Sir Wood és Sir Wilkins szombat estéje

Figyelmeztetés: a történet homoszexuális aktus leírását tartalmazza.

Néhány héttel később Sir Owen nyugtalankodva kérdezte Sir Wilkinst a folytatás lehetőségéről. Napról napra, hétről hétre várta, hogy a hosszú hajú tanár, aki igencsak kedvére tett, üzen érte, de hiába várakozott. Egy nap nem bírta tovább kétségek között, és a tanári lakrész folyosóján lihegve beérte a hosszú léptekkel haladó férfit.
- Uraságod… - torpant meg, amikor Sir Wilkins megfordult, és rápillantott. - ...uraságod megvárna?
- Miben lehetek szolgálatára?
- Feltételezem, hogy örömét lelte a minap, és nem utasítana vissza egy újabb találkozást – Sir Wood hangja elakadt, és várta, mit válaszol rá tanártársa.
- Nos, lehet róla szó, igazán nem volt ellenemre, hogy meglovagoljam önt, uram – felelte fanyar mosollyal Sir Wilkins, ahhoz azonban ismét meg kellene csapatnom a… khm… hájas farát.
- Tehát önhöz uram, a deresen keresztül vezet az út? – szontyolodott el Sir Wood.
- Legutóbb is így történt, engem stimulál, ha fel van törve a far, amibe beleürítek. Ha komolyan gondolja, küldök önnek üzenetet, hogy mikor lenne alkalmas.
- A napokban szándékoztam hasalni egyet, de így önre bízom uram, hogy mikor látja jónak.

Sir Wood sohasem volt olyan boldog, mint ezekben az időkben. Sir Wilkins szinte minden hónapban üzenetet küldött az iskolaszolgával, hogy mikor készítik elő a derest számára, és Sir Wood szinte megfiatalodott, annyira várta ezeket az üzeneteket. Sir Wilkins teljesítette ígéretét. Miután hallotta, hogy a szolgák a szobájába kísérik az elvert férfit, kisvártatva átment hozzá. Megtekintette a bot nyomát, nagy kegyesen megengedte, hogy Sir Wood eléje térdeljen, majd a férfit átlökve a széktámlán nyeregbe szállt. Miután lezajlott a gyors, kíméletlen aktus, és a férfi kiszállt belőle, Sir Wood remegve hálálkodott, és többször is elismételte, mekkora megtiszteltetés ez számára, míg be nem csukódott Sir Wilkins mögött az ajtó.

Egy nap azonban nem várt esemény történt. Sir Wood másfél hónapja nem járt a deresszobában, és mivel szükségét érezte egy kiadós botozásnak, némi ráhangolódás után jelentkezett a pálcásszolgáknál. Egy külön szobába vitték, ahol már három végzős diák várakozott bakra szíjazva, a negyedik bak várt rá. A három fiatalember egy ideje már beszélgetett, amikor a tanáruk meglazította ruházatát, és a szolga segítségével elhelyezkedett a negyedik bakon, hogy leszíjazzák.
- Egy kicsit várni kell, sokan vannak ma – mondta a pálcásszolga, miután végzett, és magukra hagyta őket.
A három fiatalember figyelte a tanárt, aki sóhajtva várakozott, majd az ifjakra nézett.

- Önök mióta várnak?
- Alig tíz perce szíjaztak le mindhármunkat – felelte egyikük.
- – A vizsgák közeledtével egyre gyakrabban van szükség egy kis ösztönzésre – mondta a középső bakra feszített ifjú.
- Nocsak, Sir Wilkins? – a harmadik fiatalember helyzetéből adódóan látta a bejáratot, és felcsillanó tekintettel nézett az izmos, jóképű tanárra. – Ó, ha egyszer….
- Pont téged választana, amikor én is itt vagyok? – vitázott vele a harmadik, aki eddig csendben volt.
Sir Wood kénytelen volt rájuk pisszegni, mielőtt Sir Wilkins észreveszi őket, de már elkésett. A tanár belépett a nyitva hagyott ajtón keresztül a szobába, és körülnézett

- Nahát, ezt nem gondoltam volna. Látom, készülnek a vizsgákra – szólt a három ifjúhoz, majd Sir Wood felé biccentett.

A bakra szíjazott tanár fogadta köszönését, és várta, mi fog történni.
- Tanár úr – szólt vékony hangon a harmadik diák. – Ugye, igaz a szóbeszéd, miszerint jókora szerszámot rejt a nadrágjában?
- Hogy merészelsz! – lépett feléje Sir Wilkins fenyegetően, majd mást gondolt.
Arcán látszott, hogy váratlan ötlete támadt, amit azonnal neki is állt megvalósítani. Kibontotta nadrágja elejét, és a kérdezősködő ifjú áhítattal eltátott szájába lökte a fejedelmi darabot. Megmarkolta a haját, és néhány csípőmozdulattal irányította, ám hiába, mert az ifjú a méretes büszkeség alig felét tudta leszopni. Néhány lökés után a következő fiúhoz lépett, és felrántotta a hajánál fogva a fejét, hogy kipróbálja tehetségét. Az ifjú igyekezett is, ám Sir Wilkins hamarosan kivette az ő szájából is, és a harmadik ifjúnak kínálta, aki nyomban szopni kezdte.
- Ez az, végre valaki tudja, hogyan kell!
Kis idő múlva a fejét zavartan lehajtó Sir Wood arra riadt, hogy tanártársa erőteljes lökéssel felökleli, és beléhatol. El se hitte, hogy ekkora szerencse érte, a kezdeti fájdalom után egyre erősödött a vágta, az ifjak ámultan nézték, hogy Sir Wood nem ijed meg a királyi szerszámtól, teljes méretében alfelébe fogadja, sokszor egymás után. Majd Sir Wilkins hörögve beleürített, és még néhányat lökött rajta, mielőtt kivette, megtörölgette és eltette kincsét, miközben Sir Wood akadozó nyelvvel hálálkodott.
Sir Wilkins ezután elhagyta a szobát, ahol nem sokkal később a három ifjú és Sir Wood megkapta a verést, amiért jöttek. Még mindig a történtek hatása alatt voltak, ezért a pálcás szolgáknak alaposan el kellett látni a bajukat, hogy elmúljon az eufória, és visszatérjenek a valóságba. Az ifjak pálcával, míg a tanáruk bottal kapta meg a járandóságát, és érezte, hogy ezúttal Sir Wilkins gyönyörnedve csurran ki fenekéből, miközben nyögdeltette a bot. Az ifjak hamarabb végeztek, és feneküket tapogatva hagyták el a deresszobát, de Sir Wood lassabban lett kész. A pálcás szolgák javaslatára megrepetáztatta hájas fenekét, és a végén elégedetten kászálódott le a bakról. Végre, ennyi idős korára sikerült úgy ráhangolódnia a botozásra, ahogy kell. Rendbe szedte ruházatát, és méltóságának maradékával igyekezett délcegen elhagyni a deresszobát.

Ahogy kiment, látta, hogy a deresek terme szinte kiürült, csak az egyik deresen hasal egy hosszú hajú, mezítelen férfi. Felismerte Sir Wilkinst, aki épp a szombat esti ötven botot kapta. Sir Wood odalépett hozzá, és figyelte, ahogy az izmos testű férfi fegyelmezetten nyögdécselt a pálcás szolga ténykedése nyomán.

- Megvár uraságod? Hamarosan készen leszek – nézett fel rá, és hosszú haja bársonyszalaggal összekötve bal vállán nyugodott.
- Kiváló ez a bot, és milyen szakértelemmel forgatja a szolga – felelt némileg zavarban Sir Wood. – Igen, megvárom, uram.
- Hallotta… - Sir Wilkins kiadósat nyögdécselt egy jobban bevitt ütéstől, majd folytatta. – Azok, akik önnel együtt kaptak, úgy adták össze a pénzt a pálcára. Lejjebb, ha kérhetem! – figyelmeztette a szolgát, aki egy ütést feljebb mért rá, mint kívánta. – Ez az! – horkantott, majd így folytatta: - Itt az év vége, és a pénzüket be kell osztani, hogy jusson pálcázásra is.

Sir Wood figyelte, ahogy tanártársának megfeszül teste, és felnyög, ahogy a bot keményen alávág.
- Ááhhh, kész is – nyúlt el a deresen Sir Wilkins, vonásai kisimultak. – Ez jólesett! – dicsérte a pálcás szolgát, aki feloldozta, és kezét nyújtotta neki, hogy segítsen felkelni.

A szemben lévő falnál álló bakra épp akkor szíjaztak egy elkéső diákot, aki szabadkozva helyezkedett el a pálcázáshoz. Sir Wilkins és Sir Wood hallgatták, miközben a hosszú hajú tanár felöltözött. A diák szintén a végzősök közül került ki, notórius elkésőként ide is későn érkezett, hogy a vizsgáit segítse a pálca. Keservesen jajgatott, miközben fenekét kíméletlenül csíkozta a pálca, látszott, hogy nagyon megkínlódik a jó jegyért.

- Mondja, még mindig hetente jár le, és mindig ötvenet kap, uram? – kérdezte Sir Wood, ahogy felfelé mentek a lépcsőn.
- Ahogy mondja. De hamarosan egy hónap szünetet tartok, ám addig igénybe veszem ezen szolgáltatást. Tudja, hogy, a városban itt vernek a legjobban?
- Még nem kaptam másutt, csak itt – árulta el Sir Wood. – Nincs összehasonlítási alapom.
- Márpedig az kell. Bármerre járok, felkeresem a helyi lehetőségeket, és szinte minden város főterén feltessékeltek a deresre – mesélte Sir Wilkins, ismét kibontva haját.
- Uraságod világlátott ember – felelte Sir Wood. – Nincs kedve bejönni egy italra?
- Ma már inkább nyugovóra térnék, mert alaposan elvertek, de uraságod is ötvenet kapott, jól hallottam?
- Igen, ma jobban is esett, miután…
- Menjen aludni, és ígérem, tapasztalhatja majd még, hogy milyen kiváló lovas vagyok!

Sir Wilkins sokkal büszkébb volt annál, minthogy bevallja, hogy a kapott verés úgy meggyötörte, hogy képtelen lett volna még egy díjlovaglásra.