Hétvége

Itt állok az ajtó előtt. A legutóbbi találkozó óta minden nap egy örökkévalóságnak tűnt. Belépek, már ismerem a szabályokat, meztelenre vetkőzök, és négykézláb bemászok a nappaliba. A trónszerű karosszékben ülve vár rám, szinte érzem, ahogy végigkövet tekintetével. Tisztes távolságban megállok, és leborulok előtte. Minden mozdulatlan, és szinte kínoz a csend, de tudom, hogy nem szólhatok. Várok.

-Elvégezted a feladataidat? – hangja határozott, de szelíd.
-Igen Úrnőm, ahogy parancsoltad.
-Akkor hadd lássam!

Visszamászok a táskámhoz, kiveszem a precízen összehajtogatott papírt, Úrnőm lábai elé teszem, majd előtte térdelve ismét várakozok. Most először nyílik alkalmam végigmérni csodálatos lényét. Hosszúszárú, tűsarkú csizma, bőr, fűzős ruha, ami kihangsúlyozza csodás melleit… Egy pofon térít magamhoz.

-Ki engedte meg neked, hogy rám nézz? – A hangjából áradó hűvösség jobban fáj, mint a pofon.
-Bocsánat Úrnőm, sajnálom!

Lábai elé borulok, és arcomat szorosan a padlóhoz nyomom. Tudom, hogy igaza van, bánt, hogy ennyire figyelmetlen voltam, és megfeledkeztem magamról.
Ismét mozdulatlanság, és hosszú csend.

-Halljam, mi is volt a feladatod mára?
-Dicsőítő költeményt kellett írnom egyetlen, imádott Úrnőmnek úgy, hogy benne legyen minden odaadásom és áhítatom.
-Helyes. Lássuk hogy sikerült! – Ezzel felveszi a papírt, és szétnyitja.

A következő pillanatban felpattan, és oldalról belém rúg. A meglepetéstől felszisszenek, de minden további hangot visszafolytok, nehogy fokozzam Úrnőm haragját.

-Állítólag minden imádatod benne van ezekben a sorokban, de még csak arra sem voltál képes, hogy a saját kezed írásával hozd létre?! Ismét a könnyebb utat választod, és elvárod, hogy foglalkozzak veled, és a nevelésedre szánjam a drága időm?!

Te jó ég! Tényleg ennyire ostoba lettem volna, hogy még ez sem jutott eszembe? Magamba roskadok, legszívesebben elsüllyednék szégyenemben, hogy ekkora csalódást okoztam a figyelmetlenségemmel.

-Úrnőm! Rettenetesen sajnálom! Kérlek, büntess meg, amiért csalódást okoztam! Bármit megteszek, csak hogy továbbra is szolgálhassalak!
-A legalapvetőbb szabályokat se tudod betartani! Mindent szóról szóra a szádba kell rágnom?
-Ígérem Úrnőm, igyekszek mindig maradéktalanul teljesíteni a parancsaidat, és szó nélkül tűrni a rám szabott büntetést ostobaságomért.
-Helyes. Kezdjük azzal, hogy látni sem bírom ezt az irományt!

Ezzel széttépi, összegyűri és elém szórja alkotásom darabjait, majd rám parancsol:

-Lássam, ahogy megeszed mindet!

Majd visszaül a helyére, én pedig nekilátok a feladatomnak.
Beveszem az első darabot. A papír és a tinta furcsa íze keveredik a számban. Elkezd kavarogni a gyomrom, de tudom, hogy szó nélkül végig kell csinálnom. Majd veszek egy nagy levegőt, és lenyelem a nyúlós-nyálas papírgalacsint. A következő már könnyebben megy, és szép lassan az összes eltűnik.

-Úrnőm! jelentem, végeztem.
-Helyes. Volt még egy feladatod, remélem legalább azt nem buktad el! Halljam, mi is volt az?
-A legutóbbi alkalommal Úrnőm megparancsolta, hogy a mai találkozónkig semmilyen körülmények között nem élvezhetek el. Ha mégis gyengének bizonyulok, és vétkezem, akkor arról be kell számolnom.
-Pontosan. Szóval van számomra valamilyen jelenteni valód?

Ettől a pillanattól tartottam a legjobban. Tudtam, hogy be kell vallanom, hogy egyszer elgyengültem, de nem tudtam hogyan tegyem. Kerestem a megfelelő szavakat, gondolataim vad vágtába kezdtek, kivert a hideg veríték. Úrnőm látva habozásom, újra rákérdezett:

-Nos? Van valami, amit be kell vallanod? –Hangja türelmetlenül, és vészjóslóan csengett.
-Úrnőm bocsánatáért esedezem, igen, sajnos vétkeztem. Könyörgöm, büntessen meg, hogy okuljak a hibámból!

Izmaim megfeszültek, vártam Úrnőm haragjának kitörését, és hogy ennek megnyilvánulásaként lesújt rám. Ezzel ellentétben a válasz csak a néma csend volt. A feszült, néma csend. Már kezdtem azt hinni, hogy magamra maradtam a szobában, de nem mertem felpillantani.

-Mondd meg, hogy miért nem lepődök én meg ezen?

Hangja kimért volt, csalódottsága szíven ütött.

-Úrnőm! Én…
-Csend legyen! Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásodra!
-Igenis.
-Így már jobb. Természetesen megkapod a méltó büntetésed! Hasra!

Követtem az utasítást, és a következő pillanatban már a padlón hasaltam. Hallottam, amint feláll a székből, és lassan elkezd körüljárni. A csendet csak cipője sarkának kopogása törte meg szép, egyenletes ritmusban.

-Szóval. Ahhoz, hogy ez az eset többet nem forduljon elő, kénytelen leszek nem csak a fejedbe, de a bőrödbe is belevésni a történteket emlékeztetőül.
-Igenis Úrnőm.
-Tehát pontosan mikor is vétkeztél a parancsom ellen? Határozd meg, amilyen pontosan csak tudod!
-2010. február 10-én 22 óra 47 perckor.

Ismét csend lett. Nem tudtam mi fog következni, csak mozdulatlanul vártam.

-Garantálom, hogy nem fogod egyhamar elfelejteni ezt az időpontot!

Szólt, majd megéreztem cipőjének hegyes sarkát, amint belemélyed a hátamba. Erősen, kínzó lassúsággal húzta végig meztelen bőrömön, ő volt a toll, én a papír. Mozdulataiból egy kettes szám rajzát véltem felfedezni. Ezt követte egy nulla, és már tudtam, hogy mire számíthatok. Vétkezésem pontos ideje belém lett vésve számról számra, pontról pontra.

-Remélem ez emlékeztetni fog arra, hogy mit is jelent az engedelmesség.

Hangja már lágyabb volt, szinte anyai.

-Látod? Most összevérezted a cipőm! Fordulj hanyatt!

Ekkor éreztem először, hogy a hátamat valószínűleg jó pár mélyebb karcolás is tarkítja, mivel a ránehezedés eléggé fájdalmas volt. Igyekeztem rezzenéstelen arccal tűrni a kellemetlen pozitúrát.

-Most szép tisztára szopod, nyalod a csizmám!

Ezzel tövig a számba nyomta a csizma sarkát.

-Gyerünk, alaposabban! Több beleéléssel! Úgy, mintha egy faszt szopnál, te rohadt kis buzi!

Igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni. Lényem teljes odaadásával és alázatával tisztogattam Úrnőm csodás lábbelijét.

-Ha már úgyis ott vagy, a többi részét is fényesítsd ki a nyelveddel, te utolsó talpnyaló szolga!

Nem kellett kétszer mondani. Végre ott feküdhettem Úrnőm lábai előtt, és az imádatra méltó csizmáját csókolhattam, nyalhattam. Azt kívántam, bárcsak örökké ezt kellene csinálnom! Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de nekem a többszöröse is kevésnek bizonyult volna.

-Rendben, elég lesz. A büntetésed egyelőre ennyi, viszont visszaéltél a bizalmammal, amiért csalódást okoztál, ezért bizonyítanod kellene, az elhivatottságod, és szolgálatkészséged.
-Úrnőm, megteszek bármit, amit parancsol!
-Helyes. Azt akarom, hogy egy igazán alázatos és hűséges kutya légy! Négykézlábra!
-Igenis.
-Tehát kint töltöd az éjszakát, mint egy rendes kutya, természetesen meztelenül!
-De Úrnőm…
-Talán van valami kifogásod?!
-Nem, Úrnőm! Természetesen követem minden parancsát!
-Helyes. Lábhoz!

Amilyen gyorsan csak tudtam, odamásztam Úrnőm mellé. Átvezetett a konyhán át, a hátsó bejáratig. Kinyitotta a kertre nyíló ajtót, majd kimutatott a sötét, fagyos éjszakába.

-Kifelé! Neked kint a helyed!

Meg sem próbáltam ellenkezni, szótlanul elindultam az ajtó felé. Már az első pár lépés után éreztem, ahogy arcomba vág a kinti jeges szél.


Folyt. köv. (?)