A lecke 1 (második verzió:)

Egy újabb találkozás Urammal. Már nagyon vártam, hisz közel két hónap sok idő. Ez idő alatt sokat gondolkoztam rajta, hogy vajon tényleg egymást kerestük-e az oldalon, mivel úgy érzem, más-más fogalmunk van az ilyen jellegű kapcsolatról. Igaz azt mondtam, hogy én ezt nem gondolom olyan komolyan, de ezt úgy értettem, hogy nem viselném jól ha egy Dom állandóan ellenőrizgetne, minden lépésemről be kellene neki számolnom…stb. Viszont, ha nem is folyton, de igénylem a kontrollt, néha kisebb-nagyobb feladatokat, a napi kapcsolatot, tartalmasabb beszélgetéseket, hosszabb idő eltöltését együtt, akár egy egész délutánt, éjszakát. De mi van, ha te ezt nem így képzeled el, ha nem így szeretnéd, nincs ezekre igényed…? Joggal gondolom így, hisz valljuk be, nem túl jó köztünk a kommunikáció, a beszélgetéseink egyre szűkszavúbbak, ritkábbak, az ismerkedéses szakaszhoz képest. Ha így nézem, talán nem is volt baj a kihagyott idő. Mindezek ellenére vértam a mai napot. De elhatároztam, hogy ezekről beszélek, beszélnem kell veled, és ha valóban másképp gondolkodunk a dologról, akkor arra jutottam, hogy nem kellene többet találkoznunk, mert ez nekem kevés. Kevés…de hülyén hangzik😀 Egy kapcsolatban szokott ez probléma lenni…de végül is ez is egyfajta kapcsolat, és nekem kevés az az 1-2 óra. Na de ezeket a gondolatokat most félretesszük, koncentráljunk a randira.
Felvettem a combfixet, ahogy kérted. Kis ideig tépelődtem melyiket is válasszam. Végül arra esett a választásom, amelyik oldalt mintás. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a fehérneműt nem vettem fel. De azért a táskába bedobtam, és elindultam a buszra,
Egy óra zötykölődés után meg is érkeztem. Kivételesen a pályaudvaron vártál. Rögtön kiszúrtalak, és odaléptem hozzád.
-Szia, Uram!-mondtam halkan.
-Szia, Cicus!-mondtad mosolyogva.
-Miért így reggel találkozunk?-kérdeztem, miközben elindultunk a kocsi felé.
-De kis kíváncsi lettél.
-Csak kicsit furcsállom.
-Időben meg fogod tudni Cicus.-Közben megérkeztünk az autóhoz, és beszálltunk. A kinti hűvös időhöz képest itt kellemesen meleg volt. Kicsit melegem is lett, így lehúztam a cipzárt a kabátomon.
-Úgy jöttél, ahogy kértem?-kérdezted, és elindultunk.
-Igen Uram!
-Jó kis Cicus!-mondtad, és megsimogattad combom.
-Viszont…
-Igen?
-Nincs rajtam fehérnemű—válaszoltam mosolyogva. De komor pillantásod lehervasztotta arcomról a mosolyt.
-Micsoda? Ezt hogy gondoltad ribanc??
-Azt hittem örülni fogsz neki Uram-mondtam megszeppenve.
-Örülni? Annak, hogy mint egy kurva…-nem folytattad. Ez a mondat betalált. Ezt nem viccelődve mondtad… vagyis de, de ez mégis rosszul esett.
Az út hátralevő részét néma csendben tettük meg. Mikor megérkeztünk nem szóltál semmit, csak kiszálltál, így hát követtelek. Uram biztosan érezte kis félelmemet, mert így szólt.
-Félsz, Cicus?
-Kicsit, Uram!-válaszoltam alig hallhatóan.
Állam alá téve ujjad felemelted fejem.-Van is rá okod-mondtad határozott hangon. Kinyitottad előttem az ajtót, ám én kissé haboztam.
-Menj csak be!-Ezzel beléptem, Uram követett, majd kulcsra zárta az ajtót.
Háttal álltam előtted, és hajamba markolva ezt súgtad fülembe vészjósló hangon.
-Szóval melltartó nélkül.-Megharaptad fülcimpám, hogy azért érezzem. Eközben kezed pólóm alá csúsztattad, és megszorítottad mellem. Uramnak dőlve élveztem a kicsit durva masszírozást.
-Na-na, szuka!-mondtad, és váratlanul elengedtél.
-Vetkőzz!-adtad ki az utasítást. Levettem kabátom, majd megfordultam, és levetkőztem. Szemeddel kísérted mozdulataim, ami kissé feszélyezett. Végül ott álltam előtted egy combfixben. Zavart mustráló tekinteted, így a földre szegeztem tekintetem. Uram közelebb lépett, két ujja közé fogta mellbimbóm, és megszorította.
-Nézz rám!
Uramra emeltem tekintetem.
-Remélem, ami következik jó lecke lesz számodra, hogy csak akkor gyere fehérnemű nélkül, ha kérem.
Félénken pillantottam rád.
-Uram, én…
-Miből gondoltad, hogy én ennek örülni fogok?-vágtál a szavamba.
Lesütöttem szemem. Nem gondoltam, hogy ezzel így feldühítelek, hisz én csak azt akartam, hogy örülj. De ehelyett ezt mondtam halkan.
-Sajnálom Uram!
-Sajnálni is fogod, ebben biztos lehetsz-mondtad nyugodt hangon.-De még kicsit várnod kell a megleckéztetésedre.
Az ágy mellett álló kis éjjeliszekrényhez mentél, és valamit kivettél a fiókból. Miután megfordultál láttam kezedben a csipeszeket, melyek egy lánccal voltak összekötve.
-Nem vagy éhes, Cicus?-kérdezted, miközben felhelyezted mellbimbóimra a csipeszeket.Felszisszentem.
-Én ennék valamit. Mit szólnál egy kis bundáskenyérhez?
-Jól hangzik.
-Menj a konyhába, és készítsd el!
-Rendben Uram!- Lenéztem a csipeszekre.
-Nem-nem, azok maradnak.
Kissé letörten indultam a konyha felé.
-Ne felejtsd a kötényt, nem szeretném, ha megégetnéd magad-szóltál még utánam.
A konyhába érve nekiálltam elkészíteni a bundáskenyeret. Tojás, kenyér, kis tej, minden megvan, állapítottam meg. „Csak ezek a csipeszek ne szorítanának”, gondoltam. Megfordult a fejemben, hogy leveszem, és majd visszateszem őket. Kis mosollyal az arcomon megfogtam a láncot. Már az egyik csipeszen járt az ujjam, amikor megéreztem jelenléted. Háttal álltam az ajtónak, így nem láthattam, amikor beléptél, de ahogy mögém álltál, éreztem fülemnél leheleted. Így szóltál halkan:
-Miben mesterkedsz, kis szukám?-Félresöpörted hajam, és nyakamat kezdted cirógatni. Beleborzongtam ajkaid érintésébe.-Ugye nem akartad levenni őket?-kérdezted vészjóslón.
Hopsz, lebuktam, gondoltam.
-Nem, Uram!-feleltem halkan.
-Biztos?-kicsit erősen beleharaptál fülcimpámba.-Pedig én úgy láttam…-Nyakam puszilgattad, harapdáltad, közben melleim simogattad. A jóleső érzéstől felsóhajtottam.
-Igen? Hallgatlak.
-Én…-„Nincs értelme füllenteni”, gondoltam.-de igen Uram. Kicsit le akartam venni őket-ismertem be szinte suttogva.-Sajnálom! Nagyon fájnak…de vissza akartam tenni őket.-próbáltam még menteni a helyzetet.
Magad felé fordítottál, és láttam szemedben a harag szikráját. „Mit is képzeltem?” Belátom, ezt nem kellett volna.
-Tényleg tetézni akarod a büntetéseidet?-kérdezted határozott, ám nyugodt hangon.
A földre szegeztem tekintetem, haragos pillantásod elől menekülve.
-Sajnálom, Uram!