Történet A-ról, a találkozás

A nő megállt a kocsival, ott ahol a férfivel meg volt beszélve. Kiszállt a kocsiból és a szemeivel őt fürkészte, de nem látta. Az ruha volt rajta, amit előre megbeszéltek. Testszínű combfix, combközépig érő fekete, szűk szabású szoknya, ami épp, hogy eltakarta a combfix felső részét, piros bugyi, fehér blúz, kosztüm felső. Még nem találkoztak és izgatottan várta, hogy mi fog történni, mi vár rá.
Az arcán bizonytalansággal keveredett félelem jelent meg. Hirtelen mindent, amiben eddig biztos volt kétségbe vont magában, akarja e, meg meri e tenni? De leginkább attól félt, hogy át kell adni a kocsija kulcsát és az iratait, mert akkor már nincs menekvés, de ezt beszélték meg a férfival.
A nő bizonytalanul állt a kocsi mellett, abban a piros magas sarkúban, amit a férfi kért, hogy viseljen. Az egyik lábáról a másikra állt, amikor meglátta a férfit az út túloldalán. A szíve nagyot dobbant, a gyomra görcsbe rándult.
A félelem lett úrrá rajta, azt gondolta vagy most visszaül a kocsiba és elmegy, vagy belemegy a játékba és, de nem is tudta folytatni a gondolatmenetet, mert a férfi megszólította
- Helló szépség! Velem van megbeszélve a találka, de gondolom megismertél.
A férfi arcára széles mosoly ült ki, látszott rajta, hogy örül a találkozásnak, szemeivel végig mérte a nőt.
- Látom úgy vagy felöltözve, ahogy kértem. Tetszik nagyon, akkor kérem a kulcsot. Szólt a nőhöz.
- Igen, Uram, válaszolta és lesütötte szemét. Mélységes szégyent érzett és kissé remegett az ijedtségtől, félelmet és bizonytalanságot érzett. Már nem volt mersze visszaülni a kocsiba, pedig most legszívesebben elhajtott volna. Átadta a kulcsot és a kezében lévő tárcáját benne az össze személyes iratával. Keze remegett szemei lesütve, senki sem látta őket abban az utcában és ő minden porcikájában remegett a félelmitől, de tudta, önmagát sodorta ide és már nincs vissza, csak előre.
A férfi átvette a nőtől a kulcsot és az iratokat, közben megérezte a nő belső harcát, az izgalmat, látta rajta, hogy tejesen meg van ijedve.
- Ne izgulj - szolt hozzá - nem lesz semmi baj, kicsit ki fogsz kacsintani a komfort zónádból, de ez teszi olyan izgalmassá az egészet. Mielőtt elindulunk, van még valami, amit kérni szeretnék tőled.
- Mit? Kérdezte félve a nő, szemét ismét lesütötte
Több autó is parkolt egymás mellett az utcában, halszálkában álltak, de az utca kihalt volt, csak a távolban lehetett látni néhány járókelőt.
- Húzd fel a szoknyád a csípődre - szólalt meg a férfi - látni akarom, hogy az a bugyi van e rajtad, amit megbeszéltünk.
A nő egész teste beleremegett ebbe a mondatba, körülnézet és bizonytalanul félve mondta
- Nem tudom ezt megtenni itt.
- Látni akarom a piros bugyidat - szólalt meg ismét a férfi.
Az autók úgy álltak, hogy a köztük lévő két embert a járókelők nem is láthatták volna, de a helyzet így is elég rázós volt a nőnek.
A nő szégyenkezve felhúzta szoknyáját elöl, hogy kicsit kivillantsa a piros tangát, majd a férfira nézve vissza is húzta jól lehúzkodva, hogy rendesen takarja a combfixet.
- Mi lett volna, ha azt kérem, hogy told is le a térdedig?
- nem merném megtenni - mondta ijedten.
- Igen éreztem, hogy nem tennéd meg, látom rajtad, hogy meg vagy ijedve. Ezért nem is ezt kértem tőled.
- köszönöm - mondtam megkönnyebbülve
- Akkor gyere, induljunk el a mi kis sétánkra, - szólt a férfi - ahogy megbeszéltük.
- Rendben – válaszolta a nő.
A férfi felajánlotta a karját, a nő belekarolt, bár furcsán érezte magát, mintha száz évet perdült volna vissza az időben. Lassan elindultak a macskaköves úton, a nő bizonytalanul lépkedett a piros magas sarkúban és hálás volt a férfi karjáért. Az utca végén befordultak a sarkon és elindultak felfelé.
- Már nincs messze ahova megyünk, tudom nem könnyű neked ebben a cipőben ezen a burkolaton, de jól áll és szerettem volna ha belém karolsz.
- Meg kell tennem amit kérsz, mert nálad van mindenem.
- Igen meg kell, már a kezemben van a hazajutásod kulcsa.
Rövid séta után egy kis térhez értek, majd befordultak egy kis, szűk utcába. A kis utca nem volt több húsz méternél, vagy talán annyi sem, a végén korlátot látott a nő, ebből arra következtetett, hogy zsákutca. Igaza lett, az utca egy kis kilátóban végződött, ahonnan gyönyörű panoráma nyílt a városra.
- Ez csodaszép, köszönöm, azt hittem meg akarsz szívatni valahogy és azért viszel valami helyre.
- Megszívatni nem itt foglak – nevette el magát a férfi.
- Értem és miért jöttünk ide?