Mr Owen új barátja

Mr Owen hetekig nyomta az ágyat a születésnapi ajándék után. Hatvan évesen kapott oly sok év kihagyás után huszonöt pálcát és ugyanannyi botütést a csupasz fenekére, ami igencsak megviselte. Az orvos napi rendszerességgel látogatta, immár hét kúpot kellett a kövérkés férfi farnyílásának mélyére nyomnia, ami minden alkalommal berzenkedést váltott ki pácienséből, aki nem és nem tudta megszokni, hogy meglett férfi létére ilyen kezelést kapjon.

Mivel a helyzet hónapokon keresztül nem változott, maga az orvos javasolta a pálcát, ami fegyelemre szoktatná a hajdani katonát. Mr Owen meghányta-vetette magában a dolgot, és egy délelőtti kúpolás alkalmával előadta az orvosnak, hogy elmegy a szolgáltató céghez, amelyik olyan jól elverte a születésnapján, és megpálcáztatja a fenekét.

- Nocsak, ez nagyszerű ötlet – lepődött meg az orvos, majd a térd-könyök pózban várakozó Mr Owen farnyílását megetette az első kúppal. – Nyelje szépen, úgy! Mennyire szándékozik megveretni a fenekét? – tekintette meg a tekintélyes méretű fart, majd újabb kúpért nyúlt.

- Azt hiszem – Mr Owen szünetet tartott, és párnáját öklözve, berzenkedve beengedte a második kúpot. – Azt hiszem kezdetnek huszonöt pálcaütés elég lenne.
- Gondolja? Ha már ott van, akár egy hétig is maradhatna, és minden nap hasalna egy jót – állt elő a javaslattal az orvos, majd megnyögdeltette a következő kúppal páciensét.

- Auhhh – hajtotta le fejét Mr Owens. – Egy héten át minden nap csapassam meg? – hátrasandított fenekére, majd nyögött egyet, amikor megérezte a negyedik hideg falatot.

- Nem szabad elhanyagolnia a fenekét, és a pálca kiváló eszköz arra is, hogy megtanulja fegyelmezni magát, amikor kúpolják – ezzel határozottan felnyomta a következőt.

- Uhhhhh – rázta a fenekét Mr Owen. – Egy héten át? Közben kitől kapnám meg a kúpokat?

- Egyik kollégám hajlandó minden nap megkúpolni – biztatta az orvos, és visszanyomta a kifelé igyekvő végbélkúpot. – Ejnye, ne nyomja ki!

Táskája felé tapogatózott, majd kihúzott belőle egy rövid, de hatásos botot, mellyel célzott ütést helyezett el Mr Owen féltett farnyílásán. Az ütésnek meg is lett az eredménye. A páciens felemelkedett, két kézzel kapott fenekéhez, összenyomta, és sűrű bocsánatkérés közepette hajolt vissza a pózba.

- Remélem, tanult ebből, és nem ismétlődik meg az eset – tolta határozott mozdulattal a kúpot helyére az orvos.

- Kérem, bocsásson meg! – suttogta szégyenkezve Mr Owen, és nyögve köszöntötte a következő kúpot. – Jobban fogok figyelni.

- Nagyszerű találmány ez a lyukverő bot – felelte az orvos. – Szinte mindenkivel megkóstoltattam már, akit kúpolok.

- Hatásos, igen… - Mr Owen egy kiadós nyögéssel fejezte be a mondatot, majd boldog mosollyal felegyenesedett. – Kész? Mind benn van?

- Igen, hasaljon kérem még egy fél órát, és vigyázzon rájuk, különben jön a bot – felemelte az eszközt, mielőtt visszatette volna táskájába.

Mr Owen megfogadta az orvos tanácsát, és néhány héttel később vonatra ült, és felkereste a távoli nagyvárosban a szolgáltató céget. Bejelentkezett, és várta, hogy fogadják. Hamarosan egy szalonba vezették, ahol egy régi vágású, negyvenes úriember fogadta.

- Üdvözlöm. Miben lehetünk szolgálatára?

- Az orvosom javasolta, hogy kérjem a pálca segítségét. Egy héten át naponta huszonötöt kellene a fenekemre vágni.

- Meg kell fogadni, az orvos javaslatát. Láthatnám a fenekét?

- Parancsoljon, uram – Mr Owen kibontotta nadrágját, és előrehajolt.

- Igen, látom – lépett oda a férfi. – Néhány hónapja uraságod már részesült verésben.

- Így van, a születésnapomra kértem és kaptam huszonöt pálcát és huszonöt jó botot. Az emberük alapos munkát végzett, hetekbe telt, míg kihevertem.

- Most mi az oka, amiért az orvos pálcázást javasolt? – nyomkodta meg Mr Owen hájas fenekét a férfi.

- Nehezen bírom a kúpot – vörösödött el Mr Owen. – Láthatja, szűk a lyukam, és alkalmanként hét kúpot kell befogadnom.

- Igen, a kúpok. Más is eljött hozzánk ezzel a problémával, és van egy eszközünk, amivel tágíthatunk a nyíláson. Ezután nem lesz oly kellemetlen a kúp.

- Előbb a pálcát beszéljük meg – nézett fel hajoltából Mr Owen.

- Mennyit rendelt az orvos? – tapogatta tovább a férfi Mr Owen hátsó fertáját, majd a lyukát kezdte vizslatni.

- Hét napon át napi huszonöt pálca elég lenne szerinte – lihegte a hajoló férfi.

- Magam is megfelelőnek találom, felírom, ma megkapja az első adagot, és még hat napig minden délelőtt tízkor várjuk – megnyomkodta a lyukat. – Igen, ez a méret kell bele. Uram, minden nap felhelyezünk pálcázás után egy tágítót, és ez benne marad egy órán keresztül. A hét elteltével ideálisan tágul annyira a lyuk, hogy könnyedén meg lehet kúpolni.

- Kérem, állítsa ki a csekket, ezt a szolgáltatást is igénybe veszem – egyenesedett fel Mr Owen, amikor érezte, hogy a férfi összenyomja a fenekét, jelezve, hogy a vizsgálat befejeződött.

- Rendben. Kérem, fáradjon át a deresszobába, rögtön odavezetik – csengetett, mire egy halk léptű szolga jött be. – Kérem, kísérje át a négyesbe, és húzza deresre. Az úr pálcát kap.

A szolga a folyosón a megfelelő szobába vezette, ahová hamarosan megérkezett a férfi, aki fogadta Mr Owent.

- Jól fekszik? – kérdezte, miközben levett egy pálcát a falról, és végigsiklatta a deresre húzott férfi hájas fenekén.

- Igen, uram – emelte fel a fejét Mr Owen.

Az alatt a néhány perc alatt, amíg deresre húzva magára maradt, egyre jobban kívánta a pálcát. Fiatal korában is ez volt a kedvence, gyakran tanították móresre vele.

- A nevem Mr Smith – csapott le a férfi.

Mr Owen nagyot szusszantott, és viszonozta a bemutatkozást:

- Mr Owen vagyok – felelte, majd nagyot nyögött.

- Üdvözlöm, uram – Mr Smith könnyedén pálcázta, miközben érdeklődve figyelte a hangokat, melyet Mr Owen kiadott az ütések hatására. – Ön máris megkedvelte ezt a pálcát – állapította meg.

- Ízlik a fenekemnek – nyögdelte lihegve Mr Owen, és maga is csodálkozott, hogy ezt hangosan is kimondta.

- Jó ilyet hallani – pálcázta tovább könnyedén a férfi. – Gyakran hiába teszünk meg mindent, csak káromkodást és szidást hallgatunk, miközben elverünk valakit. Parancsoljon, az utolsó!

- Ahhhh… köszönöm – feszengett Mr Owen.

- Most felkel, és elhelyezkedik azon bakon, hogy a tágítót felhelyezzem – oldozta ki Mr Smith.

- Ahh, igen, a tágító – Mr Owen megközelítette a bakot, majd felmászott rá.
Mr Smith gondosan leszíjazta, közben elmondta, hogy ez azért szükséges, hogy ne mozogjon, mert a tágítót mindenféleképpen meg kell kapnia. Meg is mutatta az eszközt, hosszú nyélre erősített fekete, fallosz alakú tárgyat, mely úgy volt kiképezve, hogy könnyedén fel lehessen nyomni.

- Most vegyen mély lélegzetet – utasította Mr Smith, és a tágító bekent végét Mr Owen szűk farnyílásához nyomta.

- Ahhh – kerekedett el a szeme Mr Owennek, ahogy megérezte a nyomást. – Ez elég vastag, uram!

- Lazítson, és mindjárt benn lesz!

Valóban, Mr Smith ügyessége és Mr Owen igyekezete néhány perc után eredményt hozott. A bakra szíjazott férfi tágítójának másik végét Mr Smith szilárdan egy szerkezethez erősítette, mely megakadályozta, hogy kicsússzon.

- Ügyesen megnyomott, uram – hálálkodott Mr Owen. – Életemben nem éreztem ilyet!

- Még senki sem tágította, ezért lehet – törölte meg homlokát Mr Smith a nehéz munka után. – Hamarosan visszajövök, addig maradjon így!

Mr Owen a megszabott ideig tartotta a tágítót, közben csak néhányszor nyitottak be. Egy alkalommal a szolga szabadkozott, hogy teltház van, ebben a szobában van szabad deres, és fürgén leszíjazott egy izmos, negyvenes férfit.

Hamarosan egy másik alkalmazott érkezett, aki Mr Owen szeme láttára megbotozta a hasaló férfit, aki elégedett morrantásokkal csapatta fenekét, fel-felnézve Mr Owenre és tágítójára.

Szemlátomást jólesett neki a bot, és amikor felkelt a deresről, hálásan meg is köszönte a férfinak azzal, hogy évek óta nem látták el a baját ilyen alaposan.

Távozásuk után még hallotta egy ideig hálálkodását, majd visszatért Mr Smith. Megforgatta a nyögdécselő Mr Owen hátsójában a tágítót, majd kihúzta. A szolga is visszatért, kioldozta a szíjait, majd Mr Owen kifizette a kapott szolgáltatást, és elment az orvoshoz, aki helyettesítette a veteránotthon orvosát.

Az orvos nem sokat teketóriázott, előrehajoltatta Mr Owent, aki hiába tiltakozott, hogy ebben a pózban még nem nyelt kúpot, bokafogással kellett mind a hetet egymás után befogadnia tágítótól sajgó nyílásába. Az orvos utána megelőzésképpen megcsapta egy hasonló rövid bottal Mr Owen lyukát, aki ettől ugrott egyet, és kapkodva fizette ki a durva kezelést.

Délutánját a klubban töltötte, ahol egy whiskyt rendelt a délelőtti megpróbáltatásokra. Épp ezt kortyolgatta, amikor mellé telepedett a férfi, akit a szeme láttára botoztak meg. Beszélgetni kezdtek, és Mr Owen máris jobban érezte magát. A férfi elmondta, hogy Mr White-nak hívják, és remekül érzi magát.

- Gyakran veszem igénybe a szolgáltatást, mert jót tesz nekem – gyújtott szivarra. – Sok helyen jártam már, szinte minden államban kóstoltam botot, de mind közül ez esik legjobban a faromnak – árulta el.

Mr Owen elfogadott egy szivart, és elmesélte újdonsült ismerősének, hogy egy hétig pálcát fog kapni napi rendszerességgel, orvosi javaslatra, mert ódzkodik a kúpoktól.

- Azt elhiszem – bólogatott Mr White. – A kúp elég megalázó tud lenni.

- Mikor csapatta először az ülepét? – érdeklődött Mr Owen. – Úgy fogadta az ütéseket, mint aki nem először kóstol botot.

- Ízlett a faromnak – ismerte el Mr White. – Vagy tizenöt éve kínáltak először fenékbe bottal. Akkor korántsem viseltem ilyen jól, de az évek során megtanultam ráhangolódni. De még mostanában is előfordul, hogy egy-egy botozás jobban megnyögdeltet – vallotta be.


- Legutóbb hetekig tartott, míg kihevertem – árulta el Mr Owen. – Fiatalabb koromban sokkal jobban bírtam.

- Hangulat kérdése is – felelte Mr White. – Van, amikor semmi kedvem hozzá, nem kívánom a botot, és ha olyankor kapok, akkor az igencsak megvisel.

- A hadseregben nem kérdezték, hogy kívánjuk-e, vasárnaponta előkerült a deres. Szinte minden hónapban megcsapatott az őrmester.

- A deresről egész más a világ – bólogatott Mr White. – Amikor várom, hogy megkapjam a magamét, rengeteg gondolat suhan át a fejemen. Egyszer másfél órát vártam deresre húzva, és amikor már hangosan méltatlankodtam, hogy meddig kell még várnom, akkor előkerült a cég vezetője, aki személyesen verte el a faromat sűrű bocsánatkérések közepette, és akkor nem is kellett fizetnem érte.

- Nem is kapott büntetést, aki elfeledkezett önről? – csodálkozott Mr Owen.

- Dehogynem, Mr Smith volt a feledékeny, és az igazgató berendelte az irodájába, ahol egy pálcával ötvenet vágott a fenekére. Kinn is hallottam, mert az igazgató úr felajánlotta, hogy nézzem vagy hallgassam végig a büntetését Mr Smith-nek, és én inkább kintről hallgattam. Mr Smith alázatosan bocsánatot kért, majd felajánlotta fenekét a pálcának, ami alaposan megnyögdécseltette. Amikor kész lett, remegő hangon hálálkodott az igazgatónak, hogy nem bocsátotta el. Még egy hét múlva is sántított, amikor ismét deresre húztak, és neki kellett kiporolnia. Elmondta, hogy még mindig alig tud ülni, annyira megverte az igazgató a mulasztásáért. Közben lendületesen botozott, én meg recsegve fingottam, mert előző nap babot ettem. Sosem felejtem el azt a verést.

Mr Owens a hét minden napján találkozott új barátjával, együtt ebédeltek, elszívtak egy szivart, és megvitatták az őket érdeklő kérdéseket.

Mr Owens nem mert vitatkozni a nagyvárosi orvossal, így hét végére megtanulta, hogy bokafogással kapja a kúpokat. A pálca és a tágító megtette hatását. Hazautazván az orvos dicsérte, hogy tágíttatott magán, és berzenkedés nélkül, bokafogással nyeli el a kúpokat.

Mr White és Mr Owen több levelet váltottak. Nagyvárosi barátja megírta, hogy megint elfeledkezett diétájáról, és a botozás előtti napon megint babot evett. Mr Owen hahotázva olvasta, hogy új barátját ismét megfingatta a bot, hiába igyekezett visszatartani a botozás hatására előtörő recsegő hangokat. Zavarában hangosabban nyögdécselt a szokottnál, pedig abban a megtiszteltetésben volt része, hogy ismét az igazgató verte el.

Mr Owen válaszában kifejezte abbéli reményét, hogy hamarosan találkoznak, mert feltett szándéka, hogy barátjához hasonlóan behatóbban megismerkedik a bottal, majd miután megcsapatta magát, együtt ebédelnek.