Én és a gazdám I.

Az ember nem is gondolná, hogy milyen nehéz egy tálcával egyensúlyozni, amin egy teli teáskanna van. Az ezüst tálcán megcsillannak a reggeli nap sugarai. A kanna mellé szépen bekészítettem a csészét is. Az is szép fehér porcelánból készült, és az oldalára egy kis csendéletet festettek: Egy kócsag száll fel egy tó sima tükréről. Kis kanál, kenőkés, tányér, rajta egy szelet pirítós, aprócska gusztusos vaj és szilvalekvár kíséri még a díszes társaságot, mik a porcelánokra jellemző csilingelő muzsikával színesítik amúgy is ügyefogyott lépteim zaját.
Elaludtam és csak szerencsém volt, hogy az a rémálom felzavart. Amikor az órára pillantottam nagyon megijedtem. 8 órakor kell kelletnem Karint, mert az egyik tanárához kell mennie. Mindig időben ébredek, hogy reggelit csinálhassak, most viszont teljesen elnyomott az álom. Kapkodnom kellet és még arra sem volt időm, hogy felöltözzek. Egy szál pizsama nadrágban totyogok, és csak remélni tudom, hogy nem ejtek el semmit. Vagy nem érek oda időben és ő elkésik. Akkor jobb lesz elbújnom a kandallóban, vagy egyenesen a kéményben, mert ha megtalál, baj lesz.
A jobb kezembe veszem a nehéz tárgyat, nagyot nyelek és a ballal óvatosan elfordítom a kilincset. Kínzóan lassan előretolom a nehéz nyílászárót, remélve, hogy nem csikordul meg. Éppen csak annyira nyitom ki, hogy én és a tálca foghíjasan átférjünk. Belépek a szobába, amiben még mindig sötétség honol. A nagy álló óra kattogása fogad. A szemem ösztönszerűen rávetül. A pulzusom felszalad, de aztán hamar megnyugszom, mert látom, még időben vagyok. Az én szememen ez a kései sötétség nem fog ki. Jól látom, a fekete bőrkanapét, amihez sok emlék köt. Mellette egy ódon viktoriánus stílusban készült fésülködő asztal foglal helyet. A falakat szintén régies tapéta fedi, fekete alapon, fehér csíkokkal és motívumokkal. Az ablak előtt nagy függöny lóg, az blokkolja napot. Kis éjjeli szekrény is van itt, aminek a tetejére egy fekete csipkés ernyővel ékesített állólámpát tettek. Egy nagy baldachinos francia ágy tornyosul mellette, fekete szatén huzatos ágyneművel. Nagyon óvatosan oda lépdelek az éjjelihez és lassan leteszem a tálcát. Nincs semmi kelletlen csörgés.
Letérdelek, hogy közel hajolhassak az én gazdámhoz, ki kócos frizurával, édesdeden szundít a párnák és takaró tengerében. Ha van valami, amiért megéri korán felkelni az ez a látvány. Nem szép, hanem egyenesen gyönyörű teremtés. A bevált módon kezdem az ébresztést: Közel hajolok az arcához és az orromat végi húzom a nyakán, majd a pofikáján. Lehúzom a takarót a válláról és az ujjatlan hálóingből kilógó hófehér vállait is megcirógatom. Majd újra visszatérek arcára és a simogatás mellé dorombolni kezdek. Kivált kép a nyakát szeretem így kényeztetni. Ilyenkor az orromat ellepi a bőre és haja igéző illata, ami miatt mindig megszédülök egy kicsit. Annyira nehéz elállni, de muszáj. Egyre hangosabban dorombolok és érzem, ahogy a takaró meglebben és a feketére lakkozott körmök már bele is markolnak a hajamba.
A szorítás helyét, kisvártatva átveszi a simogatás, ami csak még hevesebb dorombolásra bír. Annyira jólesik, hogy behunyom a szememet és engedem, hogy az én gazdám a fejemet irányítsa. Eltol magától, majd hajamat engedve nagyot nyújtózkodik. A selyem ingből szépen kirajzolódnak szép keblei, amik csak még szebben kikérkednek, mikor hátradőlve végigsimítja a haját. Felült és ilyenkor egy kicsit fölém magasodik. Boci szemekkel nézem tekintetét, ami azonnal az órára sandít. Most dől el minden. Piros ajkai lágy mosolyra húzódnak és én ismét megkönnyebbülök. Megcsiklandozza, az államat én pedig széles vigyorral nyávogok egyet. Boldog vagyok, mint mindig, ha látom, hogy örül.
Tíz éve már, hogy magához vett és a gazdám lett.