Ezúttal az asztalka segítségére volt szükség, melyre hasmánt rádőlt, és figyelte, hogy előkészítem a három adagot. Kisebb fenekű vendégeknek volt, hogy csak egyet vagy kettőt adtam, de ekkora fenék igényli a tripla adagot.

A virágokról beszélgettünk, melyek a sétány szélén gazdagon nőnek, mikor a lila adaggal határozottan megszúrtam. Remegett a feneke, ahogy befogadta a tűt, és végignyögdelte az egész procedúrát, miközben ököllel ütötte az asztalkát. Szemlátomást nem ízlett neki fenéklyukát feszítő gyógyszer. A második, sárga folyadék következett, ezt is hirtelen szúrtam bele mély hangú nyögdelést váltva ki belőle. Panaszolta, hogy irritálja a sok virág, ami azt jelentette, hogy feszíti az injekció. A harmadik következett, a kék, amiről tudtam, hogy csípni fogja. Nem egy delikvens ugrott le a tűről, amikor még ki se ürült a fecskendő tartálya, annyira megriadtak az érzéstől. A nagy fenekű uraság azonban kiadósat nyögve fogadta a végbelébe szúrt harmadik adagot. Megkérdeztem, miközben belepréseltem a szert, hogy lát-e erre méheket, mire azt felelte, hogy a méhek nagyon csípősek. Ebből tudtam, hogy a feszítő érzés mellett csípi benn a kék folyadék. Mégis kitartott, és amikor kihúztam belőle a fecskendőt, szuszogva letolatott az asztalkáról, majd ugrándozni kezdett. Mulattatott a dolog akkor is, ha tudtam, hogy én váltottam ki belőle az ugrándozást az injekciókkal.

Miközben tovább beszélgettünk a méhekről, miközben vörös fejjel ugrált előttem. Megnyugtattam, hogy a következő állomáson eltűnnek a méhek, és nem fognak csípni többet. Erre megszaporázta ugrálását, alig tudtam utolérni.

Az ágy mégis megriasztotta. Nem kellett elmondanom, hogy mire való a lyuk az ágyon, és azt sem, hogy a rövid bottal hová kell ütni a csípés elmulasztása érdekében. Legtöbben ezt az állomást hagyják ki, és nekik órákkal később múlik el a csípés a hasukban. A kövér nemes úr azonban elhatározta magát, és felmászott az asztalra. Átdugta a fejét az asztallapon lévő lyukon, karját oldalra, térdeit terpeszben tartva várta, hogy felszíjazzam. Közben hallottam, hogy a fákról beszél, tehát botanikai témához értünk. Megkérdezte, hányféle fa van a kertben, és mikor leszíjaztam, elkezdtem válaszolni a kérdésére. Ahogy kimondtam a fák nevét, a rövid bottal kemény ütést mértem a féltett lyukára, amitől mindig nagyot nyikkant, és jajgatva kérdezte az asztal alól, hogy hány fa van még, és hogy fűzfa ugye nincs? Ebből az ütésfajtából nem kell sok, de mégis kevesen vállalkoznak arra, hogy felkínálják féltett végbélnyílásukat néhány speciális ütésre. Ebből ötöt mértem ki a reszkető fenék vágásában rejtőző lyukra, miközben a fákról beszélgettünk. Ezután kioldoztam, és segítettem neki lefarolni az asztalról. Sóhajtva tapogatta meg ujjaival elvert lyukát, melyről elmondtam neki, hogy szép piros lett a pontos találatokról. Büszkén hallgatta.

Ha nem is sántított, megfontoltan lépkedett, ahogy tovább sétáltunk az ösvényen. Néhány perccel később örömmel közölte, hogy a méhek eltűntek a Kert ezen részéből, ezáltal tudtam meg, hogy jól sikerült az öt ütés, és kiűzte belőle a csípő érzést.

Már az asztalosmesterség alkotásairól beszéltünk, és eljutottunk ahhoz a gondolathoz, hogy ennek a szakmának milyen sokféle bútort köszönhetünk, melyeken kényelmesen fekhet, hajolhat, hasmánt rádőlhet az a fiú vagy férfi, akit bemutatnak a pálcának vagy botnak. A kövér nemes úr megemlékezett a deresről, melyen olyan jót hasalt nemrég.

Hátravolt az utolsó állomás, mely egy henger alakú, bőrrel bevont alkalmatosság volt, mely lábakon állt, és egyik oldalról kellett fellépni rá terpeszben, áthajolni rajta, és a másik oldalon lenn megkapaszkodni a keresztrúdban. Ez is szíjakkal volt felszerelve, mert több ütés elviselésére tervezték. A kövér nemes úr elgondolkodva nézegette, miközben fenekét tapogatta. Végül szuszogva elhelyezkedett rajta, és miközben leszíjaztam, felemlékezte, hogy hasonló, de kényelmetlenebb alkalmatosságon pálcázták nevelői, amikor húszas éveiben felső iskolába járt. Arra gondoltam, hogy akkoriban még nem volt ilyen hájas a feneke, de inkább megkérdeztem tőle, hogy kedveli-e a pálcát. Bevallotta, hogy régen kapott, de emlékei szerint igencsak alkalmas arra, hogy jó irányba terelje a megtévedt férfiakat és fiúkat.

Úgy ítéltem meg, hogy felkészült a pálcázásra, és könnyedén megkínáltam vele. Jólesően nyögött, miközben lendületesen pálcáztam. Megkérdeztem tőle, hogy ez a most kapott verés ízlik-e neki jobban, vagy a hajdani iskolai pálcázások. Visszafogottan nyögdécselve gondolkodott, majd felemelte fejét, és azt felelte, hogy ez jobban esik neki. Talán az évek alatt megérett rá, és teste már engedelmeskedik neki, míg diákkorában berzenkedett a pálcától.

Húsz ütés után a vágatába tettem a pálcát, hogy megfogja, és amíg eldöntöttem, hogy folytassam-e a pálcázást, beszélgettünk. Megkérdeztem, hogy akkor, amikor hangosabban jajdult, akkor a pálca ütése váltotta-e ki belőle, vagy az a hely érzékenyebb, ahová mértem az ütést? Elnézést kért, és azt felelte, hogy van, hogy miközben pálcáztatja a fenekét, nem ügyel a lélegzésére, és egy nagyobb levegővétel váltotta ki belőle a hangosabb jajdulást, mely szerinte is elég férfiatlan megnyilvánulás volt. Kivettem a pálcát a vágatából, amivel eddig tartotta, mire visszahajolt mélyre, és felkészült a következő sorozatra.

Megint húsz pálcaütésben részesítettem, és figyeltem a hangját közben. Akadozva, nyögdécselve vallotta be ismét, hogy az utóbbi időben elhanyagolta a fenekének pálcázását, emiatt szégyenkezik is. Azt válaszoltam, miközben nyögdeltettem gondosan kimért ütésekkel, hogy szombatonként házhoz is járok, és otthonában is meg tudnám botozni. Ezután ismét beillesztettem vágatába a pálcát, hogy fogja meg, majd figyeltem, ahogy lihegve válaszol.

Felemelkedett hajoltában, amennyire a szíjai engedték, és azt felelte, hogy megtisztelőnek tartja a lehetőséget, és ha lehet, élni fog vele. Elvégre az ő fenekéről van szó, és annyi év után végre rendszeresen odakínálhatja a botnak vagy pálcának. Megkérdeztem, hogy ez a póz megfelel-e neki, mire azt felelte, hogy kényelmesen hajol, és elmúlt a nyomás a hasából, amit a mélyre felhelyezett kúpok, és az utánuk küldött injekciók okoztak. Javasoltam, hogy ezt ünnepeljük meg egy újabb sorozattal. Helyeselte az ötletet, és mélyen visszahajolt, miközben elengedte fenekével a pálcát, amit addig szorosan tartott.

Kiadósan megnyögdeltettem harmadszorra is a pálcával, gondosan kimérve hájas fenekére az ütéseket. Harmadszorra is húszat kapott, melyet meg-megfeszülő fenékkel fogadott. Alapjában véve megállapíthattam, hogy kedvére való a pálca és a bot is, tehát a jövőben ezzel a két eszközzel kell fenékbe kínálnom, hogy elégedettségét elnyerjem.

A harmadik húszas sorozat után megdicsértem, hogy ilyen férfiasan állta a verést, és hozzátettem, hogy nagyon jól néz ki a feneke, látszik, hogy alaposan elverték. Büszkén hallgatta, majd szabadkozva válaszolta, hogy ez az én érdemem is, mert én mértem ki rá az ütéseket. A Kert nem először hallott ilyen hálálkodó szavakat, a nemes urak megkönnyebbültek, amikor sétájuk végén elmondhatták, hogy bátran viselkedtek a túra során.

Kioldoztam és felkísértem a főnök irodájába, ahol visszakapta ruháit, és az előre kitett pénzt megtetézte még többel, többször is elmondva, hogy elégedett a szolgáltatással, amit a Kert nyújtott.

Mielőtt felkapaszkodott hintójába megbeszéltünk egy másfél hónappal későbbi szombatot, amikor felkeresem őt egy megbízható bottal, amivel intellektuális társalgás közepette ötvenszer kínálom fenékbe. Közben körüljárjuk a házát, kertjét, és időről időre lehajol, vagy elhelyezkedik egy bútor segítségével úgy, hogy kényelmesen megcsapható legyen a hátsó fele. Így deresre sem lesz szükség, és egy délután kellemes séta és uzsonna közepette kapja meg a feneke, ami jár neki.

Távozása után a főnök kikérte a véleményemet, hogy visszatérő vendég lesz-e a középkorú nemes, mire úgy vélekedtem, hogy akkor is viszontlátjuk időnként, ha havonta a házában látogatom meg, hogy kiporoljam terebélyes fenekét.