Vesszőfutás Velencében (2)

Mivel a bírák között is volt vita a végrehajtás módjáról, így a két legfiatalabbat elküldték a delikvensekhez a börtönbe, hogy utoljára figyelmeztessék őket a kihirdetett ítéletre, s ha akarnak, bánják meg bűneiket, kérjenek kegyelmet, s akkor elmarad a vesszőfutás a mai időkben, Velencében.
A bírák a börtönhöz érve a börtön igazgatójához mentek, elmondva jövetelük célját, aki kételkedett, hogy sikerrel fognak járni, mert ismertette velük az őröktől kapott információkat, hogyan viselkedtek, miről hencegtek éjjel, bent.
Azt is elmondta, hogy a többi rabot is zavarták a pihenésben s azok is fel vannak hergelődve s mihamarabbi ítélet végrehajtást várnak.
A két, fiatal bíró ragaszkodott ahhoz, hogy kísérjék fel az öt delikvenst egy tanácsterembe s mivel csak ők akartak bent maradni – őrök nélkül – ezért bilincset tetettek fel rájuk, a csuklóikra s nyakörvet, amihez kapcsolták azokat.
Az őrök teljesítették is a kapott parancsokat, előállították az öt fiatalt, majd megbilincselve ott hagyták azokat a tárgyalóteremben, állva.
Mielőtt azonban a két bíró belépett volna, meghallották a benti „beszélgetést”, vagy inkább „hőzöngést”.
A három német macsó közül az egyik éppen hangoskodott, hogy őt nem fogják megfélemlíteni, hanem ha futnia kell, megint megteszi, amiért idekerült s nem fogják tudni megakadályozni abban. A másik kettő is nagy hangon helyeselt ennek.
A két fiatalabb közül a lány-fiú hangja is hallatszott, aki arról beszélt, hogy éjjel, kijózanodva átgondolta, hogy ő mit tenne, ha náluk, otthon a Rajna hídjáról akarna valaki belepisilni a Rajnába.
– Hát bizony nem örülnék s magam is követelném a megbüntetését, ha nem is vesszőfutással. – említette halkabban.
- Csak nem félsz, beijedtél? – támadt rá a macsó német, aki az előbb is hangoskodott.
- Nem, nem ijedtem be, csak nem gondoltam előtte, előre ezt így át, mint ma éjszaka. – válaszolta még mindig halkan.
- Ne majrézz, úgy sem merik megtenni velünk! – hangoskodott az előbbi srác.
- Belegondoltál micsoda világbalhé lenne ebből? Mit kapnának a közösségi oldalakon, mert, hogy fél órán belül hír lenne ott, az tuti! – hangoskodott tovább.
- Igen, lehet. – szólalt meg a másik fiatal, de tette még hozzá:
- Azért nem örülnék, ha az én képem is mellette lenne, része lenne a hírnek örökre. Ráadásul mezítelenül, mert ami felkerül az internetre, az örökre ott is marad, eltávolíthatatlanul. – szögezte le józanul.
- No és? – hencegett a német társa. – Nem nézünk ki jól? – kapta le a pólóját s mutatta a kidekorált testét a sok ábrával.
- Mutasd meg nekik a farkadon lévőt is! – szólította fel a harmadik a magamutogatót.
De erre már nem került sor, mert a két bíró belépett a terembe, elhaladt a delikvensek előtt, alaposan végigmérve, mustrálgatva azokat s úgy ültek le a kikészített két karosszékekbe.
- Azért jöttünk ma ide, hogy lehetőséget adjunk Maguknak arra, hogy megbánják az elkövetett cselekedetüket, belássák, hogy helytelenül viselkedtek s bocsánatot kérhessenek ezért. – kezdte az egyik bíró, de a macsó német közbevágott:
- Ne fáraszd Magadat Apuskám! Nem lesz bocsánatkérés, én legalább is biztosan nem teszek ilyent! – jelentette ki.
- Mi sem, az biztos! – követték a társai, de a két hosszú hajú fiatalabb srác nem követte őket, sőt az egyik megszólalt:
- Ne sértegesd a bíró urakat, nem szolgáltak ők rá! Tisztelt Őket inkább! – mondta.
Egy ideig mindenki hallgatott.
Mikor már sűrű volt a csend, végre újra megszólalt az a fiatal, aki rendreutasította a macsó németet:
- Én azt gondolom, hogy helytelen volt, amit tettem. Akkor, ott, nem gondoltam meg, mit is teszek, de ezért a mezítelen vesszőfutásra ítélés túl durva ítélet. – szólt s kis szünet után folytatta: - Azzal számoltak, hogy egy ilyen pillanatok alatt hír, esemény, lájkok tömege lesz a közösségi területeken s az nem vett jó fényt a városra, sőt, esetleg még felhívás is lehet másoknak, hogy kövessenek minket, botránkoztassák meg a helybélieket, keressék a további botrányokat?
Megint hosszú szünet telt el csendben, mire megszólalt a másik bíró:
- Én személy szerint igen, gondoltam erre is fiatalabb társaimmal, de az idősebb bírák csak a törvényt tekintik mérvadónak, az ítéletek esetleges következményeit, nem. – válaszolta halkan s megfontoltan.
- Azért is jöttünk mi, hogy ezt megelőzzük. – csatlakozott a másik bíró is.
Megint eltelt egy kis idő, a németek sugdolóztak maguk között, mire megszólalt az egyikük:
- Mi azt gondoljuk, hogy jó hecc volt. S jó hecc lesz, ha vesszőfutásra ítélnek minket, az is. Ha mégsem, akkor majd azzá tesszük! – fenyegetőzött.
A bírók is, de a két fiatal delikvens is elhűlt ezt hallva.
Végre az egyik bíró – hosszas gondolkozás után – felállt s így szólt:
- Itt mi, már nem tudunk mit tenni. Jöjjön, aminek jönnie kell! – hangzott tőle.
A másik bíró is felállt, megbiccentette helyeslően a fejét s csak ennyit mondott:
- Mi jót akartunk, de ha nem, hát nem. Dixi, dixi!
- Mivel nincs bocsánatkérés, marad, ami volt, s jön a büntetése is! – jelentette ki megfontoltan, halkan.
Ezzel felálltak s kivonultak.
Az őrök visszajöttek s visszavitték a delikvenseket a zárkájukba.
Egy óra múlva a két bíró visszajött s ugyanabban a teremben kihirdette az ítéletet s a végrehajtását is. Nem reggel, délelőtt, hanem még aznap este 20 órakor lesznek odavíve a gnómhoz. Ott hirdetik ki a büntetést, majd visszaviszik őket a s. Marco negyedbe, ahol mezítelenre vetkőztetik őket, nyakörvet s csuklóbilincset kapnak, amit összekapcsolnak s futhatnak éjfélig, a gnómig. Ha odaérnek, akkor még aznap éjjel vonatra rakják őket s hazaküldik, örök kitiltással, ha nem, akkor börtönben maradnak - két évig - s utána lesznek kitoloncolva.
Még annyit hozzátettek, hogy vízen, s kenyéren lesznek tartva estig, hogy ezzel is bűnhődjenek.
(Arról már nem döntöttek, de nem is tudtak a bírók, hogy a börtönőrök bosszúból ecetes vizet tettek s penészes kenyeret a cellájukba. )
Este egyenként vitték le őket egy-egy gondolába, de akkor már mezítelenek voltak s csak egy bő, köpeny volt rajtuk, úgy érkeztek meg a Campo San Giacomo, azaz Szent Jakab templom terére, a gnómhoz.
Ott az egyik kihirdető felolvasta az ítéletet, majd azt is közölte, hogy azonnal végrehajtásra kerül.
Mire, akik hallották ezt, felocsúdtak volna, már újra eltűntek a térről. A gondoláikban mentek vissza a S. Marco negyedbe egyenként, ahol kitették őket, de már a köpenyeik nélkül, a kis csatorna partjaira s kezdődhetett a vesszőfutásuk.
Nem tudták hol vannak, hiszen nem ismerték alaposan Velencét, így szinte mindegyik más-más irányba indult el.
(folyt. köv.)