Személyi asszisztens 4. - A nagyfőnök

Hamarosan a nagyfőnökkel is megismerkedhettem. Egy rendkívül előkelő fogadásra volt Paul hivatalos, és engem is magával vitt.
- Csak rövid időre ugrunk be, sietnem kell tovább. Igézően gyönyörűnek kell lenned. Világcégünk feje rajong mindenért, ami szép. Így a gyönyörű nőkért is.
- Mit kell felvennem, Uram? - közben gondolatban sorbavettem a rengeteg szép holmit, amivel Stella telepakolta az iroda egy kis helyiségét, a gardróbomat.
- Beszéld meg Stellával! Nem érdekelnek a részletek, csak az összhatás. Este 8-ra taxi megy érted. Legyél kész!
Egy ezüstszínű, combközépig érő, flitteres-strasszos kisestélyit választott nekem Stella az alkalomra. Nagyon szép ruha volt, hátul nagyon mély, szinte fenékig érően mély kivágással, és olyan szűk, hogy bármilyen fehérnemű átütött volna rajta. Így a ruhán, a selyemfényű ezüst combfixen és az ezüst tűsarkún kívül semmi mást nem viseltem. Kis táska, hátközépig érő hajam laza kontyban, ezüst csattokkal rögzítve, szolidnak tűnő, ám nagy műgonddal elkészített smink. S 8-kor már ültem is a taxiban. Paulnak soktárgyalásos, zsúfolt napja volt, a fogadásnak helyt adó villa előtt várt. Nem kellett mondania semmit, láttam rajta, hogy nagyon tetszem neki, elégedett az eredménnyel. Bementünk. Találkoztam ismerősökkel is, csevegtem ismeretlenekkel is. Majd Paul megragadta a karom, és az impozáns lépcső tetejére mutatott: ott a nagyfőnök! Meglepődtem. Sokkal fiatalabb, energikusabb férfira számítottam. Ehelyett egy majdnem bácsikát láttam. Felmentünk a lépcsőn. Megvártuk, míg az előttünk állókkal is vált pár szót. Utánunk már nem volt senki. Pault meglátván felderült az arca, váltottak pár mondatot általam nem ismert emberekről és üzletekről, majd megszólalt a telefonja, elnézést kért, beszélt pár mondatot, általam fel nem ismert nyelven. Majd ismét felénk fordult. Ekkor ragadta meg főnököm az alkalmat, hogy bemutasson.
- Az új asszisztensem, Virág!
A nagyfőnök végigmért, és legnagyobb meglepetésemre csókra nyújtotta a kezét. Paul észrevehette pillanatnyi zavaromat, mert kicsit, más számára észre nem vehető módon meglódított. Lehajoltam, s ahogy filmekben láttam, kezet csókoltam. Mikor felegyenesedtem, ugyanaz a kifejezéstelen arc nézett rám.
- Igazán csinos. - mondta.
Másodpercekben sem mérhető, mégis kínos, feloldásra váró csend következett. Ekkor Paul mögém lépett, s a két vállamnál megfogta a ruhám pántját, s határozott mozdulattal lehúzta. Derékig lemeztelenített. Karja szorításában meg se tudtam mozdulni, magam elé sem tudtam rántani sem a ruhám, sem a kezem, de még elfordulni, megmozdulni se tudtam. Csak álltam ott végtelenül kiszolgáltatottan és megszégyenítettem, teljesen meztelen felsőtesttel, a riadalomtól és izgatottságtól ziháló meztelen, hatalmas mellekkel, táncoló, meredező, védtelen mellbimbókkal. A nagyfőnök egy arcizma sem rezdült. Csak felemelte a még a kezében lévő telefonját, gondosan bemért, és villantott párat, képeket készített. Végképp megsemmisültem. A megaláztatás ilyen fokát még sosem éreztem. Nem is tudom felidézni, mi történt a következő másodpercekben, csak arra emlékszem, hogy sebes léptekkel megyünk a lift felé, a ruhám már újra rajtam. A lift ajtaja kitárul, Paul belök, csukódik az ajtó, és abban a pillanatban a Stop gombot nyomja meg, nekitaszít arccal a lift tükörfalának, felhúzza a ruhám, egy mozdulattal belémhatol hátulról hatalmasra duzzadt farkával, és eszeveszett erővel baszni kezd. Fájt. És élveztem. És a lift tükörfalán állatiassá torzult tekintettel nézte a fájdalomtól, megalázottságtól, megszégyenüléstől könnyben úszó, ám az élvezettől ragyogó arcomat.