A tanár úr története 7

Bekkának nem volt ismerős a környék, ami négyemeletesekkel volt tele. Az Ura azt kérte magassarkút húzzon és egyrészesruhában jöjjön. Megtehette, hiába volt már október vége szokatlanul meleg volt az idő.
- Hova jöttünk?
- Egy régi barátomhoz.
A kapucsengő felberregett, azonnal hallatszott a zúgó hang. A második emeletre sétáltak fel. Bekka mosolyogva lépett be, egy kellemes megjelenésű negyvenes úr volt a házigazda. A férfi kezet fogott Gyulával.
- Hát Ő lenne a kisasszony.
- Igen, Ő.
- Csinos. De mindig is jó volt az ízlésed, Gyula. Gyertek, üljetek le. Teát, kávét vagy valami erősebbet?
- Még be se mutattalak, Árpi, Ő itt Bekka, Bekka Árpád.
A férfi kezet csókolt, Bekka elvörösödött a szokatlan gesztustól.
- Limonádéd van?
- Kikészítettem a hozzávalókat, de úgy gondoltam, a kishölgy jobban ért ahhoz, hogyan is szereted.
- Bekka balra van a konyha, kérlek készíts nekem egy pohárral.
Bekka kicsit meglepődött ezen az eljáráson, de szó nélkül ment és csinálta. Mire visszaért a két férfi kezet fogott, mintha megegyeztek volna valamiben. Letette az Ura elé az italt és leült.
- Bekka, az úr itt dom. Már régóta nem volt szubja. Azt szeretném, ha ma délután engedelmeskednél neki. Ugyanúgy mintha én parancsolnék.
- Tessék, Uram? Hogy… de...
- Még nem fejeztem be, Bekka!
A nő remegni kezdett, elsápadt, legszívesebben elmenekült volna. Hogy őt az Ura átengedi bárkinek? Ilyen még soha nem történt!
- Kölcsönadlak neki. Nem fog szexuálisan közeledni hozzád. Elfenekel, teszi, amihez kedve van, de nem lehet szex. Itt maradok, a konyhában fogok főzni. Nyitva lesz az ajtó. Ne félj, nem lesz semmi baj!
Bekka szája sírásra görbült. Még hogy nincs semmi baj?! Mikor az Ura megengedi, hogy hozzáérjen egy idegen, hogy megüsse, pedig ezt csak neki szabad. Az Ura megfogta a kezét és megszorította.
- Árpi gyerekkori barátom. Ő vezetett be a BDSM világába. Olyan volt nekem, mintha a bátyám lenne, megtanított arra, amit érdemes tudni. Hagyta, hogy a szubján gyakoroljak. Az életem is rábíznám. Mint látod, a legnagyobb kincsemet is kölcsönkaphatja, mert tudom, hogy vigyázni fog rá. Bízok Árpiban. Bekka, azt szeretném, hogy te is bízz.
Bekka székestül közelebb húzódott az Urához, a kezébe kapaszkodott, mint egy ijedt gyerek.
- Büszke szeretnék lenni rád, Bekka. Nekem fontosak a barátaim, de te vagy a legfontosabb. Képes vagy rá? Nem megyek el, itt leszek a lakásban.
Bekka magába figyelt. Annyit kellene tennie, hogy kimondja a vörös szót, akkor az Ura felhagy ezzel a próbálkozással, hazamennek, esetleg előtte beszélgetnek még egy kicsit. Ugyanakkor azt szerette volna, hogy büszke legyen rá Gyula. Végül is a másik dom a gyerekkori barátja… Percekig tartott a csend, egyik férfi sem sürgette. Ezalatt Bekka gondolkodott. Erősebb volt benne a vágy, hogy megfeleljen az Urának, hogy büszke legyen rá a férfi.
- Képes vagyok rá, Uram.
- Köszönöm, Bekka. Menj használd a mosdót. Árpi, hoznál neki egy palack vizet a szobába?
- Persze, Gyula.
Bekkának már a nappaliba kellett visszamennie.
- Vedd le a cipőt, Bekka!
Gyula nézte, ahogy engedelmeskedik, Árpi a fotelban ült. A szoba egészen nagy volt, kanapéval, szekrénysorral, színes szőnyeggel. Az ablakokon behúzott függönyök, lámpát kapcsoltak, hogy legyen elég fény.
- Állj a szoba közepére, Bekka! Most pedig vedd le a ruhát!
Gyula megvárta, amíg Bekka kissé remegő kezekkel, de megtette. A másik dom, minden mozdulatát érdeklődéssel figyelte. Már csak a melltartója, a bugyija és felette egy sztreccs anyagú kis testszínű rövidnadrág maradt rajta. Ez utóbbi azért kellett, hogy ne dörzsölődjenek össze a combjai.
- Tedd le a ruhát a kisasztalra! Jól van, Bekka, én most kimegyek. Innentől Árpi parancsol neked. Nem kell Uramnak szólítanod. Hívd Árpádnak. Bekka ne félj, itt leszek a konyhában.
Az Ura elhagyta a szobát, az ajtót csak behajtotta. Elhangzott a másik domtól az első parancs.
- Vedd le a rövid nadrágot!
Bekkában felmerült, hogy még mondhatná a biztonsági szót, kimenekülhetne a helyzetből, de azt mondta az Urának, hogy képes rá. Már nem hátrál ki belőle! Sietve húzta le a nadrágot és a ruha mellé tette.
- Vedd le a melltartót!
Bekka keze remegett, de megtette, amit mondtak neki. A kezeivel takarta testét, de aztán észrevette mit csinál és kihúzta magát, a karjait a háta mögött összekulcsolta. Nem fog szégyenlősködni! Büszkén és kihívóan mosolygott a férfira, már csak belül remegett. A másik dom felállt és elé sétált. Bekka összerándult, amikor a férfi megérintette a nyakát, majd végigsimított a kulcscsontján.
- Gyönyörű nő vagy, Bekka.
A nőnek rosszul esett a becézés a férfitól. Mi jogon hívja Bekkának? Tudta, hogy az Ura így mutatta be, de bizalmaskodásnak érezte.
- Árpád, kérem hívjon Rebekának.
- Rebeka, tegezhetsz. Ha neked jobban tetszik a Rebeka, akkor így hívlak, kedvesem.
- Köszönöm, Árpád.
A férfi a mellbimbóját simított meg, majd a melleit fogta kézbe. Bekka megrázkódott és hátralépett.
- Vissza!
Bekka nyelt egyet. Az Ura elől soha nem lépett volna hátra. Most se teheti meg. Megérintheti a férfi, kölcsönkapta. Akárhol megérintheti, neki tűrnie kell. Visszalépett a férfi elé.
- Nem léphetsz el előlem, Rebeka!
- Értem, Árpád.
A férfi a felsőtestét simogatta, Bekka inkább lehunyta a szemét. Próbálta azt képzelni, hogy az Ura van itt, de nem ment, más volt Árpád érintése, mint amihez szokva volt. A férfi kezén fogta, a kanapéhoz vezette, leült rá, a nőt pedig maga mellé húzta. Bekka végül a fejét a férfi ölébe hajtva feküdt.
- Rebeka, kölcsönkaptalak. Most én parancsolok neked. Vigyázok rád. Megbecsülöm a barátomat és azt is, amit rám bízott. Soha nem tennék olyat, amivel elveszítenem a bizalmát.
Bekkát közben folyamatosan simogatta, aki egyre jobban ellazult az ujjai alatt. Mélyet sóhajtott. Az Ura szinte ugyanezt mondta. Itt van a lakásban. Ha szól neki, azonnal megmenti. Leengedte az idegességtől megfeszült vállát. Nem esik bántódása. A másik dom vigyáz rá. Az Ura soha nem adná kölcsön olyannak, akiben nem bízik teljesen. Bíznia kell az ítéletében. A saját Ura döntését kérdőjelezné meg, ha nem így tenne. A férfi érezte, hogy a nő ellazult a kezei között.
- Állj fel, Rebeka! Vedd le a bugyit!
Bekka levette és a kisasztalra tette a többi holmi mellé. Meztelenül állt a férfi előtt.
- Jól van, Rebeka. Most már nekikezdhetünk a szeánszunknak.
Bekka vett egy mély lélegzetet.
- Igen, Árpád. Nekikezdhetünk.
- Rebeka hajolj előre és támaszkodj meg a fotel karfáján! Állj vele szembe és mindkét karfájára fogj rá!
- Igen, Árpád.
Bekkának mélyen előre kellett hajolnia, a szabadon lógó hajától nem látott, csak a maga előtt lévő fotel mintázatát. Hallotta, hogy Árpád mögé lépett. Megsimogatta a feneke mindkét felét, az egyik ujjával körözve cirógatta. Bekka rászorított a karfára és még jobban előre hajolt. Erős ütést kapott, de megtartotta magát, ahogy a következő huszonnégy ütésnél is. Csendben bírt maradni. A férfi számolt. A férfi összefogta a haját és hátra rántotta a fejét.
- Hogy tetszett, Rebeka?
- Erőseket ütsz, Árpád.
- Csak hogy nehogy unatkozz itt nekem.
A férfi a zsebéből egy hajgumit vett elő.
- Fogd össze a hajad.
Bekka állva maradt és megtette. Kezdte izgalmasnak érezni a helyzetet. A fájdalom afrodiziákumkánt hatott rá, benedvesedett tőle. A férfit nem kívánta meg, de a még több fájdalmat igen.
- Úgy látom folytathatjuk. Hajolj vissza!
Gyors ütemben kapott még huszonötöt kézzel. Hallotta, hogy a férfi az övét veszi ki, de nem nézett hátra.
- Ülj a fotelba. Lábakat szét a karfára!
Bekka megmerevedett. Hogy Ő széttárja a lábait ennek a férfinak. Mégis engedelmeskedett. Szégyent érzett, legszívesebben eltakarta volna az arcát attól a pillantástól, amit a férfitól kapott. A combjai szélesre nyitva, a puncija csillog a nedvességtől, és Árpád nézi. A belső combját ért ütéstől felkiáltott és zárt. A hiba nem tartott sokáig, visszahelyezkedett a pozícióba combján vöröslő csíkkal. A következő ütés, hiába tudta, hogy jön, készületlen érte.
- Tudod tartani magad, Rebeka?
- Nem, Árpád.
- Rebeka, előre nézel!
Bekka szégyellte, hogy még erre sem képes, de az ütések erősek voltak. Ha az Ura lett volna itt, talán megküzd magával, de így nem volt elég motivációja hozzá. Árpád a fotel mögötti szekrényből szedett elő dolgokat, Bekka a parancs szerint előre nézett, így nem látta miket, de nyugtalanítóan sokáig pakolászott a férfi. Egy kötéllel tért vissza, a bokáját a combjával kötözte össze. A háta mögött átfutatott kötéllel pedig gondoskodott arról, hogy ne tudja a lábait összezárni. Bekka lehunyta a szemét közben, de nagyon a tudatában volt, hogy a saját helyzetét nehezítette meg, hogy nem maradt nyugton. Ha Árpád ennyi időt szán a megkötözésére ki fogja használni a pozitúrát. Utolsó simításként Bekka csuklóját kötözte meg hátul, így téve teljesen védekezésképtelenné a nőt.
- Szép vagy Rebeka. Gyula azt mondta, mazochista vagy. Kíváncsi vagy mit bírsz el kislány. Maradj csendben, ha bírsz!
A szíjat vette kézbe és könyörtelenül záporoztak az ütések a combja belső felére. Vöröslött a bőre, teli volt csíkokkal, néhány már most elkezdett kékülni. Mikor már egybefüggően vörös volt mindkét combja, a következő nagy ütés a punciját érte. Eddig csak nyögések hagyták el az ajkát, de erre felkiáltott. Bekka könnyezni kezdett. Kiszámított ütések következtek, a nagyajkaira mértek. Húsznál állt meg a szíj. Bekka úgy érezte a puncija lángra kapott. Ugyanakkor árulkodóan csillogott a nedvességtől. Árpád elégedetten szemlélte meg a művét. Simogatni kezdte Bekka combját, majd leguggolt Bekka széttárt lábai közé, a férfi leheletét érezte a punciján, annyira közelről nézte.
- Oh, úgy kinyalnálak! Azt a kívánatos vörös pinádat! Ég a puncid, kicsikém?
Bekka nem válaszolt azonnal, mire kapott kézzel is egy ütést az ölére. A férfi a kezét „véletlenül” ott felejtette. Bekka fáradt volt, a fájdalom durvább volt, mint amihez szokott. Magával a kínnal nem volt baja, még a nyomok is elmennek, de nem akart többet ebből az idegentől. Ne érintse, még csak egy légtérben se legyen vele.
- Vörös.
A férfi meglepetten lépett hátra. Pillanatnyi szünet után neki kezdett az eloldozásának. Legalább ebből látszik, hogy dom és hogy nem amatőr. A biztonsági szó az biztonsági szó. Nem kerül játékból kimondásra. A kötelek lekerültek Bekkáról, aki nyögve zárta össze a combjait.
- Uram!
Bekka domja szinte azonnal megérkezett, a nő hozzábújt és sírt.
- Árpád! Nem erről volt szó!
- A nyomok egy-két hét alatt eltűnnek…
- Bekka. Shh… Bekka. – Gyula a zokogó szubja fejét simogatta- Árpádhoz fordult. – Nem hozom el ide többet. A fokozatosságról te tanítottál, erre pont te sieted el? Csalódtam benned!
- Gyula, ezt még megbeszéljük máskor.
- Nincs mit beszélni róla! Nem vigyáztál Bekkára, amikor rád bíztam!
- Hozok kenőcsöt, kezeld le. Kimegyek a konyhába, befejezni az ebédet. Megvárhatjátok, vagy akár el is mehettek.
- Elmegyünk, amint Bekka elég jól lesz.
Árpád egy nagy tégely nyugtató bőrkenőcsöt adott Gyulának, majd kiment. Gyula még sokáig simogatta Bekkát mire eléggé összeszedte magát, hogy elinduljanak. A férfi tudta, hogy hibázott, nem kellett volna Bekkát kitennie ennek. Sokat kell tennie ahhoz, hogy jóvágya tegye.