Születésnap

Egy veteránotthon lakója valamikor a XIX. század vége felé nem mindennapi születésnapi ajándékot kér.

Mr Owen, a hajdani polgárháborús hős hatvanadik születésnapja közeledtével elgondolkodott, hogy mit kérjen. A veterán otthon lakóinak évente egyszer, a születésnapjukon teljesítették egy kívánságát. Mr Owen különös kéréssel állt elő.

- Akkoriban, amikor még a hadszíntéren voltunk, nagyon fontos volt a fegyelem. Így az engedetlen bakák gyakran találták magukat a deresen, ahol a pálca vagy a bot hamar engedelmességre szoktatta őket. Magam is többször megfeküdtem a derest, és bevallom, jótékony hatással volt rám a büntetés. Huszonöt-harminc éves korom között a feljebbvalóm parancsára gyakran részesültem huszonöt vagy ötven ütésben, melyért vasárnaponként jelentkeztem a többiekkel együtt, akik szintén pálcavégre ítéltettek. Ha nem kerülne sokba, és el lehetne intézni, szeretném újra átélni a fiatalságomnak ezt a részét. Az lenne a kívánságom, hogy húzzanak deresre, és egyszer pálcával, egyszer bottal náspángoljon el valaki. Mivel mindig férfiak vertek, ezúttal is szeretném férfitól kapni az ajándékomat.

- Megpróbáljuk elintézni. A születésnapjáig még három hét van vissza. Addig néhány orvosi vizsgálaton kell átesnie, hogy egészségileg alkalmas-e egy ilyen ajándék átvételére.

- Köszönöm, uram – tolta hátra székét Mr Owen, és elégedetten hagyta el az igazgató irodáját.

Távozása után az igazgató több ilyen szolgáltatással foglalkozó vállalkozásnak is írt. Több visszautasításban volt része, amikor megtudták a delikvens korát, vagy nem volt férfi, aki vállalta volna egy másik férfi elverését. Ám néhány nappal később rámosolygott a szerencse. A válaszlevélben a szolgáltató cég egy kerek összeg ellenében vállalta a feladatot, katalógust küldtek a különféle formájú deresek, bakok, pálcák és botok kínálatáról, melyeket később Mr Owen szakértő szemmel nézett végig.
- Roppant széles a választék – lapozgatott, miközben hasonló derest keresett, amelyen hajdan oly kényelmes fekvés esett.
Napokba telt, míg rátalált a legmegfelelőbbre, és a pálcák, botok tömkelegéből is választott.

Az orvos naponta látogatta Mr Owent, és mindig megkérdezte, hogy nem gondolta-e meg magát. Az ő korában már lehet, hogy nem viseli olyan jól a verést egy férfi, mint fiatalon. Mr Owen horkantva tiltakozott, miközben az orvos ügyesen felnyomott neki néhány kúpot. Ezeket a férfi az utóbbi időben kapta, és alkalmanként négy-öt is felhelyezésre került. A kúpok részint erősítő hatással bírtak, másrészt rendben tartották emésztését. Eleinte dohogott, hogy ezt kellett megérnie vénségére, de aztán már csak megszokásból berzenkedett a végbélkúpok miatt. Szobájában kapta a kezelés ezen formáját, ágyán helyezkedett el hozzá térd-könyök pózban. Először mindig megtekintette az asztalra sorakoztatott hideg falatokat, majd letolva pizsamanadrágját, elhelyezkedett ágyán.

- Hogy mit ki nem találnak ezek a mai orvosok – dohogott, miközben várta, hogy az orvos megkúpolja – Bezzeg az én időmben még nem volt ilyen. Ahhh – kapta fel fejét, amikor megérezte az elsőt.

- Ez nem fáj, csak kissé kellemetlen érzés – nyomta az orvos Mr Owen fenéklyukának mélyére nyúlt. – Tartsa szépen, és pillanatok alatt készen leszünk.
- Mit gondol, ahhh – sóhajtott a következő kúpot fogadva. - …szokatlan kérés tőlem a botozás?

- Lássuk csak – az orvos beillesztette a harmadik kúpot, és keményen rányomott.
Hallgatta a kövérkés férfi lihegését, majd a következő kúpért nyúlt.
– Lássuk csak, ez merőben szokatlan kérés – újfent megnyomta a következő kúppal a férfit.

Mr Owen lihegve a párnára csapott.

- Akkoriban gyakori volt az ilyesfajta büntetés főleg a hadseregben, börtönökben, büntetőtáborokban. Magunk gondoskodtunk arról, hogy mindig legyen elegendő megfelelő pálca és bot, és mindenki megvetette azt a férfit, aki jajveszékelt a deresen.

- Akkoriban gondolom ön vékonyabb volt, ám mostanra elnehezedett – az orvos beillesztette a következő kúpot, és határozottan Mr Owen lyukába nyomta.
A férfi jóleső nyögéssel fogadta, majd hátrasandított.

- Mennyi van még?

- Egyetlenegy, és kész – mutatta feléje az utolsót az orvos, majd beillesztette páciense farnyílásába. – Vegyen egy nagy levegőt, és lazítson!

Egyetlen gyakorlott mozdulattal felnyomta az utolsó kúpot is, majd megpaskolta Mr Owen kövér fenekét. – Felhúzhatja a pizsamáját, ma egész jól viselte.

Az igazgató megírta a választ a szolgáltató cégnek, visszaküldte a katalógust a megjelölt eszközökkel, majd jelezte, hogy a férfi eléggé kövérkés, tehát a szíjaknak hosszabbaknak kell lenniük, hogy deresre lehessen húzni velük. A válasz néhány nappal később érkezett, melyben a szolgáltató cég képviselője megírta, hogy köszöni az információt, kicserélik a szíjakat, és be fogja érni a megcsapandó férfi testét. Megírta még, hogy a szolgáltatást igénybe vevők között több kasztrált és papi személy is van, akik között az elhízás általános, így felkészültek a deres szíjainak cseréjével erre is. Megírta még, hogy delikvenseik általában a huszonöt-negyvenöt éves korosztályból kerülnek ki, de akadnak ötven, sőt hatvan év felettiek is, akik igencsak igénylik a pálcavéget.

Néhány nappal később Mr Owen és a veterán otthon többi lakója végignézhette, ahogy az udvaron összeállítják a derest a szolgáltatást végző cég emberei. Több eszközt is hoztak, mert úgy tapasztalták, hogy mások is kedvet kapnak a ceremóniához, és így nagy valószínűséggel több embert is meg kell pálcázni.

Végre eljött a nagy nap, amikor Mr Owen átvehette születésnapi ajándékát. A veterán otthon lakói, mind férfiak körben, a kihordott széksorokban ültek, középen egy kisebb emelvényen a deres állt, és az igazgató rövid köszöntője után az ünnepelt felhágott a lépcsőn, hogy megfeküdje a derest. Két férfi várta, akik üdvözölték, és megkérték, hogy hasaljon fel, majd amikor ez megtörtént, lehúzták fenekéről a pizsamanadrágot. Mr Owen körülnézett lakótársain, majd szorosan kapaszkodva a deres lábaiba, felemelt fejjel kérte, hogy kínálják meg a pálcával. A következő néhány percben a pálca suhogását, a lecsapás hangját, valamint a pálcázott férfi mély lélegzetvételeit lehetett hallani. Sir Owen, a hajdani katona fegyelmezetten csapatta magát, és a pálca előhívta régi emlékeit, amikor még fiatal volt. Ismét látta katonatársait, akikkel messze sodorta őket egymástól az élet, és még a gyakori botozásokra is nosztalgiával emlékezett. Nagyot szusszanva kelt fel a deresről a pálcázás végén, és hálásan megköszönte a kapott verést. Az igazgató és az otthon lakói megtapsolták.
A délutánt a szobájában töltötte, ahol az orvos ismét felkereste, hogy a szokásos öt kúpot felhelyezze neki. Megvizsgálta a kapott pálcázás nyomát, és közölte, hogy szép, tiszta nyomokat lát, valamint megkérdezte páciensét, hogy érzi magát.

- Remekül – felelte Mr Owen, majd szemrevételezte az asztalon sorakozó öt kúpot, és felmászott az ágyra, hogy az orvos meg tudja nyomni velük.

- Tart a bottól? – illesztette az elsőt Mr Owen szűk nyílásába az orvos, majd ügyesen felnyomta a férfiba a hideg falatot.

- Mindig is tartottam tőle – vallotta be a férfi, majd kiadós nyögéssel fogadta be a második kúpot.

- Ejnye, ez nem fájhat, csak kellemetlenül nyom és feszít – dorgálta meg az orvos, és újabb kúppal csalt ki nyögést a kövérkés férfiból.

- Elnézését kérem, uram – gyűltek a verítékcseppek Mr Owen homlokán. – Sosem fogom megszokni az érzést, ahogy – nyögéssel üdvözölte a negyedik kúpot, majd folytatta. - …nem tudom megszokni a kúpot, annyira kellemetlen.

- Még egy, és holnapig nyugton hagyom – biztatta az orvos, és kivárta a pillanatot, míg a szűk nyílás ellazul, akkor keményen rányomott.
Mr Owen nagyot nyögött, majd végighasalt ágyán még mindig az orvos tövig nyomott ujjával farnyílásában.

- Nem szégyelli magát felnőtt ember létére? – dorgálta az orvos, majd egy újabb nyomással maradásra bírta a kifelé igyekvő kúpokat, és kihúzta ujját. - Maradjon így hason fekve, és szorítsa, nehogy kijöjjenek. A következő fél órában ne keljen fel.
- Köszönöm – hajtotta le fejét a szégyenkezéstől elvörösödve Mr Owen.

Ő, aki annyi csata hőse, minden alkalommal ennyire megkínlódik néhány végbélkúp befogadásától?

- Egészségére – az orvos megpaskolta a páciense hurkás fenekét, majd minden jót kívánt, és eltávozott a szobából.

Alkonyattájt került sor Mr Owens második születésnapi ajándékára, most már kissé feszengve feküdte meg a derest, bár a délelőtti pálca nyoma alig sajgott, mégis szégyenkezett, hogy az otthon minden lakója előtt fog megszégyenülni. Amikor ezt az ajándékot kérte, arra gondolt, hogy szobája magányában fogják elverni, ám az igazgatónak ezt nem mondta el, így az udvari emelvényen kellett megcsapatnia magát. Az első botütésektől csodálkozva nyögött fel, másképp emlékezett az érzésre. Ahogy egyre több ütést kapott, rájött, hogy még jobban fegyelmeznie kell magát, és innentől kezdve kiadós nyögést csalt ki belőle a bot. Romjaiban még mindig az a kemény katonatiszt volt, akinek meg se kottyan egy kiadós botozás, ám az eltelt évek alatt elpuhult, és a bot alaposan megnyögdeltette. A végén kevésbé daliásan kelt fel a deresről, mint délelőtt, kezet rázott a férfival, aki megbotozta, dicsérte a botot. Kijelentette, hogy jólesett neki a kapott verés, visszaidézte ifjúságát, és évek óta nem érezte ilyen jól magát. A férfi kifejezte abbéli reményét, hogy a következő születésnapján is felvállalja a botot. Mr Owen megkérdezte, hogy az ő korában és testalkatával mennyi az ideális kihagyás, miközben restelkedve bevallotta, hogy idestova negyedszázada nem kóstolt botot a feneke. A botozó férfi ideálisnak találta, ha négy-öt havonta, legfeljebb hat havonta megfekszi a derest, ahogy több visszajáró vendégük teszi.

Így Mr Owen fenekét tapogatva rendelte meg a következő alkalmat, melyet a szolgáltatást nyújtó cég székelyén kívánt igénybe venni. Rövid tűnődés után a bot mellett döntött, lévén sokkal férfiasabb büntetésnek találta, mint a pálcát. Szerény járadékából futotta arra, hogy évente többször elutazzon, és élt is a lehetőséggel. Egyre több sorstársát ismerte meg, új barátságokat kötött azokkal, akikkel a verés után kedélyesen elbeszélgettek a kapott ütlegekről és az élet egyéb dolgairól.
Ám ez már egy másik történet.