A tanár úr története 6

- Zsámboki Rebeka Erzsébet!
A férfi bezárta maga mögött az ajtót. Bekka az előszoba előtt térdelt már egy órája, egy normál bugyi volt csak rajta és maga elé nyújtva tartotta remegő karjait. Nem mert a férfira nézni, de most nem is lett volna szabad.
- Rebeka Erzsébet! Mit mondtam neked a határidőkről?! Főleg az ilyen fontos határidőkről?
- Sajnálom, Uram. Én…
- Gyula! Neked most Gyula!
Bekkát rázni kezdte a sírás. Felnyüszített, szánalomra méltóan. A férfi előtte állt, de Bekka még a fejét se emelhette fel. A fájdalom már rég elviselhetetlen volt a karjában, a lábai érzéketlenné zsibbadtak, de sokkal kínzóbb volt a fájdalom, amit belül érzett. Nem engedi meg az Ura, hogy Uramnak szólítsa! A férfi otthagyta őt és a nappaliba ment. Bekapcsolta a szinte sosem használt tévét és csak öt perc múlva szólt ki.
- Rebeka Erzsébet, ide! Négykézláb!
Bekka úgy érezte a karjai már soha nem fognak behajlani, a lábai pedig nem tartják meg, vergődés volt a nappaliba jutni.
- Magyarázatot követelek - csendes volt a hang, kimért.
- Ura… Gyu…la én rosz...szul emlékez…keztem. Ne..nem néztem meg. Én...
Bekka beszédét már nem lehetett érteni a sírástól. A férfi felállt és kiment a nappaliból. Bekka rettegve fülelt, már amennyire a saját zokogásától bármit is tudott hallani. Mi van, ha elmegy a férfi? Látni se akarja többé… Mi lesz vele nélküle? Hogy bírná ki? A férfi hosszú percek múlva ért csak vissza. Az álla alá nyúlt és megitatta. Bekka belekapaszkodott ebbe a gondoskodás morzsába. Talán még sincs minden veszve! Hálásan itta a vizet, már rég kiszáradt a torka, de még az orrát se fújhatta ki, nemhogy kimenjen a konyhába inni.
- Feküdj a szőnyegre!
Bekka engedelmeskedett, a fotelt előtt részre feküdt le. A férfi a hátára tette a lábát és váltogatni kezdett a csatornák közt. Egy focimeccs közvetítésnél állt meg. Bekka sírdogált, mert nem tudta, hogyan tovább, de megnyugtató volt a láb a derekánál. Hozzáért és nem dobta el, még ha csak zsámolynak használja, akkor is vele van. Fel fogja küzdeni magát, hogy újra ember számba vegye! Az elhatározás megnyugtatta, így egy idő után a könnyei is elapadtak. Kifújni nem tudta az orrát a takony a szőnyegre folyt. Véget ért a meccs, a férfi levette a lábát a hátáról. Bekka lélegzetvisszafojtva figyelt, hogy kap-e bármilyen parancsot.
- Maradj!
Bekka feszültsége engedett, amikor meghallotta, hogy a férfi zuhanyozni ment. Ezek szerint nem megy el rögtön. Húsz perc után a Gyula teljesen felöltözve tért vissza.
- Törökülésbe!
Bekka felült, már csak kicsit remegett. A férfi felette állt meg.
- Nézz rám!
Bekka felnézett, nagyon hátra kellett hajtania a fejét, hogy lássa a férfi szemeit. Szigorúan összeráncolt szemöldökkel tekintett le rá Gyula, de ezt a pillantást már ismerte a nő. Ilyenkor megbünteti, de utána megbocsát, ez megnyugtatta.
- Miért volt fontos ez a határidő?
- Ha nem tartom be, akkor elveszítem a helyem a mesekönyvben, Gyula.
- Figyeltél rá?
- Nem, Gyula.
- Miért tettél így, Rebeka?
- Figyelmetlen voltam, Gyula.
- Ennyit ér az álmod? Amiért hónapokig dolgoztál, amiért feladtad az állásod, hogy ezt csinálhasd? Rám nézel!
Bekka már legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében és újra sírt. A tekintetét a padlóra szegezte volna, de a parancsot be kellett tartani. Nagyon fájtak neki ezek a szavak.
- Sajnálom, Gyula.
- A sajnálattal nem sokra mész…
- Soha többet nem fog ez előfordulni, Gyula. Esküszöm! Egy életre megjegyeztem…
- Remélem is, Bekka.
A férfi elővett egy tiszta törölközőt és leült a földre Bekka mellé. Megtörölte az arcát és a mellkasát, aztán megölelte. Bekka nagyon rég örült bárminek is ennyire. Hozzábújt a domhoz.
- Felelőtlen voltál, kicsim. Nagyon!
- Tudom, Gyula.
- Uram!
Bekka szíve nagyot dobbant és még szorosabban ölelte a férfit.
- Köszönöm, Uram!
Alázat volt a szavakban, boldogság, bocsánat kérés, hogy ne haragudjon rá.
- Emlékszel Károlyra? Még az egyetemen volt csoporttársam. Egyszer találkoztál vele, bár az régen volt.
- Nem, Uram.
- A kiadóban dolgozik, beszéltem vele, elintézte, hogy visszadátumozzák a leadott anyagodat. Meg fog jelenni.
Bekka felujjongott, ültében meghajolt és egy puszit nyomott az Ura térdére.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszö…
- Jól van elég lesz, Bekka. Szívességet kellett kérnem, amit utálok, de te fontos vagy nekem. Ilyet többet nem csinálhatsz. Megértetted?
- Igen, Uram.
- Veszek neked egy parafatáblát, minden határidőd rajta lesz. A mobilodra is letöltesz egy applikációt, abban is vezetni fogod, mit mikorra kell elvégezned. Bármilyen határidő van minimum egy héttel korábban készen kell lenned!
- Rendben, Uram.
- A következő három hónapban nem ehetsz édességet, cukros üdítőt, süteményt, rágcsákat.
Bekka nyelt egyet. Édesszájú volt, de bármilyen édességnél fontosabb volt, hogy az Ura megbocsátson neki.
- Egy hétig hideg vízben zuhanyzol! – folytatta a férfi.
Bekka a gondolatba is beledidergett.
- Igen, Uram.
- Még nem végeztünk, Bekka! Fel bírsz állni?
Bekka fel tudott, bár a lába még zsibbadt. Ahogy a vér újra áramolt benne, mintha ezernyi hangya masírozott volna a bőre alatt. Gyula megtartotta a súlyát, amikor megbillent. A férfi megszorította a kezét, Bekka pedig érezte, hogy támaszkodhat a férfira.
- Mozgasd meg a lábaid.
Bekka kissé sziszegve nyújtotta izmait. A vérkeringés egy pár perc alatt helyreállt, az Ura nem engedte el a kezét.
- Menj mosd meg az arcod, használd a mosdód, igyál vizet, ha kérsz. Utána behozod a hálóba, amit a konyhaasztalon találsz.
Bekka a mosdó után a konyhába ment. Elsápadt, amikor a vágódeszkán egy szál lecsupaszított gyömbért talált. Az erős illatú növénnyel egyszer egy félperc erejéig már találkozott, épp csak kipróbálták milyen hatása volt. Vett egy mély lélegzetet. Megérdemli… Bármit, amit az Ura kitalál! Újra remegett a lába a félelemtől, de kihúzta magát, határozottan ragadta meg a gyömbért és már ment is a hálóba.
- Vedd le a bugyit!
Bekka egykézzel lehúzta magáról a ruhaneműt és letette a székre. Az ágyon már egy pálca volt kikészítve. Az Ura időközben levette az ingét.
- Négykézláb az ágyra, Bekka.
- Igen, Uram.
Bekka derekára tette a férfi a kezét, simogatta a hátát, amíg Bekka kapkodó légzése csitult. A tarkóját lenyomta, hogy a könyökére támaszkodjon.
- Bekka, a gyömbér a fenekedbe fog kerülni. Ha kibírod teljesen csendben és sírás nélkül, akkor ezt húsz pálcaütés fogja követni, ha nem, akkor negyven. Az ütések után kiveszem a gyömbért és vége, ma nem büntetlek tovább.
Bekka egész teste belefeszült az ijedtségbe, de nem gondolkodott, belemarkolt a lepedőbe legszívesebben bele harapott volna, de tartania kellett a súlyát. A gyömbért a dom a fenekébe dugta, ami égő érzés volt. Nem tudott máshova összpontosítani, mintha minden fájdalom egy területre korlátozódott volna a világon. A kemény pálcaütések inkább csak segítettek a másfajta fájdalommal. Bekka még arra se tudott figyelni, hány ütést kapott, az érzékelését a kín és a dühödt akarás töltötte ki, hogy csendben maradjon. Az idő elvesztette a jelentőségét, meglepő volt, hogy egyszer csak véget ért a büntetés és nem az idők végezetéig tartott.
- Menj, zuhanyozz le gyorsan! Ügyes voltál Bekka, jól bírtad!
Bekka engedelmeskedett és a zuhany sok mindenen segített. Átmosta a fenekét, de az égő fájdalom érzés nem tűnt el teljesen. Lehetett csökkenteni, de azt sejtette, hogy ezt még egy ideig érezni fogja. Ahogy kilépett a zuhany alól égett szagot érzett. Sietve megtörülközött. Az Ura a konyhában két kis szelet vajkrémes pirítóssal várta.
- Ettél ma valamit?
- Tíz előtt egy banánt. De aztán szóltak a kiadóból…
- Egyél, Bekka!
A nő leült és evett, a férfi a szék mellett állt, Bekka nekidőlt. Az Ura simogatta a vállát, a hajába túrt közben, néha picit meg is húzott egy-egy vizes fürtöt.
- Mérges voltam rád, Bekka.
- Tudom, Uram. Sajnálom.
- Már nem haragszom. Megbüntettelek, túl vagyunk rajta, kicsim. Milyen büntetést kaptál?
Bekka gondolkodás nélkül mondta vissza.
- Három hónapig nincs édesség, cukros üdítő vagy rágcsa, sem sütemény. Egy hétig hideg vízben zuhanyozom…
- És mit mondtam még?
- Kapni fogok egy parafatáblát és le kell töltenem egy applikációt.
- Még annyi, hogy innentől étkezési naplót fogsz vezetni. Mindennap azt, hogy mikor és mit ettél.
- Rendben, Uram.
- Korán feküdj ma le, Bekka.
- Úgy lesz, Uram.
Az Ura lehajolt és a hajába puszilt. Bekka már állt is volna fel, hogy kikísérje, de a dom visszanyomta a vállánál fogva.
- Kitalálok, Bekka. Minden este elküldöd az adott nap mit ettél.
- Úgy lesz, Uram.
A dom kisétált a konyhából, Bekka hallotta, hogy fordul a kulcs a zárban. A nőre rázuhant a fáradtság. A morzsás tányért ott hagyta a konyhában, a hálóba ment, lekapcsolat a villanyt és beledőlt az ágyba. A férfi rendben hagyott ott mindent. A takaró alá bújt, a keze beleakadt valamibe. Magához húzta és az Ura illatát érezte. A férfi ott hagyta neki a nyakkendőjét. Bekka a csuklója köré tekerte, oldalára fordult és az Ura illatával az orrában aludt el.