A grófnő és a titkár

Az alábbi történet egy régi fantáziám, amit Lope de Vega: A kertész kutyája c. darabja ihletett, de annyira megváltoztattam, hogy semmi sem maradt az eredetiből.

Élt valaha egy nagyon gazdag és nagyon szép hajadon grófnő. A haja vállig érő, fekete, a szeme barna volt, a termete vénuszi, pontosabban, kissé nagyobb és kerekebb volt a feneke, mint a Milo-i Vénuszé, a lába izmos, a keblei pedig valamivel nagyobbak a közepesnél és szintén kerekek. Volt ennek a grófnőnek egy titkárja, egy csinos és talpraesett, de alacsony származású ifjú. A grófnőnek megtetszett ez a fiatalember, de nem mutatta, hiszen nem ereszkedhet le hozzá. A titkár viszont egy szobalánynak csapta a szelet, sőt már-már révbe is ért nála. A grófnő azonban nem örült, amikor ezt megtudta, és meg is haragudott. De tudnunk kell azt is, hogy ez a grófnő szubmisszív hajlamú volt, és arra vágyott, hogy ne kelljen többé grófnőnek lennie, sőt rabszolgánál is lejjebb, állati sorba kerüljön. Ilyen fantáziákra maszturbált, de ez már nem elégítette ki, így elhatározta, hogy a titkárjával fogja ezt játszani. Magához rendelte, mintha levelet akarna neki diktálni. Leültette egy karosszékbe, ő viszont fölállt, és kerek-perec megmondta neki, hogy neki akarja ajándékozni a birtokait. Ebből láthatjuk, hogy ez már a polgári forradalom után történt, hiszen azelőtt csak a vazallusainak adhatott egy hűbérúr földet, de nekik sem az egészet.
-- Úrnőm tréfál!
pattant föl természetesen a titkár. A grófnő viszont megkérte, hogy üljön vissza, ezentúl tegezze őt, ő viszont Uramnak fogja szólítani. Ezután letérdelt elé, és ezt mondta.
-- Tégy próbára, Uram! Meglátod, hogy nem tréfálok, és bármit megteszek, amire képes vagyok.
-- Jól van. Bevallom, hogy én meg éppen hogy szeretek szigorúan bánni a szeretőimmel, és Katarinát
-- így hívják azt a bizonyos szobalányt --
már el is vertem, és sikerült rávennem arra, hogy ezentúl kinyalja a seggem, így nem kell a WC-papírral vacakolnom. No most nyújtsd ki a nyelved ide elém a padlóra, én rálépek, és ebben a pózban vetkőzz meztelenre seperc alatt!

A grófnő kissé megijedt, hogy már elsőre nehéz feladatot kapott, de azért igyekezett, amennyire tőle tellett. Persze ügyetlenkedett, kiverte a víz. A titkár mégsem szidta meg, viszont a következőt mondta, miközben cipős lábát a grófnő nyelvéről a fejére tette át.
-- Most négykézláb elszaladsz Katarina szobájába. Jelented neki, hogy már nem vagy grófnő, hanem az én rabszolgám. Megkéred, hogy büdös disznónak, szarnak és szemétládának szólítson. Az ő seggét te fogod kinyalni ezentúl, most pedig a szobájában fölnyalod a padlót.

A grófnő (illetve most már hívjuk mi is Szarnak) igencsak fölizgult ezt hallva, hiszen mindig is ilyesmiről álmodozott, de az a rész nem tetszett neki, hogy a titkárnak másik szeretője is van, ráadásul azt előrébb helyezi, mint őt. Ugyanis Szar szigorúan hetero volt, és még monogám is szeretett volna lenni. Mégsem mert ellenkezni, hanem szaladt, ahogy négykézláb tudott.

Katarina persze nem hitt a szemének, és még akkor is gyanakodott, hogy ez egy átverés, mikor Szar már végzett a fölnyalással. Végül mégis összeszedte magát, és kiküldte Szart a lovászhoz az istállóba avval, hogy az kerítsen egy pórázt Szar nyakára, és azon vezesse vissza a titkárhoz, miközben egy ostorral veri a fenekét. Persze a lovász is nagyon szabadkozott, de nagy nehezen végül elvállalta. Szar kezdett kételkedni abban, hogy okos dolgot csinált-e, mivel ennél enyhébben volt mazo, de ott még nem tartott, hogy
egyszerűen "vissza a babaruhát".

Eközben Katarina elsétált a titkárhoz, és elbeszélgettek arról, hogy milyen aranyos ez a grófnő, és milyen szerencse, hogy ilyen fétise van. Ekkor betoppant a lovász pórázon vezetve a négykézláb jövő, igencsak hurkás fenekű Büdös Disznót (elvégre így is hívhatjuk), és a titkár így szólt:
-- Köszönd meg a verést, szemétláda!
-- Hálásan köszönöm, Uram!
Most jött még a feketeleves! Büdös Disznónak a sarokba kellett térdelnie, miközben Katarinának a titkár a szájába pisilt, a seggét nyalatta vele, végül megszopatta, de eközben már Büdös Disznónak a szobalány végbelében kellett a nyelvével ügyeskedni. Megkérdezte:
-- Nekem lehet-e most orgazmusom, vagy legalább szophatom-e
Uram faszát, vagy nyalhatom-e seggét vagy talpát?!
-- Nem! Sőt attól tartok, viszonylag ritkán fog ilyesmire sor kerülni, ahhoz pedig, hogy normálisan szeretkezzem veled, nem vagyok biztos benne, hogy valaha is lesz kedvem! Megbántad-e, hogy ilyen hamis embert tettél Uraddá?

Na itt már eltörött a mécses, de jött a pulykaméreg is, elvégre nem Griseldisnek hívták ezt a grófnőt.
-- Úgy megbántam, mint a kutya, amelyik kilencet kölykedzett!!

Erre nagyot nevetett mindenki, a titkárt elfenekelték, aztán sokáig csókolgatta a grófnőt, kétszer gyönyörűen kielégítette, aztán egy fél éjszakát kellett a kalodában töltenie ennek a szép titkárnak. Végül mégis csak a birtok felét kapta meg, de összeházasodtak, a szobalány meg rájött, hogy a szintén csinos lovász jobban tetszik neki.

A szerző utószava. Nem véletlen az, hogy ebben a tündérmesében senkit nem csúfolnak kurvának, még kevésbé fordulnak elő benne igazi prostik. Nem tetszik, hogy stricik léteznek, és eljátszani sem akarom ezt a szerepet. Érdekes, hogy megerőszakolást viszont játszanék, noha az igazit éppúgy gyűlölöm.